Ismeretlen gonosz tart a város felé, szóval Stiles kikéri az általa ismert leggonoszabb ember véleményét. Valamint a telihold, és kiderül hogy jószándékkal is lehet embert rabolni.
Fandom: Teen Wolf (Farkasbőrben)
Szereplők: Peter Hale/ Stiles Stilinski (Steter)
Figyelmeztetés: Fura szőrös lények embereket gyilkolnak, szexelnek és csúnyán beszélnek róla. AU!
Korhatár: 18
Köszönet a bétázásért: Candle Lightnak
Tartalom: Stiles egy angyal. Amit természetesen nem mondhat el senkinek, mert akkor Bob, a tanára alaposan tarkón csapja. Később kreatívabb fegyelmezési módszereket is kitalál, és a végén Stiles kénytelen Peter seggét fuvarozni minden nap. Jön egy démon, Scotték hármasban romantikáznak, és nem is az ő élete lenne, ha közben nem kellene a falka legkellemetlenebb tagjával rohangálnia.
Megjegyzés: A sztori AU! Nagyjából követi az első és második évadot, de Erica és Boyd élnek, Coráról meg egy büdös szó nem esik.
A dal: Itt van Ámor! /Presser Gábor
Jó szórakozást!I.fejezet
Előző fejezet <<
Még benézett Bobhoz, szóval a nap végére Stiles úgy ítélte meg, a kelleténél minimum egy rohadékkal több van az életében. Még akkor is, ha Peter nem is volt egészen kellemetlen társaság délután.
- Stiles! Fiam!
- Idefenn! - ásított.
Bár lenne zombi, mint Peter! Lehet, hogy a rohadéknak aludnia sem kell.
- Akkor gyere le!
Stiles nyöszörögve felküzdötte magát az ágyáról és megindult lefelé a nappaliba.
Az apja az étkezőasztalnál ül, viszont az előtte szétszórt képek egy kicsit sem emlékeztetnek steakvacsorára.
Marcangolt hullák különböző nézőpontokból.
Stiles látja a sárga bűnjel táblácskákat, de mindegyiken egyes szerepel. Valószínűleg nem találtak semmit a megcsonkított holttesteken kívül.
- Tudsz olyanról, ami ezt művelhette?
A seriff int az egyik szék felé, hogy üljön le szabadon, és Stiles hirtelen nem is tudta, hogy megtisztelő vagy inkább hátborzongató a pillanat.
Az elején úgy érezte, hogy az apjának túl sok lenne az angyalosdi mellé még a farkasokat is megemészteni, de amióta beavatták, sokkal nyugodtabb, mint előtte. A fiát is más szemmel kezdte nézni. Nem mintha előtte lett volna illúziója afelől, hogy a gyerek milyen megrázó aktákba dughatta bele a fejét, de azóta könnyebben beszélnek. Eltűnt az örökös bűntudat, amiért hazacipelte magával a munka szörnyűségeit. A kisangyala egyértelműen rá ütött.
“Stilinskik… Mi hazahordjuk a mentális szemetet!”
- Mi ez? - dobta le magát Stiles és szinte mohón kapott a képek után.
- Állattámadások.
- Régi ügyek?
Stiles rajtakapta már az apját, hogy mióta tudja mik és kik lehetnek még a városban, elő-elő vesz egy régebbi ügyet és esténként azokat bújja.
- Ez tegnapi. - lökött át az asztalon két képet.
- Hegyi oroszlán? - vonta fel a szemöldökét Stiles.
A serif mosolya inkább bosszús, mint szórakoztató, de bólintott.
- Lassan ki kell találni egy másik ragadozót, vagy mi leszünk a megvadult pumák állama. – sorba rakta a képeket, majd kihúzott alóluk egy térképet, tele színes pöttyökkel. - Egy barátom szólt. Olyan mintha a “puma” ide tartana. Szóval, van valami, amiről tudnom kellene?
Stiles bámulta egy darabig a térképet. Az első áldozatot mutató pötty majdhogynem a szomszédban van, de aztán a következő három várossal odébb, és onnan megint egyre közelebb. Mintha a “puma” megölt volna valakit az erdőben, aztán gyors hirtelenséggel elteleportált, és most hulláról hullára járva tér vissza az első tett színhelyére.
- Meg tudod mutatni nekem a legelsőről készült összes képet?
- Csak tegnap találtuk meg. Elég félreeső helyen volt, de a halottkém szerint ő halt meg legelőször - nyújtja át a mappát.
Stiles egy pillanatig arra gondolt, milyen rohadt ironikus, hogy a rendőrségi iratok és az övéik hasonló kartonokba vannak rendezve, de úgy döntött jobb, ha nem említi.
- Ez még nem az én ügyem Stiles, de ide tart, és egész biztos nem hegyi oroszlán.
- Nem, nem az - forgatja a képeket, amíg nem talál egyet, amin úgy-ahogy egyben látszik a test.
- Meg kell kérdeznem valakit! - pattan fel.
- Stiles!
- Elviszem a képeket, jó?
