Cím:Londonban a prostikat megölik ugye?
fejezet: 7
fandom: Harry Potter
korhatár: 18
műf.: humor, nonmagic, angst, történelmi, slash, snarry
Figyelmeztetés: sorozatgyilkosság, szociopatizmus, grafikus szexjelenet, trágár beszéd, huh...
Tartalom: Készült a IV. HWSC kihívásra a Legends csapatban "bosszúszomj" kulcsszóra. (Snarry) Sorozatgyilkos garázdálkodik a muglik között. Harry Potter, aki kurtizánként tengeti napjait, megsérti Gilderoy Lockhart nem létező becsületét. A piperkőc úgy dönt, elteszi láb alól a szégyentelent, és a gyilkosságot Hasfelmetsző Jack-re keni. Harryt a Piton kúriában bujtatják el, ám sem ő, sem Perselus nem az a fajta aki nyugodtan üldögél, miközben Londonban gyilkos garázdálkodik.
Az idő vánszorogni látszott, mint egy köszvénnyel és reumával küzdő csigabiga a Himalája kövei között.
Sosem ismerte volna be nyíltan, hogy hiányzik neki a fiú. Képtelen lett volna rá. Mégis, akármit csinált, akármivel próbálta elterelni a figyelmét, a perifériáján mégis ott motoszkált a hiány halovány érzete, ami hihetetlen eredményességgel tette tönkre a napjait. Mintha folyamatosan bökdösték volna egy picike tűvel. Nem fáj, nem hal bele, de elképesztően bosszantó.
- Bonyodalom… - morogta
Tétisz sem volt sehol. Nem mintha máskor nem tűnt volna el napokra, vagy akár hetekre, de Perselus jobban érezte volna magát, ha beszélhetett volna vele.
Zordó eléggé furcsán és kifacsartan szemlélte a világot ahhoz, hogy ki tudja mozdítani a bájitalmestert mindenféle szellemi holtpontról.
Igazán meglepte, mikor Harry távozása után három nappal a ház behatolót jelzett. Valaki megpróbált besurranni. Az illető vagy nagyon kétségbeesett volt vagy totális idióta. Perselus gyanította, hogy a második lehetőség esete forog fenn.
Kimasírozott a házból, hogy szemügyre vegye az illetőt.
A kúria keleti oldalánál egy ájult kobold feküdt. Hosszú fülei, ragyás orra, dús szakálla volt és valamely kitalálhatatlan okból piros svájci sapkát viselt.
Lassan eszmélt fel. Minden bizonnyal erősen próbálkozott a bejutással, mert a védelmi varázslatok alaposan kiütötték.
- Mit keresel a birtokomon? – húzta fel a szemöldökét Piton.
- Úgy örülök, hogy itthon van! – tápászkodott fel a kobold, majd mélyen meghajolt – Elnézést a behatolási kísérletért uram, azt hittem könnyebben fog menni.
- Azt kérdeztem, mit keresel a birtokomon! Nincs kedvem meghallgatni a kerettörténetet – morogta a bájitalmester.
Az, hogy nem volt jó hangulatban egy igencsak enyhe kifejezés volt. Nem kedvelte a koboldokat, sem a kéretlen látogatókat és valamiért csalódottság kúszott fel a torkában mikor meglátta a lényt és ez egyáltalában nem tetszett neki.
- Zordó küldött uram – morogta a kobold.
Piton biccentett, ami jelenthette azt is, hogy „Rendben. Folytasd!” de azt is, hogy „Rendben, de akkor is megetetlek egy kóbor vízi szörnnyel, mert nem tetszik a képed.” A kobold őszintén reménykedett benne, hogy az első tippje fedi a valóságot.
- Reginald vagyok, Gilderoy Lockhartnál szolgálok. - A férfi alig láthatóan, de nyelt egyet a név hallatán – Ő az, aki megvette Harry Pottert.
- Tudok róla. Térj a lényegre!
A kobold segíteni jött és ennél fogva kissé érzékenyen érintette, hogy úgy bánnak vele, mint egy… nos, mint egy kobolddal a bankon kívül.
- Rendben. Íme, a cukrozatlan verzió – elfintorodott –, Harry Potter befeketítette a gazdám, akit ezért kizártak a legtöbb előkelő klubból
- Rémlik valami pletyka – morogta Piton.
- Igen… nos, a gazdám eléggé felhúzta magát a történteken és úgy döntött, hogy megöli Pottert, a gyilkosságot pedig a Hasfelmetszőre keni, de előtte megölt öt fiút próbaképpen. Elintézte Zordót, mikor az eljött, hogy elintézze és már három napja kínozza Mr. Pottert.
Piton először nem volt benne biztos, hogy mindent jól értett.
- Ez a zanzásított verzió?
- Gondoltam siethetnénk, mielőtt elkezdi levagdosni a fiú ujjait – vonta meg a vállát a kobold -… elképesztően rosszul céloz.
- Hogy volt képes elintézni a Zordót?
- Véletlenül jó mérget vett le a polcról – húzta be a nyakát Reginald.
Úgy gondolta bocsánatos vétek, ha azt a kis balesetet rákeni egy amúgy is veszélyes szadistára.
- Nem igazán értem miért árulnád el, ha a gazdád ilyet tesz és miért pont nekem.
- Utálom Lockhartot! Azért kell neki robotolnom, mert jobb kártyás nálam és mikor már nem volt pénzem, magamat tettem fel tétnek. Gondolom ez elég indok. Mondtam már, hogy Zordó küldött magához! Egy hatalmas dunsztos üvegben raboskodik Potter mellett.
- Vigyél oda! – rendelkezett Piton és szorosabbra fogta a pálcáját.
Nem kimondottan érdekelte, ha esetleg csapdába sétál. Úgy érezte ki kell szabadítania Pottert és Tétiszt. Bár az ilyen megmozdulások roppant távol álltak tőle, de gyanította, hogy tökéletes feszültség levezető lenne az elmúlt napok után, ha felkoncolhatná a varázsvilág legbosszantóbb és idiótább piperkőcét.
Az egész helyzet olyan volt, mint valami olcsó vicc.
„Mi történik, ha a kobold és a bájitalmester meglátogatják a szadista ficsúrt és szenvedő játékszerét?”
A csattanó kitalálásához megragadta Reginald vállát és hagyta, hogy a lény magával rántsa.
Koboldmódra utazni gyomorforgatóbbnak bizonyult, mint hoppanálni.
Nem lepte meg, mikor egy konyha közepén találta magát. Érezte Lockhart védővarázslatait a levegőben, de olyan gyengék voltak, hogy mindenféle erőfeszítés nélkül át tudott sétálni rajtuk. Mintha pókhálókkal lett volna teleszőve a levegő. Kellemetlen, de cseppet sem veszélyes.
- Hol vannak?
- A pincében – közölte a kobold – Ha végzett odalenn óhajt egy teát? – tudakolta némi gondolkodás után.
Piton nem érezte fontosnak, hogy válaszoljon egy ilyen kérdésre, helyette szigorúan végigmérte Reginaldot, aki ennek hatására úgy gondolta jobb, ha távozik a házból, amíg a hajcihő lezajlik.
A bájitalmester óvatosan közelítette meg a pincét. Odalentről kivehetetlen kiáltozás és nyöszörgés hallatszott, mintha valakit nagyon komolyan kínoznának éppen.
Nagy levegőt vett és felkészült a várható látványra, majd két jól kiszámított ugrással lent termett és előre szegezte a pálcáját.
Úgy gondolta a hangok alapján valóban minden eshetőséget számításba vett. Nemi erőszakot, kerékbetörést, végtagnyiszálást, vas szüzet… de amit odalent talált teljes meglepetésként érte.
A pince szemközti részén egy hatalmas összetört üveg halom magasodott, mellette nyújtópadok, kötelek és láncok sokasága függött, mintha háborús bűnösök vallatására készülne egy elvadult mugli. A helyiség közepén Harry Potter állt teljesen mezítelenül. Alvadt vérfoltok és véraláfutások tarkították egész testét. Pont oldalt állt Pitonnak, így a férfi jól ki tudta venni a kurtizán keserű mosolyát. Bár egy székre támaszkodott, időnként bizonytalanul megingott, mint valami félig elfűrészelt tölgyfa.
Maga elé bámult, ahol Tétisz tartózkodott és néha-néha erőteljesen belerúgott egy földön heverő alakba.
Zordó sem nézett ki túl jól. Bár a bájos kislány testet sikerült felöltenie, de az arca mintha hullámzott volna.
Jobban megnézve, Piton rájött, hogy a földön heverő test Gilderoy Lockhart, amint épp fájó nemiszerve köré gömbölyödve vinnyog.
- Lemaradtam valamiről? – tudakolta a bájitalmester.
Potter és Zordó egyszerre kapták fel a fejüket. Tétisz arcán lehetetlen volt kivenni bármiféle érzelmet, ami azt illeti azt is nehezen lehetett volna megállapítani, hogy pontosan hol van az orra. Ellenben Harry hálásnak és megkönnyebbültnek tűnt. Olyannyira, hogy egy haloványan elsuttogott „Perselus!” után liszteszsák módjára vágódott el a padlón.
Tétisz rábámult, majd vállat vont, mint aki tudja, hogy nincs életveszély és apró szandálos lábacskáival megcélozta Lockhart veséit. Nem úgy nézett ki, mintha szóban felvilágosítást tudna adni a történtekről, Piton pedig nem érzett késztetést a mutogatásra.
Megvizsgálta Pottert és örömmel konstatálta, hogy Lockhart jól el akarta húzni a kínzást, így még nem volt ideje igazán komoly sérüléseket okozni a fiúnak.
Zordó időközben felhagyott a piperkőc bántalmazásával és élénk figyelemmel követte a bájitalmester mozdulatait.
- Elviszem Mr. Pottert a kúriába. Csatlakozol?
A lény nemet intett a fejével, majd Lockhartra mutatott és jelentőségteljesen ropogtatni kezdte az ujjperceit.
Piton sejtette, hogy ő az utolsó ember, aki élve látta a piperkőcöt.
Ugyan Zordó arca még nem volt elég kivehető hozzá, hogy érzelmeket tudjon kifejezni vele, de tudta mi játszódik le a fejében, és ha Tétisz várható módszereivel nem is, de a végkimenetellel teljes mértékben egyet értett.
Biccentett a kislánynak, szorosan magához húzta az ájult Pottert és a kúriába hoppanált vele.
¤¤¤¤ ¤¤¤¤ ¤¤¤¤
Kellett jó 18 óra, mire Potter magához tért. Nem a sérülések, inkább a kimerültség taglózta le.
Kábán pislogott fel Pitonra és bosszantóan szélesen vigyorgott.
- Jobb lenne, ha aludna még egy kicsit ahelyett, hogy idióta fejeket vág.
- Imádom magát! Sőt… imádlak téged! – közölte a fiú és esze ágyában sem volt abbahagyni a vigyorgást. – Eljöttél megmenteni az életem.
- Nem mintha szükség lett volna rá. Nélkülem is sikerült kiszabadulnotok.
- Csak azért, mert Lockhart volt olyan hülye, hogy egy felnagyított dunsztos üvegbe zárta Tétiszt. Nézegetni akarta.
- Értem.
Harry elnémult, a vigyora pedig mosollyá szelídült. Figyelte, ahogy Piton bájitalt önt egy pohár teába, majd egy hajtásra megissza.
- Eljöttél értem…
- Ha lehet, ezt ne forszírozzuk tovább – horkantott fel a férfi.
- Azt hittük csak egy napunk van Perselus… ha lehetne több, megpróbálnánk újra?
A bájitalmester sóhajtott. Remélte, hogy ez a párbeszéd csak jóval később esik majd meg, de úgy tűnt Harrynek feltett szándéka minden számítását keresztül húzni.
- Mit akarsz Harry? Andalogjunk a holdfényben, bújjunk össze a kandalló előtt és olvassunk egymásnak verseket?
A fiú úgy tűnt gondolkodóba esett egy kicsit, de végül vállat vont.
- Én úgy gondoltam, hogy szállást adsz a kúriában, rendszeres vendég leszek az ágyadban, a többi meg majd jön, ha jönnie kell. Egyébként utálom a verseket.
- Ezt örömmel hallom.
Lockhart végrendeletét eltűnésének ötödik hónapjában bontották fel. Harry Potter nem szerepelt a vagyontárgyak között.
Harry Potter szabad lett…
- Törpe!
- Majom!
- Szemétláda!
- Tetű!
A Piton kúria udvarán két fekete hajú kisfiú állt egymással szemben, farkasszemet nézve egy törött sárkány makett felett. A szemeik színét leszámítva megszólalásig hasonlítottak egymásra.
- Folyton eltöröd a játékaimat! – harsogta a zöld szemű.
- Talán, ha nem hagynád elől őket…
- Elrakom őket! – sziszegte ingerülten
- Nem elég jól – közölte sötétszemű testvére és gúnyosan megemelte egyik szemöldökét.
- Ne utánozd apát!
Fivére szóra sem méltatta, csak vállat vont és elindult befelé a házba.
Alig tett azonban két lépést, mikor majdhogynem beleütközött egy csinos nyolc év körüli kislányba.
Átható búzavirágkék szemek, fehér ruhácska, a hátán pedig csinos, piros masni.
A gyerek azonnal megtorpant, lesütötte ónix színű szemeit és visszalépkedett a testvéréhez.
- Mit kell ilyenkor mondani? – tudakolta a kislány.
- Bocsáss meg Arzén. Nem töröm el többet a játékaidat – közölte a fiú és felszedegette a sárkány darabjait a földről.
A másik fiú igencsak elégedettnek tűnt a fejlemények miatt.
- Nem bocsájtom meg! – közölte gonoszkodva.
Fivére erre a fűbe hajította a játékot és nekiesett Arzénnak.
Harry és Perselus a kúria egyik felső ablakából figyelték a jelenetet.
- Nem vagyok benne biztos, hogy Tétisz lenne melléjük a legjobb társaság – forszírozta Potter már vagy ezredjére a dolgot.
- Szükségük van rá, hogy rendet vágjon közöttük – közölte Piton meggyőződéssel.
- Rendet? Nézd, már meg mit csinál!
Tétisz, épp ezt a pillanatot választotta ahhoz, hogy felvegye félelmetes kutya alakját és rendre vicsorogja a kölyköket.
- Nem lesz semmi bajuk.
- Amennyiben nem fejlődnek rendesen szellemileg, azt a te számládra fogom felvésni Perselus! – sziszegte a fiatalabbik férfi.
- Ráfér még arra bármi is? – húzta fel a szemöldökét – Ha jól emlékszem reggel is rákerült vagy két tétel, tegnap pedig négy.
- Végtelenített lista.
Piton nem kommentálta a dolgot. Körbenézett a szobában tennivaló után kutatva és egy levelet talált az asztalon.
A címzés alapján az egyik amatőr kviddics csapatnak kell majd eljuttatni. Szórakozottan megforgatta kezei közt az irományt, majd visszatért ablaknál ácsorgó párja mellé.
- Eldöntötted végre mit akarsz csinálni?
- Még nem igazán, de az edző azt mondta van tehetségem a kviddicshez. Bevesznek a csapatba, csak a válaszomra várnak.
A bájitalmester megragadta Harry vállait és egy határozott mozdulattal maga felé fordította.
- Ugye tudod, hogy attól, hogy egy játékban golyókat kell fogdosni, még nem vagy automatikusan őstehetség benne.
Harry elvörösödött.
- Te rohadt szemét!
- Kivénhedt lotyó!
- Sárgaképű görény!
- Házi férj!
- Te… te… - habogott Harry.
Piton megragadta a tarkójánál és magához rántotta egy szenvedélyes csókra.
- Én, mi?
- Fogd be a szád és csókolj meg újra. A többit majd tisztázzuk, ha már csak négykézláb vagy képes kimászni az ágyból – indítványozta Potter és a fentebb emlegetett sárgaképű görény karjaiba vetette magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése