Kávé

Szegény Johnéknak egyszer írtam teát... mindig úgy gondoltam hogy Seb miatt Moriarty kissé kávésabb az angol átlagnál ^^ 

xD Johnlock-ot még mindig nem tudok írni, de ebbe a párosba most beleestem kicsit.

edit: Most lettem lecseszve, hogy kicsi Seb is angol, miért akarom én kávéval terrorizálni.

Öhm... őszintén szólva képtelen vagyok mesterlövészt elképzelni kávé és koffeintabletta nélkül. Ez egyszerűen az agyamban szériatartozék.
Nekik annyira koncentráltnak kell lenniük amihez nem árt olykor egy kis adalék, de persze ez magánvélemény.

Cím: Kávé

Fandom: Sherlock Holmes (BBC sorozat)

Szereplők: Mormor...

Tartalom: Moriarty és a kávéja (igen, ismét semmi bonyolult)

Figyelmeztetés: semmi komoly az izgi részeket el kell képzelned, sajnálom ^^

Korhatár: 14

megjegyzés: Bétázatlan

- Mi a legfontosabb az életben?

Sebastian Moran felvonta a szemöldökét, de válasz helyett visszatért a fegyvere tisztogatásához. Tapasztalatai szerint ha a főnök elkezdett költői kérdésekkel dobálózni az azt jelentette hogy hamarosan munkája akad. Többnyire gyilkosság, de lassan zavaró tendenciává vált hogy egy húsz perces kiselőadás után vérengzés helyett egyszerűen leküldi a boltba.

Így aztán türelmesen várt.

Moriarty a legjobb öltönyét viselte, kezében egy bögre kávéval közelített, aztán megállt a zsoldos mellett és kibámult az irodaház hatalmas üvegablakán.

- A hatékonyság Sebastian!  - vigyorgott mint egy eszelős.- A hatékonyság érdekében pedig jó kávéra van szükség. Tökéletes kávéra!

- Igen főnök - dünnyögött amaz és halk kattanással illesztette össze a fegyverét.

Moriarty bögrébe kortyolt és ideges fintorba torzult az arca.

- Öld meg a titkárnőm. Ez ihatatlan vacak.

- Nem jó ötlet főnök.

- Akkor törd el minden ujját, mit érdekel engem, csak biztosítsd hogy többé az életbe ne főzhessen ilyen mérget!

- A pitéje isteni.

Moriarty egy pillanatig elgondolkodva meredt a zsoldosra. Az épp a késeit pakolta ki maga mellé, valószínűleg hogy azokkal folytassa a karbantartást.

Bosszantó szisztematikussággal végezte mindezt. Kiszámítható mozdulatokkal, mindig ugyanabban a sorrendben, mindig ugyanoda téve a vadászkést, a bicskát, a borotvát...

Sebastian fel se nézett amikor elkezdte a fejére folyatni a kávénak csúfolt szörnyűséget, csak akkor emelte fel a tekintetét amikor a bögre kiürült és Jim levágta a földre.

Megszokta már a kirohanásait

- Mond csak Seb... olyannak nézek én ki, mint aki szereti a pitét?

- Olyannak főnök.

Jim elvigyorodott.

- Szóval azt akarod mondani, hogy meggyőzően alakíthatok majd befolyásos üzletembert, úgy hogy a szerencsétlen titkárnőm kávét főzni képtelen, de remek a pitéje?

- Nem a kávé teszi az üzletembert.

Moriarty figyelte a tetőtől talpig, barna foltokkal tarkított férfit. A haját amiről még mindig csöpögött a meleg szörnyűség, végigfojt a homlokán, a szemöldökén, le egészen szögletes állig, hogy a borosta kis szőrszálainak kerülgetése után csatlakozzon a többi csepphez az ingén.

Jim kivigyorgott az ablakon.

- Látványos, látványos... még mindig úgy nézel ki mint egy szomorúszemű mészáros. Az én lojális kiskutyám...

Sebastian felhorkant. Watsont szokta így nevezni, nem őt. Sherlock ölebét, a világ egyetlen kétlábon poroszkáló labradorját.

- A pénzhez vagyok lojális.

- Követed a szagát Seb? Más nem is kell?

- Tudja hogy nem.

- Tudom hogy igen... Szóval öld meg a titkárnőt!

- Főnök ez...

- Nem jó ötlet?

- Azt akartam mondani hogy jelen pillanatban nem megvalósítható. Fél óra múlva itt lesznek a koreai partnerek.

Moriarty összevonta a szemöldökeit. Újabb dolog amire a titkárnőnek kellett volna figyelmeztetnie, nem pedig a zsoldosnak.

- Seb, ha ez így meg tovább mellékállásod lesz. Nélküled már háborút kirobbantani se vagyok képes. Szörnyű függőség - kacagott fel élesen.

- Hozzak egy másik kávét?

- Hozz. Ha a koreaiak elmentek

A zsoldos biccentett és elkezdte összeszedegetni a felszerelését.

Mindent a helyére, mindent megfelelő sorrendben, kínosan tisztán és precízen. Nem hiába mondják hogy a mesterlövészek valahol betegek...

Jim megvárta amíg végez, amíg mindent ellenőriz, aztán egy rövid biccentés után az ajtó felé indul. Tömény kávéillat úszott utána a levegőben.

- Seb! - morrant fel. - Ne öltözz át, gyere ebben.

Hátra sem kellett fordulnia az ajtóhoz hogy tudja a válasz csupán egy beleeggyező bólintás. Talán tényleg nem kutya. Valami nagymacska féle, de akkor is magántulajdon és ez végtelenül megnyugtatta.

Moriarty szerette másokon tartani a kezét és ezt a kezet többnyire Sebastian testesítette meg.

Szerette nézni ahogy a puska lézere kis piros foltot fest a jövendő áldozat homlokára. Ilyenkor orrcimpák remegnek, szívek gyorsulnak. Pupillák tágulnak a döbbenettől, majd szűkülnek pontszerűvé ahogy a félelem átveszi az uralmat.

Csak Seb volt higgadt. Örökké és bosszantóan, végtelenül higgadt. Beszívta a levegőt és várt. Számolta a szívdobbanásait, figyelte a szelet és mindig talált.

Ő volt a rend ami Jim káoszát szolgálta... rendíthetetlen hatékonysággal.

-Mi volt a koreaiakkal?

- Lényegtelen - dünnyögte Moriarty. - Hol a kávém?

Sebastian megtorpant az ajtóban. Úgy érezte elég jól látható a kezében a méretes bögre, hogy ne legyen releváns a kérdés.

- Sok tejjel, tejszínhabbal, négy cukorral, a tetején fahéjjal és kis színes cukorkákkal. Már nem is forró, ahogy szereti főnök. - nyújtotta az innivalót.

- De a tálalás még mindig nem megfelelő.

Sebastian dermedten állt, a keze kinyújtva, benne a bögre. Moriarty szinte látta ahogy forognak a fejében a fogaskerekek, rakosgatja az információkat, egyiket a másik után.

Fanyar kis mosoly villant meg az arcán amikor rájött a megoldásra.

- Sajnálom főnök, azonnal kijavítom.

Precizitás. Még ezt is olyan kibaszottul precízen csinálta... mintha lenne egy szabvány arra hogyan elégítsd ki a főnököd perverz vágyait.

Jim vigyorogva nézte ahogy a zsoldos a feje fölé emeli a bögrét és magára burítja a tartalmát. A kávé és a tejszínhab íncsiklandó illata azonnal az orrába kúszott, olyan intenzitással amit semmilyen más tálalás nem tesz lehetővé.

Tökéletes... és már csak annyi volt a dolga hogy felszürcsölje.