Waltz (Waltz for Lecter)

Képtelen vagyok megmondani hogy szócséplés, vagy létjog, csak kellett és kész.

cím: Waltz

fandom: Hannibal (sorozat)

korhatár: 18

műf: slash, komor...

tartalom:   szöszke... ihlette, ez a szám (sztem érdemes hallgatni közben, én nem tudok szabadulni tőle): http://wyndua.tumblr.com/post/53117474296/hannigramthings-haliameguid-so-i-got-access

Táncra hívta a lelkét uraló vadállatot és eggyé vált vele. Pörgő, forgó, vérízű tapasztalás volt a gyermekkor, amíg rájött, hogyan kell álcázni, sárral mázolni be a ragyogó ragadozót. Foltokat festett a lelkére, emberi vonásokat, érzelmeket, vágyakat... és az álca mögött ott tombolt, fújtatott a vadállat.

Megtanulták egymást a sáros foltok és éhség. Finomodtak, csiszolódtak, míg szövetté, emberi fátyollá és alatta, kiművelt gyilkossá nem váltak.

Hannibál tudja kicsoda. Nincs tagadás, vagy kétely.

Szereti önmagát azért, aki. Csodálja önnön műveit, csodálja az álcáját, a lépte nyomán növekedő sötétséget.

Sosem kételkedett benne, ki van a tápláléklánc csúcsán. Látja ott magát, érzi talpa alatt a piedesztál hűvösét és a bizonyosságot, hogy jó helyen jár.

Magányos dobogó.

Will Graham lázas. Magasra csapnak a lelkében a lángok, millió apró tűz, ami összeállt, hogy megsemmisítse.

Hannibál a betegágya mellett ül és nézi. Látja a fényes homlokot, a remegő pillákon táncoló apró cseppeket, és vár.

Will... többé nem Will... felnéz és ráragyog. Tiszta, folttalan fenevad, társ a dobogó tetején.

Hannibál szereti önmagát. Sosem szeretett senki mást, mégis, ahogy az újdonsült társa hajába túr egy pillanatra bánja, hogy Will nincs többé, hogy az az elfogadó, meleg tekintet nem tőle jön, csupán tükörkép, klónja a sajátjának... egy egészen röpke pillanatra.

- Éhes vagy, kedvesem?