Cím:Bordély
Fandom: Harry Potter
Szereplők:Harry Potter, Perselus Piton, Millicent Bullstrode és saját szereplők
Tartalom: Millicent a háború vége után bordélyt nyit, ahol csinos fiúk kínálják "szerelmüket". Hogy hogy nem a pénzügyeket maga Perselus Piton veszi kezelésbe, és a vendéglistán megjelenik egy titokzatos Aranycikesz nevű illető...
Figyelmeztetés: AU, erotikus tartalom, humor, romantika
Korhatár: 18
- Borbély? Hát minek neked borbély? Lány vagy a mindenit!
- Nem borbély, nagypapa, hanem bordély! Tudja, ahol szexuális szolgáltatásokat nyújtanak!
- Van ilyen hely? Merlin szakállára! Miért nem mondtad hamarabb?
- Karácsonykor mondtam! – replikázott Millicent, és mérgesen csípőre vágta kezeit.
- Fiatal, karcsú lányok kínálgatják a testüket… erre emlékeznék. De mond csak kié is az a hely?
- Az enyém nagypapa! Vettem magamnak egy bordélyt!
- Borbély? Minek neked borbély?
Millicent Bullstrode összeszorította fogait és érzékeny búcsút vett 171 éves nagyapjától. Nem akarta újra elkezdeni a magyarázkodást arról, hogyan adhatta ilyesmire a fejét, ahogyan arról sem, hogy a VarázsRózsa nevű intézmény nem karcsú lányokkal, hanem karcsú fiúkkal foglalkozik.
Kisétált az idős varázslók szeretetotthonából és egy felszabadult sóhajjal megrázta magát. Tudta, hogy akármit tesz, még legalább egy óráig érezni fogja magán az odabent uralkodó „öreg” szagot, de aznap kivételesen nem bánta.
A bordély elé hoppanált és beviharzott.
Odabenn serény munka folyt. Az előtér fényes, fekete faburkolatát két vékony fiú tisztogatta, fel- alá rohangáltak a mosófákkal, visongva és nevetgélve. A recepciós pult előtt egy nagydarab marcona fickó álldogált. Azon igyekezett, hogy az esti dekoráció minden darabját a megfelelő helyre lebegtesse, de a hangoskodó fiúk minduntalan elvonták a figyelmét.
A pult túloldalán nagy papírhalmokkal a kezében maga Perselus Piton ácsorgott. Szemöldökeit komoran összevonva meredt a számlákra, és idegesen arrébb dobálta a már kifizetett tételeket.
Millicent a küszöbön ácsorgott, vidám, fültől fülig érő mosollyal és próbálta megemészteni a tényt, hogy amit a szeme előtt lát, az biza mind az övé.
Sosem volt különösebben szerencsés lány, nem volt sem szép, sem tehetséges, de amíg csendben és meghúzódva figyelte a Rend és Voldemort csatáit, megtanult egy-két dolgot.
A világ mozgatórugói a pénz és a szex, és akármennyire próbálja felsőbbrendűnek beállítani magát a varázslótársadalom, ez náluk sincs másképp, mint a mugliknál.
A háború végeztével Harry Potter hőssé vált, a nép őrjöngött a boldogságtól… Millicent úgy emlékezett rá, mintha csak tegnap történt volna, pedig évek teltek el a nagy győzelem mámora óta.
Az emberek az utcákon táncoltak, folyt a pezsgő és a bor, de a rengeteg állva kurjongató varázsló között Milli ülve maradt. És akkor meglátta… az ugrándozó sokaság másik oldalán egy fiú ült a porban, úgy, mint ő, arrébb pedig még egy, valahol egy kövér asszony folyatta könnyeit, másutt boszorkányok meredtek maguk elé a földre.
Csendbe burkolóztak, mintha maguk sem hinnék a történteket. Volt, aki elhunyt szeretteire emlékezett, volt aki nem kapott levegőt a hirtelen jött szabadságtól… és volt, aki elveszett. Többé nem volt mitől félni és nem volt mi ellen harcolni. Új értelmet kellett találni a napoknak és az éjszakáknak.
És a szálló konfettik felett az ünnepelt Harry Potter üveges zöld szemeiben ugyanazt a bánatot, fájdalmat és tanácstalanságot látta, mint azokéban, akik ülve maradtak.
Millicent végül felállt. Nem ünnepelt, és nem is gyászolt, mélabús arccal kisétált a nagy csata színhelyére. Sorra vette a varázslat égette, feketévé vált fákat, a fűre rajzolódott körvonalakat és megpróbálta kitalálni, mihez kezdhetne az életével.
Perselus Pitonra a csatatértől távol talált rá. Úgy tűnt, a nagy zűrzavarban biztosra vették, hogy meghalt.
Szó, ami szó, nem sok élet volt már benne. Millicent felnyalábolta egykori tanárát és magával vitte. Hosszú hetekig nyomta az ágyat és válogatott sértésekkel illette a lányt, mikor a bájitalai gyengére sikerültek, mikor a sebei újra felnyíltak, vagy amikor magasra csapott testében a láz.
Mikor a férfi felépült nem köszönte meg amit érte tett. Egyszerűen csak vele maradt. Ott volt, mikor megvette a bordély lerobbant épületét és kifejezte rosszallását, ott volt, mikor a háború áldozataiból és kviblikből verbuvált maga mellé munkásokat és persze kifejezte rosszallását. Mégis, mikor a VarázsRózsa kinyitotta kapuit, egy szó nélkül vette kezébe a pénzügyeket.
Milli az előtér padlóját az utolsó nagy csata színhelyéről szerzett fákból készíttette el. Egyesek szerint ez ostobaság volt, Piton szerint undorító szentimentalizmus, de valamiért mégis így látta jónak. Sok fiú, aki nála dolgozott, halálfalók leszármazottja volt, néhányan varázserejüket vesztették, sokan, pedig nem voltak hajlandók beszélni róla, mi is történt velük.
Millicentnek jó volt így.
Megköszörülte torkát és várakozón az ügyködőkre nézett.
- Bullstrode kisasszony – nyugtázta visszatértét Piton és megajándékozta egy felemelt szemöldökkel.
- Kisasszony! – köszöntötte vidám mosollyal Adam és Benjamin a két felmosórongyos fiú.
- Csakhogy megjött! Nem bírok velük egyedül! – dörmögte Frederic.
Millicent beszívta a helyiségben gomolygó keleti fűszerillatot, majd elmosolyodott és felkészült rá, hogy ismét belevesse magát egy tennivalókkal teli éjszakába.
Rendre utasította a két fiút, akik egy nyelvnyújtással ajándékozták meg cserébe és elrohantak.
- Nem fogod őket elég szigorúan – közölte Piton mintegy mellékesen, két rendelés felvétele közben.
- Csak incselkednek, tudják, hol a helyük.
A bájitalmester komoran biccentett, mint akinek mindegy a dolog.
- Mik a mai megrendelések?
- Monstrónak jelenése van Rita Vitrolnál.
- Akkor megint némasági átkot kell szórnunk rá – fontoskodva az ügyféllistára meredt – Caramell felesége ismét egy olasz fiút kér? Azt hittem Hans a szíve csücske.
- Megunta.
- Aham… és Hans tudja már?
- Közöltem vele – biccentett Piton –, az öltözőben bőg.
A lány felsóhajtott. Kissé nehezen tudta elképzelni, hogyan fog megvigasztalni egy, két méteres, kigyúrt osztrákot, aki olyan érzékeny, mint egy árva kiscica. Valószínűleg beleesett Caramell feleségébe.
- Ha átvettük az egész listát, akkor megnézem. Más érdekes?
- Az Aranycikesz nevű kliens újabb fiút kér.
- Minek? Eddig mindenkit visszaküldött! Kérlek, írj neki egy levelet, hogy vonszolja ide a seggét és válassza ki magának, akit szeretne! Kezd elegem lenni belőle, hogy minden este rendel és sohasem fizet.
- Ezekkel a szavakkal?
- Nem – Milli elgondolkozott – a saját szavaiddal. Legyél gúnyos, szarkasztikus és letaglózó.
Piton nem tudta eldönteni, hogy ez most egy bók volt a lánytól, vagy valamiféle élc.
- Végeztünk. A többi rendeléssel minden rendben van – kezébe nyomta a feljegyzéseket és kiterelte a tulajdonosnőt a pult mögül.
Elvégre egy Madame helye nem ott van, hanem a kurtizánjai között. Millicent próbált dühös tekintetet vágni, de Piton szúrós fekete szemei még mindig olyan erővel hatottak rá, mint diák korában.
Gyors iramban a dolga után eredt.
- Hans! Hans! Édesem!
Millicent kinyújtott karokkal közeledett a pityergő férfi felé.
- Én azt hittem, végre találtam valakit, akit nem csak a hatalmas farkam érdekel!
Hans a lány nyakába vetette magát és erősen magához szorította. Milli megroggyant, és nem tudta hirtelenjében mire koncentráljon, a nyakának elsírt sérelmekre, a vállaira nehezedő majd nyolcvan kilóra, vagy a férfi hímtagjának méretére.
Végül a pénisznél maradt… Idült vigyorral simogatta pityergő alkalmazottja hátát, maga elé idézte azt a fenséges percet, mikor felvette és először látta csupaszon. Mikor Hans abbahagyta a siránkozást, előhalászott egy zsebkendőt a farzsebéből, letörölgette a férfi arcán futó cseppeket, megtörölte az orrát és puszit nyomott a homlokára.
- Na libling, most már jobb?
- Azt hiszem…
- De mondanád?
- Mit?
- Tudod azt…
Milli sóhajtott, elmosolyodott és megcsipkedte a szőke férfi arcát.
- Na ki a kedvenc cafrangom?
- Én?
- Pontosan! És hova megy az én tündérkém ma este?
- Percy Wesleyhez?
- Igen.
- Akkor elő kell vennem a szegecses bőrszerkóm és a korbácsot.
- Usgyi! – lapogatta meg a férfi hátát.
Hatalmasat sóhajtott, mikor Hans végre távozott. Felgyűrte az ingujját és egy alkoholos filccel kipipálta a csuklójára írt lista legfelső tételét. Komoran megállapította, hogy a kis fekete feljegyzések majdnem a könyökéig tartanak.
Este tíz óra tájban a nagy fogadóterem megtelt pénzes nőkkel és férfiakkal, akik gyönyörködtek a fiúk táncaiban, pezsgőt kortyolgattak és amikor megtetszett nekik az egyikük, hagyták, hogy bájos mosollyal egy üres szobába csábítsák őket.
A nagy roham után az előtér kihalttá vált. Csak Millicent ácsorgott a recepciós pult mögött. Kissé unott arccal ráncolta a szemöldökeit, hol az egyiket húzta fel, hol a másikat. Aztán a körmeit kezdte kopogtatni a fényes ében felületen.
Tudta, hogy a viszonylagos nyugalma csak addig tart, amíg Frederic visszatér a vécéről, de sokkal szívesebben intézte volna a dolgokat a fogadóteremben, mint, hogy itt egye a fene a recepción.
Egy bagoly kopogtatott a kis postaablakon, egy csinos kis fehér tollú.
Millicent átvette az üzenetét, kigöngyölte és felkészült rá, hogy bejegyezzen egy újabb rendelést.
Az üzenet az Aranycikesz nevű ügyféltől jött. Azt a férfit szerette volna kibérelni, aki a levelére válaszolt.
A lány kezében megakadt a penna. Valaki kapott egy levelet Perselus Pitontól és ágyba akarja vinni? Az illető igazi megrögzött mazochista lehet.
- Visszajöttem. – dörmögte Frederic.
- Perselus merre van?
- A laborjában.
Millicent szórakozott mosolyra húzta ajkait.
A labor… Valahogy bármerre is vesse az élet, Piton mindig talált rá módot, hogy a bájitalainak éljen.
Átviharzott a melléképületbe és bekopogott a férfi titkos kis zugába. Az ajtón ugyan kint fityegett a „Ne zavarjon Bullstrode kisasszony!” felirat, de ez őt általában nem rettentette el semmitől.
A sokadik zörgetésre egy nagyon ingerül Perselus Piton dugta ki fejét.
- Mit akar?
- Magát.
A bájitalmester érdeklődőn felvonta fél szemöldökét.
- Remélem tisztában van vele, hogy nem az esetem.
- Elszomorít! De nem is azért jöttem, hogy befurakodjak a talárja alá. Érkezett egy érdekes levele – közölte és a férfi kezébe nyomta a hóbagollyal érkezett küldeményt.
A férfi átfutotta a sorokat, majd összeráncolta szemöldökeit.
- Amennyiben ez valamiféle vicc akar lenni, akkor kénytelen vagyok felvilágosítani, hogy az amúgy is szegényes humorérzéke jó pár fokkal hanyatlott.
- Nem vicc, és egyáltalán nem én találtam ki! – vágta csípőre a kezeit Millicent.
Mindig úgy hitte, ettől tekintélyt parancsolóbb és félelmetesebb lesz, de jobbára úgy nézett ki, mint egy hisztis strucc.
Piton biccentett. Elviharzott a lány mellett, egyenesen a főépület irányába.
Hajnali négykor az utolsó vendég is távozott. Az előtér kiürült, Millicent pedig végre szusszanhatott egyet.
Tulajdonképpen még nem volt fáradt. A fiúk lassanként átöltöztek és hazaszállingóztak, Frederic elkezdte átnézni a papírokat, sorra venni a teljesített rendeléseket és a visszamondásokat.
Nem tudta volna megmondani, hogy micsoda, de valami hiányzott a hajnalból.
Az ablakon beszűrődő madárcsicsergés megvolt, ahogyan máskor is, a takarító boszorkány az emeleten neszezett, pénz csörgött, ahogy Frederic elszámolt… csak egyetlen dolog nem volt a helyén.
- Perselus merre van?
- Úgy fél órája levelet hozott egy hóbagoly. Elolvasta, és elrohant.
Szóval elrohant… A lány csak remélni merte, hogy nem azért, hogy laposra klopfolja Aranycikesz arcát.
Ezt az ötletet aztán villámgyorsan elvetette. Pitontól sokkal valószínűbb, hogy egy több száz éves, majdnem elfeledett átokkal intéz el valakit, mint az, hogy az öklét használja.
Álmodozva a bejáratra meredt, a csinos festett ólomüveg ablakokat fixírozta egészen addig, amíg egy nagydarab német be nem nyitott rajta.
- Miss Bullstrode! – biccentett Hans.
- Édesem! Neked nem otthon kéne már lenned?
- Én… - az óriás méretű fickó megvakargatta a tarkóját – Gondoltam, hátha lenne kedved…
- Mihez? –kerekedett el Millicent szeme.
- Hát… Hozzám.
A lány melegen elmosolyodott, megkerülte a pultot, és megpróbálta átölelni Hanst.
- Édesem, én nem a stricid vagyok, nem kell ilyesmit csinálnod.
- De én szeretném – erősködött a férfi – Ezért jöttem vissza.
- Úgy érted, átgondoltad, és csak miattam…
- Ühüm…
Milli komolyan elgondolkodott rajta, hogy merjen-e hinni a fickónak. A német minden volt, csak eszes nem, ezért jobbára kimondta, ami a szívét nyomta.
- Hans ebből semmiféle előnyöd nem fog származni.
- Dehogynem! – vigyorodott el, mint valami rövidnadrágos kölyök.
A Madame érdeklődve megdöntötte a fejét, majd kis gondolkodás után elvigyorodott.
- Én figyelmeztettelek, ezt tartsd észben! – kibogozta magát a szoros ölelésből és nem törődve Frederic rosszalló tekintetével, kacéran hátradobta a haját – Fordulj meg, számolj százig, és próbálj megtalálni. Ha elkapsz, a tiéd vagyok.
- -Egy… Kettő… Három… Négy…
Hallotta, ahogy Hans elkezd számolni, és azonnal eliramodott a hátsó szobák felé. Lázasan kutatott valami megfelelő rejtekhely után, ahol azért el is van bújva, de nem túl bonyolult és az óriás hamar megtalálja.
Végül az egyik szobában kötött ki. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kibújt fél pár cipőjéből és a szőnyeg közepére rúgta, aztán hasra vágta magát és bemászott az ágy alá.
Ezután semmi más dolga nem volt, mint várni…
A percek teltek, teltek egymás után, mintha egy ízületi gyulladásos csigabiga húzkodta volna őket maga után.
Egy örökkévalóságnak érezte, mikor végre lépteket hallott a folyosóról.
Az ajtó kicsapódott, de Hans méretes sportcipői helyett Piton méretre készült fekete bőr lábbelijei tűntek fel.
Morcosan összevonta szemöldökeit, szeretett volna kibújni a rejtekéből és felvilágosítani a férfit, mit zavart meg éppen, de mire elkezdett kifelé araszolni, egy másik pár cipő is csatlakozott Perseluséhoz.
Ez is bőr volt, és minden bizonnyal méret után készült viszont kisebbnek látszott és vörös villámok díszítették a külső oldalát.
- Meghallgatnál végre?
- Nem! Nem vagyok kíváncsi a magyarázatára Mr. Potter!
Potter? Millicent fel akart emelkedni, de bevágta a fejét az ágyvasba, így jobbnak látta, ha tovább lapít.
- Kerestelek! Leveleket küldtem, de egyre sem válaszoltál, aztán megtudtam, hogy a VarázsRózsában élsz! El tudod képzelni, mit éreztem?
- Nem, nem tudom elképzelni, és nem is akarom. Már az is éppen elég megalázó, hogy azt hitte, prostituált vagyok.
- Miért, mit kellett volna hinnem? Ez mégiscsak egy bordély!
- Egy nagyon jó kis bordély – dünnyögte Milli maga elé.
Feszült csend következett. A két férfi a szoba ellentétes végeiben állt, majd Potter hátrált egy kicsit és bezárta az ajtót.
- Miért nem válaszoltál nekem? Kába voltam a győzelem után és mire keresni kezdtelek, eltűntél.
- Miss. Bullstrode magával hurcolt – horkantott a bájitalmester.
- Millicent Bullstrode?
- Ismer másik ilyen nevű embert Mr. Potter?
- Köszönetet kell mondanom neki – tétován előre lépett egyet – de ez még nem ok arra, hogy ne válaszolj nekem! Szeretlek Perselus! Iszonyúan hiányoztál!
- Ahhoz képes elég jól elszórakozott…
- Merlin szerelmére! Legalább tegezz!
- Rendben Harry… - a gúny csak úgy csöpögött a hangjából – akkor megismétlem: Rohadt jól elszórakozgattál ahhoz képest, hogy utánam evett a fene!
- A Próféta cikkeire gondolsz? Ennyire nem lehetsz vak! Mégis mikor írt utoljára bármi valósat az a szennylap? Sosem hittél egyetlen cikkének sem, most miért jössz ezzel?
- Távozz!
- Távozzak? Mégis… mégis… - Potter átszelte a kettejük között lévő távolságot és majdnem letaposta Perselus cipőit.
Csókolódzás hangja hallatszott, csendes, elégedett szuszogás, aztán Harry lábai megemelkedtek, és egészen eltűntek Milli látóteréből. Pár pillanat múlva súlyos puffanással landolt valaki a lány felett az ágyon.
- Azt hiszed, ezzel mindent elintézhetsz? Idejössz és ledugod a nyelved a torkomon, és én ettől majd a karjaidba omlok? Ennyire ne becsülj le!
- Sosem tenném Perselus. Egyszerűen csak… tudnom kell, hogy igazi vagy, tényleg itt vagy, a karjaimba zárhatlak…
- Hús és vér valómban létezem.
- Szóval nem érdekellek már?
Piton nem válaszolt, Milli viszont el tudta képzelni, milyen gyilkos szemeket mereszt.
- A csata előtti utolsó estén megengedted, hogy öleljelek. Nem számítottál rá, hogy túléled ugye? Vagy abban reménykedtél, hogy nem akarok tőled többet?
- Túl szentimentális vagy. Mi van, ha csak ki akartam kapcsolódni? Adódott egy készséges fiatalember, aki velem akart tölteni egy éjszakát. Fel sem merült benned, hogy ez csak ennyi volt?
- Te voltál alul Perselus… - emlékeztette Harry.
A férfi cipői ingerülten dobogtak.
Milli komoran gondolkodott rajta, hogy a fenébe fog kijutni onnan. Nem akarta megzavarni őket, elvégre a beszélgetésük fontosnak tűnt és ő lett volna az utolsó, aki meg akarta volna zavarni Pottert, amikor végre úgy tűnt, hogy képes meglágyítani Pitont.
Míg ő álmodozott, Potter maga után rántotta a bájitalmestert.
- Arrogáns vagy Potter!
- Lehet, de még mindig Harrynek hívnak.
Egy ing landolt az ágy mellett, és Millicent elérkezettnek érezte az időt a távozásra.
Lassan kikúszott az ágy alól, és négykézláb igyekezett az ajtó felé.
Alig két méter, aztán egy… fél… és már majdnem…
- Miss Bullstrode!
A lány nem válaszolt, csak megdermedt egy pillanatra, aztán kúszott előre még egy kicsit.
- Ne csináljon úgy, mintha nem hallana! – dörrent Piton hangja.
Millicent nem mert megfordulni.
- Én csak… éppen, hogy… szóval…
- Az ékesszólása üdítő.
Mintegy végszóra a szoba ajtaja kitárult, és egy nagyon lelkes Hans dugta be rajta a fejét.
- Milli, Milli, merre vagy?
Benne rekedt a szó, ahogy az ágyon terpeszkedő párosra tévedt a tekintete. Harry már félmeztelen volt, Piton csípőjén ült. A bájitalmester gyanúsan kócos hajjal meredt a négykézláb ácsorgó Madame fenekére.
- Milli én sok mindenben benne vagyok, de nem hittem, hogy grupival kezdjük.
Aznap délután egy nagyon kócos Millicent és egy kissé morcos Perselus nézett farkasszemet egymással a bordély konyhájában.
Mindketten frissek és messzemenőkig kielégültek voltak. Milli legszívesebben fültől – fülig vigyorgott volna, de a bájitalmesterre való tekintettel a bögréjébe fojtotta.
Piton reggelit készített kettejüknek. Varázslat nélkül, kézzel verte fel a tojásokat, pirítóst vajazott és teavizet forralt.
- Tudja, nem kimondottan etikus, hogy egy alkalmazottal feküdt le.
- Tudja, nem kimondottan etikus, hogy a varázsvilág megmentőjével feküdt le – vágott vissza Milli.
- Felnőtt férfi.
- Hans is az.
Piton horkantott, ami a német fickó erősen gyermeteg lelkületét ismerve érthető volt.
- Potter is későn kelő típus?
- Az.
- Akkor most mi lesz veletek? Járni fogtok?
- Nem mintha bármi köze lenne hozzá, de Mr. Potter hozzám költözik.
- Lassan negyedik éve dolgozunk együtt és a tegnapi események után azt hiszem nyugodtan tegeződhetnénk.
A bájitalmester felemelte fél szemöldökét és egy roppant kimért mozdulattal Millicent elé tolta az ételt. Ő maga is helyet foglalt és nekilátott a tojásának.
- Nos?
- Egyél amíg meleg! – dörrent rá Piton.
Milli elégedett mosolyra húzta száját. Tudta, hogy egy jó kufirc után Perselus is engedékenyebb lesz, de nem gondolta volna, hogy ennyire.
- Egyébként milyen volt? – kérdezte és próbált olyan arcot vágni, mintha nem a szexről kérdezett volna éppen, hanem a szálló falevelek vörösségéről.
- Miből gondolod, hogy megosztom veled?
- Hát, én szívesen elmondom, milyen volt Hansszal és az ő… hm… méretes dorongjával.
- Megtisztelsz, de nem vagyok kíváncsi rá – dörmögte gúnyosan – Mindazonáltal emlékeztetnélek, hogy Hans Blut, az egyik szexmunkásod, valamint, hogy hajlamos beleszeretni bárkibe, aki nagyobb figyelmet szentel neki, mint egy svábbogárnak.
- Tudom, de azt hiszem nincs ellenemre. Kedves, figyelmes, fantasztikus szerető és hál' istennek elég egyszerű lélek.
- Mint egy ember formájú kutya.
- Valahogy úgy – értett egyet.
Egy darabig mindketten csendben ettek. Fahéjas teát kortyoltak és a friss piritósokat ropogtatták. A férfi némileg rosszallotta, hogy Milli paprikalekvárban tocsogtatja a tojást, de nem szólt, csak a szemöldökeit ráncolta.
- Perselus… - gondolkodott el a lány – Miért maradtál velem? Visszamehettél volna Roxfortba, vagy Potterhez, esetleg a skóciai vityillódba. Mit csinálsz még itt velem?
- Talán zavarlak?
- Nem! Egyáltalán nem! Én tulajdonképpen élvezem a társaságod, örülök, hogy itt vagy, meg ilyesmi…
- Akkor egyél – zárta le a témát a férfi.
A késői reggeli végeztével elmosogattak és visszatértek álmatag szeretőikhez.
Hans felpislogott, mikor Milli visszabújt mellé. Megfordult és magához szorította a lányt. A férfi széles, izmos mellkasához simította arcát és dorombolni támadt kedve.
- Perselus tévedett… nem kutya, inkább plüssmaci…
- Nem borbély, nagypapa, hanem bordély! Tudja, ahol szexuális szolgáltatásokat nyújtanak!
- Van ilyen hely? Merlin szakállára! Miért nem mondtad hamarabb?
- Karácsonykor mondtam! – replikázott Millicent, és mérgesen csípőre vágta kezeit.
- Fiatal, karcsú lányok kínálgatják a testüket… erre emlékeznék. De mond csak kié is az a hely?
- Az enyém nagypapa! Vettem magamnak egy bordélyt!
- Borbély? Minek neked borbély?
Millicent Bullstrode összeszorította fogait és érzékeny búcsút vett 171 éves nagyapjától. Nem akarta újra elkezdeni a magyarázkodást arról, hogyan adhatta ilyesmire a fejét, ahogyan arról sem, hogy a VarázsRózsa nevű intézmény nem karcsú lányokkal, hanem karcsú fiúkkal foglalkozik.
Kisétált az idős varázslók szeretetotthonából és egy felszabadult sóhajjal megrázta magát. Tudta, hogy akármit tesz, még legalább egy óráig érezni fogja magán az odabent uralkodó „öreg” szagot, de aznap kivételesen nem bánta.
A bordély elé hoppanált és beviharzott.
Odabenn serény munka folyt. Az előtér fényes, fekete faburkolatát két vékony fiú tisztogatta, fel- alá rohangáltak a mosófákkal, visongva és nevetgélve. A recepciós pult előtt egy nagydarab marcona fickó álldogált. Azon igyekezett, hogy az esti dekoráció minden darabját a megfelelő helyre lebegtesse, de a hangoskodó fiúk minduntalan elvonták a figyelmét.
A pult túloldalán nagy papírhalmokkal a kezében maga Perselus Piton ácsorgott. Szemöldökeit komoran összevonva meredt a számlákra, és idegesen arrébb dobálta a már kifizetett tételeket.
Millicent a küszöbön ácsorgott, vidám, fültől fülig érő mosollyal és próbálta megemészteni a tényt, hogy amit a szeme előtt lát, az biza mind az övé.
Sosem volt különösebben szerencsés lány, nem volt sem szép, sem tehetséges, de amíg csendben és meghúzódva figyelte a Rend és Voldemort csatáit, megtanult egy-két dolgot.
A világ mozgatórugói a pénz és a szex, és akármennyire próbálja felsőbbrendűnek beállítani magát a varázslótársadalom, ez náluk sincs másképp, mint a mugliknál.
A háború végeztével Harry Potter hőssé vált, a nép őrjöngött a boldogságtól… Millicent úgy emlékezett rá, mintha csak tegnap történt volna, pedig évek teltek el a nagy győzelem mámora óta.
Az emberek az utcákon táncoltak, folyt a pezsgő és a bor, de a rengeteg állva kurjongató varázsló között Milli ülve maradt. És akkor meglátta… az ugrándozó sokaság másik oldalán egy fiú ült a porban, úgy, mint ő, arrébb pedig még egy, valahol egy kövér asszony folyatta könnyeit, másutt boszorkányok meredtek maguk elé a földre.
Csendbe burkolóztak, mintha maguk sem hinnék a történteket. Volt, aki elhunyt szeretteire emlékezett, volt aki nem kapott levegőt a hirtelen jött szabadságtól… és volt, aki elveszett. Többé nem volt mitől félni és nem volt mi ellen harcolni. Új értelmet kellett találni a napoknak és az éjszakáknak.
És a szálló konfettik felett az ünnepelt Harry Potter üveges zöld szemeiben ugyanazt a bánatot, fájdalmat és tanácstalanságot látta, mint azokéban, akik ülve maradtak.
Millicent végül felállt. Nem ünnepelt, és nem is gyászolt, mélabús arccal kisétált a nagy csata színhelyére. Sorra vette a varázslat égette, feketévé vált fákat, a fűre rajzolódott körvonalakat és megpróbálta kitalálni, mihez kezdhetne az életével.
Perselus Pitonra a csatatértől távol talált rá. Úgy tűnt, a nagy zűrzavarban biztosra vették, hogy meghalt.
Szó, ami szó, nem sok élet volt már benne. Millicent felnyalábolta egykori tanárát és magával vitte. Hosszú hetekig nyomta az ágyat és válogatott sértésekkel illette a lányt, mikor a bájitalai gyengére sikerültek, mikor a sebei újra felnyíltak, vagy amikor magasra csapott testében a láz.
Mikor a férfi felépült nem köszönte meg amit érte tett. Egyszerűen csak vele maradt. Ott volt, mikor megvette a bordély lerobbant épületét és kifejezte rosszallását, ott volt, mikor a háború áldozataiból és kviblikből verbuvált maga mellé munkásokat és persze kifejezte rosszallását. Mégis, mikor a VarázsRózsa kinyitotta kapuit, egy szó nélkül vette kezébe a pénzügyeket.
Milli az előtér padlóját az utolsó nagy csata színhelyéről szerzett fákból készíttette el. Egyesek szerint ez ostobaság volt, Piton szerint undorító szentimentalizmus, de valamiért mégis így látta jónak. Sok fiú, aki nála dolgozott, halálfalók leszármazottja volt, néhányan varázserejüket vesztették, sokan, pedig nem voltak hajlandók beszélni róla, mi is történt velük.
Millicentnek jó volt így.
Megköszörülte torkát és várakozón az ügyködőkre nézett.
- Bullstrode kisasszony – nyugtázta visszatértét Piton és megajándékozta egy felemelt szemöldökkel.
- Kisasszony! – köszöntötte vidám mosollyal Adam és Benjamin a két felmosórongyos fiú.
- Csakhogy megjött! Nem bírok velük egyedül! – dörmögte Frederic.
Millicent beszívta a helyiségben gomolygó keleti fűszerillatot, majd elmosolyodott és felkészült rá, hogy ismét belevesse magát egy tennivalókkal teli éjszakába.
Rendre utasította a két fiút, akik egy nyelvnyújtással ajándékozták meg cserébe és elrohantak.
- Nem fogod őket elég szigorúan – közölte Piton mintegy mellékesen, két rendelés felvétele közben.
- Csak incselkednek, tudják, hol a helyük.
A bájitalmester komoran biccentett, mint akinek mindegy a dolog.
- Mik a mai megrendelések?
- Monstrónak jelenése van Rita Vitrolnál.
- Akkor megint némasági átkot kell szórnunk rá – fontoskodva az ügyféllistára meredt – Caramell felesége ismét egy olasz fiút kér? Azt hittem Hans a szíve csücske.
- Megunta.
- Aham… és Hans tudja már?
- Közöltem vele – biccentett Piton –, az öltözőben bőg.
A lány felsóhajtott. Kissé nehezen tudta elképzelni, hogyan fog megvigasztalni egy, két méteres, kigyúrt osztrákot, aki olyan érzékeny, mint egy árva kiscica. Valószínűleg beleesett Caramell feleségébe.
- Ha átvettük az egész listát, akkor megnézem. Más érdekes?
- Az Aranycikesz nevű kliens újabb fiút kér.
- Minek? Eddig mindenkit visszaküldött! Kérlek, írj neki egy levelet, hogy vonszolja ide a seggét és válassza ki magának, akit szeretne! Kezd elegem lenni belőle, hogy minden este rendel és sohasem fizet.
- Ezekkel a szavakkal?
- Nem – Milli elgondolkozott – a saját szavaiddal. Legyél gúnyos, szarkasztikus és letaglózó.
Piton nem tudta eldönteni, hogy ez most egy bók volt a lánytól, vagy valamiféle élc.
- Végeztünk. A többi rendeléssel minden rendben van – kezébe nyomta a feljegyzéseket és kiterelte a tulajdonosnőt a pult mögül.
Elvégre egy Madame helye nem ott van, hanem a kurtizánjai között. Millicent próbált dühös tekintetet vágni, de Piton szúrós fekete szemei még mindig olyan erővel hatottak rá, mint diák korában.
Gyors iramban a dolga után eredt.
- Hans! Hans! Édesem!
Millicent kinyújtott karokkal közeledett a pityergő férfi felé.
- Én azt hittem, végre találtam valakit, akit nem csak a hatalmas farkam érdekel!
Hans a lány nyakába vetette magát és erősen magához szorította. Milli megroggyant, és nem tudta hirtelenjében mire koncentráljon, a nyakának elsírt sérelmekre, a vállaira nehezedő majd nyolcvan kilóra, vagy a férfi hímtagjának méretére.
Végül a pénisznél maradt… Idült vigyorral simogatta pityergő alkalmazottja hátát, maga elé idézte azt a fenséges percet, mikor felvette és először látta csupaszon. Mikor Hans abbahagyta a siránkozást, előhalászott egy zsebkendőt a farzsebéből, letörölgette a férfi arcán futó cseppeket, megtörölte az orrát és puszit nyomott a homlokára.
- Na libling, most már jobb?
- Azt hiszem…
- De mondanád?
- Mit?
- Tudod azt…
Milli sóhajtott, elmosolyodott és megcsipkedte a szőke férfi arcát.
- Na ki a kedvenc cafrangom?
- Én?
- Pontosan! És hova megy az én tündérkém ma este?
- Percy Wesleyhez?
- Igen.
- Akkor elő kell vennem a szegecses bőrszerkóm és a korbácsot.
- Usgyi! – lapogatta meg a férfi hátát.
Hatalmasat sóhajtott, mikor Hans végre távozott. Felgyűrte az ingujját és egy alkoholos filccel kipipálta a csuklójára írt lista legfelső tételét. Komoran megállapította, hogy a kis fekete feljegyzések majdnem a könyökéig tartanak.
Este tíz óra tájban a nagy fogadóterem megtelt pénzes nőkkel és férfiakkal, akik gyönyörködtek a fiúk táncaiban, pezsgőt kortyolgattak és amikor megtetszett nekik az egyikük, hagyták, hogy bájos mosollyal egy üres szobába csábítsák őket.
A nagy roham után az előtér kihalttá vált. Csak Millicent ácsorgott a recepciós pult mögött. Kissé unott arccal ráncolta a szemöldökeit, hol az egyiket húzta fel, hol a másikat. Aztán a körmeit kezdte kopogtatni a fényes ében felületen.
Tudta, hogy a viszonylagos nyugalma csak addig tart, amíg Frederic visszatér a vécéről, de sokkal szívesebben intézte volna a dolgokat a fogadóteremben, mint, hogy itt egye a fene a recepción.
Egy bagoly kopogtatott a kis postaablakon, egy csinos kis fehér tollú.
Millicent átvette az üzenetét, kigöngyölte és felkészült rá, hogy bejegyezzen egy újabb rendelést.
Az üzenet az Aranycikesz nevű ügyféltől jött. Azt a férfit szerette volna kibérelni, aki a levelére válaszolt.
A lány kezében megakadt a penna. Valaki kapott egy levelet Perselus Pitontól és ágyba akarja vinni? Az illető igazi megrögzött mazochista lehet.
- Visszajöttem. – dörmögte Frederic.
- Perselus merre van?
- A laborjában.
Millicent szórakozott mosolyra húzta ajkait.
A labor… Valahogy bármerre is vesse az élet, Piton mindig talált rá módot, hogy a bájitalainak éljen.
Átviharzott a melléképületbe és bekopogott a férfi titkos kis zugába. Az ajtón ugyan kint fityegett a „Ne zavarjon Bullstrode kisasszony!” felirat, de ez őt általában nem rettentette el semmitől.
A sokadik zörgetésre egy nagyon ingerül Perselus Piton dugta ki fejét.
- Mit akar?
- Magát.
A bájitalmester érdeklődőn felvonta fél szemöldökét.
- Remélem tisztában van vele, hogy nem az esetem.
- Elszomorít! De nem is azért jöttem, hogy befurakodjak a talárja alá. Érkezett egy érdekes levele – közölte és a férfi kezébe nyomta a hóbagollyal érkezett küldeményt.
A férfi átfutotta a sorokat, majd összeráncolta szemöldökeit.
- Amennyiben ez valamiféle vicc akar lenni, akkor kénytelen vagyok felvilágosítani, hogy az amúgy is szegényes humorérzéke jó pár fokkal hanyatlott.
- Nem vicc, és egyáltalán nem én találtam ki! – vágta csípőre a kezeit Millicent.
Mindig úgy hitte, ettől tekintélyt parancsolóbb és félelmetesebb lesz, de jobbára úgy nézett ki, mint egy hisztis strucc.
Piton biccentett. Elviharzott a lány mellett, egyenesen a főépület irányába.
Hajnali négykor az utolsó vendég is távozott. Az előtér kiürült, Millicent pedig végre szusszanhatott egyet.
Tulajdonképpen még nem volt fáradt. A fiúk lassanként átöltöztek és hazaszállingóztak, Frederic elkezdte átnézni a papírokat, sorra venni a teljesített rendeléseket és a visszamondásokat.
Nem tudta volna megmondani, hogy micsoda, de valami hiányzott a hajnalból.
Az ablakon beszűrődő madárcsicsergés megvolt, ahogyan máskor is, a takarító boszorkány az emeleten neszezett, pénz csörgött, ahogy Frederic elszámolt… csak egyetlen dolog nem volt a helyén.
- Perselus merre van?
- Úgy fél órája levelet hozott egy hóbagoly. Elolvasta, és elrohant.
Szóval elrohant… A lány csak remélni merte, hogy nem azért, hogy laposra klopfolja Aranycikesz arcát.
Ezt az ötletet aztán villámgyorsan elvetette. Pitontól sokkal valószínűbb, hogy egy több száz éves, majdnem elfeledett átokkal intéz el valakit, mint az, hogy az öklét használja.
Álmodozva a bejáratra meredt, a csinos festett ólomüveg ablakokat fixírozta egészen addig, amíg egy nagydarab német be nem nyitott rajta.
- Miss Bullstrode! – biccentett Hans.
- Édesem! Neked nem otthon kéne már lenned?
- Én… - az óriás méretű fickó megvakargatta a tarkóját – Gondoltam, hátha lenne kedved…
- Mihez? –kerekedett el Millicent szeme.
- Hát… Hozzám.
A lány melegen elmosolyodott, megkerülte a pultot, és megpróbálta átölelni Hanst.
- Édesem, én nem a stricid vagyok, nem kell ilyesmit csinálnod.
- De én szeretném – erősködött a férfi – Ezért jöttem vissza.
- Úgy érted, átgondoltad, és csak miattam…
- Ühüm…
Milli komolyan elgondolkodott rajta, hogy merjen-e hinni a fickónak. A német minden volt, csak eszes nem, ezért jobbára kimondta, ami a szívét nyomta.
- Hans ebből semmiféle előnyöd nem fog származni.
- Dehogynem! – vigyorodott el, mint valami rövidnadrágos kölyök.
A Madame érdeklődve megdöntötte a fejét, majd kis gondolkodás után elvigyorodott.
- Én figyelmeztettelek, ezt tartsd észben! – kibogozta magát a szoros ölelésből és nem törődve Frederic rosszalló tekintetével, kacéran hátradobta a haját – Fordulj meg, számolj százig, és próbálj megtalálni. Ha elkapsz, a tiéd vagyok.
- -Egy… Kettő… Három… Négy…
Hallotta, ahogy Hans elkezd számolni, és azonnal eliramodott a hátsó szobák felé. Lázasan kutatott valami megfelelő rejtekhely után, ahol azért el is van bújva, de nem túl bonyolult és az óriás hamar megtalálja.
Végül az egyik szobában kötött ki. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kibújt fél pár cipőjéből és a szőnyeg közepére rúgta, aztán hasra vágta magát és bemászott az ágy alá.
Ezután semmi más dolga nem volt, mint várni…
A percek teltek, teltek egymás után, mintha egy ízületi gyulladásos csigabiga húzkodta volna őket maga után.
Egy örökkévalóságnak érezte, mikor végre lépteket hallott a folyosóról.
Az ajtó kicsapódott, de Hans méretes sportcipői helyett Piton méretre készült fekete bőr lábbelijei tűntek fel.
Morcosan összevonta szemöldökeit, szeretett volna kibújni a rejtekéből és felvilágosítani a férfit, mit zavart meg éppen, de mire elkezdett kifelé araszolni, egy másik pár cipő is csatlakozott Perseluséhoz.
Ez is bőr volt, és minden bizonnyal méret után készült viszont kisebbnek látszott és vörös villámok díszítették a külső oldalát.
- Meghallgatnál végre?
- Nem! Nem vagyok kíváncsi a magyarázatára Mr. Potter!
Potter? Millicent fel akart emelkedni, de bevágta a fejét az ágyvasba, így jobbnak látta, ha tovább lapít.
- Kerestelek! Leveleket küldtem, de egyre sem válaszoltál, aztán megtudtam, hogy a VarázsRózsában élsz! El tudod képzelni, mit éreztem?
- Nem, nem tudom elképzelni, és nem is akarom. Már az is éppen elég megalázó, hogy azt hitte, prostituált vagyok.
- Miért, mit kellett volna hinnem? Ez mégiscsak egy bordély!
- Egy nagyon jó kis bordély – dünnyögte Milli maga elé.
Feszült csend következett. A két férfi a szoba ellentétes végeiben állt, majd Potter hátrált egy kicsit és bezárta az ajtót.
- Miért nem válaszoltál nekem? Kába voltam a győzelem után és mire keresni kezdtelek, eltűntél.
- Miss. Bullstrode magával hurcolt – horkantott a bájitalmester.
- Millicent Bullstrode?
- Ismer másik ilyen nevű embert Mr. Potter?
- Köszönetet kell mondanom neki – tétován előre lépett egyet – de ez még nem ok arra, hogy ne válaszolj nekem! Szeretlek Perselus! Iszonyúan hiányoztál!
- Ahhoz képes elég jól elszórakozott…
- Merlin szerelmére! Legalább tegezz!
- Rendben Harry… - a gúny csak úgy csöpögött a hangjából – akkor megismétlem: Rohadt jól elszórakozgattál ahhoz képest, hogy utánam evett a fene!
- A Próféta cikkeire gondolsz? Ennyire nem lehetsz vak! Mégis mikor írt utoljára bármi valósat az a szennylap? Sosem hittél egyetlen cikkének sem, most miért jössz ezzel?
- Távozz!
- Távozzak? Mégis… mégis… - Potter átszelte a kettejük között lévő távolságot és majdnem letaposta Perselus cipőit.
Csókolódzás hangja hallatszott, csendes, elégedett szuszogás, aztán Harry lábai megemelkedtek, és egészen eltűntek Milli látóteréből. Pár pillanat múlva súlyos puffanással landolt valaki a lány felett az ágyon.
- Azt hiszed, ezzel mindent elintézhetsz? Idejössz és ledugod a nyelved a torkomon, és én ettől majd a karjaidba omlok? Ennyire ne becsülj le!
- Sosem tenném Perselus. Egyszerűen csak… tudnom kell, hogy igazi vagy, tényleg itt vagy, a karjaimba zárhatlak…
- Hús és vér valómban létezem.
- Szóval nem érdekellek már?
Piton nem válaszolt, Milli viszont el tudta képzelni, milyen gyilkos szemeket mereszt.
- A csata előtti utolsó estén megengedted, hogy öleljelek. Nem számítottál rá, hogy túléled ugye? Vagy abban reménykedtél, hogy nem akarok tőled többet?
- Túl szentimentális vagy. Mi van, ha csak ki akartam kapcsolódni? Adódott egy készséges fiatalember, aki velem akart tölteni egy éjszakát. Fel sem merült benned, hogy ez csak ennyi volt?
- Te voltál alul Perselus… - emlékeztette Harry.
A férfi cipői ingerülten dobogtak.
Milli komoran gondolkodott rajta, hogy a fenébe fog kijutni onnan. Nem akarta megzavarni őket, elvégre a beszélgetésük fontosnak tűnt és ő lett volna az utolsó, aki meg akarta volna zavarni Pottert, amikor végre úgy tűnt, hogy képes meglágyítani Pitont.
Míg ő álmodozott, Potter maga után rántotta a bájitalmestert.
- Arrogáns vagy Potter!
- Lehet, de még mindig Harrynek hívnak.
Egy ing landolt az ágy mellett, és Millicent elérkezettnek érezte az időt a távozásra.
Lassan kikúszott az ágy alól, és négykézláb igyekezett az ajtó felé.
Alig két méter, aztán egy… fél… és már majdnem…
- Miss Bullstrode!
A lány nem válaszolt, csak megdermedt egy pillanatra, aztán kúszott előre még egy kicsit.
- Ne csináljon úgy, mintha nem hallana! – dörrent Piton hangja.
Millicent nem mert megfordulni.
- Én csak… éppen, hogy… szóval…
- Az ékesszólása üdítő.
Mintegy végszóra a szoba ajtaja kitárult, és egy nagyon lelkes Hans dugta be rajta a fejét.
- Milli, Milli, merre vagy?
Benne rekedt a szó, ahogy az ágyon terpeszkedő párosra tévedt a tekintete. Harry már félmeztelen volt, Piton csípőjén ült. A bájitalmester gyanúsan kócos hajjal meredt a négykézláb ácsorgó Madame fenekére.
- Milli én sok mindenben benne vagyok, de nem hittem, hogy grupival kezdjük.
Aznap délután egy nagyon kócos Millicent és egy kissé morcos Perselus nézett farkasszemet egymással a bordély konyhájában.
Mindketten frissek és messzemenőkig kielégültek voltak. Milli legszívesebben fültől – fülig vigyorgott volna, de a bájitalmesterre való tekintettel a bögréjébe fojtotta.
Piton reggelit készített kettejüknek. Varázslat nélkül, kézzel verte fel a tojásokat, pirítóst vajazott és teavizet forralt.
- Tudja, nem kimondottan etikus, hogy egy alkalmazottal feküdt le.
- Tudja, nem kimondottan etikus, hogy a varázsvilág megmentőjével feküdt le – vágott vissza Milli.
- Felnőtt férfi.
- Hans is az.
Piton horkantott, ami a német fickó erősen gyermeteg lelkületét ismerve érthető volt.
- Potter is későn kelő típus?
- Az.
- Akkor most mi lesz veletek? Járni fogtok?
- Nem mintha bármi köze lenne hozzá, de Mr. Potter hozzám költözik.
- Lassan negyedik éve dolgozunk együtt és a tegnapi események után azt hiszem nyugodtan tegeződhetnénk.
A bájitalmester felemelte fél szemöldökét és egy roppant kimért mozdulattal Millicent elé tolta az ételt. Ő maga is helyet foglalt és nekilátott a tojásának.
- Nos?
- Egyél amíg meleg! – dörrent rá Piton.
Milli elégedett mosolyra húzta száját. Tudta, hogy egy jó kufirc után Perselus is engedékenyebb lesz, de nem gondolta volna, hogy ennyire.
- Egyébként milyen volt? – kérdezte és próbált olyan arcot vágni, mintha nem a szexről kérdezett volna éppen, hanem a szálló falevelek vörösségéről.
- Miből gondolod, hogy megosztom veled?
- Hát, én szívesen elmondom, milyen volt Hansszal és az ő… hm… méretes dorongjával.
- Megtisztelsz, de nem vagyok kíváncsi rá – dörmögte gúnyosan – Mindazonáltal emlékeztetnélek, hogy Hans Blut, az egyik szexmunkásod, valamint, hogy hajlamos beleszeretni bárkibe, aki nagyobb figyelmet szentel neki, mint egy svábbogárnak.
- Tudom, de azt hiszem nincs ellenemre. Kedves, figyelmes, fantasztikus szerető és hál' istennek elég egyszerű lélek.
- Mint egy ember formájú kutya.
- Valahogy úgy – értett egyet.
Egy darabig mindketten csendben ettek. Fahéjas teát kortyoltak és a friss piritósokat ropogtatták. A férfi némileg rosszallotta, hogy Milli paprikalekvárban tocsogtatja a tojást, de nem szólt, csak a szemöldökeit ráncolta.
- Perselus… - gondolkodott el a lány – Miért maradtál velem? Visszamehettél volna Roxfortba, vagy Potterhez, esetleg a skóciai vityillódba. Mit csinálsz még itt velem?
- Talán zavarlak?
- Nem! Egyáltalán nem! Én tulajdonképpen élvezem a társaságod, örülök, hogy itt vagy, meg ilyesmi…
- Akkor egyél – zárta le a témát a férfi.
A késői reggeli végeztével elmosogattak és visszatértek álmatag szeretőikhez.
Hans felpislogott, mikor Milli visszabújt mellé. Megfordult és magához szorította a lányt. A férfi széles, izmos mellkasához simította arcát és dorombolni támadt kedve.
- Perselus tévedett… nem kutya, inkább plüssmaci…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése