OHF/1

LordDracullal benyúltuk egy kicsit Yami Reisuto; és  Nussy ötletét, hogy 7 napig kínozzuk egymást.

A szabályok nem túl bonyolultak (de úgy is azzá tesszük majd egymásnak):
Ez egy hét napos kihívás, ahol minden egyes nap alkotni kell egy minimum 500 szavas történetet, ugyanazokkal az original szereplőkkel, a másik által megadott kulcsok felhasználásával.
A kulcsok; egy cím és két random szó, és mindig az adott nap történetéte után kerül felfedésre ^^

LordDracul első napi törije ITT található.

CÍM: Csipkebokorvessző
KULCSOK: korlát, csempe
SZAVAK SZÁMA: passz... nem tom a google docs hol mutat ilyesmit.
MŰFAJ: kaland, fantasy...
KORHATÁR: 18
FIGYELMEZTETÉSEK: erőszak, gyilkosság, szex, a későbbiekben még több, slash... és grafikus leírások olyasmiről ami 18 éven felül ajánlott.
Megjegyzés: Béta nem látta, előre is bocsánat!



- Ez egy! - morrant fel egy nagydarab barbár mielőtt meglendítette a lábát, és Harangvirág hanyatt esett le a rabszállító szekérről.
Minden levegő egyszerre szakadt ki a tüdejéből, így aztán csak feküdt a porban, lihegve és a mellkasát szorítva miközben próbált egy tiszta szippantáshoz jutni a kavargó poron keresztül.
- Kellj fel kölyök, mielőtt az őrök... - de a mondat már nem fejeződött be, mert az egyik alabárdos hozzájuk lépett és úgy rántotta fel a földről a vékony ébenhajú ficsúrt, mintha csak pehelypaplan volna. Ugyanazzal a lendülettel taszította is előre, így aztán Harangvirág nagyon hamar megtapasztalta miért is nem jó az őrök segedelmére várakozni. Az orra is megtudta milyen kemény a szekér oldala...
A feje már amúgy is sajgott és gyanította hogy ez az oka annak amiért nem emlékszik, hogyan is került egy rohadt rabszállítóra.
De legalább még nem halott... ez azért tekintve  a helyzetét, elég nagy dolog.

A rabok bilincsét egyenként ellenőrizték, mindegyiket alaposan megforgatták a lábukon, amíg úgy nem érezték hogy a bokájuk menten leszakad, aztán egy hosszú lánccal egymáshoz fűzték őket.
- Ha egy szökni próbál, mind megdöglik! - vicsorgott a foghíjas őr, mielőtt a lánc két végét egy méretes fához erősítette.
Mint gyöngyszemek a nyakbavalón...
Harangvirág épp a számolgatós kedvű barbár és egy igencsak mocskos, vadállatszerű fickó közé került a nagy fűzögetésben. Jobb szeretett volna hattal odébb sorolni ahol három hímringyó üldögélt a fűben. Ők kevésbé tűntek veszedelmes hálótársaknak mint ez a kettő.
Az őrség valamivel távolabb tüzet rakott. Elég messze hogy szemmeltarthassák őket, de nem elég közel hogy a rabok bármit is érezhessenek a melegből.
Alkonyat után egy órácskával Harangvirág már meg sem próbálta titkolni mennyire remeg a hidegtől. Elképzelése sem volt hogy a fenébe fogja kibírni reggelig.
Egyáltalán eddig hogy bírta?
A körötte folyó beszélgetésekből azt rakta össze, hogy már körülbelül két napja hurcolják a kocsin.
Hova a fenébe mennek egyáltalán?

- Mi a neved kölyök?
Harangvirág kihúzta magát hogy megszemlélhesse a szőrös, csavargó kinézetű férfit maga mellett.
Jó egy lépésnyi távolságban vacogott mindkét rabtársától, holott a lánc mentén már több helyütt is összebújtak a hideg ellen.
A barbár azonban úgy tűnt jól elvan a vastag állatbőrei alatt, a mocskos fickó meg... nos Harangvirág nem igazán szeretett volna hozzábújni.
- Frisil - hazudta magabiztosan, már amennyire ezt vacogó fogakkal meg lehet tenni - Téged hogy szólíthatlak?
A másik rekedten felröhögött.
- Frisil? Anyád ringyónak szánt kölyök? Én Dharr vagyok.
Harangvirág sértetten felhúzta az orrát. Szerinte remek álnevet talált ki magának.
- Nem vagyok ringyó!
- Pedig annak nézel ki. Vagy ficsúr vagy, vagy ringyó... ilyen hosszú hajjal, tiszta, vékony kezekkel. Mi máshoz értesz? Tolvaj vagy tán?
- Í...í...- kocogtak a fogai. - írnok vagyok.
- Mit keres egy írnok útban a vártömlöc felé?
Harangvirág hatalmasat nyelt. Egy pillanatra még remegni is elfelejtett.
Nem mehet vissza a várba! Ki van csukva!
Alig két napja hagyta maga mögött a korlátok közé szorított nyüves kis életét. Képtelenség hogy visszamenjen!

Harangvirág a legkissebb királyfi... ha úgy tetszik a kis gyökér akit a testvérei folyvást megaláznak. Persze a mesékben könnyű azt mondani hogy a legkissebből lesz a legnagyobb hős, de a való életben az öröklési sorrend kizárja az ilyesmit.
Még hogy fele királylány, meg birodalom? Frászt!
Nefelejcs király és a két nagyobb fiú szépen elmentek háborúzni a lázadó nagybácsi ellen, őt meg otthonhagyták, hogy kormányozza az országot. Ügyeljen hogy legyen elég moslék az embereknek és hús a disznóknak. Gyanús hogy a dolog itt siklott félre végérvényesen...
A testvérek persze meghaltak. Nefelejcs király levágott fejét pedig maga a nagybácsi, vagy mostmár inkább I. Véres Kankalin hozta haza a dárdája végére tűzve.
Harangvirág még soha nem látott semmit ami ennél undorítóbb lett volna.
Annyira rosszul lett mikor a trónterembe érve lecuppantották a rúd végéről a koponyát és Kankalinbácsi elégurította a márványpadlón, hogy a gyász helyett minden energiáját arra koncentrálta hogy ne hányja le apja földi maradványait.

- Kurva ez! - röhögött fel a barbár Harangvirág másik oldalán és rácsapott a fiú combjára. - Ha jó leszel, én is az leszek, kapsz egy prémet.
- Nem vagyok kurva! - vacogta és piszkosul össze kellett szorítania a fogait hogy a kocogásuk ne szolgáltasson háttérzajt az ellenkezéséhez.
A háttérzaj azonban így is adott volt a jelenethez. Odébb a hímringyók megfejtették a hideg ellenni védekezés rejtélyének mikéntjét és némi melegért cserébe lelkesen elégítették ki a rabtársaikat.
- Mindenki úgy él túl, ahogy tud - dünnyögte a mocskos alak Harangvirág jobbján. - Ők délvidéki kurvák. A nyelvük épp olyan fürge és selymes, mint amilyen éles a tőr amit a szívedbe mártanak ha nem fizetsz. Némelyik örökké tág segglyukkal végzi egy világvégi lepratelepen, de fázni azt soha nem szoktak.
- Nem vagyok kurva - próbálta megerősíteni Harangvirág. - Gyilkos vagyok!
Bár csak az őrök tüzének fénye és a csillagok szolgáltattak némi világosságot, mégis jól látta ahogy a mocskos csavargó felvonja a szemöldökét.
És igazság szerint nem is hazudott... legalábbis nem nagyot. Tényleg ölt, és ahogy kíváncsiságból a nadrágja zsebébe csúsztatta a kezét ki is tapinthatta az a darabka hegyes csempét amivel pár napja megtette. Elvágta az őr torkát akinek a vesztőhelyre kellett volna kísérnie.
Az ujjai a hűvös zománcozott darabka köré fonódtak és megszorították. Büszkesége utolsó morzsáit igyekezett összeszedni, mielőtt tényleg annyira elveszi az eszét a rohadt vacogás hogy odaadja magát egy prémért cserébe.

- Na! Minek kéreted magad annyit te kis virágszál? - a barbár kioldotta az övét és elővette a farkát.
Harangvirág riadtan bámult a kókadt húsdarabra és ösztönösen hátrébb csúszott a füvön.
- Gyere, hajolj rá, nem is kell több. Kimelegszünk egy kicsit... - nyalta meg ajkát a nagydarab és elkapta a fiú lábát, hogy annál fogva húzza közelebb.
- Tudom mikor csinálok bármit is a mocskos farkaddal?! - nyüszítette ijedten és kirántott a lábát a szorításból.
- Ez kettő te kis nyamvadék! - morogta a prémes.
Ismét elkapta a bokáját és egyetlen rántással maga alá húzta a füvön.
Harangvirág pupillái olyan apróra szűkültek az iszonyattól, hogy gyakorlatilag már nem is látta a felette térdeplő fickót aki csúfondárosan lehajolt miközben a mellkasára tenyerelt, hogy még véletlenül se tudjon meglógni alóla.
- Kettő, ám... - ismételte, ezúttal valamiféle perverz reménytől fűtve a barbár.
- Csipkebokorvessző! - nyögte Harangvirág és úgy vágta a kis csempedarabot az óriási férfi szemébe, hogy az egyből az agyáig hatolt.
Öklendezve mászott ki halott barbár teste alól. Magasra tartott fejjel feszegette le a bőröket, prémeket amik a fickó testét borították, aztán csavarta maga köré őket. Bármit, csak ne kelljen lenéznie a mellkasára, ne kelljen látnia a ruháját beborító vért.
Az őrök érdeklődve nyújtogatták a nyakukat, de mivel nem szöktek, csak egymást öldökölték, nem érdekelte őket annyira az egész, hogy elszakadjanak a meleg tűztől.
- Mondtam, hogy mindenki úgy él túl ahogy tud - röhögött rekedten a mocskos csavargó. - Jóban leszünk mi Frisil. Frisil aki nem kurva... - dünnyögte.
Harangvirág nem felelt. Öklendezve hányta a semmit, hogy aztán úgy ájuljon el a szőrmék nyújtotta melegtől megkönnyebbülve, mint akit ismét fejbevágtak.
A csavargó röhögése hajnalig bugyborékolt az álmai perifériáján.