Cím:Londonban a prostikat megölik ugye?
fejezet: 6
fandom: Harry Potter
korhatár: 18
műf.: humor, nonmagic, angst, történelmi, slash, snarry
Figyelmeztetés: sorozatgyilkosság, szociopatizmus, grafikus szexjelenet, trágár beszéd, huh...
Tartalom: Készült a IV. HWSC kihívásra a Legends csapatban "bosszúszomj" kulcsszóra. (Snarry) Sorozatgyilkos garázdálkodik a muglik között. Harry Potter, aki kurtizánként tengeti napjait, megsérti Gilderoy Lockhart nem létező becsületét. A piperkőc úgy dönt, elteszi láb alól a szégyentelent, és a gyilkosságot Hasfelmetsző Jack-re keni. Harryt a Piton kúriában bujtatják el, ám sem ő, sem Perselus nem az a fajta aki nyugodtan üldögél, miközben Londonban gyilkos garázdálkodik.
Reggel bagoly jött Mr. Denemtől. Annak ellenére, hogy a gyilkos halott, az árverést megtartotta és eladta Harryt. A levél alján szerepelt a vevő neve, de a fiú nem akarta megnézni. Nem érdekelte különösebben, hogy kinek a szorításában kell leélnie élete hátralévő éveit.
Ebédnél Megbabonázva bámulta Piton karcsú, bájitalfoltos ujjait, ahogy kenyeret tört, vékony ajkait, ahogy hozzájuk illesztette a poharat és a fel-alá mozgó ádámcsutkáját, ahogy nyelt.
Egyetlen nap és egyetlen éjszaka maradt neki, amit ezzel a férfival tölthet. Egy goromba, keserű és arrogáns seggfejjel… aki mégis hihetetlenül hiányozni fog neki.
Megszokta azt a csendes nyugalmat, ami körbevette a kúriában, a falakból áradó zsongítóan kellemes mágiát, ami hajnalonként altatókat duruzsolt a fülébe.
Megszerette a helyet, még az ijedős kék virágocskákat is a kertben. Effit és Nottot, akik naphosszat csépelték egymást, a zöld szobáját, a könyvtárban lévő kényelmes foteleket és az üvegházat, ahol nézhette sóvárogva a rengetegféle burjánzó növényt.
Naponta háromszor szabadon bámulhatta Piton szertartásszerű mozdulatait, ahogy étkezik. A nap három apró csúcspontja…
- Nem éhes, Mr. Potter?
Harry riadtan bámult le a tányérjára és rájött, hogy már percek óta csak tologatja villájával az ételt.
- De… csak nincs hangulatom enni.
Piton felvonta szemöldökét és komoran végigmérte a fiút.
Sápadt volt, merengő és valahogy elveszett.
- Elolvasta a levelet?
A fiú előhalászta zsebéből az irományt és a bájitalmester elé csúsztatta. Az komor képpel kihajtogatta és átfutott a sorokon.
- Gilderoy Lockhart.
Harry eltolta maga elől az ételt és az ajkába harapott olyan erősen, ahogy csak tudott.
- Direkt nem olvastam el a végét.
- Rosszabb, ha az ember halogatja a dolgokat.
- Lockhartot a síromig halogatnám, ha lehetne.
Piton nem fűzött hozzá semmit. Eltolta maga elől az ételt, megtörölte a száját és kortyolt egyet a borából. A száraz vörös nedű felmelegítette a torkát, segített kitisztítani az agyát. Szüksége volt rá, mert azon kapta magát, hogy a fiúra nézve szánalmat és sajnálatot érez. Feltámad benne valamiféle védelmező ösztön, amit azóta nem tapasztalt, hogy ötévesen befogadott egy kóbor macskát.
- Mikor indul?
- Ott áll a levélben. Olvasta nem?
- Csevegni próbálok, Mr. Potter.
Harry hátradőlt a székén és megragadta a poharát. Úgy érezte kell valami kapaszkodó.
- Csevegni? Szóval meg akar nyugtatni? Ez szokatlan lépés magától.
- Elvetélt ötlet volt. Amint látom teljesen nyugodt, semmi szüksége a segítségemre – morogta a férfi.
- Nem! Illetve… dehogynem! Igazán boldoggá tesz, hogy próbálkozik. – A fiú teljesen összezavarodott.
- Ne képzeljen bele túl sokat.
- Nem fogok – olyan nagyot kortyolt a borból, amekkorát csak tudott. – Azért lenne egy dolog, amit megtehetne értem.
- Vegye úgy, hogy roppant adakozó kedvemben vagyok és adja elő – sóhajtott Piton.
El se hitte, hogy komolyan kedvére akar tenni a fiúnak.
- Feküdjön le velem.
Kevés választotta el a bájitalmestert attól, hogy prüszkölve beterítse borral az abroszt.
- És mikor óhajtja? Itt és most az asztalon?
Harry felhajtotta a maradék italát és lecsapta a poharát.
- Kérlek, Perselus! Csak most az egyszer vedd komolyan, amit mondok!
- Mióta tegeződünk?
- Mióta megpróbállak rávenni, hogy szeretkezz velem.
- Érted is, amit mondasz?
- A „szeretkezés” szó ellen van kifogásod? – tudakolta.
- Gondoltam, hogy a libidód mostanában kihasználatlan, de annak csillapítására egy szimpla kefélés is megteszi.
A fiú keserűen összegörnyedt. Tudta, hogy rövid úton ismét a kurválkodásnál fognak kilyukadni, de ez volt az utolsó dolog, amiről most beszélni akart.
- Nem akarok kefélni veled Perselus! Többet akarok! Téged akarlak… - a végére bátortalanul elhalkult a hangja.
Piton összeráncolta a homlokát. Életében nem mondtak még neki ilyesmit és nem volt olyan bolond, hogy elhiggye.
- Az ebédnek vége, Mr. Potter. Javaslom, hogy vacsoráig foglalkozzon a pakolással!
- Értem – ragadta meg a borosüveget. – Tudja, miért ment el az étvágyam mikor meghallottam Gilderoy Lockhart nevét?
- Nem akarom tudni! – sziszegte a férfi.
- Akkor miért ül még mindig itt? Kicsörtethetett volna, mikor feltettem a kérdést.
- Ez az én házam Potter!
- Amit holnap elhagyok. Érdeklem annyira, hogy tudni akarja, mi lesz velem ezután?
Piton nem válaszolt, de a helyén maradt és fontoskodva megigazította a terítő sarkát.
- Köszönöm – mosolyodott el a fiú, majd visszaállította az üveget az asztal közepére – akkor én most felmegyek.
- Nem adja elő a sirámait? – lepődött meg a férfi.
- Nem vagyok spicli, de örülök, hogy hajlandó lett volna meghallgatni.
A bájitalmester nem nézett rá. Dühös volt, amiért Harry így behúzta a csőbe, semmi kedve nem volt megcsodálni, ahogy szomorú zöld szemekkel, arcán elégedett mosollyal kilépdel az étkezőből.
A fiú megpróbált kicsikarni belőle valamiféle érzelmet. Piton nagyon jól tudta mire játszik. Elvégre milyen válasz adható az előbbi párbeszédre?
Ha kedves, nyápic fickó lenne, most felszaladhatna és alaposan megvigasztalhatná. Ha teljesen érzéketlen lenne, akkor bezárkózhatna a saját szobájába, vagy kihasználhatná az alkalmat és megint csak felmehetne…
Elmosolyodott. Igazán élvezte a helyzetet.
Ha lenne még legalább egy hetük, akkor játszogathatna egy darabig a fiúval, de nem volt annyi idejük.
Az elmúlt időszakban megkedvelte a kurtizánt. Eleinte borzolta az idegeit, és ami azt illeti, hazudna, ha azt bizonygatná magának, hogy ez az érzés már teljesen elmúlt. A csillogó zöld szemei és a csókra csábító rózsaszín ajkai szinte fel sem tűntek neki eleddig. Talán, ha a külsejével foglalkozik elkerülhette volna, hogy megkedvelje. A közös nyomozgatásaik során azonban elfelejtette felszínesen kezelni a kurtizánt. Ennek ellenére a „szeretkezés” érzelmeket sejtető félelmetes szó, amihez még sohasem volt köze és igazából nem is akarta, hogy legyen. Túl sok bonyodalommal járt volna, azt pedig mindenekfelett száműzni szándékozott az életéből.
Egy nap… és sohasem látja többé a fiút. Egy napnyi bonyodalom talán még belefér.
Harry becsukta maga mögött az ajtót. Sosem volt igazán jó az emberek irányításában. Nem tudott úgy sugalmazni dolgokat, mint a legtöbb fiú. Ehhez túl nyílt természet volt, ezért nem is próbálkozott vele soha. Most azonban felütve hagyta Piton előtt a szomorú és magányos kisfiú lapját.
Nem remélte, hogy beválik és amint felért a szobába meg is bánta a dolgot. A játszadozás nem vallott rá. És igazán rossz volt benne.
Az ágy elé állította a bőröndjét és Piton tanácsa szerint pakolni kezdett.
Egy nadrág és két ing hajtogatása közben vágódott ki mögötte az ajtó.
Mire a kezéből kirepülő ruhák a földre hulltak már két szorosan ölelő kar közé szorult.
A férfi megfordította és az ajkaira tapasztotta sajátját.
