Londonban a prostikat megölik, ugye? /4

Cím:Londonban a prostikat megölik ugye?
fejezet: 4
fandom: Harry Potter
korhatár: 18
műf.: humor, nonmagic, angst, történelmi, slash, snarry
Figyelmeztetés: sorozatgyilkosság, szociopatizmus, grafikus szexjelenet, trágár beszéd, huh...
Tartalom: Készült a IV. HWSC kihívásra a Legends csapatban "bosszúszomj" kulcsszóra. (Snarry) Sorozatgyilkos garázdálkodik a muglik között. Harry Potter, aki kurtizánként tengeti napjait, megsérti Gilderoy Lockhart nem létező becsületét. A piperkőc úgy dönt, elteszi láb alól a szégyentelent, és a gyilkosságot Hasfelmetsző Jack-re keni. Harryt a Piton kúriában bujtatják el, ám sem ő, sem Perselus nem az a fajta aki nyugodtan üldögél, miközben Londonban gyilkos garázdálkodik.




Harry Potter fel-alá téblábolt a kúria kertjében, szinte már saját ösvényt vágott magának a selymes fűben.
A kertitörpék riadtan kuksoltak üregeikben, a nebáncsvirágok pedig minden lépésénél reszketve húzták be szirmaikat. A fiú úgy érezte nagyon gyorsan végig kell gondolnia néhány dolgot, de nehezebben ment, mint képzelte.
Végül hanyatt vágta magát a fűben és csalódottan bámult a feje felett gyülekező esőfelhőkre.
A ködös estéket leszámítva az ősz már amúgy is túl száraznak bizonyult, így a lassan hűlő szelet és a sötét felhőket örömmel üdvözölte. A csapadék illatával halvány reménysugár is érkezett, hogy ha vele fel is fordult a világ, azért vannak még dolgok, amik rendben mennek.
Például az ősz megfelelően nyúlós, és nedves.
Egész reggel Pitont bámulta. Valamely megfoghatatlan okból megnyugtatta, hogy a férfi minden egyes reggel ugyan azzal a kimért és végtelenül precíz mozdulattal üti fel a lágy tojását, keni a pirítósra és minden szelet elfogyasztása után kortyol egy kis teát.
Az egész inkább tűnt szertartásnak, mint étkezésnek.
Jómaga, minden reggel mást evett. A bordélyban egy asztalnál evett/étkezett az összes kurtizán és jobbára mindenkinek a hozzá legközelebb eső étellel kellett beérnie, mert a rosszabbul fizetett fiúk, akiket a kuncsaftok nem vittek el bálokra és vacsorákra, úgy vetették magukat az ételre mintha az életük múlna rajta.
Volt pár nyafka a tapasztaltabb cédák között, de mind alulról kezdték és jól tudták milyen az éhség, ezért a reggeli a szabad verseny színtere maradt.
Harry évek óta kását vagy kemény tojást evett…
Effi változatos szakácsművészete egy szelet mennyországnak tűnt mindezek után.
Pitonnal kapcsolatban több dolog is gondolkodásra adott okot. A férfi módszeres, és rendezett volt mindenben, amit csinált, viszont úgy közlekedett a saját házában, mint egy lecsapni készülő vámpír. Halkan és kiszámíthatatlanul jelent meg a ház egyes pontjain, általában halálra ijesztve az ott tartózkodókat.
Ha Harry jobban belegondolt, be kellett ismernie, hogy a férfi csak őt és Nott-ot rémiszti meg. Effi meg sem rezdült, ha Piton feltűnt mögötte. A manó idegei vagy acélból voltak, vagy semmi sem érdekelte a főzésen és a férje elkalapálásán kívül.
A bájitalmester első ránézésre kiszámíthatónak és munkamániásnak tűnt, olyan komoly, karót nyelt figurának, mint a mélyen vallásos nemesek.
Öt együtt töltött nap után, Harry vigyorogva állapította meg, hogy mennyire nem igazak rá ezek a tulajdonságok.
Piton kiszámíthatatlanabb volt, mint a tavaszi időjárás. Az egyik pillanatban morogva parancsolta be a könyvtárba, a másikban pedig megkérte, hogy teázzon vele az üvegházban.
Kiderült, hogy van humora. Igaz, hogy meglehetősen fekete, és szarkasztikus, de azért van.
A vallásosság pedig igencsak messze állt tőle és elég titokzatos fickó volt ahhoz, hogy érdemes legyen a társaságában maradni.
A felhők egyre komorabbá váltak Harry feje felett és érezte, hogy a bűvös nebáncsvirágok érdeklődve bújnak ki a földből a kezei mellett.
Elmosolyodott és nagyot csapott közéjük. A növénykék ijedten húzódtak vissza, a fiú pedig elégedetten pillantott rájuk. Nem örült volna, ha kint vannak, mikor zuhogni kezd az eső.
Nyugodtan várta, hogy az első cseppek elérjék az arcát. Hidegek voltak és szinte szurkálták a bőrét.
Mégis… ahogy egyre szaporábban záporoztak alá, úgy érezte lemosnak róla valamit. Nem hitt Istenben, sem semmilyen szentségben, így templomban sem járt soha, de mindig valami ilyesminek képzelte a gyónást.
Kicsit kellemetlennek, de nyugtatónak és tisztítónak.
Szüksége volt minderre. Amint Piton visszatér, megbeszélik a dolgokat és nekikezdenek a saját kis privát nyomozásuknak.
Életében először valami olyasmit tehet, ami nincs ellenére… amit akar.
Úgy érezte, hogy ehhez azért hozzá tudna szokni.

¤¤¤¤ ¤¤¤¤ ¤¤¤¤

Pár órával és egy fantasztikus ebéddel később, Harry egy pléd alatt kucorgott a könyvtárban és egy adag meghűlés elleni bájitalt döntött magába.
A mozdulatait Piton rosszalló tekintete kísérte.
- Mégis mit csinált több mint fél órán át az esőben?
- Áztam.
- Hallott már a fürdőkád csodáiról?
- Mikor az esti mesének az a része jött, én már rendszerint durmoltam.
- Szokott éjszaka aludni? – morrant fel a férfi.
- Tíz éves koromig, és az utóbbi pár napban igen – biccentett.
Pitonnak elment a kedve a szurkálódásoktól. Szeretett gonoszkodni és ritkán tartotta magát bármilyen határhoz, de valamiért ezt a vasat nem volt kedve tovább ütni.
Harry a fotelje mellett álló asztalkára tette a bájitalos fiolát, majd magához vett egy bögrényit Effi íncsiklandó mézvirág teájából.
Perselus megvárta, amíg iszik pár kortyot, aztán összefűzte karcsú ujjait, és megköszörülte a torkát.
- Amíg maga megejtette a heti tisztálkodást, addig kiderítettem mit tudnak a muglik.
- Veritaszérumot nyomott le a rendőrkapitány torkán?
- Biztosíthatom, hogy sokkal finomabb módszerekkel élek Mr. Potter.
- A teájába öntötte?
- Amennyiben nem képes a problémára koncentrálni, úgy a házimanóimnak is előadhatom az információimat. Effi valószínűleg amúgy is nagyobb elme magánál.
A fiú próbált nagyon csúnyán nézni, de nem tudta lelohasztani a mosolyát, így aztán a dolog nem lett eléggé bántó. Leginkább úgy nézett ki, mint mikor egy négyéves dacoskodik a babájáért.
- Rendben. Léptessünk életbe egy ideiglenes fegyverszünetet. Mit tudott meg?
- A muglik gyilkosa eddig a Whitechapel nyomornegyedben tevékenykedett.
- Hogy érti, hogy a muglik gyilkosa?
- Talán, ha nem kotyogna örökké bele a mondandómba, akkor maga is rájönne!
- Értem, befogom. – bólintott Harry.
- Eddig megölte Mary Annt, Annie Chapmant, Elizabeth Stride-t és Catherine Eddowest. Mind kiöregedett, kiélt prostituáltak voltak. Az utcán dolgoztak. Átvágta a torkukat, és felhasította a hasukat. Kivéve Elisabeth-ét, mert akkor megzavarták.
Az utolsó nő veséjét eltávolította és egy darabját elküldte a rendőrségnek.
A muglik kiderítették, hogy a gyilkos balkezes, és jártas az anatómiában. Büszke arra, amit tesz. Leveleket ír nekik és kérkedik a gyilkosságokkal.
A testeket előbb megsemmisítették, mintsem megvizsgálhattam volna őket, így nem tudni van-e varázslat a dologban.
- Azt mondja, hogy az elején csak nőket gyilkolt?
- Kizárólag. A varázslók nem is fordítottak rá különösebb figyelmet, amíg el nem kezdett varázstudó kurtizánokat gyilkolni.
- Fiatal, bordélyházban dolgozó fiúkat.
Harry összehúzta a szemöldökeit és nagyot kortyolt a teájából.
- Mintha nem is ugyan az, az ember lenne… a mugli cafkákat könnyű lehetett elkapni. Nem voltak fiatalok, valószínűleg lassabbak voltak és védekezni sem tudtak annyira. Egész éjjel az utcán mászkálnak, szóval akár még válogathatott is közülük.
- A bordély hogy működik egészen pontosan?
- Azt hittem rengeteg érdekes dologról van tudomása – kuncogott Harry.
- Az ágymelegítő rendelés nincs közöttük.
A fiú megértően bólintott. Nem is hitte, hogy Pitonnak van ilyen tapasztalata. Túl önérzetesnek tűnt ahhoz, hogy fizetett társasággal oldja a magányát. Megdörzsölgette kezei közt a bögréjét és úgy döntött igyekszik minél készségesebb lenni.
- A kuncsaft baglyot küld Mr. Denemnek. Ő kiválasztja a munkára megfelelő fiút, vagy szól annak, akit kértek. Válaszol a megrendelőnek és amint megjött a pénz, a fogdmegek házhoz viszik a kurtizánt. A munka végeztével értünk jönnek, vagy a kuncsaft vitet vissza a saját embereivel.
- Akkor mindig van valaki a kurtizánok mellett?
- Nem. A megrendelő kérése szerint fél utcával, vagy egy sarokkal odébb is kitehetnek minket, hogy ne legyen feltűnő a ház előtt egy csinos fiúkkal teli kocsi.
- Tehát, csak abban a pár percben lehet elkapni őket, amíg a saroktól az ajtóig érnek?
- Pontosan – bólintott Harry
Piton elgondolkodott, majd a fiúra függesztette obszidián szín szemeit.
- Rajta Mr. Potter mozgassa meg az agyát és kápráztasson el egy elmélettel!
- Miből gondolja, hogy van elméletem? – pislogott ki a bögréje mögül és próbált nagyon ártatlan arcot vágni
- A kisfiúk szeretnek nyomozósdit játszani, és mindnek megvan a maga elmélete. Hadd halljam a magáét.
Harry nem akarta elterelni a témát és megkérdezni, hogy vajon a kisfiúkhoz mióta ért ennyire. Magába fojtotta a kérdését, feltörni készülő vigyorával egyetemben. Elvégre tényleg volt egy elmélete…
- Két gyilkosnak kell lennie. Az első muglikat gyilkol, egy gonosz, gátlástalan fickó, aki megöli az útjába kerülő prostikat, lehet mugli, kvibli, vagy varázsló. A második biztosan mágus, mert elkábítja és lefegyverezi az áldozatát, de nem találomra öl, tudnia kell, mikor kinek visznek kurtizánt. Szerintem gazdag, vagy aranyvérű család sarja.
- Ezt miből gondolja?
- Minden arisztokrata tudja, a másik mikor rendel magának fiút. Versengenek a csinosabbakért és jól tudják mikor ki miatt csúsznak le egy-egy rihéről.
Piton magában mosolygott. Reménykedett benne, hogy a csinos pofi mögött némi ész is lakozik, Harry azonban kezdte felülmúlni az első elképzeléseit. Egész értelmesnek tűnt… kivéve, hogy mikor megérkezett a kúriába az udvaron találta, ahogy épp az esőben ugrabugrált.
- Egyet értek az okfejtésével. Az aurorok szerint azonban csak egyetlen gyilkos van. Egy anatómiai ismeretekkel rendelkező varázslót keresnek. Szerintük a fiúkra utazik és csak passzióból öl mugli nőket.
- Passzióból?
- Ne kérje, hogy megismételjem Scrimgeour elméletét. Marhaságnak tartom.
Harry egy hajtásra megitta a maradék teáját, majd az asztalra koppintotta a bögrét és komoly képpel felhúzott térdeire támasztotta az állát.
- Maga mit gondol?
- Az egy jobb, mint a kettő. A varázslók még sohasem dokumentáltak ehhez hasonló eseteket. Egy sorozatgyilkos rémisztő tény, egyszerre kettő pedig valószínűtlen.
- Ha kettő van, akkor úgysem kapják el őket időben, és engem kiárusítanak.
Sajnos ez a verzió mégis hihetőbb.
- Az elméletek esélylatolgatásra valók Mr. Potter, de fontos leellenőrizni őket.
- Hol kezdjük?
- A muglik gyanúsítanak egy Robert Mann nevű boncnokot, egy sikertelen ügyvédet, és egy festőt, aki pontosan megfestette az áldozatok portréját.
Az utóbbitól lenne a legegyszerűbb elindulni.
A kurtizán fényes, zöld szemei izgatottan csillogtak, ahogy összedörzsölte a kezeit, és újdonsült detektív társa szemeibe nézett.
Piton pillantása ugyanolyan izgatott volt, mint az övé, bár az arca komoly és merev maradt, ahogy mindig. Harry pedig a világért sem árulta volna el, hogy észrevette.

¤¤¤¤ ¤¤¤¤ ¤¤¤¤

Míg Harry és Piton az elméleteiket tesztelték, a Zordó a szimatát követte. Felvette a nagy fekete kutya alakját, és nekiállt, hogy módszeresen végigszaglássza London utcáit.
Az első gyilkosságok illata már rég eloszlott. Voltak még alvadt vércseppek a nyomornegyed porában, de nem sokra ment velük. Több napos szagok, amiket már megkevertek a tébláboló rendőrök és a kíváncsiskodók aromájával.
Egymás után teltek a napok, Zordó pedig türelmesen várt egy újabb gyilkosságra. Kissé morbidnak tartotta ugyan a dolgot és bosszantóan unalmasnak, de nem tehetett mást.
Azzal múlatta az időt, hogy az embereket figyelte. Például Harry Pottert, és Perselus Pitont. Őket különösen szórakoztatónak találta. Minden éjjel érezte az illatukat a nyomornegyedben. Furcsa helyeken jártak, így rajtuk tartotta a fél szemét, vagy követte őket árnyékról árnyékra surranva.
Általában veszekedtek. Mintha minden egyes utcasarkon le akarták volna szedni egymás fejét. Olyan hangosak voltak, hogy a sötétben bujkáló pénzre éhes banditák hozzájuk se mertek érni. Elvégre hogy intézel el valakit csendben és suttyomban, amikor az egész utca hallaná, ahogy elakad a szava. A nagy csend legalább olyan gyanús tud lenni, mint a zaj.
Harry úgy tűnt végre megtalálta a hangját, amit a bordélyban nem hallathatott, Piton pedig talált valakit, aki kisebb és gyengébbnek tűnik nála, mégsem fél tőle.
Veszekedő cigányasszonyokra emlékeztettek.
Zordónak már kezdett elege lenni. Denem, szinte a fülébe toporzékolt a gyilkosért és ezt egyre kevésbé volt szórakoztató hallgatni. Harry és Piton esti viszályai pedig gyorsan elvesztették a varázsukat.
A vér illatát követve, bejárta Londont és olyasmiket látott, amiket soha nem akart.
Nem a halállal volt gondja. Abból látott már eleget élete folyamán, de az élet olcsósága mindig megdöbbentette.
Egy hűvös novemberi éjszaka hozta meg az áttörést.
Vér szaga ette be magát az orrába és hívogatta, csalogatta maga után.
Utcákon és tereken át üldözte a halovány illatot. Ahogy egyre erősebbé, fémesebbé vált, már tudta, hogy közeledik.
Megtorpant. Egy fiú feküdt a sikátorban. Magas és természetellenesen izmos. Ha nem tudta volna, hogy a gyilkos prostikra hajt, képes lett volna azt hinni, hogy egy birkózóval van dolga.
A vérszag elnyomta a többi illatot, de az ő orrán nem volt képes kifogni. Kobold szag terjengett mellette, amitől prüszkölhetnéke támadt. Világ életében allergiás volt a koboldok fajtájára.
Aztán, volt még ott valami… valami édes és finom.
Csak egyetlen varázsló jutott eszébe, akinek a bőre mindig ilyen illatot árasztott. Valaki, aki egy kobolddal készítteti a saját bőrradírját. Mézből, sóból, tejből megbolondítva némi alkohollal és levendulaolajjal. Ócska kis recept, de hihetetlenül hatásos.
Háromszor hozta eddig össze a balszerencse Gilderoy Lockharttal. Kétszer véletlenül, egyszer pedig azért, mert megbízták, hogy ijesszen rá a fickóra.
Nem sikerült.
Az utolsó alkalommal megjelent félelmetesen, a hatalmas fekete kutya alakjában. Morgott és vicsorgott, villogtatta méretes agyarait.
A várt hatás viszont elmaradt. Lockhart nem vizelte össze magát a félelemtől, nem rohant sírva az anyucikája talárja alá.
Ellenben kiderült, hogy tökrészegen hihetetlenül rosszul lát és még a hatalmas Zordót is képes helyes kiskutyának nézni...
A lény nem szívesen emlékezett vissza arra a napra. Igazából egyetlen találkozásra sem szívesen emlékezett, ami a piperkőccel volt kapcsolatos.
Nehezen tudta elképzelni, hogy Lockhart gyilkos legyen. Túl nyápicnak tartotta az ilyesmihez, de az édes illatfelhő takarásában érezhetően ott gomolygott a férfi aromája, és a kobold szag.
Kiabálásra kapta fel a fejét. Négy utcával odébb sikolyok és káromkodások harsantak, a levegőt pedig friss vér szaga itatta át. Zordó leszegte nagy fejét és a hangok felé iramodott.

¤¤¤¤ ¤¤¤¤ ¤¤¤¤

London egyik sötét utcáján két alak botorkált. A magasabb, tetőtől talpig feketébe öltözött alak erősen dülöngélt, a másik pedig támogatni próbálta.
- Mi a jó ég történt?
- Megmondtam magának, hogy ne sértegesse a pultost! – morgott Harry. – Most órákig úgy fog szédülni, mintha rátekerték volna egy májusfára.
- Nem sértegettem az urat! Azt mondta, hogy bájitalmester, csak rávilágítottam, a tényre, hogy nem az.
- Tudja Mr. Piton, az utcán bájitalmesternek hívják a drogkotyvasztókat.
- Oh! – a férfi megtorpant és igyekezett fókuszálni Harry arcára, a sötétben. – Erről miért nem világosított fel korábban? Már ha szabad kérdeznem…
- Céloztam rá.
- Férfi vagyok Potter, nem álmodozó szűzleány, aki minden oldalról kivesézi a szavai tartalmát, mielőtt éjjel ágyba bújik!
Harry belevigyorgott az éjszakába. Amikor Böhöm, a pultos bemosott egyet Pitonnak, igazán megrémült, de rá kellett jönnie, hogy élvezi, mikor a férfi rátámaszkodik.
- Tudja kaptam már verést életem folyamán, de még sosem csengett így a fejem. Van valami, amit még méltóztatott eltitkolni Böhöm barátjától?
- Kiütésig tartó utcai boksz meccseken játszik – közölte a fiú feszengve.
- Fejlesztenünk kéne a közös kommunikációnk hatékonyságán.
- Ezt lefordítaná az én pórias nyelvezetemre is?
- Még egy ilyen, és szíjat hasítok az értékes kis seggéből Mr. Potter.
- Ez most fenyegetés volt?
- Puszta kijelentés – közölte Piton és lerogyott egy lépcsőre.
Kotorászott egy darabig, majd üvegcséket húzott elő a zsebéből és gyors egymásutánban legurított vagy hármat.
Perselus Piton erős és határozott valója pár perc alatt helyre állt. Harry pedig csalódottan beharapta az alsóajkát.
Valamiért melengette a gondolat, hogy hazacipeli az enyhén agyrázkódásos férfit, lefekteti és betakargatja. Most viszont még órákig sértegethetik egymást… ami tulajdonképpen nem biztos, hogy rossz.
A bájitalmester feltápászkodott, és leporolta kabátját.
- Denem valamiért még nem kezdte meg az elárverezésem pedig már rég eltelt az egy hét – gondolkodott hangosan Harry.
- Maga a legkeresettebb cafka a bordélyban. Érthető, hogy várakozásra kényszeríti a nyáladzó kuncsaftokat. Így sokkal több pénzt szedhet ki belőlük.
- Kösz az együtt érzést.
- Mégis mit várt? Hogy majd sajnálni fogom a távozását?
- Én sajnálom! – replikázott Harry.
Piton felvonta elegáns ívű szemöldökét és alaposan végigmérte a fiút.
Potter lényegesen élettel telibbnek tűnt, mint amikor megérkezett hozzá, napról napra vidámabb és bosszantóbb volt.
Reggelente már az étkezőben várta, türelmetlenül tudakolva a legújabb elképzeléseit, tervezgetve hol kutakodjanak tovább az éjjel…
Előadás, ami csakis Pitonnak szólt.
Amikor Potter félrenézett, amikor azt hitte senki sem látja, a mosolya lelohadt, az alakja szinte meggörnyedt gondolatai súlya alatt. Valószínűleg tényleg jobban érezte magát, mint a bordélyban és a szemében tükröződő elszántság világosan mutatta, hogy élvezi a nyomozgatást. Mégis furcsa volt ez a kettősség. Elvégre Perselus nem várta el tőle, hogy vidám legyen.
A fiú egész viselkedése kimondottan bosszantó volt. Szerepet játszott, pedig Perselus úgy érezte elég barátságosan fogadta ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát mellette. Nyilvánvalóan ez mégsem volt így, különben minek leplezte volna minden sóhaját egy fülig érő vigyor mögé. Csak a sértései voltak őszinték.
- Menjünk haza Mr. Potter. Mára elég volt a kalandokból.
- Ezt egészen öregurasan mondta.
Perselus felmorrant. A világ megszűnt forogni körülötte és lényegesen jobban érezte magát. Az arca már nem sajgott annyira, de gyanította, hogy a duzzanatnak kell még némi idő, amire elmúlik. Mondjuk egyébként sem akart szépségversenyt nyerni.
- Akkor? Indulunk?
Sikoly hangzott fel pár utcával odébb.
Piton felugrott. Nem sokkal később már egymás mögött rohantak kivont pálcával a hang forrásának irányába.
Elől a bájitalmester, mögötte Harry. Futás közben a fiú a kockakövekre szegezte tekintetét, nehogy hasra vágódjon.
Végül Piton kinyújtott karja volt az, ami megállította.
A férfi megtorpant az utca közepén és pálcáját maga előtt tartva bámult bele a sötétségbe. Először csak a ködös feketeség nézett vissza rá, majd egy kislány bontakozott ki a homályból.
Csinos, fehér ruhácskát hordott, derekán kék szalag, a fején virágos kalap. Kis cipői magányosan kopogtak a kockaköveken, ahogy feléjük közeledett.
Piton előtt megállt. Búzavirág színű szemeit kettősükre szegezte és beleszagolt a levegőbe. Harry jól látta, ahogy a pisze orrocskája fel-alá mozgott szuszogás közben, mint egy nyuszié.
Legnagyobb döbbenetére a bájitalmester biccentett a kislánynak.
- Tétisz!
- Perselus! – biccentett a gyermek is, majd csinos pukedlibe rogyasztotta lábait.
- A gyilkos már eltűnt. Nem érnétek utol.
- Az áldozat?
- Kétsaroknyira fekszik felvágott torokkal. Nem volt ideje többre, a muglik rendőröket állítottak minden sarokra, már ott nyüzsögnek a lány körül.
Sípok hasították ketté az éjszaka csendjét, ahogy az odaérő zsaruk jeleztek egymásnak.
- Ki a fene vagy? – tudakolta Harry.
- Nem illik így beszélni egy hölggyel! – tolta az ég felé fitos kis orrát a lány, majd Piton felé fordult. – Tudom, hol találjátok a gyilkost. Éreztem az illatát és tudom követni.
Harry összehúzott szemmel méregette a gyereket.
Piton kedves volt vele, halványan rámosolygott… valamiért összeszorult a mellkasa, a fejében pedig gonosz gondolatok kezdtek kavarogni.
Nem ismerte a lányt. Annyit tudott róla, hogy végigmérte, mikor meztelen volt. Piton egészen idáig még csak megemlíteni sem volt hajlandó, most meg kedélyesen cseverésznek, ahelyett, hogy a gyilkos után loholnának.
- Hogy érted, hogy érezted az illatát? Mi a fene vagy te?
- Fogja be a száját Potter! – dörrent rá a bájitalmester.
- Semmi gond Perselus – mosolyodott el angyalian a kislány. – Hogy mi, vagy ki vagyok, az lényegtelen, viszont ha tovább hisztizik, kénytelen leszek elmondani Perselusnak, hol van a billoga.
A fiú megdermedt. Folyton embereknek vetkőzött. Tucatnyian látták már meztelenül, köztük a bájitalmester is. Mégis, mikor eszébe jutott Denem pecsétje, végigfutott a hátán a hideg.
Úgy érezte, Piton az utolsó személy a világon, akinek hagyná, hogy lássa.
- Értem már miért nem beszélt rólad. – fintorgott a fiú – Kiköpött mása vagy.
A bájitalmester felvonta fél szemöldökét, majd jelentőségteljesen a lányra nézett.
- Sietnünk kellene Tétisz.
- Nyugalom. Orromban a szag, előlem már nem futhat el.
Azzal, megpördült a tengelye körül.
- Gyertek utánam!
- Ha lehet, akkor ne a szokásos tempódban közlekedj.
- Maga komolyan veszi?! Egy nyolc év körüli kislányt fogunk követni? – tárta szét a karját Harry.
Piton nem válaszolt. Nem volt kedve kiselőadást tartani Zordó létezéséről, sem az alakváltó képességéről.
- Miért Potter? Látsz itt bárki mást, akit követhetsz?