Ó, itt jön Ámor! /4

Utolsó fejezet!

Unatkozó démon és a cellux sokrétű felhasználhatósága.

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta, véleményezte, és Candle Lightnek amiért minden nyaggatásom elviselte a történet írásának folyamán. 

Fandom: Teen Wolf (Farkasbőrben)

Szereplők: Peter Hale/ Stiles Stilinski (Steter)

Figyelmeztetés: Fura szőrös lények embereket gyilkolnak, szexelnek és csúnyán beszélnek róla. AU!

Korhatár: 18

Köszönet a bétázásért: Candle Lightnak

Tartalom: Stiles egy angyal. Amit természetesen nem mondhat el senkinek, mert akkor Bob, a tanára alaposan tarkón csapja. Később kreatívabb fegyelmezési módszereket is kitalál, és a végén Stiles kénytelen Peter seggét fuvarozni minden nap. Jön egy démon, Scotték hármasban romantikáznak, és nem is az ő élete lenne, ha közben nem kellene a falka legkellemetlenebb tagjával rohangálnia.

Megjegyzés: A sztori AU! Nagyjából követi az első és második évadot, de Erica és Boyd élnek, Coráról meg egy büdös szó nem esik.

A dal: Itt van Ámor! /Presser Gábor

Jó szórakozást!





I.fejezet
II. fejezet
III. fejezet


Nyisd ki az inged, mutasd a szíved.


- Bob!
- Neked is csodás napot, Stiles. Remélem, nagyszerű volt az iskola. 
- Egy démon van a városban.
- Ideért? Elég lassú - hallatszott a dünnyögés valahonnan az iratszekrények közül.
Stiles leguggolt, hogy a feltornyozott papírok között átnézve lássa is, hogy kivel beszél.
- Ennyit tudsz hozzátenni?
- Miért, mit vársz tőlem? Én egy angyal vagyok.
- Pontosan! Az angyalok a gonosz ellen harcolnak! Démonok és ördögök ellen.
- A kettő majdnem ugyan az.
- És?
Bob felemelkedett és leporolta a mellényét. Rábökött az iratkupacokra, mire azok maguktól kezdtek berepülni a szekrényekbe.
- És semmi. Ha csak nem esik elém egy démon, nem az én dolgom, hogy hajkurásszam. A szerelem angyala vagyok. Vannak katonák és bírók, őrök, ilyesmi. Én kerítő vagyok, a szerelmet pátyolgatom, nem a testi épségüket.
- Nem nagyon lesz kit pátyolgatni, ha meghalnak! - Stiles már majdnem kiabált.
- Ugye tudod, hogy kezdesz hisztérikus lenni? Ráadásul, ha minden isteni büntetést és egyebet összenézünk, az angyalok legalább annyi embert öltek meg a történelem folyamán, mint a démonok. És nekem továbbra sem ez a dolgom. Ha el akarják tüntetni, akkor küldenek egy katonát, de nem jellemző. Ha az idióta, aki megidézte meghal, akkor a démon elmegy.
- Komolyan nem teszel semmit?
Bob sértett képet vágott.
- Mintha nem ezt magyaráznám percek óta. Ha te bele akarsz folyni az egészbe, az a te dolgod. Ha vérfarkasokkal rohangálsz, az is. Én viszont nem itt élek! Nem vagyok ember! Parancsokat követek és megoldom őket. Ne tévessz össze egy keresztes lovaggal!
- Mintha tudnálak… - morogta csalódottan stiles.
- Mivel már többször is megbeszéltük ugyanezt, nem értem miért hozod fel újra és újra. A makacs hozzáállásod nem visz előre a tanulásban.
- Legalább elmondhatom nekik? Ők gyakorlatilag a második családom! A legnagyobb titkukat bízták rám!
- Nem. És ebben a kérdésben nem nyitok semmilyen vitát. Ez törvény. Az emberek hisznek, nem pedig tudnak. Nagy különbség van a kettő között. Ha tudnák, hogy valóban létezünk, elkezdenének kiskapukat keresni. Mint “Oh, bűnözhetünk, mert Isten amúgy sem lehet ott egyszerre mindenütt, azért vannak kifutófiúi!” és hasonlók. A hit hegyeket képes megmozgatni, de a biztos tudás elveszi. Nem vált ki érzelmeket, nem ad reményt, csak száraz tényeket.
- Ha Allison meghal, holnap nem jövök be dolgozni! - sziszegte Stiles.
Bob kelletlenül biccentett. Utálta, hogy tolerálnia kell Stiles emberi felének kicsapongásait.
- Adok egy hetet a gyászra, ha ez így alakul. Utána egyszerűen idehozlak.
- Kurvakedves. Köszönöm!

Deaton rúnái valóban jeleztek a délelőtt folyamán. 
Stiles nem is igazán tudta, mi a fenét remélt Bobtól. Valóban megvitatták ugyanezt már számtalanszor. Peter vérbosszúja, a Kanima-támadások, a gonosz druida… valahogy mindig oda lyukadt ki, hogy veszekedett egy sort Bobbal. Épp olyan feleslegesen, mint ez esetben.
Mire kiért a Hale házhoz, Deaton és a többiek már felállították a szertartást a város túlvégén az erdőben.
Elég kiszámítható módon Petert hagyták hátra vele.
Stiles hálás volt, hogy legalább egy ideje már nem Derek hülye loftlakásában kell kihúzniuk az ilyen “hátvéd” pillanatokat. Ott valahogy mindig úgy érezte, fázik.
Peter a kanapén ült, mellette egy bekapcsolt és kihangosított telefon. A túloldalról jött némi neszezés, de valószínűleg semmi fontos, vagy a farkas nem olvasgatott volna békésen.
- Van kaja a hűtőben. 
- Mintha tudnék most enni - horkantott Stiles, és levágta a hátizsákját.
- Ideges, kis emberi gyomor… - kezdte dünnyögni Peter.
- NE!
A farkas érdeklődve kapta fel a fejét. Stiles ritkán kérte ki magának bármelyik beszólását.
- Csak… csak ezt ma ne.
- Rendben - dünnyögte és jó szokásához híven békén hagyta.
Ha nála lett volna, Stiles talán előkaparja a listát Peter jó tulajdonságairól és alkoholos filccel kitörölhetetlenül rávési “Békén hagy, amikor békén kell…. amikor nagyon kell.”
Próbálta elfoglalni magát valamivel.
- Valami családi elmebaj nálatok, hogy senkinek nincs egy rendes kávéfőzője?
- Vérfarkasok vagyunk. Nem igazán a hat ránk a koffein. 
- Akkor te mégis minek iszod?
- Mert szeretem.
- Akkor miért nincs egy... - Hallotta, hogy a hangja egyre magasabb és inkább befogta. 
Leült Peter mellé a kanapéra és magához ölelt egy párnát. A telefonvonal túlvégéről hallatszott, ahogy Deaton utasításokat oszt, Erica hisztizik, amiért neki kell húzkodnia a külső kör mintáit, és Allison épp Scottot nyugtatgatja, hogy minden rendben lesz.
- Hallotok? 
- Igen - válaszolt Peter, és a hangja egy rohadt jéghegy nyugalmával vetekedett.
- Akkor most lerakom - közvetített Scott. - Eddig minden rendben. Hívunk, ha van valami.
- Ok!
Kis kattanás, és kettesben maradtak.
Peter bámulta egy darabig a párnáját szorongató Stilest, aztán oldalra biccentette kissé a fejét, mint aki döntésre jutott.
- Sakk?
- Tökély!
Körülbelül egy órája játszottak, amikor a ház ajtaja kivágódott, és hatalmas szélroham kíséretében megjelent egy lány.
Egészen alacsony volt, valószínűleg alig ért Stiles hónaljáig. Lila hajpántot és kockás kisruhát viselt. A csatos kiscipője meg a fehér harisnyája rátettek pár lapáttal, de azok nélkül is úgy festett volna, mint aki épp most szökött meg egy katolikus lányiskolából.
- Hello! Szólítsatok Zelnek! - vigyorodott el.
Peter azonnal, gondolkodás nélkül nekirohant, de a lány olyan erővel taszította vissza, hogy a falon át a konyhában landolt.
Stiles ellenben a telefonért kapott, de épp csak sikerült tárcsáznia, amikor kiröppent a kezéből és ripityára tört a plafonon. Egyet azért remélhetőleg kicsengett. 
- Mindenki olyan udvariatlan lett, mióta utoljára a földön jártam - közölte nyűgösen a lány.
Peter feltápászkodott, de láthatóan felmérte az erőviszonyokat és nem készült újabb hülyeségre. 
- Te vagy a démon?
- És te az angyal, aki kiskutyák közé keveredett - vigyorodott el ismét a lány.
- Nem vagyok angyal! - húzta ki magát Stiles.
- Elnézést! A félvér! Vagy féllény? Sose tudtam, melyik hangzik jobban. Mondjuk nem is érdekelt. De te… te érdekelsz.
A vérfarkas közben óvatosan visszalépkedett Stiles mellé, de mindketten látták, hogy teljesen felesleges lenne bármit tenni. A démon sokkal erősebb volt náluk. Az egyetlen reményük az, hogy Scott vagy valaki észrevette, hogy csippant a telefon, és lóhalálában idevágtatnak Deatonnal.
Peter biccentett Stilesnak, és remélte, hogy megérti, menjen bele a játékba.
- Féllény. Angyali féllény.
- És mit csinálsz? Mondd, hogy egy katona! Léci! Úgy akartam megint látni egyet!
Már a farkas is várakozóan nézett rá.
Stiles torka összeszorult egy pillanatra. Egyrészt, nem tudta, hogy került ide ez a rohadék. Lehet, hogy megölte Scottékat? 
Másrészt pedig elképzelése sem volt, mi lesz most. Ő nem mondhatja el! De másképp elég nagy képtelenség lenne időt húzni.
Nagy lélegzetet vett.
- Szerelem.
Peter szórakozottan horkantott.
- Mi van? - akadt ki a démon, aztán a kezébe temette az arcát. - Én meg egy tisztességes verekedés reményében győztem meg azt a barmot, hogy jöjjünk ide. Most komolyan?
- A személyes tragédiád nagyon megható, de mégis mihez akarsz most kezdeni, hogy nem azt kaptad, amit vártál? - morogta Peter.
- Mit, mit? Hát szórakozom kicsit, aztán mikor a barátaitok rátalálnak végre arra a Thomasra vagy kire, akkor szépen eltűnök.
Lehet, hogy a farkas mozdult, lehet, hogy nem, Stiles nem látta, csak azt amikor felszegeződött a plafonra és a csattanás kiütötte a tüdejéből a levegőt, hogy aztán kapkodva és hörögve próbálja meg visszanyerni.
- Remélem, nincs harag a kutyusért, de útban volt.
- Ő egy farkas. 
- Jaj, ne legyél unalmas, hogy leragadunk a faji kérdéseknél!
A démon körbe-körbe járt Stiles körül és bár a választott formája nem volt rémisztő, de az egész lényéből valami rossz áradt. Nem, nem egészen rossz, csak helytelen. Mintha egy felfordított házat nézne, vagy egy lebegő macskát. Csak simán természetellenes.
Stiles nem emlékezett rá, mikor félt utoljára ennyire. És nem igazán a haláltól.
- Cupidó, vagy ámor… nem igazán érted, miért nem jön senki megmenteni, igaz?
- Igaz - ismerte el egy fájdalmas grimasz kíséretében. 
- Mennyire ártatlan - sóhajtott a démon. - Az angyalok nem túl nagyok az ilyen beavatkozásokban. Emberi korcs vagy és most emberi problémába keverted magad. A barátaidnak meg nem mondhattad el, mi?
- Nem, nem mondhattam, de nem igazán hiszem, hogy bárhová eljutunk, ha nevelési problémákról kezdünk csevegni. Az angyal, aki oktatott, konkrétan egy seggfej, aki csak öt nap szabit ad, ha úgy alakul, hogy megölted a barátaimat. Szóval léphetnénk arra a részre, amikor elmondod, mi van velük?
Zel elmosolyodott. 
- Ez az a rész a történetben, ahol én, a főgonosz elmondom a kis monológom, miközben megkínozlak. Ne rúgj fel ilyen szép hagyományokat! A legutóbbit, aki megtette, megettem.
Stiles ösztönösen hátrált egy lépést, Peter pedig fenyegetően morgott, bár a mennyezetre rögzített helyzete nem sokat segített, hogy ez hatásos legyen.
- Nos, ott tartottam, hogy milyen kis ártatlan vagy. És tudod mit? Lehet, hogy nem is gond, hogy csak egy kerítő vagy! Az igazi formád így is elég pofás. Hát nem egy szeráf, de azokat a szárnyakat semmi nem veri. Egyszer… eh… ez a nyelvezet bosszantó. Hova lettek a szép terebélyes megfogalmazások? Ez a test nincs rám jó hatással - bosszankodott Zel. - Ez az arc, amit most vágsz… hehe… nem is tudod, hogy nézel, ki, mi? Kell hozzá egy rakás mély meditáció. Fogadok, hogy ez a legbosszantóbb része. A világ tele van démonfattyakkal, de a többségük azt se tudja, hogy az. Régebben azért könnyebben ráébredtek. Lassabb volt az élet, több volt az idő befelé figyelni.
- Ez csodálatos, vénember, de engem nem igazán érdekel a nosztalgia-vonal. 
- Nah, akkor máris származik valami hasznod ebből a találkozásból! Megmutatom neked, mi van a pici lelked mélyén - gügyögte a démon. - Az majd leköti mindkettőnk figyelmét.
Mondott valamit egy egészen érthetetlen, ősinek és sötétnek tűnő nyelven, aztán várakozón bámult Stilesra.
Egy pillanatig semmi sem történt. Álltak és nézték egymást, aztán a fájdalom forró késként hasított végig rajta. 
- Stiles! Ne...
Bármit is mondott Peter, azt ő már nem hallotta. Sikoltozva omlott össze a padlón. 
A démon ellenben felkapta a fejét, és vigyorogva bámulta a farkast.
- Nem is rossz! Nem hittem, hogy ilyen gyorsan meg tudsz majd szólalni. Nem vagy egyszerű lomposfarkú, mi? Kevés érdekes lénnyel akadok össze mostanában. Meg kell becsülni, ha mégis.
Stiles felküzdötte magát térdre, de egy újabb hullám fájdalomtól előre görnyedve remegett és hányt. A háta lassan csurom vér volt.
- Ez sokkal jobban fog fájni, ha nem veszed le - ingatta fejét a démon és szinte jóindulatúan kettétépte az angyal pólóját. - Mindjárt egyszerűbb! 
Peter elképedve nézte fentről, ahogy Stiles bőre mozog, és valami pulzálva igyekszik kitörni a lapockái mentén.
- Ez szép lesz - dörgölte kezeit a démon. - Tudod, a harcosok szárnyai csupa penge és fém. Mintha késekből lenne a szárnyuk tollak helyett. Lehengerlő látvány, de lefogadom, a tiéd… a tiéd egészen bolyhos lesz. Valami édes, akár egy barokk festmény! - lelkendezett.
- Hagyd békén! - érkezett odafenntről.
- Jajj, ne rontsd el, farkas! Inkább élvezd! Ilyet se láthatsz minden nap. Ilyen, amikor egy féllény lelki formáját átrángatjuk erre a síkra. Fájdalmas és megterhelő, de a vége igazán szép. Imádom úgy megölni őket, hogy már vannak szárnyaik. Annyira édes, hogy az emberi tudósok mennyit törik a fejüket, mielőtt eltussolják, amit maguk sem értenek. 
Stiles szárnyai egy utolsó, fájdalmas sikollyal szakadtak ki erre a világra. Hatalmas, puha tollkötegek. A levegő megtelt vér és ózon szagával.
- Szebb, mint gondoltam. - füttyentett a démon. - Igazán különleges lélek. Fehér és vörös… közöd volt valaki halálához, mi? - röhögött kajánul Zel, aztán izgatottan tapsikolt. - Ez nyomot hagy örökre!
Peter kétségbeesetten kiabált.
Az angyal visszaszerzett némi stabilitást, és újra térdre szenvedte magát. 
- Elégedett vagy? - nyöszörögte.
- Még nem, de egy percen belül leszek. Azt hiszem a barátaid megérkeztek. Szeretném látni az arcukat! Ez annyira vicces lesz!
Autócsapódás hallatszott, aztán Derek és Scott szinte fej-fej mellett jelentek meg a küszöbön, hogy azon lendületükben hanyatt is vágódjanak, mint akik falba ütköztek.
- Nyugalom, kiskutyák! Mindjárt elmegyek.
Itt kellett volna lennie valami velős, vagy legalább felháborodott válasznak a falkatagok részéről, de szellemes visszavágások helyett lemerevedve bámulták Stilest.
A nappali romokban állt, Peter a plafonon vonaglott, de nem látszott rajta semmilyen kötelék. Alatta pedig egy gonoszul vigyorgó kislány ácsorgott, és épp azon volt, hogy Stiles álla alá nyúljon, és az ajtó felé emelje a fiú eddig földre szegezett tekintetét.
Az egész jelenet közepét az a két hatalmas szárny töltötte ki, amik Stiles hátából álltak a plafon felé. Mindenütt vörös és fehér pihetollacskák lebegtek a levegőben, mintha egy rögtönzött párnacsatát is lebonyolítottak volna pár másodperce.
- Nézd csak, hogy meg vannak rökönyödve! Hát nem édesek!?
- Engedj el! - nyöszörögte Stiles.
Minden porcikája remegett és a szárnyak szokatlan súllyal nyomták a hátát.
- De amikor olyan szép vagy! Tudod, a harcos angyalok minden kemény élükkel és feszes szárnyukkal sose voltak ennyire imádnivalóak. De ez… - áhitattal érintette meg a puha fehér szárnyak tövében ülő rövidebb, vörös tollakat. - Még sose láttam olyan cupidót, aki megölt valakit. Hmpf! - horkant fel szórakozottan. - És ez nem megrontott, csupán nyomot hagyott. Egyszerre szép és ironikus. Kíváncsi vagyok, hogyan porolják el a segged, ha a túlvilágra jutsz. Lehet, hogy lekerülsz hozzánk. Kit nyírtál ki angyalkám?
- Petert - nyögte Stiles. - Segítettem megölni Petert.
- Ki a franc az a Peter?
- Én! - morgott a plafonon ragadt.
Zel éktelen vihogásba kezdett. 
- Hogy ez mennyire aranyos! Bele kell pusztulni! Téged? Ha elmesélem odalenn, hülyére röhögik magukat a többiek! 
A démon egy pillanatra megingott, a nevetés is abbamaradt, majd halványulni kezdett.
- Nah végre, hogy meghal az az idióta! Ha tovább itt kellett volna maradnom, lehet, hogy tényleg megöllek. Az unalom nagy úr… szerencséd, hogy a barátaid arca roppant szórakoztató - dünnyögte Stilesnak.
Peter lezuhant a mennyezetről, a félelmetes lány pedig eltűnt, mintha nem is létezett volna
Kitört a zűrzavar, de Stilest ez már nem igazán érdekelte. 
- Bob! - sikoltott fel, aztán eldőlt oldalra, akár egy darab fa.


Már megint repdes hangtalanul,
Ámor itt van, nagyon nagy úr!
Nagyon nagy úr!
Ó, Ámor.


- Mi a fene?
- Kuss! - emelkedett fel Peter. - Fogja meg valaki a lábát, és segítsetek!
Stilest a lehető leggyengédebben áthelyezték a kanapéra. A szárnyai ernyedten lógtak körülötte és Deaton megbűvölve kezdett neki a tanulmányozásának.
- Lenyűgöző! Teljesen használhatónak tűnnek. Valószínűleg azért ilyen nagyok, hogy biztonságosan elbírják a súlyát. Lehet valami köze a…
- Mi a fene van vele? - hisztizett Scott.
- Gyönyörű - duruzsolta Erica és a tollak közé túrt.
Stiles szárnya megrándult és közelebb húzódott a testéhez.
- Senki nem piszkálja, amíg nem tisztáztuk, mégis mi a franc történt itt! - hisztizett Scott.
- És hogy ki a franc az a Bob - fűzte hozzá fogcsikorgatva Peter.
- Bob én vagyok! - érkezett mögülük egy fontoskodó hang.
- Mi a szar? - dörrent Boyd.
- Tud beszélni - kerekedtek el Bob szemei az ébenbőrű farkast nézve. - Azt hittem néma.
- Ki a fene vagy te?!
- Önöknek is csodálatos napot! A nevem Bob. Én vagyok Stiles közvetlen főnöke és tanára.
- És hol a fenében volt, amíg az a démon kínozta? - Peter karmai kiélesedtek, és hogy nem ugrott rá az angyalra, az csupán Derek vállába markoló keze miatt volt.
- Ámor vagyok, nem az őrangyala! Elfoglalt voltam! Megmondtam neki, hogy az ő baja, ha hülyeségekbe keveri magát. 
- Hülyeségekbe?! Majdnem meghalt! - visította Scott!
- Igen, a maguk nyilvánvaló képzetlenségén sem az én reszortom segíteni. Otthagyták azt a kölyköt, aki megidézte a démont, anélkül hogy ellenőrizték volna, hogy valóban halott. Eddig tartott, amíg tényleg kimúlt, és a démont a megidézője híján már nem volt, ami itt tartsa.
Deaton bűntudatosan megrándult. Jobban kellett volna tudnia, mint hogy hagyja intézkedni a farkasokat, és utána ne ellenőrizze maga a fiú pulzusát.
- És mik azok a szárnyak?
- A barátjuk egy féllény. Félig ember, félig angyal. Most pedig álljanak félre, hogy megtehessem, amiért idejöttem! Nincs szándékomban további korcsoknak magyarázkodni. Azt azonban leszögezném, hogy figyelni fogunk, és ha erről bármilyen információ kiszivárog, akár az, ami itt történt, akár az angyalok létezése… önök eltöröltetnek. A falkán kívül senki nem tudhat róla, és köszönjék meg Stilesnak, miután felébredt. Annyit hisztériázott miatta, hogy kénytelen voltam kijárni neki, hogyha önhibáján kívül derül fény a titokra, akkor ne kelljen mindannyiukat likvidálni.
- Nagyon kedves - sziszegte Erica.
- Ugye? - mosolyodott el elégedetten Bob.
A kis köpcös alak Stileshoz lépett és végigsimított a szárnyain.
- Barbárság. Egyszerűen barbárság. 
Ahogy simogatta őket azok lassan egyre kisebbek és kisebbek lettek. Úgy tűnt, mintha visszaszívódtak volna a fiú bőre alá. Mikor közelebb hajolt, Scott meglepetten látta, hogy a tollak nem tűntek el igazán, csupán mintává változtak. 
Stiles karján és hátán lassan megjelent minden toll, éles fekete kontúrokkal szelve át a sápadtbőrt.
- Ennyit tehetek érte - nyugtázta Bob a minta rendeződését, aztán egy vastag karkötőt húzott tanítványa karjára. - Mondják meg neki, hogy ha ezt leveszi, akkor a szárnyak visszatérnek, és ha fel, akkor ismét tetoválássá szelídülnek. Legközelebb pedig tegyék meg nekem azt a szívességet, hogy nem rángatják démonok közelébe! Borzalmasan irritáló hogy valahányszor maguk bajba keverednek, nekiáll segítségért koldulni! Egyszerűbb lenne, ha tanulnának végre valamit. Most pedig nyugalomra lesz szüksége.
Szinte minden tag egyszerre mozdult meg Stiles felé.
- Stop! - kiáltotta Bob. - Tudnak maguk rendesen csinálni valamit?
- Fogja be a száját, és hagyja, hogy… - Scott kezdett lassan farkas formába tolódni.
- Milyen a szaga?
- Mi? - zökkent ki mindenki. Szerencsére Scott is. 
- Addig senki nem jön a közelébe amíg meg nem mondják, mire emlékeztet a szaga! Nem a rárakódottak, mint a vér és a gyógyszer, hanem alatta.
Bob nem tűnt valami veszélyesnek, de a démonnal történtek után valahogy senkinek nem támadt kedve kipróbálni, hogy valójában mennyire az.
- Hasonlít Allisonére - dünnyögte megadóan Scott.
- Szerintem is - csatlakozott Isaac.
- Szerintem inkább rátok - kerekedett el Allison szeme. - Mármint most nem érzem, nem olyan jó a szaglásom, de általában…
- Lépjünk kisasszony, ne fecsegjen feleslegesen! - dohogott Bob.
- Mézeskalács - dünnyögte Boyd.
- Mint karácsony reggel - biccentett rá Erica.
- Jázmin - dörmögte Derek. - Mégis hova vezet ez?
- Izzadtság, könnyek, könyvek, büdös tinédzser… - sorolta kissé finnyás arccal Peter. Az első kettőt leszámítva csak olyan, mint általában.
- Remek! Maga vigyáz rá, én meg megyek a dolgomra. Mindenki más hagyja békén holnapig! 
Azzal Bob eltűnt.
- Mi a fene folyik ebben a rohadt városban? - akadt ki Scott! - Miért a zombi sorozatgyilkos fog vigyázni rá? És egyáltalán ki a franc ez a...
Scott akkora jobbegyenest kapott, amekkora csak kitelt Petertől. 
- Istenuccse, ezt már nagyon rég meg akartam tenni! - röhögött, ahogy a fiatal alfa az arcát tapogatta meglepetten. - Fogd be pofád végre!
Nem várta meg a visszavágást, tudta, hogy Derek védeni fogja a hátát. Igazából már neki is érett, hogy behúzzon egyet Scottnak, de egyszerűbb volt, ha Peter csinálja. Nem rúgta fel a falka amúgy is törékeny egyensúlyát. Főleg, hogy őt már amúgy is mindenki utálta… nos, majdnem mindenki.


Nyisd ki az inged, mutasd a szíved.

Stiles egy töksötét szobában ébredt. Minden tagja sajgott, és undorítóan ragacsosnak érezte magát.
A bőre alatt úgy zizegett a mágia, mintha elektromos hangyák tartanának évzáró bulit, szóval fel sem kellett emelnie a fejét, hogy tudja, Peter mellette van.
- Végül mégis kiderül, hogy van egy barlangod? - szuszogta a párnába.
- Csak amennyire neked szárnyaid - érkezett a válasz valahonnan az ágy mellől. 
- Touche!
Stiles maga alá húzta a könyökét és megpróbált felülni. A fájdalom nem is volt olyan rossz, mint ahogy rögtön ébredés után gondolta, de ügyetlennek érezte magát.
- A barlang szerencsésebb, mert nem kell cipelned. Ezek a szárnyak rohadt nehezek.
Peter azonnal ott volt, hogy segítsen.
- Bob eltüntette őket.
- A súlyuk még megvan. Úgy fogok festeni, mint egy birkózó, mire ezt megszokom. - Hátrafelé tapogatózott, és bár a szárnyakat tényleg nem érezte, a két vágás a lapockáin nagyon is kivehető volt. - Le kellene zuhanyoznom.
A farkas egy szó nélkül felhúzta az ágyról, és gyakorlatilag kicipelte a szobából. A nappali sem úszott épp fényárban, de sokkal többet látott, mint a hálóban. Például azt, hogy senki nincs rajtuk kívül, ő pedig egy szál bokszerben lóg Peter vállán… és hogy az utóbbi épp kicsit sem érdekli. Látta a lelkét. Mi lehet még, amit szégyellni kell valaki előtt?
- Szóval Bob végül megjelent… jobb később, mint soha, nem?
- Meg akarom ölni - morogta Peter.
- Nos, ez végtelenül kedves tőled. Évek óta kutatom, hogy egyáltalán hogy tudnék behúzni neki, de nem találok semmit. Azt hiszem még senki nem akart megverni előttünk egy angyalt.
- Scott kiakadt.
Stiles megrándult a szorításában.
- El kell mesélned mindent. Scott időnként bolhából csinál elefántot, és az elefántot nézi bolhának.
Peter beemelte a fürdőszoba ajtón, aztán egy szó nélkül lerántotta a bokszerjét és beállította a zuhany alá. 
Stiles úgy gondolta, talán tiltakoznia kéne. Az lenne a normális… de egyszerűen csak rohadt jó érzés volt, hogy a férfi ott van körülötte.
A mágia abbahagyta a hangyatáncot a bőre alatt, és amit most érzett, az inkább lassú pezsgéshez volt hasonló. Talán ilyen érzés lehet a pezsgőnek, amikor komótosan felfelé gyöngyöznek benne a buborékok.
- Deaton azt mondja, működött a varázslata, csak épp nem a démont vonzotta oda, hanem az őt megidéző fiút. Megjelent a körben, Allison belevágta a kést, és ahelyett hogy eltűnt volna, sikoltozni kezdett - indította az összefoglalót a farkas.
- Kezdek örülni, hogy nem én voltam ott.
Peter szórakozottan dörmögött a háta mögött.
- Állítólag a fickó épp olyan hisztériás típus, mint Scott. A boszorkány, akit kiütöttem a barátnője volt, és azért rendezte a szertartást, hogy megidézze a démont, de mivel Lydiát megmentettük, amikor az megjelent, őt falta fel. A srác úgy hitte, hogy mi marcangoltuk szét.
- Ő sem ért a harapásnyomokhoz?
- Úgy tűnik, ez egy komolyan fejlesztésre szoruló tudomány a generációtok körében.
Stiles csak akkor fordult meg, amikor Peter bemászott mellé a zuhany alá és megengedte a vizet.
- Hideg vagy meleg?
- Határozottan meleg! Hm… mi most együtt zuhanyozunk? 
- Technikailag én itt állok és moslak téged.
- Rendben. Folytasd! - közölte, reményei szerint nagylelkűen és nem úgy, mint aki épp kezdi jól érezni magát egy olyan helyzetben, ahol épeszű embernek nem kéne… és nagyon igyekezett nem lenézni még akkor sem, amikor Peter kajánul rávigyorgott. 
- A srác elmondta, hogy a démonnal akart megöletni minket. Az útközben mindig más és más testet szállt meg, és mikor megunta, akkor levetette és megtépkedte, hogy az is farkastámadásra hasonlítson.
- Azt hittem, meg kell tennie amit a gazdája akar.
- Addig húzta az időt, amíg az meghalt.
- Okos - nyugtázta Sitles. - De akkor ő most…?
- Nem fog visszajönni, de az ő indokairól inkább a főnököd kérdezd, mert nekem úgy tűnt, egyszerűen unatkozott, te pedig felkeltetted a figyelmét. Kíváncsi volt, ezért vezette az orránál azt a Thomast idáig.
- Kíváncsiságból megölt egy rakás embert - dünnyögte szomorúan Stiles.
- Azonnal hagyd abba az önsajnáltatást! Ha valaki ölni akar, az ölni is fog, csupán idő és alkalom kérdése. Nem rajtad múlt. Ha másnak nem is, nekem elhiheted.
Stiles hosszú hallgatásba burkolózott, amíg Peter tisztogatta.
Kellett volna, hogy legyen ebben valami nem odavaló, de olyan rohadt otthonosan érezte magát a kezei között, ahogy már nagyon rég nem sikerült sehol sem.
A farkas megmosta a haját, és levakarta róla az utolsó vércseppet is.
Stiles észrevette közben a vállain végigfutó mintát. Gyanította, hogy hátul még burjánzóbb… és hogy az apja teljesen ki fog akadni. Talán jobb egy időben egy problémára koncentrálni. Például a tényre, hogy Peter olykor szinte áhítatosan simított végig a lapockái mentén.
Próbált rájönni, hova fog kifutni ez az egész. Itt állnak ketten, még nem kapott pánikrohamot, és a farkas úgy viselkedik körülötte, mintha világ életükben ezt csinálták volna.
Vajon ez egy párhuzamos univerzum?
Mikor az utolsó habpamacs is eltűnt a testéről, Peter egyszerűen kiszállt és hozott két törülközőt. Mindkettejüket alaposan megtörölte és becsavarta, aztán kicipelte Stilest a nappali kanapéjára, és otthagyta, amíg előkapart egy elsősegélykészletet.
Tényleg megdöbbentően normális volt az egész.
- Mi történt, miután elájultam?
Peter szórakozottan horkantott és megfordította, hogy alaposan kitisztítsa és leragassza a sebeket a lapockáin.
- Bob megjelent, és elkezdett pattogni. Ez a fickó mindig ennyire tenyérbemászó?
- Hát azt nem tudom, most milyen volt, de általában az. Rohadt idegesítő. 
- Mindenkit kikérdezett a szagodról.
Stiles felkacagott.
- Akkor hogy kerülök ide hozzád? A többiek nem jöttek rá, hogy perverz vagy?
A farkas megdermedt pár másodpercre, aztán nem szólt egy szót sem, amíg nem végzett a sebekkel.
- A frászt hozod rám! - kuncogott Stiles, de idegesebbre sikerült a kelleténél. 
Peter megfordította, hogy szemben üljenek a kanapén. Olyan könnyedén rakosgatta, akár egy gyereket, de amíg biztonságban érezte magát, Stiles ezt nem is bánta. Az örökké szarkasztikus farkas feszült némasága sokkal jobban aggasztotta.
A férfi szemei természetellenes kékben ragyogtak, mintha a lelke mélyére akarnának nézni, ami tulajdonképp vicces, mert azt épp nemrég látta szabadon és akaratlanul. Később pedig percekig csodálta a bőrére rajzolt lenyomatát. Mi lehet még, amit látni akar benne?
- Miért fontos a szagod?
Oké, erre a kérdésre tényleg nem számított. Stiles felkacagott.
- Nem mondta? A szagom mindenki valami olyasminek érzi, amit a legjobban szeret. Erica például tudom, hogy azért érzi karácsony reggelnek, mert akkor jöttek össze Boyddal, és bár Boyd sose mondja, de neki is valami ilyesmi, mert mindig bólogat. Scott és Isaac gondolom, Allisont mondták. Azt várom, hogy mikor mondják, hogy ők hárman együtt, vagy valami hasonló romantikus baromság. Tudtad, hogy nagy esélyük van egy hármas kötésre? Igaz szerelem három személy között. Nem semmi lenne, ha tényleg láthatnék egy ilyet! 
- Stiles!
- Oké, te gondolom megint a büdös tinédzser dumával jöttél. Sajnálom, de ez egyenes bizonyítéka, hogy teljesen perverz vagy. Kinek a kedvenc szaga a “büdös tini”?
- Stiles - sóhajtott a farkas. - Te egy büdös tinédzser vagy. A szagod egész egyszerűen olyan, mint te. A szorongásod, a hangulatváltozásaid, a könyvek, számítógép, Adderall, izzadtság, két napja viselt zokni, túl sok göndörkrumpli és sajtos chips szörnyűségek. 
- Mi?
- Azt próbálom elmondani, hogy…
- Hogy engem szeretsz a legjobban?
Stiles mellkasában benn akadt a levegő.
Peter lecsúszott a kanapéról.
Talán mulatságosnak kellett volna lennie, hogy itt ülnek ketten a derekukon törölközővel, és szagmintákról értekeznek, de a fejében csak az ismétlődött folyamatosan, hogy “Óistenem!Istenem!Basszus…”
Peter a földön ült, pont a lábai előtt, és csak most vette észre, hogy a kezét fogja. A hülye szimmetrikus arcával szomorúan és reménykedve bámult felfelé, és Stiles fején átfutott a gondolat, hogy miért nem vette észre eddig, hogy horpasz van az állán, és ha épp nem vigyorog, mint egy pszichotikus barom, akkor a legszomorúbb kiskutya szemei vannak, amiket valaha látott.
- Már akkor éreztem, hogy különleges vagy, amikor először találkoztunk. Nem… nem voltam még igazán önmagam, és a régi nem is leszek soha, de már akkor élveztem veled lenni. Olyan voltál, mint egy nikkelbolha, ami csípni nem tud, de azért ugrál és a tetejébe úgy beszéltél vissza, mintha egy rangban állnánk.
Stiles részéről csak egy nyikkanásra futotta válaszként, és sikerült végre levegőt is vennie, de mivel ez nem volt egy nem, Peter folytatta.
- Felajánlottam a harapást, mert tudtam, hogy fantasztikus béta lennél. Fantasztikus lennél mellettem. És olyan rohadt határozottan utasítottad el, hogy csak még jobban akartam. Képzelheted, milyen ironikus volt, amikor segítettél megölni engem. - Szárazon felnevetett, de valahogy nem ért el a szeméig.
A tekintete még mindig szomorú volt, és csak akkor hagyta el Stilesét, mikor folytatni kezdte. Csókot nyomott a fiú csuklóján domborodó erekre, aztán a tenyerébe dörgölőzött az orrával, akár egy macska, amelyik simogatásért koldul. 
- Jézusom! Peter! Ez… - képtelen lett volna megtagadni… nos, gyakorlatilag bármit, ha így kérte tőle.
Peter Hale, a vérfarkas, aki úgy roppanthatná ketté, mint egy gallyat, térden állva könyörgött egy kis simogatásért.
Végighúzta ujjait a férfi borostás arcán, az állhorpaszon, mintha csak ellenőrizné, hogy valódi-e.
Peter megkönnyebbülten sóhajtott, és úgy tűnt, szinte összemegy, ahogy némi feszültség elhagyta az izmait.
- Mikor visszatértem… hm… nem hittem, hogy lehet az iróniát fokozni, de… de én láttalak, Stiles. Akkor is láttam a szárnyakat, mikor a bőröd alatt voltak. Azt hittem, hallucinálok. Minden ugyanolyan volt, csak te tűntél egészen különösnek. Mikor rájöttem, mi vagy…
- Gondolom azért volt, mert a halálból jöttél vissza - szúrta közbe Stiles, és szinte szórakozottan Peter hajába gabalyította az ujjait.
- Valószínűleg. El tudod képzelni a döbbenetet mikor rájöttem, hogy egy angyal is segített megölni? Azóta… még mindig jó veled lenni. Segít összpontosítani, józannak maradni. És a legutóbbi teliholdkor te lettél a…
- Én vagyok a horgony? - kérdezte hitetlenkedve.
- Te.
Stiles emlékezett rá, mennyit szenvedtek Scottal, mire megtalálták neki a horgonyt, aminek a segítségével képes uralni a farkast. Hogy mennyire irigyelte Allisont ezért a címért.
Mégis mekkora hatalmat jelent a másik személy élete felett, ha a te gondolatod tartja egyben a belsejét?
- Megnéztem az aktád odabenn - vallotta be Stiles. - Kíváncsi voltam. Aztán amikor rájöttem, hogy van még esélyed az igaz szerelemre, nem tudtam kiverni a gondolatot a fejemből, hogy talán van kiskapu, ami meggyorsítja. Hogy talán, ha jobb embernek tűnnél… Feltettem egy kibaszott macskát a fára, hogy megmentsd!
- Az valóban érdekes lépés volt. Erre szolgáltak a listák?
- Te átkutattad a fiókjaim?
- Peter bűntudatosan vállat vont, de az arcán nem látszott, hogy sajnálja.
- Hátborzongatásból ötös, mi? Igen. Erre voltak a listák.
- Bántóan egysíkú voltam rajtuk. A laptopod keresési előzményei érdekesebbek.
- Bántóan egysíkúan gondolkodtam, és össze akartalak hozni valakivel, hogy… nem is tudom, földeljen téged egy kicsit. Hogy boldog legyél és jókedvű, talán jobb ember...
- Nem akarok mást - jelentette ki a férfi. - Ha kellek, akkor adj engedélyt, de ne akarj összehozni senkivel!
Stiles elgondolkodva, lassan táncoltatta ujjait a másik hajában, olykor finoman meg-meghúzva a rövid tincseket. A keze átsiklott a nevetségesen tökéletes arcon és Peter halkan morogva bújt a tenyerébe, mint aki valóban dorombol.
Nem tudta, milyen a szerelem. Azzal dolgozott, de sohasem élte át igazán. Persze évekig odavolt Lydiáért, de az a közelében sem volt annak, amit Peterrel egy légtérben érzett, és róla még csak nem is gondolja úgy, hogy szereti, de... 
Visszagondolva, a férfi gyakorlatilag minden nap a fejében járt, mióta visszatért. Órákat dohogott és panaszkodott miatta, aztán ahogy javult egy kicsit a helyzet, kiderült, hogy elképesztően jól dolgoznak együtt. Bár mindig hátrahagyták őket, ha a falka veszélyesebb dologgal került szembe, mint egy túl nagyra nőtt krizantém, de még így többször alakult úgy, hogy ketten mentették meg a napot.
- Mit kell csinálni, miután az ember kiöntötte a lelkét a másiknak?
- Szó szerint, vagy átvitt értelemben? - dörmögte Peter.
- Úgy érzem ma mindkettő megtörtént. Legalábbis velem. 
A vérfarkas a térdére ült. Neonkéken világító szemekkel pásztázta a fiú arcát, és Stiles gyanította, hogy csak azért nem mutogatja bizonyítékképp az agyarait is, mert tudja, hogy ez is elég emlékeztető.
Emlékeztető, hogy ez nem egy rózsaszín tinédzser románc kezdete, ahol minden szép és jó, és kínos és édesen kétballábas, mintha pingvinek táncolnának egymás körül.
- Én nem változtam. Az a vérengző, őrült állat, akinek először láttál, még most is ott van bennem. Kisebb, hogy már nem vagyok alfa, de sosem fog eltűnni.
- Nemrég eltörtem egy fickó orrát munka közben - vágott reményei szerint macsó arcot Stiles. - Azt hiszed, megrémiszt egy pszichopata, ex-sorozatgyilkos vérfarkas?
Peter elvigyorodott.
- Kihagytad a zombi jelzőt.
Stiles látványosan elgondolkodó arcot vágott. 
- Emiatt aggódnom kellene? Ugye nem fog szegény farkad leesni, vagy ilyesmi? Kipróbáltad már azóta, hogy kimásztál a sírból? Most szólj, hogy mire számítsak, mert ez azért alaposan megdobja a lehetséges szexbalesetek számát.
Peter figyelmeztetően morgott. Stiles pedig elgondolkodva méregette.
- Végül is, mindent helyre lehet hozni, amíg van cellux a háznááááááál… - a vége sikításba fúlt, majd riadt nevetésbe, mert a farkas felpattant és mindenféle figyelmeztetés nélkül átdobta a vállán.
- Adok én neked celluxot!
- Segítség! Ősember! Kardfogú farkas! - visongott Stiles, és közben a másik hátán verte a tamtamot.
Akkora lendülettel érkezett a matracra, hogy ha Peter nem tartja le, minden bizonnyal visszapattan, és randa pózban landol a padlón.
A férfi azonban tartotta, és ha mást nem is látott belőle a töksötét szobában, az egészen biztos, hogy kéken izzó szemei sosem hagyták el az arcát.
- Akkor hogyan legyen, Stiles?
- Demokratikus alapokra helyezed a kapcsolatunkat? Szokatlanul kedves tőled - visszhangozta vigyorogva a farkas egy nem is túl régi megjegyzését.
- Nos, hallanom kell tőled tisztán és világosan, hogy ezt akarod, aztán hogy mik a határok.
- Wow! Tényleg ügyvéd vagy!
- Legfőképp csak nem vagyok hülye. Ha úgy kezdünk valamibe, hogy nem vagy benne teljesen biztos, még arra ébredek egy reggel, hogy öt vérfarkas, egy vadász és egy különösen idegesítő hangú divatdiktátor áll az ágyam felett élesre fent vasvillával.
- Túlélési ösztön, mi?
- Kevés tulajdonságom izmosabb nála, de azért akad - vigyorgott sokat sejtetőn.
Stiles mély levegőt vett.
Egyrészt felfedezte, hogy valószínűleg sokkal kevésbé érdekli, hogy hibbant, mint kéne. Másrészt ráébredt arra, hogy bár Peter rájött, ki ő, sohasem élt vissza a tudással. Több tucatnyi alkalma lett volna, rá, de sosem nyomta, vagy feszegette.
Peter egy pöcs. Soha nem is lesz más. Viszont nála szórakoztatóbb, bosszantóbb rohadékot sem fog találni az életben.
Röviden és tömören összefoglalva Peter egy gonosz, élesnyelvű, vérszomjas farkas, aki minden titkát jobban tudja nála és mégis, még mindig egy darabban van. Bármennyire megdöbbentő, de megbízik benne.
Szereti.
Hogy ez e a szerelem… arról gőze sem volt, de arról igen, hogy a kékszemű rohadék mellett akar holnap felébredni. És ha egy mód van rá, akkor holnapután is. 
- Amikor elraboltál a saját kocsimmal… az randi akart lenni?
- Azt hittem, nyilvánvaló.
- Nem volt az.
- Ez megmagyarázza, miért hagytál ott a fagylaltosnál - hümmögte Peter.
- Talán, ha olykor felvilágosítanál, az használna.
- És mit kellene mondanom? Drága Stiles! Mivel már hosszú hónapok óta meg akarok ölni mindenkit, aki csak rád néz, mindkettőnk lelki egészségének megőrzése érdekében több időt kell együtt töltenünk, aminek a végén remélhetőleg halálosan belém szeretsz, és nem akadsz ki, amikor bejelentem, hogy meg akarlak dugni.
- Valami ilyesmi, tényleg hasznos lenne - bólogatott vigyorogva Stiles.
Peter szórakozottan vonta szorosabban a karjaiba. 
A fiú eddig nem is igazán vette észre, hogy mit is jelent pontosan az, hogy törülközőben fekszenek egymáson. Illetve Peter rajta.
A farkas ugyan igyekezett nem kényszeríteni, vagy befolyásolni, de azért ez az ellenőrzés elég vékonynak tűnt.
A folyamatos dorombolásszerű hang most sokkal közelebbről, szinte hipnotikus volt.
Peter lassú óvatossággal dörgölte arcát a nyakába, mintha próbálná a saját szagával megjelölni. Nem… valószínű, hogy pontosan azt csinálta!
- Peter… - a férfi felemelkedett, hogy a szemébe tudjon nézni, és türelmesen várt. - Benne vagyok. Ezt akarom. Téged, engem, egy kapcsolatban. Teljesen kizárólagosban! Nincs szex mással és nem ölheted meg, aki rám néz! Meg fura természetfeletti problémákat, veszekedéseket… szexet... de, mivel most először csinálok ilyet, szeretném, ha lassan történne.
Peter biccentett, de nemigen jöttek szavak a szájára, aztán olyan puhán és óvatosan csókolta meg Stilest, hogy miután az agya felengedett az egész élmény sokkoló szenzációja alól, kitört belőle a kuncogás.
- Peter - súgta. - A lassant úgy gondoltam, hogy ne úgy dugj meg ma este, mint egy veszett vadállat. Azt akarom, hogy legelőször lassú legyél és gonosz, hogy mire belém lököd a farkad, már ne legyek képes szavakra, maximum a nevedre.
A vérfarkas megremegett és elkapta az ajkait. Úgy tűnt, ha szabad utat kap, a csókja épp olyan, mint ő maga. Kiszámíthatatlan, mámorító és egy kicsit félelmetes, amitől Stiles úgy érezte, lehet, hogy pacnivá fog olvadni a matracba.
- Kibaszott tökéletes kisangyal, mi? Fogadok, hogy pontosan tudod, mit csinálsz velem!
- Látni is akarom, nem csak tudni - nyöszörögte Stiles.
Bár a homály komoly segítséget jelentett, amíg át akarta gondolni a dolgokat, pár újabb szédítő csók után már csak az az egy maradt, hogy látni akarja Petert. Minden porcikáját.
A farkas elégedetten morgott a kívánságra. Egy pillanatig hagyta csak magára az ágyban, bár úgy tűnt a függöny kezelése nem az erőssége, mert egyszerűen csak letépte és a szoba végébe hajította, ahová nemsokára követték a törülközőik is.
Petert bámulni és érinteni kicsit olyan volt, mintha egy perverz régész lenne, aki elhatározta, hogy igenis molesztálni fog egy görög szobrot.
Nem csak az arca volt illegálisan szimmetrikus és jóképű, de ahogy lecsúsztatta a kezét a mellkasán és a hasfalán, érezte hogy legközelebb simán használhatják a sakktábla helyett az ő kockáit.
- Olyan gyönyörű vagy, kisangyal - duruzsolta a farkas. - Olyan régen vártam erre.
Meghosszabbított körmeivel lusta köröket rajzolt Stiles testére, felvázolva valamit… nos, képtelenség volt meghatározni hogy mit.
A fiú eleinte csak egy kissé csiklandósnak, viccesnek érezte, de aztán lassanként az érintés alatt fodrozódó izmok válaszolni kezdtek és egy-egy könnyű karcolás az egész testét megborzongatta.
- Peter, mit…
- Azt akartad, hogy lassú legyek és gonosz. Hát teljesítem. - Gyengéden körbekarcolta Stiles mellbimbóit, és a fiú olyan édesen és meglepetten nyöszörgött, hogy tudta, a végére mindkettejük beszédkészsége a nullára fog redukálódni.
Stiles két kézzel kapott utána és húzta le egy csókra. Ha akart is reklamálni, amiért félbeszakította a játékát, minden hajlandóság elszállt, ahogy tetőtől talpig összesimultak.
Peter keze hatalmasnak tűnt a vékony testen, de mikor az oldalán végigsimítva elérte célját és jólesően a fenekébe markolt, Stiles rájött, hogy épp csak tökéletes. A varázslat vidám kis szikrákként pattogott a bőre alatt, egy ritmusban kínozva Peter mozdulataival, aki minden bizonnyal elhatározta, hogy pontról pontra követi a kívánságait, mert olyan kínzóan édes, de a beteljesedéshez túl lassú tempóban dörzsölte össze a farkukat, hogy Stiles akadozva nyavalygott a frusztrációtól.
- Ez az… olyan jó vagy nekem, angyalkám! Sose láttam még szebbet, mint ahogy most kinézel - duruzsolta a farkas válaszul.
- Többet… ké… többet kéne eljárnod - nyöszörögte Stiles.
- Fogunk… te meg én elfedezzük a tópartot, az erdőt, a Hale házat. Kíváncsi vagyok elég csendes tudsz-e lenni, hogy megdugjalak tíz lépésre öt farkastól.
- Faszfej!
Peter nevetve engedte el Stilest. És egy kicsit hátrébb húzódott.
- Ne… nem úgy értettem!
A farkas megcsókolta.
- Nyugi. Tuti dolog vagyok, emlékszel? És azt mondasz, amit akarsz. Szeretem, amikor káromkodsz - vigyorgott. - És ha nem akarod, hogy leszopjalak, nem muszáj - vonta meg a vállát és próbált ártatlan képet erőltetni magára.
- Istenem! Csak csináld!
Peter lejjebb csúszott, és Stiles feltámaszkodott a könyökére, hogy lássa. Azonnal úgy gondolta, hogy nem kellett volna. Ha az érzés, ahogy Peter hanyagul végignyalta a farkát a tövétől a csúcsáig, egymagában nem lett volna elegendő, de a férfi szemei továbbra se hagyták el az arcát. Őt nézte, miközben nedves kört nyalt a makkjára és…
- Peter! - a hajába túrt és hátra húzta a férfi fejét.
- Nem jó, angyalkám?
- Én… meggondoltam magam.
- Amennyiben?
Stiles vett pár mély lélegzetet, és közben a farkas arcát simogatta, ahogy korábban a kanapén.
- Tinédzser vagyok, szóval menni fog újra hamar, de…
- Nyugi, emlékszel?
- Én… Azt akarom, hogy mássz vissza, szoríts magadhoz. Érezni akarom megint, ahogy a farkad az enyémhez simul. Azt akarom, hogy élvezzünk el együtt, hogy olyan szagunk legyen, amelyiktől bármelyik farkas mérföldes körzetben tudja, hogy a tiéd vagyok. Hogy foltot hagyjunk az ágyadban, kitörölhetetlen nyomot a memóriámban. Aztán később újrakezdjük, és kitölts belülről is. Minden porcikámban Peter Hale illatú akarok lenni.
Stiles maga sem igazán tudta honnan jön, de erre vágyott. Érezni akarta, hogy tényleg tartozik., egyek lesznek Peterrel, minden izzadt, vad és rózsaszínen nyálas módon. Hogy nem a büdös és a tetves kisfiúk, akik most már fogják egymás kezét, hanem egymáséi. És rohadtul boldoggá tette a gondolat. 
Nem vette észre, mikor lett Peter haja hosszabb a kezei között, de egy pislantással később, már egy majdnem átváltozott farkas feküdt a mellkasán, és láthatóan veszettül küzdött önmaga irányításával.
Stiles megsimogatta az arcát, ami úgy tűnt, segít, mert lassan ismét normális lett, és a kettejük közé kígyózó kéz is hanyagolta a potenciálisan veszedelmes karmokat.
- Hogy a francba lehetsz ilyen tökéletes? Perverz, mocskos szájú kisangyal… mindent megkapsz, amit csak akarsz. Én kis piszkos angyalom… - ismételgette elbűvölten.
- Azt hittem… láttad az internetes előzményeim.
Stiles boldogan nyöszörgött, átkarolta Petert, és a seggébe markolva, karmolva kapaszkodott.
- Peter!
- Gyere kisangyal! Gyere!
A világ kifehéredett a szemei előtt. Kis szikrák pattogtak mindenütt, és gyanította, hogy talán üvöltött, amikor az orgazmus átcsapott rajta. A párjától érkező állatias üvöltés viszont egész biztosan valódi volt.
Az orgazmus utáni pára gyorsabban oszlott, mint hitte, mikor kisvártatva a farkas riadtan nyiffant fölötte. Stiles visszazökkent a valóságba, hogy lássa, amint Peter a testükön és körülöttük cikázó kis szikrákat bámulja elkerekedett szemekkel.
- Gratulálok! Sikerült kihoznod belőlem egy tényleges tüzijátékot, és még bennem sem volt a farkad - vigyorgott Stiles.
- Szóval ez normális?
- Van egy csomó időnk, hogy rájöjjünk, nem?
Kellemesen zsibbadt volt, minden szinten elégedett, szóval nem érdekelték a szikrák, nem érdekelték a bőrére rajzolt tollak, csak meg akarta ölelni Petert és a nyakába fúrni az arcát. A farkas azonban megelőzte és köré gömbölyödött.
- Igen, van egy csomó időnk - dünnyögte Peter.

Ó, itt van Ámor.
Ó, Ámor itt van.
Nagyon nagy úr!
Ó, itt van Ámor.
Itt van Ámor.

A falka igen kiszámíthatóan reagált, mikor másnap dél körül besoroltak Peter lakására, és az egésznek olyan szaga volt, mintha Peter és Stiles valamiféle párzási időszaknak engedelmeskedve végigkefélték volna az összes vízszintes felületet. Ami erős túlzás volt Scott részéről, mert a felükig nem jutottak el. 
Ellenben felfedezték, hogy Stiles szikrái egészen stimulálók is lehetnek bizonyos részeken, és hogy Peter az összes életében kihagyott ölelgetést próbálja minél előbb nagy lelkesedéssel bepótolni. Valójában lenyűgöző volt, hogy az örökké elvonuló, mindenkitől legalább kartávolságban ácsorgó farkas milyen felszabadultan vetette bele magát mindenféle testi érintkezésbe. Mint aki egész életében erre éhezett.
Arra a hírre, hogy együtt vannak, Boyd átadott húsz dolcsit Ericának, aki vigyorogva gyömöszölte a melltartójába. Scott egészen hisztérikus lett, de ezen senki nem lepődött meg. Szerencsére Isaac és Allison együttesen elég meggyőzőek voltak, hogy lenyugtassák.
Lydia pár nap múlva csomagot küldött, benne egy rakás különböző síkosítóval, egy szőrös bilinccsel, valamint azzal a felirattal, hogy “Meleg farkasnak nem kell óvszer. ;) “
Egyedül Derek nem lepődött meg, amitől Scott ismételten hisztizett kicsit.

A seriff jól fogadta a tetoválásnak látszó szárnyakat. Az azonban már kicsit megrendítette, amikor Stiles levette a karkötőjét, és a tintatollak valódivá változtak. 

Stiles mestere lett a sextingnek, és Peter megtanult álló farokkal dolgozni.

Kiderült, hogy a vámpírok léteznek.

Bob adott három egész szabadnapot Stilesnak a lelki megpróbáltatásai miatt, és zárolta mind az ő, mind Peter aktáját, hogy a fiú ne tudjon többé belenézni.

- Azért… nincs valami fura vérfarkas udvarlás dolog, amit elfelejtettél megemlíteni, ugye?
Peter nem válaszolt, és mikor másnap reggel Stiles egy döglött szarvast talált a küszöbükön egy farkát csóváló fehér farkas társaságában, már értette, miért.

A seriff boldog volt az időnként feltűnő friss vadhústól.

Isaac, Scott és Allison két év múlva a falka és pár barát társaságában fogadott örök hűséget egymásnak.
Az udvarlási korszak lezárultával Allison vegetariánus lett. Megfejthetetlen okokból elege lett a húsból.

Ha az életük nem is lett egyszerűbb egy jottányit sem, az azért elmondható, hogy sokkal vidámabb. 

Vége