Semmi finomság nem volt a mozdulataiban, lerohanta Harryt, aki lelkesen reagált. Fél kezét a bájitalmester selymes hajába gubancolta a másikkal pedig a vállába kapaszkodott. A férfi türelmetlenül megragadta és pár lépés után az ágyra teperte.
- Ez az, amit nyújtani tudok, Mr. Potter – szakad ki végül a csókból – nem tudom, milyen fogalmai vannak a szeretkezés és a kefélés különbségeiről, így csak azt tudom mondani, hogyha csupán a libidóm húzott volna fel ide, azt másképp is meg tudnám oldani.
- Tegeződjünk, rendben?
Piton határozatlanul bólintott, majd hagyta, hogy Harry magához húzza egy újabb csókra és durván az ajkába marjon.
Megvárta, amíg a fiú kibogozza kezét a hajából, aztán elkezdte lecincálni róla az inget.
Kapkodó mozdulatai viszonzásra találtak. Nem telt bele sok és úgy tépték egymásról a ruhát, mintha az életük múlna a mielőbbi fedetlenségen.
Mikor végre minden akadály elhárult pőre testeik között, sóhajtva simultak össze, újabb fájó csókokra és édes érintésekre.
Nem volt szükségük finomkodásra és kedvességre. Érezni akarták a másikat, a csókjait, a testük minden porcikáját, a vérük fémes ízét, ami kibuggyant a karmolásaik nyomán.
Harry felsikoltott, mikor a férfi a nyakába mart és az oldalába karmolt válaszul. Hagyta, hogy a másik maga alá gyűrje, mint valami selejtes matracot. Életében először nem félt attól, mi lesz a partnere következő mozdulata. Sütkérezett a bájitalmester mohóságában.
Annyi férfi mondta már ellenállhatatlannak, izgatónak, gyönyörűnek és csodálatosnak, hogy ezek a szavak szinte már undorították. Piton fájdalmas elragadtatottságát, amivel a hasán feszülő bőrt kínozta, sokkal értékesebbnek tartotta, mint ezer szerelmi vallomást, amit a bordély falain belül susogtak el pénzes férfiak.
Perselust nem várta feleség, aki mellé hajnalban bűnbánón visszacsusszan majd, nem adott pénzt és nem is várt el semmit. Sötét, vágyban úszó szemei nem különlegességeket, produkciókat, vagy bú feledtető simogatásokat akartak, csakis őt magát. A saját szemeit látta tükröződni bennük és a saját vágyát.
Mikor Piton szétnyitotta a fiú combjait, a selymes bőr sápad alapjáról egy billog nézett szembe vele.
Koponya rózsákkal és kígyókkal. Mintha csak azt gravírozták volna a kurtizán bőrébe, hogy „Tom Denem tulajdona, ne fájjon rá senki foga!”.
Úgy tett, mintha nem vette volna észre. Az alatta sóhajtozó, sudár nyírfára emlékeztető tünemény nem egy cafka… legalábbis abban a pillanatban nem volt az, csak egy fiú…
Harry felkiáltott, mikor elnyelte a férfi forró szája, és annak kezei pedig a fenekébe markoltak.
Egy pillanatra átvillant az agyán, hogy mennyire megalázónak érezte, mikor ezt kellett tennie a kuncsaftokkal és el akarta tolni Perselust, de a csípőjére kúszó erős karok nem engedték elmozdulni. Egy idő után pedig már nem is számított…
Az egyesülésük is vad volt, sürgető és eleinte fájdalmas, de őszintén nem érdekelte Harryt. Két kézzel és tíz körömmel kapaszkodott Piton hátába, egy kínzó vágyba, ami lehet, hogy csak egy napig létezik majd, de ami akkor a mindenséget jelentette neki. Kellemes őrület egy olyan világban, ami még részegen is kegyetlen és ők mindketten józanul éltek benne.
Harry egy idő után már nem kiáltozott, becsukott szemmel feküdt Perselus alatt és a vér ízű csókokban elveszve élvezte, ahogy a kéj lángja, mind magasabbra csap a testében. A szobában feltornyosuló mágia halkan zizegett a fülükbe, mint valami finom aláfestő zene. Ritmust adott a szétzilált mozdulatoknak és kéretlen könnyeket csalt ki a kurtizán szeméből.
Egymás nevét suttogták a csókba, mikor mindkettejüket elérte a megkönnyebbülés, majd fáradtan rogytak le a hűs paplanra.
Összegabalyodva, nedvesen és hangosan szuszogva feküdtek egymás mellett. Harry arcán elégedett óvodásokéhoz hasonlatos vigyor terült szét, mintha azt mondaná, hogy „Igen! Megettem az egész tortát!”
- Ha nálad ilyen következményekkel jár, mikor pakolni küldesz valakit a szobájába, akkor igazán irigylem Effit – vigyorogta Harry a bájitalmester mellkasába.
- Kac kac… a humorod még mindig elképesztően gyerekes.
- Ha minden jól megy, akkor az is marad – azzal egy csókot nyomott a férfi bordáira. – El kell mondjam Perselus, hogy a szeretkezésről alkotott nézeteid messzemenőkig kielégítőek.
- Nem illik hozzád, amikor így beszélsz, de azt hiszem, most megbocsájtom – közölte Piton és megengedett magának egy lusta mosolyt a mennyezet felé.
Harry köröket rajzolt ujjaival a bájitalmester bőrén csillogó izzadtságcseppek között lavírozva és lustán simogatta lábával az övéit.
- Egy napos szerelem – motyogta.
Piton úgy érezte, csak lelombozná a fiút, ha rábólintana egy ilyen nyilvánvaló dologra.
Ez az egész bármilyen heves és jó, csak egyetlen napig fog tartani.
Feljebb húzta hát Potter testét a sajátján, majd lusta csókokkal borította annak duzzadtra harapdált ajkait.
- Ne pocsékold beszédre az időt, még rengeteg dolgunk van.
Harry lelkes vigyorára színpadiasan megforgatta szemeit, majd egy erőteljes rántással felült és az ölébe kapta.
¤¤¤¤ ¤¤¤¤ ¤¤¤¤
Harry Potter kihajtogatta magát Perselus öleléséből és anélkül, hogy felébresztette volna a férfit, összeszedte a holmiját.
Nem akart búcsúzkodni. Mégis mit mondhatott volna?
„Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi…” Bármi sután és értelmetlenül hatott volna az adott helyzetben. Nem akarta elmondani, mennyit jelentett minden pillanat, amit itt tölthetett és nem akarta hallani a feszült csöndet, amivel e szavak hallatán Piton megajándékozta volna. Naiv elképzelés, hogy egy kurtizán valaha szerelmes lehet és még naivabb, ha azt hiszi, hogy az érzéseit majd bárki viszonozni fogja.
Mindezek ellenére nem tudta visszafogni a mosolyát, ahogy az ágyban fekvő sovány férfit bámulta. Ki se nézte volna belőle, mikre képes.
Meglepő, de elégedettséggel töltötte el, hogy alábecsülte Perselus lepedő akrobatikus képességeit.
Az ablak alatt kocsi fékezett a bájitalmester pedig megremegett.
Harry tudta, hogy már ébren van. A ház mágiája felébreszti, ha valaki átlépi a határt. Ennek ellenére nem fordult meg az ágyban.
A fiú megragadta a bőröndjét és még egyszer utoljára végigmérte a karcsú testet, a csillagtalan éjszaka színében pompázó selymes hajzuhatagot, majd a megnyugtatóan zöldszínű szobát.
Az ajtó, nyikorgás nélkül tárult ki. Kényszerítette magát, hogy ne nézzen hátra, így a folyosónak motyogta el az utolsó szavait.
- Ég veled Perselus! Kérlek, köszönd meg Dumbledore-nak a nevemben, hogy ide rejtett el. Nem hiszem, hogy találkoznék vele mostanában. Add át üdvözletem, valamint bocsánatkérésem Tétisznek.
Piton mozdulatlanul feküdt és némán hallgatta a lépcsőn lefelé vonszolt bőrönd koppanásait.
Őszintén szeretett volna a fiú után kiáltani, hogy nem született postásnak valamint, hogy a bőröndöt lebegtetni is lehet, nem kell feltétlenül rongálni a berendezést… de nem tette és ez jobban zavarta, mintha Harry a ház összes vázáját ripityára törte volna azzal a rohadt kofferral.
A párnába fúrta arcát, amíg a védővarázslatok megnyíltak és szabadon engedték Pottert.
Prüszkölve vette észre, hogy a párnának Harry illata van és ingerülten hajította át a szobán az említett ágyneműt.
A következmény csörömpölés és egy váza korai halála lett. Aztán csend…
A lovaskocsi már elhajtott a ház elől és nem hallatszott dudorászás a könyvtár felől, nem volt senki, aki pimaszul kutakodva ajtókat csattogtatott volna a házban és nem hangzottak bosszantóan értelmetlen kérdések a füle mellett.
A ház ismét olyan csendes és nyugalmas volt amilyennek szerette… és valahogy mégsem. A korábbi nyugalom most ürességnek tűnt, a nyugalom pedig unalmasnak.
- A rohadt életbe Piton! Miért nem vettél inkább egy kutyát?! – sziszegte az üres szobának, majd a lepedőbe fúrta arcát.
¤¤¤¤ ¤¤¤¤ ¤¤¤¤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése