OHF /3

LordDracul enapi törije ITT található!

CÍM: Viharvadász
KULCSOK: gitár, merevítő
SZAVAK SZÁMA: passz... nem tom a google docs hol mutat ilyesmit.
MŰFAJ: kaland, fantasy...
KORHATÁR: 18
FIGYELMEZTETÉSEK: erőszak, szex, szeretek verekedést írni ^^
Megjegyzés: Béta nem látta, előre is bocsánat!




Harangvirág szótlanul ült a tűz mellett és úgy tartotta a nyársát hogy lehetőleg ne kelljen tudomásul vennie, hogy egy patkány van a végén.
A csimbókoshajú szemétláda nagy változásokon ment keresztül mióta megszöktek a rabkocsiról. Megfürdött és lenyiszálta a haját. Mintha egy pillangó bújt volna elő a bábból... egy nagyon szögletes arcú, komor és továbbra is rohadtmód szemét pillangó.
A gyakorlatiassága pedig felülmúlta egy profi hóhérét. Szemrebbenés nélkül ölt és kínt okozott ha kellett, mégis bármerre mentek mindenhol akadtak lekötelettjei.
Harangvirág szeretett volna belekötni. Egyszerűen rágta belülről a vágy, hogy találjon valami komoly hiányosságot a munkájában amivel egyre közelebb juttatja kettejüket a határhoz, de képtelen volt fogást találni Dharron.
A ficsúr egyre idegesebb lett. Kísértetiesen emlékeztette az egész helyzet arra amikor Frigg bácsikája nyaktól lefelé lebénult. Az undor ami a szobalányok arcán játszott valahányszor indultak megfürdetni, a gyakorlatias “teszem a dolgom, fapofát vágok, de nem nézek egyenesen rá, mert minek” hozzáállás... Az öreg szerencsére nem élt sokáig, de neki már két hete kellett elviselnie a komor zsoldos felügyeletét és lassan eljutott arra a pontra, hogy képtelen tovább csinálni.
- Ennél jobb kaja nem akadt? Mondjuk egy nyúl? - fakadt ki belőle az aznapi vacsorára nézve, mert egyszerűen nem talált mást amibe hirtelen belekössön.
Dharr, ölnyi fát dobott mellé a földre és megpiszkálta a tüzet.
- Sajnálom, de nem fogok csak azért vaddisznót vagy szarvast kergetni mert neked nem elég jó a patkány. Éhenhalni így sem fogsz.
- Kegyetlen vagy.
- Parancsolsz? - vonta fel szemölsökét a zsoldos.
- Egy merev, idegesítő fasz vagy! - kiáltotta Harangvirág és dühében a vízbe vágta a patkánysültet.
- Nem lesz másik - sóhajtotta Dharr. - És az enyémből sem kapsz.
- Kell a francnak a kurva patkányod! Ne bánj úgy velem mint egy totyogó kétévessel!
- Akkor talán ne viselkedj úgy - indítványozta közönyösen.
- Miért, mit kellene tennem? Hogyan nyűgözhetném le a nagy Dharrt annyira, hogy emberszámba vegyen?
A zsoldos keserűen elmosolyodott. Gyűlölte a hisztériát, gyűlölte ezt az egészet. Semmi hasznosat nem talált a kölyökben amit ki lehetett volna aknázni a menekülésük közepette.
- Csomag vagy amit le kell adnom, semmi több. Életbe tartalak, de nem kell hogy kedvelj. Haszontalan vagy.
- Annyi púp van a fejemen, hogy ha rá lennék kényszerítve sem tudnálak kedvelni. A haszontalanságomról meg vitatkozhatnánk.
- Igen, emlékszem hogy remekül ölsz cserépdarabokkal - vigyorgott gúnyosan.
Dharr letelepedett a tűz mellé és előkészítette a saját patkányát.
Reggel a kölyök sehol sem volt.


- Normális vagy? Ezt mégis hogy képzelted?
Harangvirág orral egy fának csapódott és cseppet sem volt ínyére, hogy a fejét betöltő zsongást és fájdalmat szinte ismerősként fogadta a teste.
Dharr őrjöngött. Úgy ordított, hogy a ficsúr időnként nem tudta megmondani hogy a fejük felett bömbölő vihart, vagy őt hallja.
Egy ütés a hasba és hörögve terült el a nedves avaron. Az éjszaka amúgy is szinte szurokfekete volt, de a fájdalomtól görnyedve még az a halvány fény is elhomályosult a szeme előtt amibe mindaddig kétségbeesetten kapaszkodott menekülés közben.
- Azért valld be, hogy tehetséges vagyok. Fogadok hogy senki nem hagyott még így faképnél - nyöszörögte.
A zsoldos lenyúlt, és a hajába markolva emelte fel a fejét hogy az arcába fröcsöghesse a választ.
- Megvesztél te podró! Az a dolgom hogy téged biztonságba vigyelek, mégis otthagysz a picsába csak hogy bebizonyítsd mennyire jól lopakodsz? Legszívesebben kitaposnám a beleidet!
- Szóval nem tetszett a kis cselem a húrokkal? Túl nagy ívben estél pofára? Egyáltalán minek tartasz magadnál gitár...
Nem tudta befejezni, mert a férfi olyan erővel taposott a lábára amitől csillagokat látott pattogni a szeme előtt.
- Képtelen vagyok elhinni, hogy valaha a királyom leszel, hogy egyáltalan királyi vérből származol, de hát a legszebb virágok hozzák a legsatnyább oldalhajtásokat.
Harangvirág prüszkölt. Az eső folyamatosan szakadt, szinte hártyát képzett a bőrén. Remegett a fájdalomtól és a hidegtől.
Dharr félelmetesen magasodott fölé, mint egy marcangolásra kész vadállat, és az egyetlen reakció amit erre a teste válaszként adni tudott az a menekülés. De hát hova?
Tisztában volt vele hogy ő piszkálta fel. Megőrjítette a professzionalitás és a passzivizmus amivel kezelte, és addig csesztette, cukkolta amíg reakciót ért el. Szarügy, hogy most ebbe fog beledögleni.
Villám csattant a fejük felett és Dharr egy pillanatra elfordította a tekintetét. Ennyi kellett csak, hogy a ficsúr lehetőséget kapjon.
Két kézzel ragadta meg a bokáját, hogy aztán felrántva kibillentse az egyensúlyából.
A dörgés elnyomta a tompa puffanást és az azt követő rekedt nyikkanást is ahogy a levegő kiszorult a zsoldos mellkasából mikor rápattant.
A térdeivel szorította le kétoldalt a másik kezeit és az első tárgyat szorította a torkának amit hirtelen a zsebében talált.
- Elbájoló, hogy nekem nem csempét szánsz. Mi a szar ez?
Harangvirág hunyorított.
- A csizmám merevítője. Merevítőpánt.
- Nem igaz hogy nincs egy kicseszett késed! Kicsinállak kis nyamvadék!
- Igen? És mégis hogy? Ezzel a vékony fém szarral is simán elvágom a torkod. Nem kell ahho...
Láb. Egy erős láb tekeredett a nyaka köré, hogy hátrarántsa a fejét és a sáros födre nyomja.
Dharr elképesztően gyorsan mozgott, amit ugyan eddig is tudott a férfiről, de hiába ment tele latyakkal a szája, azt képtelen volt felfogni hogyan lehetett ennyire hajlékony.
A szoldos szinte forrt. A bőre forró volt ahogy a torkára markolt a mozdulatait pedig távolról sem lehetett simogatónak nevezni.
Szitkokat ás átkokat ordított a feje felett, amik néha kísértetiesen eggyütt zengtek a viharral.
- Kinyírlak! Esküszöm hogy...
Aztán egy harapás. Annyira meglepte, hogy nyikkani sem tudott, pedig eszméletlenül fájt. Durva kezek lökték a hátára, hogy aztán a ruháit kezdjék cincálni.
- Mi? Mi... a fen...
- Fogd be a pofád!
Dharr szemei ijesztően villogtak a sötétben, Harangvirág jobbnak látta ha tényleg megfogadja az intelmét és befogja a száját. De nem volt rá szükség hogy megerőltesse magát a nagy engedelmességben, mert a zsoldos szívta, gyötörte az ajkait, miközben ingerült mozdulatokkal rángatta a ruháit.
Egy idő után mégis próbált megfogalmaznii valami értelmeset, de csak artikulálatlan nyöszörgés hagyta el a száját.
Dharr kezei mohó indulattal fedezték fel a testét és a zsibbasztóan hideg esőben valahogy annyira forrónak tűntek, hogy egy idő után arra vágyott, hogy bár mindenhol ott lennének.
- Da...h...mfff... - sóhajtotta de a másik akaratos csókja elnyomta a tiltakozását. Nem mintha kifejezetten annak indult volna a dolog.
A zsoldos úgy érezte megőrült. Tényleg képes lett volna megölni a ficsúrt, semmit nem tett volna szívesebben, az öruralma utolsó morzsáit használta fel arra hogy másfelé terelje az ingerültségét.
És a kis rohadék partner volt benne.
Ha nem is teljesen készséges, de a farka úgy állt mint a cövek, és nem kezdett újabb hisztériás rohamba a kezei között.
Próbált odafigyelni hogy ne okozzon kárt, de amikor elmerült benne a ficsúr mégis fájdalmasan kiáltott az éjszakába.
Ez azért kijózanítólag hatott... pár percig... vagy addig sem. Még hallotta amikor Harangvirág összefüggéstelen monológja elhagyta a riadt, fájdalmas hangokat és sürgetni, bíztatni kezdte, de aztán teljesen letett róla hogy odafigyeljen bármire az ösztönei diktálta mozdulatokon kívül.
Harangvirág eggyütt kiabált a viharral és reggelre mindketten elcsendesedtek. Kit a szél sodort más vidékre, kit a torokfájás kínzott szótlanná.

Dharr nyulat fogott reggelire.
Nem kommentálta a történteket, nem figyelt a másik fájdalmas mozdulataira és nagy ívben kerülte hogy a testén hagyott kék-zöld foltokra nézzen, de bocsánatot kért.
Már persze ha azt a “Nemígyakartamelhiheted...” -nek tűnő mormogást amit a sült nyúllal együtt átnyújott a ficsúrnak... szóval ha azt annak lehet nevezni.
Harangvirág nem szökött meg többé az út során.