Úgy szeretnélek...

Cím:Úgy szeretnélek...
Fandom: original
Szereplők:sajátok
Tartalom: Egy lány gondolatai az apja halálos ágya mellett.
Figyelmeztetés: utalás pedofíliára

Az ágya szélén ülök és hallgatom, ahogy hörögve utat tör testébe a levegő. Minden pillanat szenvedés, nem is annyira az elmúlás miatt, inkább a makacs ellenállás nehezít meg mindent, amivel még az életbe kapaszkodik.
Most mondjam el neki, hogy azt akarom, hogy meghaljon? Kegyetlenség lenne. Már attól is épp eléggé forog a gyomrom, hogy hezitálás nélkül képes vagyok magamnak bevallani.
Barna szemei rám szegeződnek.
Már nem tud beszélni, de érzem, hogy akar valamit.
Talán megbocsátást. Mi mást kérhetne tőlem a halál küszöbén?
Meredten bámul, még csak nem is pislog.
Lehunyom a szemem, hogy ne kelljen látnom azt a reménykedő kifejezést az arcán, se a testéből lógó tucatnyi csövet, amik az életet pumpálják a tagjaiba.

.oOo.oOo.oOo.

Apám meztelen képeket készít rólam. Kicsi vagyok, vidáman ugrálok a gép előtt, vicces pózokba vágva magam, amikor csak kéri.

.oOo.oOo.oOo.

Nyolc éves jómagam a szoba közepén áll pizsamában.
- Bújj ide mellém!
Megemeli a takarót. Teljesen meztelen alatta.
Nem értem miért, de undorodom. Bebújok mellé, hogy ne bántsam meg, de próbálok úgy helyezkedni, hogy a pénisze még véletlenül se érjen hozzám.

Hamar megelégeli a dolgot, és magához ránt. Hatalmas kezeivel átkarol, és nem tudom merre menekülhetnék.

.oOo.oOo.oOo.

- Mi az, hogy egyest kaptál? Ez még csak általános iskola!
Egy pofon terít le a lábamról.

.oOo.oOo.oOo.

- Nem hiszem el, hogy elájultál! Még hogy a tanárok küldtek haza! Hazudozz valaki másnak!
Pofonok és fájdalom. Úgy feldagad a fenekem, hogy másnap nem bírok leülni az iskolában.
Senki nem hiszi el, hogy apám tette.

.oOo.oOo.oOo.

- Na mutasd már azt az új bugyit! Kíváncsi vagyok hogy áll rajtad!
Tíz éves vagyok, és feszengve próbálom eltakarni magam a csupa csipke valamiben, amit vett nekem.
- Fordulj körbe és vedd el onnan a kezed!

.oOo.oOo.oOo.

Lengőajtó csapódik az arcomba teljes erőből. Mindent beborít a vér.
Mikor legközelebb kinyitom a szemem, már két mentős és apám kuporog mellettem.
- Nem láttam, hogy ott van! Baleset volt! Ne haragudj kicsim!
Hazudik. Tudom. De nem bírja a vért…

.oOo.oOo.oOo.

- Hülye hisztis picsa vagy!
Falhoz ken, és rám vágja az ajtót. A homlokomon növekvő púpot tapogatom bőgve, és remegek, mint a nyárfalevél.
A konyhaszekrénybe vágta a fejem, mikor összekoccantottam a tányérokat a mosogatóban.

.oOo.oOo.oOo.

A családsegítős hölgy értetlenkedve kihúzza magát az asztal túloldalán.
- Nem értem. Nem erőszakolták meg, a kórházi jelentés szerint egyetlen csontja sem tört soha, szóval bántalmazás esete sem áll fenn. Jó húsban van, nem éheztették… Miért mondta, hogy bántalmazzák?

.oOo.oOo.oOo.

A kórházba érve egy melegbarna szempár szegeződik rám.
Apám egyedül ül a betegágyán, lefogyva és összetöpörödve. Csövek lógnak a testéből, a bőre sárgás és pergamenszerű, mint egy élő múmia.
De a szemei élnek, és őszinte örömmel telnek meg ahogy meglát. Kinyújtja felém a kezeit, és bár már beszélni nem tud, tudom, hogy mit mondana.
Ugyanazt, amit éveken át mindig, kitárt karokkal és melegen csillogó szemekkel…
„Úgy örülök, hogy itt vagy!”

.oOo.oOo.oOo.

Könnyek csorognak végig az arcomon, és ahogy kinyitom a szemem, már tudom, hogy érti.
Apa! Annyira szeretnélek gyűlölni! Annyira szeretnék föléd magasodni és egyenként törni el minden ujjadat, amivel valaha is hozzám értél… de nem megy.
- Szeretlek…- suttogom a fülébe.
- ...

Mindketten távozunk. Ki így, ki úgy…