Borosta a tüll alatt /2

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 2.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.





Harry kényelmesen elhelyezkedett a kupéban, ahova beterelték, és az ablakon kibámulva szemlélte, ahogy Hopkins asszony sorban minden megjelent szülővel vált pár szót, majd a gyerekeket a maga köré gyűjti. Mind szeppentek, és határozatlanok voltak, mint egy csapat háromlábú tehén, akiknek az Everest csúcsán van az etetőjük, és csak most jöttek rá, hogy a kajáért fel kell mászniuk odáig.
Ábrándozva várta, mikor indulnak végre, és közben nem vette észre a vagon felé sétáló nyalka alakot. Az azonban jól megnézte magának Harry fáradtan csillogó zöld szemeit, kusza fekete haját, és bár nem dobta magát hanyatt a látványtól, azért elhatározásra jutott vele kapcsolatban. Gonosz gondolatait egy elbűvölő vigyorral nyugtázta.
Hősünk arra riadt, hogy egy magas, és elképesztően szőke fiú kivágja az ajtót, és fensőbbség teljes mosollyal végigméri.
A szőkeség szürke szemei végigsiklottak minden kis centijén, amit így ülve látni lehetett belőle, majd, mintha elégedett lenne a látvánnyal, vékony ajkai számító mosolyra húzódtak.
- Benne vagy egy hancúrban ma este?
A mondat egyértelműen kérdő jellegű, mégis úgy tűnt, hogy a szőkeség még a feltétele előtt eldöntötte, hogy így lesz.
- Még a neved sem tudom!
- Draco Malfoy. Örülök, hogy benne vagy!
- Nem vagyok benne! – fújt felháborodottan Harry – Nem vagyok meleg!
Dracot úgy tűnt, hogy egy századmásodpercig ez a kijelentés azért elgondolkoztatja, majd győzedelmesen elmosolyodott, és lehuppant egyenesen a fekete hajúval szemben.
- Úgy tudtam, ez egy átnevelőtábor lesz meleg kölyköknek, de ha nem az, hanem karibi út, hát én csak örülni tudnék neki. Azonban biztos vagyok benne, hogy akár meleg vagy, akár nem, előlem nem menekülsz!
Harry felháborodottan bokán akarta rúgni, de a kupé ajtajában újabb emberek jelentek meg, lányok és fiúk vegyesen, szótlanul, akár egy temetési menet. Hopkins asszony tovább terelte azokat, akik nem fértek be, majd olyan tekintettel zárta rájuk helyet, hogy a Harry mellé került dundi barna fiú egészen beleremegett a félelembe.
- Ujjé! Távozott a gestapó! – jelentette ki az egyik lány, akinek az orrából nagy fekete karika lógott, és a hanghordozása leginkább egy gorillanagyságú orosz kidóbóéra emlékeztetett.
- Nevek? – hordozta végig tekintetét egy másik.
- Harry.
- Hermione Granger – mutatkozott be a kócos barna lány, aki közvetlen Draco mellett kucorgott.
- Helen Nasgarov, de hívhattok Nell-nek – biccentett a karikás, és elég egyértelműen rámosolygott Hermiónéra.
- Draco Malfoy.
- Neville Longbottom – közölte a félős dundi fiú
- Norah Parker, de mindenki Nyuszinak hív.
Ez utóbbi érthetőnek tűnt, ugyan is a kis vörös lányt eddig szinte észre sem vették. Miután bemutatkozott, azonnal visszahuppant Nell takarásába, mint aki köszöni szépen eleget is tett minden kötelezettségének.
- Na prüntyőkéim, ha már így le spanoltunk, akár el is mondhatná valaki, hova a fenébe tartunk. – közölte Nell, erős orosz akcentussal.
- Roxmortsba – mondta Hermione olyan stílusban, mintha mindenkinek tudnia illene, hol van, kik alapították, és mekkora a lakosság halálozási aránya. 
(Történetünkben itt megjegyezném, hogy Roxmorts város magas halálozási arányáért a Dumbledore édesipari vállalat nem okolható. Aki az ellenkezőjét állítja, az legyen jóban istennel, és rendelkezzen egy egész ügyvédhaddal.)
- Szuper! És az mi a szar! – morgott a piercinges.
A kócos barna lányon látszott, hogy közel van hozzá, hogy a szemeit forgatva kiselőadást tartson mindenkinek a városkáról, és a benne élőkről, valamint a közeli Roxfort kastélyról, amit még a jó ég tudja, hányadik Henrik, Malazár vagy Lajos épített… de az is lehet, hogy Edward volt, esetleg Helga.
Mivel a rá szegeződő tekintetek alapján fennállt az esélye, hogy Nell, Nyuszi, és Draco a kiselőadás közepén megfojtják… inkább hallgatott. Már sosem tudjuk meg, valóban Edward volt-e, esetleg Helga.

Az út lassan, és döcögősen, bár nem minden esemény nélkül telt.
Úgy tűnt, Draco Malfolyt semmi sem képes megingatni abban a hitében, hogy bármelyik férfi boldogan ugrik az ágyába, így az út végére Harry egészen az ülése hátába préselődött, hogy minél távolabb tudhassa magától a szőkeséget.
Hermione kezdeti műveltségi bemutatója után meglepően kedvesnek bizonyult, és tökéletes kártyapartnernek. Sikerült elnyernie Neville tenyérnyi üveggömbjét, amit a zsebében rejtegetett, Harry három savanyúcukrát, Draco fél pár krokodilbőr cipőjét, és Nyuszi három csokiját. Később, a cipőt, és a gömböt visszaadta, a csokit pedig együtt ették meg, azzal a töménytelen nagy adag süteménnyel kiegészítve, amit a büféstől vettek út közben. A nagy édesség osztásból egyedül a szőkeség húzta ki magát, mondván: „Déltől nem ehetek szénhidrátot!”. 
Megérkezéskor derült ki, hogy a szomszéd kupéban utazók sokkal kevésbé élvezték az utat. Hopkins asszony végig velük maradt, és egy szót sem mertek egymáshoz szólni az út alatt.
Mikor a vonat megállt, kevés választotta el őket attól, hogy ujjongva levessék magukat róla.
A peron kihaltnak tűnt, egyedül egy magas, feketeruhás alak ácsorgott a tikkasztó melegben. Teljesen mozdulatlan volt, mintha odaszögezték volna a betonhoz.


Perselus Piton magában milliomodszorra elátkozta a pillanatot, mikor az egyetemre jelentkezve megismerkedett Lucius Malfoyjal. Úgy általában ez a pillanat volt az, ami egész életét a gyors romlás, és a valószínűsíthető korai halál felé terelte, így elég sokat szidta. Jelen pillanatban azonban nem a vállalati oda-vissza kémkedései, és nem is a folyamatos életveszély foglalkoztatta, hanem az a tény, hogy a déli nap forrósága lassan odaragasztotta a vonatállomás peronjához.
Hetekkel korábban még nyugodtan lopkodta a vállalati adatokat, mesterien egyensúlyozott azon a láthatatlan peremen, ami közte, és a Denem Corporation által kiutalt kínhalál között húzódott. Ha rájöttek volna, hogy valójában a Dumbledore édesipari vállalatnak dolgozik, igen nagy bajba került volna…
Azon a négy héttel korábbi szerdán beállított Lucius Malfoly, a főnöke, és a lehető legridegebb hangon a következőt mondta: - Rájöttem!
Piton lelke mélyén egy hangocska pedig válaszul imígyen szólott: - Rábasztunk!
Hosszú órákkal, és töméntelen whiskyvel később sötét, és hórihorgas hősünk, kábultan ráébredt, hogy Lucius nem tud a kettős kémkedéséről, viszont megtudta, hogy egyetlen, és épp ezért szigorúan nevelt fiacskája… meleg.
Perselus, ezt valahogy nem érezte annyira megrázónak, talán mert ő maga is az volt. A lelke legmélyebb zugaiban visszhangzó hangocska viszont kárörvendően vigyorgott a szőke férfi összetört apai álmain: - Tévedtem! Ő baszott rá!
Később kiderült, hogy ez egyikük számára sem volt egy szerencsés nap…

Piton álmodozását a hangosbemondó szakította félbe, amely a befutó vonatot hirdette. Fellélegzett, és horgas orrával mélyet szippantott a fülledt nyári levegőből. Ez utóbbi nem volt éppen jó ötlet, mert véletlenül beszívott egy életunt muslincát is, ami hosszas szenvedések után hajlandó csak elhagyni az orrjáratait.
Persze ezt a kis közjátékot senki nem látta. Rezzenéstelen tekintete nem árult el semmit, még akkor sem, mikor legszívesebben könyékig mászott volna a bogárka után, hogy a levegőre cibálja.

Hopkins asszony leszállt a vonatról, mögötte a tíz gyerek, öt fiú, és öt lány. Mind csendesnek, és óvatosnak tűnnek, de Perselus, nem az a fajta, akit a kezdeti szendeség ilyen könnyen képes lenne becsapni… különösen, mikor a gyerekek között megpillantotta tulajdon keresztfiát, amint 180 centis testének minden erejét bevetve maga után cibált egy alacsony fekete fiút. A srác kapaszkodott mindenbe és mindenkibe, aki csak a keze ügyébe került, hogy lecövekelhessen, de ez Dracot egyáltalában nem zavarta. Bőröndöstül, Hermiónéstul, és Neville Longbottomostul vonszolta át a peronon.
Pitont mulattatta a jelenet, főként, mikor a kis fekete hajú rá emelte segélykérőn csillogó smaragd szemeit.
Gúnyosan rámosolygott, mire a fiú megmakacsolta magát és kirántotta kezét Draco szorításából. A szőkeség azonban nem úgy nézett ki, mintha megsértődött volna. A vigyora arról árulkodott, hogy nem bánja a dolgot, sőt talán még élvezi is.
Hopkins asszony szerencsére nem vette észre ezt a kis közjátékot. Leginkább arra figyelt, hogy minden gyerek lecibálja a csomagját, és ne próbáljanak meglógni.
Az előző csapattal volt egy csúnya esetük mindjárt az elején, és nem volt rá felkészülve, hogy ismét a bozótosban kelljen kergetnie egy szemtelen kölyköt.
Mikor úgy látta mindenki egyben van, megköszörülte a torkát.
- Ez az úr itt – Pitonra mutatott – Perselus Piton. Fogadjatok szót neki, és kövessétek a buszba! A csomagokat Hagrid viszi.
Ez utóbbi minden bizonnyal az a nagydarab fickó lehetett, aki épp akkor kanyarodott be buszával az állomás mellé. Saját bűvész műsort indíthatott volna csak azzal a trükkel, amivel bepréselte magát a volán mögé.

A rövid utazás a táborig olyan volt, akár egy kiscsoportos kirándulás, attól a ténytől eltekintve, hogy egyikük sem emlékezett rá, hogy az óvodában is ugyan ilyen gonoszan meredtek-e rájuk a tanárok, mint most Hopkins, és Piton. Főképp az utóbbi…

A tábor öt nagyobb házból állt. 
Az első, virágokkal díszített hosszú faépítmény, nyitott ajtaján napirend, és cetlik tengere fityegett, valószínűleg iroda, vagy a tanárok háza.
Közvetlen mellette két másik faház, az egyik cuki rózsaszín, és minden ablakát habos csipkefüggöny takarja, a másik sötétkék, és kék- fehér mintás függönyök, és pucér nős képek díszítik kívül-belül. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik a lányoké, és a fiúké, bár Harryben felmerült a kérdés, hogy ha azért vannak itt, mert a saját nemükhöz vonzódnak, akkor miért pont így vannak beosztva. 
Őszintén reménykedett benne, hogy itt talán levakarhatja magáról Malfoyt, de úgy tűnt, a kis görény kellemetlenül közel lesz hozzá és szűzies hátsófeléhez, az elkövetkező pár hétben.
Volt még egy nagy épület, ahol a zuhanyzók, és a vécék sorakoztak, valamint egy nagy étkező, és közösségi ház.
Az épületek kis meghitt félkört formálnak, köztük, egy hatalmas kereszt emelkedett az ég felé. Ez egy kicsit mindegyiküket megrémítette, mintha kiraktak volna egy táblát, hogy: „RÁD IS EZ VÁR!”

Miután a csapatot felsorakoztatták az udvaron, Hopkins asszony névsorolvasást tartott.
- Harry Potter!
- Vagyok!
- Nem „vagyok”, hanem „jelen!” – beszélj tisztességesen! – korholta le a nőszemély.
- Helen Nasgarov!
- Itt!
Hopkinson látszott, hogy szívja egy kicsit a fogát, de nem szakította meg újra a felolvasást.
Úgy pattogott előttük, mint egy megvadult strázsamester. A tűsarkúi csikorogtak a köveken.
- Hermione Granger!
- Jelen!
- Norah Parker!
- Itt!
- Neville Longbottom!
- Jelen!
- Draco Malfoly!
- Vagyok!
- Surya Hemarai!
- Jelen! – közölte egy szégyenlősnek tűnő indiai fiú, és amennyire csak lehetett elbújt a nyakára tekert kendő mögött.
- Cecil Carpenter!
- Itt!
- William Sanders!
- …
- William Sanders!
- …
- Szólalj már meg fiam! A hümmögés nem válasz! – kelt ki magából Hopkins asszony.
A nagydarab fekete fiú morcosan szóra nyitotta a száját, és a létező legmélyebb hangú „jelen”-nel ajándékozta meg közönségét. Mintha, egy kút mélyéről dörmögött volna.
- Zima Ikiv!
- Itt vagyok!
- Csodás! Végre ezen is túlestünk! – fontoskodva végigtekintett a táboron, mintha mondani akart volna még valamit
Ekkor az ebédlőből egy magas szőke fickó lépett ki. Peckesen, és fennhéjázón rakta egymás után a lábait, mintha nem is murván járna, hanem vörös szőnyegen.
Harry hallotta, ahogy az indiai fiú halkan sutyorog valamit Neville-nek. A kisgömböc szemei elkerekedtek, és lelkesen sutyorgott tovább.
Hopkins figyelmét nem kerülte el a kis közjáték, de ahelyett, hogy visítva teremtett volna rendet, csak szélesen elmosolyodott. Ettől aztán egy hízott varangyra hasonlított.
- Üdvözlök mindenkit! A nevem Gilderoy Lockhart! – közölte a szőke férfi, erre a pusmogás felerősödött, és úgy tűnt, Harry az egyetlen, akinek gőze sincs róla, ki is ez az alak tulajdonképpen – Most, hogy megkaptam első Oscar díjamat, és az Arany Elefántot, úgy gondoltam, karitatív munkám részeként segítek nektek, hogy olyan hasznos tagjai legyetek a társadalomnak, amilyen én vagyok! Mikor ide jöttetek, még nem tudhattátok, hogy ebben a szerencsében lesz részetek ugye?
Ez volt az a duma, amitől minden normális ember hányni tudott volna, de úgy tűnt, a tábor lakói nem igazán normálisak. Néhány lány kivételével idióta mosoly játszott az arcukon, mintha maga George Clooney látogatta volna meg őket.
A fickó pedig villantott egy harminckét fogas műmosolyt, megigazgatta bongyor haját, majd átadta a szót Hopkinsnak.
- Rendben gyerekek, a többi nevelővel, majd megismerkedtek a foglalkozásokon! Most irány a hálókörletetek! A lányok a rózsaszín, a fiúk a kék házikóba! Két óra múlva az ebédlőben találkozunk. Viseljétek az egyen sálatokat, és rendben hagyjátok ott a hálóhelyiségeket!
Morogva engedelmeskedtek. Megragadták a csomagjaikat, és hanyagul maguk után ráncigálva őket megindultak a házikóik felé.
Harry igyekezett, hogy minél előbb helyet foglalhasson magának. Abban reménykedett, hogy ha a felizgult görény lemarad mögötte, akkor lesz pár perc nyugta, és lehetősége, hogy ne kelljen mellette, alatta, vagy fölötte… egyáltalán, a környékén aludnia.
- Ez a Lockhart valóban elég dögös, de hozzád nem érhet fel! – hallotta Malfoy susogását maga mögött, majd a srác szégyentelenül a fenekére csapott.
- Szakadj le rólam!
- Oh szóval azt hitted, rád szálltam? Hidd el, azt meg fogod érezni Harry… - egészen a füléhez hajolva, suttogva ejtette ki a nevét, amitől minden szál szőre vigyázzba vágta magát a hátán.
- Draco Malfoy! – csattant mögöttük egy hisztériásan magas hang – Ha még egyszer meglátom, hogy valakinek a fülébe sutyorogsz, büntetést kapsz!
- Igen is asszonyom! – hajolt földig a fiú, hogy épp meg nem csókolta Hopkins randa zöld cipőit.
- Ajánlom! Két órájuk van kipakolni, csipkedjék magukat!