- Stiles!
- Meg a térképet is.
- STILES!
A térképet már majdnem összehajtogatta, mikor végre megdermedt.
- Ebből most nem fogsz kihagyni! Nem tervezem, hogy itt üldögélek aggódva, hogy hazajössz-e élve!
- Oké! Nézd, ismerős ez a lány. Mármint a ruhái… - bizonytalanul forgatja a képet. - Ami maradt belőle. A lényeg, hogy meg kell kérdeznem Scottot. Sötét volt, és ő jobban lát, mint én.
- Scott nincs is otthon.
- Tényleg. - Előkapja a telefonját és végigpörgeti a névlistát. - Akkor Petert.
- Nem Derek a másik alfa? Kezdek belezavarodni akkor most ki is a főnök - ráncolta a homlokát az apja.
- Igen, de Peter - vakarta meg zavartan a tarkóját - kiválóan ért a “puma” támadásokhoz.
És mivel legutóbb pont Peter bosszúhadjáratát nézték állattámadások sorozatának, ezzel tulajdonképp nem is hazudott.
- Szóval, odarohansz hozzá este 11-kor?
- Úgyis én viszem dolgozni, majd ott alszom - gyűjtögette közben a képeket és próbálta még kisebbre redukálni a térképet.
- Szóval, csak úgy odamész?
Stiles zavarodottan akadt meg. Villámgyorsan elhessegette magában a gondolatot, hogy tényleg Derekhez kellene fordulnia, és ez most csak egy kifogás, hogy lássa végre Peter lakását, amire morbid módon kíváncsi, mióta csak hallotta hogy létezik.
- Ő a falka tagja, Apa. Az élete árán is megvéd, ha arról van szó. - Ami megint nem is volt annyira nagy hazugság, hiszen Peter technikailag valószínűleg zombi.
- Fiam, az a fickó hátborzongató. Csak azért mentem bele abba, hogy te fuvarozd, mert Bob szerint ez kiváló büntetés a felelőtlenségedért, és Derek biztosított róla, hogy a nagybátyjával jó hatással lesztek egymásra.
- Szóval szövetkeztél ellenem? Velük?!
- Emberek sorsa van a kezedben. Jobb, ha megtanulod végre, hogy ne légy felelőtlen velük. Ezt az egész falka dolgot pedig épp szokom. Olyan, mintha Derek lenne az új óvóbácsi, akire akkor bízlak, mikor nem vagy a szemem előtt.
- És Peter micsoda? A tetves kisfiú, akit mellém ültetnek a sarokból, hátha összebarátkozunk?
- Valahogy úgy. Igazából egész megnyugtató, hogy valaki más is rajtad tartja a szemét, bár egy fél hadsereg kevés lenne, hogy tényleg biztonságban légy.
Stiles igazán nem akart rábólintani erre, de tény hogy nem Dereknek köszönheti ,hogy még egyben van.
- Jó! Akkor én most meglátogatom szociálisan alulfejlett ovistársam, és csinálunk holnapra glitteres levlapot a tippünkről - pördült meg.
- Még egy kérdés! - tartotta fel ujját a serif, és megvárta, amíg a fia kelletlenül megfordul. - Azzal a gazzal ott mi lesz?
A mosogató mellett egy magányos cserepes fa álldogált a földön.
- Azt délután vettem Peternek. Elviszem.
- Szerintem több napja ott van.
- Több nappal ezelőtt, délután vettem. És most el is viszem.
- Mi folyik itt? Minek veszel Peternek citromfát, és mész ilyen készségesen? Derek szerint folyton veszekedtek.
Stiles ismét a tarkóját vakarta. Tudta, hogy annyi titkolózás és hazugság után jobb, ha nem feszegeti nagyon a határokat. Főleg, hogy az apja az egyetlen, aki az élete mindkét felével tisztában van.
- Elolvastam bent a kartonját. Ő… ő a falka tagja, és nem egy könnyű fickó. Tényleg rengeteget veszekszünk és rohadt irritáló, hogy kénytelen vagyok egy kocsiban ülni vele, de talán elviselhetőbb lenne ha, lenne végre valakije. Ez a dolgom apa. Boldogságot meg szerelmet hozok… azért nyugi, nem akarom csak úgy összeboronálni valakivel, csak mondjuk kevésbé ijesztővé tenni.
- És ehhez egy citromfát vettél neki? - vonta fel szemöldökét a serif.
- Nos, megpróbáltam rávenni, hogy leszedjen egy macskát a fáról, de öltönyben nem akart felmászni.
- Inkább nem keresek logikát ebben az egészben. Menj, és holnap lépj be az őrsre, mit mondott a…
- Meglesz!
- És Stiles… kövesd a szabályokat! Ha ez a fickó a barátod vagy mid, ne szúrd el azzal, hogy nem figyelsz.
- Megtanultam a leckét, hidd el.
- Egy nap után? - A seriff halkan füttyentett. - Jobban meg kellene ismernem Mr. Hale-t.
- Az egy érdekes nap lenne - biccentett vigyorogva Stiles, aztán elrohant a cuccaiért.
A seriff egyedül maradt a konyhában. Halk sóhajjal feltápászkodott, hogy főzzön magának egy kávét.
Úgy is nehéz volt, hogy Stiles egy angyal, de annyi év után megtanulta elfogadni. Ez a vérfarkas dolog… ez még nehezebb dió.
Nézd, nézd, megjött Ámor.
Nézd, nézd, ott van Ámor.
- Helló, Stiles! Úgy emlékszem reggelente világosabb van.
- Ne csinálj úgy, mintha aludtál volna!
A bejárati ajtó kitárult, és egy morcos vérfarkas állt a másik oldalán… szürke melegítőnadrágban és “Jézus szeret! Mindenki más szerint faszfej vagy,” feliratú pólóban, amin igen nehéz nem röhögni.
- Nem tudtam, hogy kedveled az ilyesmit.
Peter lenézett magára, aztán szórakozottan morgott.
- Lydia adta karácsonyra.
- Teljesen illik.
- Mit akarsz? Aludnék.
Stiles ellépett mellette, egyenesen be a lakásba. Egy része számított rá, hogy a nyakánál fogva lesz kihajítva, de amikor pár lépés után megfordult, Peter már becsukta az ajtót és keresztbe font karokkal, csak némán várt.
Stiles a haladékot kihasználva körbenézett.
Az anyja azt mondta, hogy sokat elmesél valakiről az, hogy hol és hogyan él. Akkoriban úgy gondolta, ez csupán arra szolgál, hogy rábírja a szobája összepakolására, de ahogy Peter nappalijában körbefordult, igazat adott neki.
A lakás nem volt csúnya. Bézs falak, melegbarna bútorok, kínosan rendben tartott könyvespolc és álomszerűen kényelmesnek tűnő kanapé. Viszont teljesen személytelen. Ikea katalógust is bámulhatott volna, ugyanezt a lelki hatást érné el. A hálószoba félig nyitott ajtaja azonban kecsegtetett némi izgalmasabb fejleménnyel.
- Ha eléggé felmérted a bútoraimat, remélem, segítesz majd eladni őket Dereknek a halálom után. Mindig akkor lesz undorítóan szentimentális, amikor épp semmi oka rá.
Stiles megperdült.
- Várj egy pillanatot… - elment a farkas mellett és kihajolt a folyosóra, hogy felvegye a földről a citromfát. Elég hülye pozitúra volt, de valahogy úgy érezte, ha átlépi a küszöböt, akkor Peter bevágja mögötte az ajtót. - Ez a tiéd!
Peter kinyújtott karral tartotta a növényt, és hol arra, hol a vendégére nézett.
- Ezzel akarsz megvesztegetni?
- Ez egy ajándék, seggfej! Illik vinni valamit, ha először jársz más lakásán. Vagy valami ilyesmi.
- Mi a fenét akarsz tulajdonképp?
Stiles hátrált még pár lépést a lakás közepe felé, mintha csak nézelődne, aztán levette a hátizsákját és előhúzta belőle a képeket.
- Ezek miatt jöttem.
Peter levágta a virágot az előszobaszekrényre, aztán kikapta a fotókat a kezéből.
- Vedd le a cipőd, vagy kitépem a lábaid, akár egy sáskának! - morogta félvállról, amíg letelepedett a kanapéra.
- Oké, oké!
- Meglep, hogy idejöttél velük. Ha számon akarsz kérni, ahhoz nem citrom és rajtaütés kellene, hanem Derek és Scott karmai.
- Nincs rá szükség. Tudom, hogy nem te voltál.
- Tényleg?
- Tényleg. És gondoltam, adok egy esélyt, hogy kitaláljunk valami értelmeset, mielőtt nekiállsz, hogy Dereket is meggyőzd erről.
A farkas gyanakodva bámult fel rá a kanapéról.
- Honnan veszed, hogy nem én tettem? Vagy, hogy legalább az egyik nem én voltam.
- Nem vagy olyan hülye, hogy nyomokat hagyj.
- Ha jól emlékszel, korábban csonkított testeket hagytam szerteszéjjel a városban.
- Most már ott van neked a falka. Nem vagy hülye - szögezte le újra Stiles.
- Ott? - vonta fel a szemöldökét Peter. - Nem itt?
Stiles állkapcsa egy pillanatra idegesen megfeszült. Szerette volna azt mondani Peternek, hogy “itt”, de a farkas érezné, hogy nem mond egészen igazat.
Stiles mindig úgy érezte, hogy benne is van a falkában, meg nem is. Eredetileg csak Scott miatt kezdett bele az egészbe, de aztán ahogy a barátja összejött Allisonnal, odaköltözött hozzá Isaac és a saját jogán alfa lett… eltávolodtak. Erica és Boyd remek játszótársak, de Dereknek többnyire csak egy idegesítő bolha a perifériáján, akár csak Lydiának, akit bosszant, hogy belát az egész “hülyepicsa” álcája mögé. Akkor kell, ha szükség van valamit kutatni. Stiles utálta elismerni, de ha Peter a tetves kisfiú az oviban, akkor ő a büdös, és bár a csoport tagjai, de mindkettejüknek jutott egy sarok.
- Ne lovagolj a szemantikán, inkább mondd el, mi a fene ölte meg őket!
- Felismerted, nem?
- Nem voltam benne biztos.
Peter lecsúszott a padlóra és kiteregette a fényképeket egymás mellé.
- Mondd el, mit látsz!
- Öregem, oké, ha Sherlock Holmest akarsz játszani, de én szar vagyok Wattsonnak.
- Te vagy a kölyök, aki vérfarkasok után rohangál, és semmit nem tud a harapásnyomokról! - fortyant fel Peter. - Most pedig mondd el, mit látsz!
Stiles arra a következtetésre jutott, hogy ilyen lehet Peter, amikor kedves. És ez valójában kellemesebb felismerés, mint amilyennek lennie kéne.
- Egy hullát? Szerintem ez a boszorkány, akit pár napja kiütöttél.
- Az - biccentett Peter - de nem figyelsz a részletekre.
Felkapott egy képet, amin a nyitott mellkas látszott oldalról, aztán a csuklójánál fogva lerántotta maga mellé Stilest.
- Nézd meg jobban. Itt - bökött az egyik bordára.
- Ez kiáll. Azt mondod, hogy valami kifelé törte ki a mellkasát?
- Nagy valószínűséggel. Kijött belőle, aztán megfordult és megtépázta. Valószínűleg meg is kóstolta.
- Egyre bájosabb színben látom a gyilkosságaid. - Stiles forgatta kicsit a képet, aztán visszadobta a többi közé és kiásta a farzsebéből a térképet. - Szóval, tudod mi ez?
- Nagy valószínűséggel, ez egy démon. A pöttyök gondolom, a többi gyilkosság.
- Mi? - Stiles észre sem vette, hogy mennyire lemerevedett a “démon” szótól, amíg Peter vállon nem pöckölte. - Jah, igen. Be is vannak számozva. Apa azért adta ide, a képeket, mert úgy gyanítja, erre tart.
- Láttál már démont?
- Persze! A pénteki pókerpartijaimon. - Stiles megrázta a fejét - Hogy a fenébe láttam volna?
Peter vetett rá egy kétkedő pillantást, mintha nem is démonokról kérdezne, csupán arról, hogy néz-e olykor pornót, mert látszólag mindkettő olyan általános egy kamasz számára, hogy az szinte említésre sem méltó.
- Semmilyen formában nem találkoztál még eggyel sem?
- Nem! Mégis mi a fenének nézel?
A farkas nem kommentálta a dolgot, csupán biccentett, aztán tovább vizslatta a térképet.
- Nem ott halt meg, ahol találkoztunk vele. Beszélni kéne Deatonnal, mi is volt pontosan az a szertartás, amit megzavartunk.
- Azt hittem, Lydia eszét akarták.
- Az egyetemisták lehet, de azok teljesen beszámíthatatlanok voltak, ha valaki ügyesen manipulálja őket, akármit elhitethet velük. A boszorkány céljai lehettek egészen mások.
- Akkor még suli előtt beugrom a klinikára - ásított Stiles.
- Amikor engem viszel dolgozni?- vonta fel a szemöldökét Peter.
- Gondoltam, indulhatnánk most egy kicsit korábban.
- Akkor nehéz napod lesz, még hazamész innen, aztán reggel vissza…
- Gondoltam, itt alszom - vágott közbe Stiles.
Később mikor visszagondolt erre a pillanatra, Stiles meg volt győződve, hogy pánikot látott átsuhanni a férfi arcán, mielőtt a szokásos perverz mosolya visszatért volna.
- És hogy is tervezted ezt egész pontosan? Egy ágyban a pedofil sorozatgyilkossal… páratlanul perverz, még tőled is.
- Van egy kanapéd.
- Aha.
- És apám tudja, hol vagyok.
- Aha.
- Egy falkában vagyunk, nem? Legalább havi egyszer tíz lépésre és egy ajtóra alszunk egymástól Derek házában, amíg a többiek kiskutya kupacot alakítanak a nappaliban. Mi olyan fura ebben?
- Semmi.
Peter feltápászkodott, és távozott a hálószoba irányába. Kisvártatva feltűnt újra, csak hogy egy párnát és egy takarót nyomjon a kezébe.
- Aludj, és ne nyálazd össze!
Az ajtó becsapódott mögötte, Stiles pedig egyedül maradt a nappaliban egy rakás véres képpel, a citromfával, az ágyneművel és egy igen égető kérdéssel. “Mi a fasz volt ez?”
Stiles hajnalban éktelen zúgásra ébredt. Félighunyt szemekkel vonszolta magát a hang irányába, hogy megtalálja Petert, aki egy szál törülközőben ácsorgott a fürdőszobatükör előtt és elmélyülten szárította a haját.
- Istenem! - ásított hatalmasat. - Ugye jelenleg álmodom.
- Gyakran álmodsz félmeztelen férfiakról? - kapcsolta ki a hajszárítót Peter.
- Azt hittem, a törülköző alatt nincs semmi - dőlt az ajtófélfának Stiles.
Valószínűleg állva aludt pár másodpercet, mert arra tért magához hogy Peter a nappali felé lökdösi.
- Öltözz! Ma én vezetek. A legrövidebb úton el kell jutnunk a kávéig.
- Szadista. Mi lenne, ha vennél egy kávéfőzőt? A normális embereknek van.
- Nekem épp ezért nincs. Még valaki ideszokna és főzhetném örökké.
- A kávétlanság, mint önvédelmi mechanizmus? - zuhant a párnára. - Akkor dobd ki a kanapéd is. Állati kényelmes.
- Van öt perced, mielőtt én kezdelek el öltöztetni!
Stiles hitetlenkedve felemelte a fejét, de a sötét és perverz vigyor, amivel a farkas arcán találkozott, nem sok jót ígért.
- Te komolyan gondolod.
- Oh, igen! Képzeld csak el, hogy végre rátehetem a kezem minden kis szűzies porcikádra! - Megfordult. - Öt perc Stiles!
Hogy végül volt vagy tíz, mire ő primadonnasága előkeveredett a szobájából, azt egyikük sem akarta felemlegetni.
Deaton egy véleményen volt velük. Azt ígérte, estére többet tud mondani.
Derek kiszámítható első reakciója az volt, hogy “Mi a fenét csináltál, Peter?”
Stiles időnként baromi hálás volt, hogy minden vérfarkas egy sétáló hazugságvizsgáló, mert különben az ilyen viták az örökkévalóságig is elhúzódtak volna a két Hale között.
A hét többi része viszonylagos nyugalomban telt. Persze Peter egy kicsit sem lett kellemesebb útitárs, és nem sokat segített, hogy egy-egy nagyobb vita végén képes volt a szemét dörgölni a parkolóban és az kiáltozni, hogy “Olyan igazságtalanul bánsz velem! Tudom, hogy nem is szeretsz!” miközben vagy nyolc ember bámulta őket elképedve.
Stiles ugyan elgondolkodott rajta, hogy, hogyan is érintheti ez Petert a munkahelyén, de a rohadék többnyire le se szarja, ki, hol és mit gondol róla, szóval egyszerűen csak őt akarja zavarba hozni.
A seriff egész jól fogadta a híreket. Bár valószínűleg az nyugtatta meg leginkább, hogy Deaton is rajta van az ügyön. Ettől függetlenül, kiszámítható volt, hogy mikor a hét végén egy újabb halottat találtak, ezúttal az ő fennhatósága alá tartozó területen, az aggodalmas ráncok visszatértek a homlokára.
Ami azt illeti, Stileséra is.
Utálta bevallani, de ha Peter nem tereli el a figyelmét azzal, hogy olyan égbekiáltóan méretes fasz, mint mindig, lehet, hogy pánikrohamba kergeti magát az egész démonosdival.
Keresztbe és kasul kiolvasta már a féllényekről szóló könyvet, és bár egész biztos, hogy őt semmilyen démon nem tudja majd megszállni, viszont látni fogja.
Stilesnak vagy négyszer át kellett futnia ezen a részen, mire túljutott a kezdeti sokkon, és valóban megértette, miről is van szó. A démonok, démoni féllények tudni fogják, ki ő. Látni fogják azt az alakját, amit még ő sem látott soha, mivel értelemszerűen nehéz belátni a saját bőröd alá, a röntgent pedig nem félangyalok lelkének tanulmányozására találták ki.
A legegyszerűbb, ha megoldja, hogy soha, soha ne kerüljenek egy légtérbe. Ami most talán tényleg megvalósítható, elvégre a gyilkosságok olyanok, mintha a rohadék kopogtatna, mielőtt belép. De mi lesz legközelebb, mikor előzetes figyelmeztetés nélkül botlik egy démonba?
Mikor kisebb volt, milliószor kérte Bobot, hadd mondja el Scottnak az igazat. Szörnyűnek érezte, hogy titkolóznia kell a barátja előtt, de nem elég hogy Bob nem adott engedélyt, de amikor suttyomban megpróbálta, megjelent a semmiből, hogy tarkón csapja.
Stiles hamar megtanulta, hogy nem is olyan nehéz titkot tartani, ha van egy égi nagytestvér, aki minden mozdulatod figyeli.
Egyedül az apja tudott mindent, ami csak azért nem zavaró, mert ő látta már pelenkában is, de a lélek… ez olyan több értelemben vett meztelenség, amit Stiles nem akart kipróbálni valakivel, aki emberekbe költözik és aztán megeszi őket.
Scott, Allison és Isaac vidáman tértek vissza a kis edzőtáborukból, és közelebb voltak egymáshoz, mint valaha.
Bár az elmúlt napokban Stiles nem ellenőrizte a kartonjaikat, de anélkül is elég világos volt, hogy a kötés dolog szép ütemben halad a megvalósulás felé. Hazudott volna, ha azt mondja, nem féltékeny. Egyértelműen annak érezte magát. Az is egy dolog, ha a legjobb barátod látványosan összemelegedik még valakivel, de ők hárman lassan olyan kapcsot alkottak, amihez tényleg soha nem lehet majd köze. Persze nem mintha ebben a tekintetben valaha gondolt volna Scottra, hisz kvázi a testvére, de attól még úgy érezte, hogy lassan elveszíti.
És közben egyre jobb haverságba kerül Peterrel… ami csak simán kurvára hátborzongató fejlemény.
Az igaz, hogy ez nem arról szólt, hogy kedvesek egymással, de a citromfa még élt a hét végén, és mikor felugrott, hogy összegyűjtse a primadonna seggét telihold előtt, kiderült, hogy időközben új cserepet is kapott és nagylelkűen az ablak elé lett tolva.
Stiles vigyorogva lefényképezte magának, amíg Peter a fürdőszobában volt.
A telihold többnyire úgy zajlott, hogy mind összegyűltek a Hale házban, aztán, mikor feljött a hold, Stiles, Lydia és időnként Allison nekiálltak főzni, a farkasok pedig elindultak futni. Mire dögfáradtan visszatértek, terített asztal és kigöngyölt hálózsákok várták őket a padlón.
Deaton biztosította Lydiát, hogy egy kósza démonnal még nélküle is képesek megbirkózni, így aztán a lány repülőre pattant, ahogy tervezte és elutazott Jacksonhoz. Senki nem volt biztos benne hogy amúgy maradt volna, ha kérik.
Szóval mikor feljött a hold, Stiles egymagában ácsorgott a Hale ház közepén. Allison úgy döntött, hogy a farkasokkal fut, ami megint valami olyasmi volt, amit Stiles sosem fog újra kipróbálni senki kedvéért. A vadászlány viszont kényelmes volt ott is ahol ő majdnem kezét-lábát törte a töksötét fák között.
- Szóval?
Stiles majdnem kiejtette kezéből a tányérokat.
- Hagyd már abba ezt a lopakodás marhaságot! Egy csomószor kértem.
Peter sztoikus arckifejezéssel ácsorgott az ajtóban, és hanyagul lepöckölt egy odaragadt levelet a mellkasáról.
- Azt is folyton mondod, hogy nem szólsz hozzám többé. Nehéz eldönteni, mit vegyen az ember komolyan, ha a saját ígéreteidet sem váltod be. És tudod, mit mondanak a hazugokról?
- Hogy a sánta kutyák hamar utolérik őket?
- Időnként elfelejtem, kivel beszélek. Egyszerűbb lenne egy példamesével kezdeni. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki bárányokat őrzött a falu határában és unatkozott…
- Komolyan? A fiú, aki farkast kiáltott?!
- Nem érzed úgy, hogy illik a viselkedésedre?
- Emlékeim szerint a fiú neve Peter volt, nem pedig a “szerencsétlen gyerek, aki az őrült vérfarkas cseszegetéseit viseli el”.
Bármilyen keményen próbálta, a másik kicsit sem tűnt sértettnek, inkább szórakozottnak.
- Miért jöttél vissza?
Peter vállat vont, amitől a hátáról gyanús mennyiségű földgöröngy és levél hullott alá.
- Hagytam Dereknek, hogy főnökösködjön rajtam egy kicsit, aztán visszajöttem ellenőrizni, hogy ne kapjunk aktív szénszármazékot vacsora helyett.
- Szóval megvert, mi? - röhögött Stiles. - És nem kell félni, akkor is én főztem, amikor Lydia itt volt.
- Végül is neki sohasem kell majd.
- Jah, azt a típus, akinek a szakácsnője is kuktát tart.
Peter elviharzott zuhanyozni és átöltözni. Mikor előkerült zavaróan családias hangulatban rendezkedtek.
Stiles olykor az íróasztala fiókjában pihenő listákra gondolt. Peter jó tulajdonságaira, és arra, mitől is tűnhet jobbnak valaki, és idiótának érezte magát.
Nos, nem mintha bármi változott volna Peterben. Még mindig egy bosszantó, manipulatív szemétláda, aki ráadásul képes mások agyával játszadozni, nem lehet tartósan megölni és nem igazán érdekli senki véleménye.
Viszont Stiles elkezdte megismerni.
Annak idején az anyja azt mondta “Ha megismersz valamit, jó eséllyel megszereted.” persze kicsit később bosszankodva jött rá, hogy ez egy Orson Scott Card idézet, de a hülye vérfarkas megértette vele, hogy bárhonnan is jött, igaza van.
Nah, nem mintha… inkább ki se mondta a szeretet szót Peterrel egy mondatban, de a veszekedéseik már tényleg egyáltalán nem voltak bántók, inkább szórakoztatók, és bár a rohadt hangyás érzés nem állt meg a bőre alatt, de sokkal kényelmesebb volt vele. Valahányszor Peter megjelent, ez pingelt. Már a villámtalálkozásaik se voltak olyan megdöbbentők, mert a lassú bizsergés gyakorlatilag felvezette, mi következik.
- Deaton mondott valamit azóta?
Derek beszélt vele, aztán motyogott valamit arról, hogy megbeszéljük, ha mindenki visszaért.
Stiles könyékig a mosogatóban matatott, Peter pedig valami könyvet bújt a terített asztalnál. Odakinn egy falkányi farkas játszott és vonyított, és az volt a legfurcsább, hogy ez egyáltalán nem volt furcsa.
- Nem utállak - szakadt ki belőle a gondolat.
- Tudom - nyugtázta Peter. - De szokatlanul kedves tőled, hogy ezt ki is mondod.
- Tényleg nem kellene beszélnem veled - forgatta a szemeit Stiles.
- Képtelen vagy megállni - nyugtázta Peter és az egész valahogy bosszantóan jól illett az egész napba.
Később, mikor egy rakás pizsamás falkatag ücsörgött a kaja maradványai felett, Derek tényleg megemlítette Deaton terveit. És bár ne tette volna…
- Tudni fogjuk, mikor jön?
- Deaton elhelyezett egy rakás rúnát szerte a városban. Ha bármelyik előtt elhalad, azonnal jelez - nyugtázta Stiles, mert úgy tűnt egyedül ő érti, mi is az a mágikus háló.
- Remek! És akkor ennyi? Tudni fogjuk, hogy itt van. És hogyan tovább? - lengette a villáját Erica.
- Deaton előkészíti a szertartást, egy ember beáll a varázskörbe vagy mibe, és mikor a démon megjelenik, akkor leszúrja egy varázstőrrel. - Úgy tűnt, hogy a druida elég gyerekmese szerűen tálalta az egészet Dereknek, és az alfa még így is kissé kétkedőnek látszott, mennyire fog ez működni.
Stiles azt vette észre, hogy a beálló csendben többen őt bámulják.
- Mi? Nem, haver! Ezt felejtsétek el! Semmilyen démon közelébe nem megyek!
- Oké, én vállalom! - csiripelte az asztal túloldaláról Allison, és Stiles próbálta visszafogni magát, hogy tiltakozzon.
Nem tehette.
Iszonyúan nem akarta odaengedni Allisont, vagy akár bárki mást a csapatból, és még ha be is van szarva a gondolattól, megtette volna értük. De itt és most, ez felesleges lett volna.
Egyszer Deaton egyik könyvében látott már hasonlót. Bár Derek leírása olyan tág volt, ami több tucat szertartásra is ráillene, egy dologban azonban mind megegyezett. Egy ember kellett középre.
Hallotta, ahogy Scott hevesen tiltakozik valahol, és Allison azzal felel, hogy nem a tulajdona és képes saját döntéseket hozni, köszöni szépen... de inkább azzal volt elfoglalva, hogy lent tartsa a visszaköszönni készülő vacsoráját. Tudta, hogy Scott őt is épp ilyen hevesen védelmezné. Körülbelül ugyanez a beszélgetés játszódna le.
Az asztal alatt megmarkolta a villáját, amíg a hegyei a tenyerébe nem vájtak. A fájdalom adott némi fókuszt a gondolatainak.
Tudta, hogy hülyeség rosszul éreznie magát emiatt, hiszen Allison ezerszer képzettebb és talpraesettebb nála, szóval egy ember sem lenne nagyobb biztonságban, ha valami balul sikerül, mint ő. Ez viszont vajmi keveset változtatott az érzésen, hogy cserbenhagyta a falkát. És nem mondhatta el, hogy miért.
- Stiles?
- Mi? Jah… gondolom, én Peterrel maradok.
Isaac a homlokát ráncolta. Az asztal túlfelén még mindig tartott a veszekedés, bár jól tudták, hogy mi lesz a vége.
- Csak azt kérdeztem, hogy segítsek-e elpakolni.
- Jah, igen, persze. Örülnék neki. Nagy vagy, haver.
Később képtelen volt aludni. A farkasok már békésen összekapaszkodva pihegtek és most, hogy Allison velük volt, attól sem kellett tartania, hogy Scotték nagy szeretetükben megfojtják az éjszaka folyamán. Ő feküdt a képzeletbeli békevonalon, ahol Lydia szokott, és Peter megint elvonult valamerre.
Korábban sosem volt fent elég sokáig, hogy észrevegye, Derek horkol. Időnként Boyd is. A feje zúgott a benne kavargó tucatnyi katyvasztól, szóval feladta a próbálkozást, és inkább kihorgászott egy Adderallt a táskájából.
Útban a fürdőszoba felé egy pillanatra megtorpant Peter szobája előtt. Szórakozottan gondolt rá, hogy talán be kellene kopognia. Sakkozhatnának, vagy valami, de aztán elhessegette a gondolatot. Nem voltak barátok, és az ember nem kopogtathat csak úgy egy középkorú pasi ajtaján, mert nem tud aludni. Kivéve persze, ha az a fickó történetesen az apja, de Peter nem is lehetett volna távolabb ettől a fogalomtól. Még csak az se biztos, hogy megbízik benne.
A fürdőben némi vízzel lekényszerítette a gyógyszert, aztán idegesen üldögélt a kád szélén, amíg úgy nem érezte, hogy képes újra rendesen gondolkodni.
A legjobb megoldásnak az tűnt, ha fogja a cuccait, és egyszerűen távozik. Persze fel fognak ébredni rá, a kocsi hangjára biztosan, de majd hagy egy cetlit, hogy nem bírt aludni, és ennyi. Csak megértik.
Óvatosan visszafelé csoszogott a folyosón, amikor Peter szobája kinyílt, és a férfi egyszerűen berántotta.
Széles tenyér tapadt a szájára, hogy elfojtsa az ösztönös reklamációját.
- Csendesebben! - sziszegte Peter. - Az én szobám jól szigetelt, de a kiabálás azért kihallatszik.
- Jézus! Mit csinálsz ember! - motyogta a tenyérbe Stiles.- Engedj el, vagy megnyallak!
Peter elismerő vigyorral adózott a legújabb fenyegetésének és elengedte.
- Aggódtam, hogy elkezdenél visítozni, amiért a gonosz pedofil farkas berángatott a barlangjába.
- Még megtehetem.
- De nem fogod.
- Miért is? - fonta karba a kezeit Stiles, és próbált olyan hatást kelteni, mintha tényleg fontolgatná a visítozás lehetőségét.
- Mert a vacsora óta megrekedtek valami marhaság körül a gondolataid, és most bármilyen figyelemelterelésért hálás lennél.
- Miből gondolod?
- A filozófia az erősségem! Dugtam már buddhistát.
Csak az akadályozta meg, hogy hangosan felröhögjön, hogy Peter előrelátón ismét a szájára szorította a tenyerét. Hisztérikus vihogással vonaglott a másik keze alatt, annyira, hogy a vége már inkább valamiféle lassú hüppögéshez volt hasonlatos.
- Akarod, hogy elvigyelek?
- Az én kocsimmal jöttél, te seggfej!
- Hm… kártya?
- Sakk?
- Nem hittem, hogy elég ideig tudsz egy helyben ülni, hogy megtanuld.
- Apám szereti.
Letelepedtek sakkozni, és Stiles kimondhatatlanul hálás volt, amiért Peter egyszer sem kérdezte meg, hogy mi a fene mászott fel a seggébe.
Később Peter felemelte, és ágyba dugta. Szeretett volna tiltakozni, vagy legalább mondani valami epéset, de csak egy elhúzódó mormogásra futotta, aztán visszaájult. Gyógyszer ide vagy oda, az idegesség végül megkövetelte a magáét.
Reggel senki nem szólt egy szót sem, pedig le merte volna fogadni, hogy az össznépi falkaszag helyett rajta kizárólag a zombit és a gyógyszert érezni.
Később Derek és Peter a tornácon vitatkozott valamiről, de még túl fáradt volt az agya hogy érdekelje. Egyszerűen Peter kezébe nyomta a jeep kulcsát.
- Te vezetsz!
- Persze. Álmaim férfijának bármit! - forgatta a szemeit gúnyosan a sofőrszolgálatos. - A kérdezés lovagias hagyománya már nem él?
Stiles nem nagyon foglalkozott vele, csak behuppant az anyósülésre, és összegömbölyödött, hogy kialvatlanság címén poshadjon még egy kicsit az önutálatban. Derek ugyan kiadott valami csuklás szerű hangot a háttérben, de addigra már Peter is a kocsiban volt.
- És most megtanulod, milyen merész is kiadnod a kezedből a kocsid kulcsát - dünnyögte a vérfarkas, és mielőtt Stiles felpattanhatott volna, hogy tegyen ellene valamit, benyomta a központi zárat és nyaktörő sebességgel elszáguldott a háztól.
Stiles valóban megtanulta a leckét…
Peter egész délelőtt azzal büntette, hogy magával cipelte városszerte, akár Paris Hilton a csivaváját, és nem volt hajlandó visszaadni a jeep kulcsait.
Kénytelen volt elkísérni egy új öltönyt venni ,és végighallgatni, ahogy az eladóval a szakadt pólóját szidják. Aztán volt mozi, amit kivételesen még élvezett is, rengeteg kávé és egy igazán megdöbbentő felfedezés az állatsimogatóban. Miszerint Scott tévedett, és az állatok egész jól viselik Petert. Legalábbis a biztonsági őr rottweilerével nagyon jól kijött, akkor is, ha a nyulak összebogyózták magukat a félelemtől, amikor meglátták.
Mikor délután végre sikerült egy óvatlan pillanatban visszaszereznie a kulcsokat, egyszerűen beugrott a kocsiba, és otthagyta a fagylaltos előtt a kalimpáló vérfarkast.
Következő fejezet>>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése