Cím:Itt a hulla! Hol a hulla?
fejezet: 1.
fandom: Harry Potter
korhatár: 18
műf.: humor, biszexualitás, gyilkosság, trágár beszéd
Figyelmeztetés: albínó Voldemort, vorry
Tartalom: Napóleon valahogy egy kocsiba kerül holtan. Persze az igazi neve nem ez, de annyi gond van a teteme elrejtésével, hogy egy idő után már senkit sem érdekel.
Voldemort temeti az apját… illetve temetné, de a fentebb említett közbeszól. Aztán jönnek a goth-ok…
- Én egy vámpír vagyok! Kiszívom a véredet!
- Te egy infantilis barom vagy, zsabós ingben és kurvás rúzsban.
Draco Malfoy idegesen megnyalta a műfogait.
- Minden csajnak bejött, csak te vagy olyan, mint egy döglött bálna.
- Pattanj be a kocsiba és baszogassál mást! Amíg te esti programot hajkurásztál, addig én bepakoltam a hullát hátra. Még hajnal előtt Potterhez kell érnünk.
A szőkeség morcosan zuttyant be a kis fehér furgonba. Egyrészt az autó a legkevésbé sem illett az elegáns kosztümjéhez, másrészt maga a kormány mögött ücsörgő barna lány sem volt épp bizalomgerjesztő. Tavasztündérnek öltözött ugyan, de Draco figyelmét nem terelte el a virágokkal teletűzdelt haj, a fodros ruhácska, de még a szemérmetlenül feltornázott mellek sem. Már egy éve együtt dolgozott Millicent Bulstrode-dal, és nagyon jól tudta, milyen szörnyeteg lapul a tenyeres-talpas, esetlen külső mögött.
Mindketten a Halálfaló bandának dolgoztak, amit maga Draco apja és egy titokzatos Voldemort nevű bérgyilkos vezetett.
- Tudnám, miért kellett ezt a nyomorultat pont egy álarcosbálon kinyuvasztani. Nem lett volna valami egyszerűbb hely? – rángatta le a tiaráját Milli.
- Nos, tudod, hogy Caramel pályázott a miniszterelnöki posztra. Ezen az estélyen akart meggyőzni valami fejest, hogy támogassa.
- Nem érdekel a politika. Amúgy is, holnap délutánra már mélyen a föld alatt lesz a majdnem-miniszter úr.
- Föld alatt? Nem az autóbontóba visszük?
- Nem. Firenzénél lázadoznak a melósok. Valami szakszervezetet vagy mit emlegetnek. Azt mondta, kell talán két nap, ameddig leveri őket. Addig nem büdösödhet, szóval Potterhez megyünk.
- Kiráz a hideg az ipsétől – kötötte be magát a szőkeség.
A furgon kavicsokat szórt maga mögé, ahogy megindult a murvás utacskán. Draco a műszerfalra tenyerelt, és sötét pillantást küldött az önelégülten gázra taposó Milli felé.
- Én szeretek Potterhez menni. Jó teát főz, mindig nyugi van nála…
- Persze, hogy nyugi van! A ravatalozója mögött lakik! – sivította a szőkeség, mert a gyorsulástól úgy érezte, a szervizelésre szoruló tragacs szétesik alatta.
A lány elvigyorodott. Számára a halál csendjénél nem nagyon lehetett megnyugtatóbb közeget mutatni. A temetőket is imádta.
- Te egy kastélyban laksz. Az is elég hátborzongató, nem?
- Kúria. Csak egy kúria. – Draco megbántottnak tűnt a ténytől, hogy a másik helytelenül nevezte meg a lakhelyét.
Milli szerette cukkolni az úri ficsúrt. Egy normális világban, normális körülmények között ők ketten talán sohasem találkoztak volna. Így is csak az a tény hozta össze őket, hogy Lucius Malfoy az alapoktól akarta megismertetni drága fiával a szervezetet. A takarítás ugyan nem a legalacsonyabb munka volt a Halálfalóknál, de épp elég alantas és bizalmi tevékenység ahhoz, hogy ott kezdjen.
Millinek voltak már rosszabb partnerei is, mint egy kangörcsös szépfiú, így aztán meglehetősen élvezte a helyzetet.
- Biztosan nem mehetünk máshová? – tudakolta Draco, miközben óvatosan elengedte a műszerfalat, és igyekezett megbarátkozni a lány haladási sebességével.
Egy-egy élesebb kanyarnál Caramel teste csúszkált hátul, amitől idegesen forgatta a szemeit. A legkevésbé sem akart szürkeállományt takarítani a falról.
- Legutóbb azt mondtad… idézem: „Inkább Potter, mint még egyszer a mocsár!”
- Mert a Prada csukámban parancsoltál be a vízbe! Összement és rászorult a lábamra! Az öltönyöm is szarrá ázott! A piócákról és a szúnyogokról nem is szólva.
- Ezért megyünk most Potterhez. Remélem, van még borsmentateája. Baromi kívánós vagyok a nyüves vizezett pezsgő után.
Draco jobbnak látta, ha nem elmélkedik arról, hogy milyen titkos adalékok kerülhetnek abba löttybe.
.oOo.
A város szélén, a temető mellett állt a Potter temetkezési vállalkozás épülete. Az alsó szinten kapott helyet minden, ami a munkával kapcsolatos, felül pedig egy apró lakás. A távolabb található családi házat Harry évek óta nem használta. Egyedül minek?
Ősei valamikor két generációval korábban települtek oda, és - bár kénytelenek voltak bizonyos mértékig alárendelni magukat a helyi maffiának, mégis jelentős szabadságot élveztek a többi halálkufárhoz képest. A család egyetlen még élő tagja a temetőre néző teraszon ücsörgött egy kockás pléd alatt, és azon merengett, hogy felgyújtja az egész hóbelevancot maga mögött.
A kabócák lelkesen ciripeltek a gondolatra, mintha helyeselnék. Egy kíváncsi szúnyog beleszédült Harry bögréjébe, de egy erőteljes pöccintés gyors távozásra bírta a tea felszínéről.
Pottert az elmúlt pár hétben sikeresen kirúgta az aktuális pasija, és rá kellett jönnie, hogy a legtartósabb kapcsolata Sir Nickkel, a kitömött mókussal alakult. Az is véget ért, mikor leverte a polcról, és félig levált a feje. Egy hátrafelé bólogató döglött kisállat nem épp felemelő partner.
Csak az tartotta vissza a múltja tökéletes megsemmisítésétől, hogy idősebb Tom Denem az előkészítő szobában feküdt, arra várva, hogy koporsóba kerüljön és másnap földeljék. Nem lett volna szép tőle, ha világgá vándorlási kényszerétől vezetve bojkottálta volna az öregúr örök nyugalomra találását.
Egészen kevés embert vártak a temetésre.
Harry ezen már meg sem lepődött. Sok szertartáson volt már jelen, ahol egyetlen ember állt a sírgödör szélén és még az ő arcán sem a megrendülés volt a leguralkodóbb érzelem.
A fiú sóhajtott, és nagyot kortyolt szúnyogmentesített teájából. Nyár létére ez az éjszaka különösen csípős időt hozott magával. A Hold vöröses felhőpamacsokba burkolózott az égen. A régiek szerint ez közelgő szelet jelez. Harry elvigyorodott, és a másnapi kánikulariadóra gondolt. Vajon a népi bölcsesség, vagy a meteorológia bizonyul majd igaznak?
Aztán gondolatai ismét a ház felgyújtása és a megfelelő égésgyorsító kiválasztása felé kanyarodtak, mikor egy fehér furgon kanyarodott be a temető sarkánál. Majdnem túlfordult, és jól látszott, hogy a sofőr csak egy erős rántásnak és az őrangyalának köszönheti, hogy az úton tudott maradni. Az anyósülésen szinte világított valakinek a szőke üstöke. Kicsit közelebb érve a vezetőt is ki tudta venni. Nem mintha meglepte volna a látvány. Egyetlen embert ismert, aki képes ennyire öngyilkos stílusban vezetni.
Éles csikorgással parkoltak alig fél méterre az előkészítő bejáratától, mintha feltett szándékuk lett volna a fémasztalokig farolni, de időközben eszükbe jutott, hogy a kocsi nem férne be az ajtón.
- Megőrültél, baszd meg! Majdnem kinyiffantunk! Ha az ipse szétesett hátul, akkor te nyalod fel a trutymót! – A szőkeség szinte kirobbant a kocsiból. Amint abbahagyta az üvöltést, a szívére szorította a kezét. Meg sem próbálta palástolni, hogy az imént volt része egy halál közeli élményben.
- Milyen kis mocskos lesz a szád, ha rettegsz! – vigyorgott Milli.
Jóval lassabban kecmergett ki a kocsiból, és azonnal integetni kezdett Harry felé.
- Helló, Halálmadár! Hoztunk földelnivalót!
A zöldszemű férfi lerakta a bögréjét, és némi közelharc után a plédből is kicsomagolta magát. Rosszalló tekintettel lépett a két hangoskodóhoz.
- Remek. Megjöttetek, és most felébresztitek a holtakat is. Lehet, hogy ez a város széle, de nem a világé, ha nagyon kiabálsz, meghallanak – dörmögte, és elnyomott egy ásítást.
Harry soha nem volt elragadtatva tőle, amikor a helyi maffia kis tisztogatói megjelentek nála, hogy egy-egy hullát eltüntessenek a friss sírok „lakói” alatt, de nem rájuk kellett haragudnia. A temetkezési ipar már elég rég az alvilág kezében vergődött, a családja és az egész vállalkozása csak annak köszönhette a meglétét, hogy az apja ügyesen tárgyalt Voldemorttal. Alig pár élő ember volt, aki valaha találkozott a Halálfalók legendás vezetőjével. A férfi nem mutatkozott, kizárólag Lucius Malfoyon keresztül osztogatta a parancsait, és ha mégis megpillantotta valaki, az illetőnek valószínűleg nem sok esélye maradt megosztani másokkal az élményt.
Milli eltolta a furgon ajtaját.
- Ez ki a fene? – húzta össze a szemeit Harry. Megigazgatta a szemüvegét, hátha rosszul lát, de akár ki is fényezhette volna, akkor is egy Napóleonnak öltözött férfi feküdt előtte szétvetett karokkal. – Korzikáról hoztátok?
- Baromi vicces vagy, Potter! – fanyalgott Draco. – Egy jelmezbálról.
- Tudnád, mennyi időbe került, mire a szöszke levakarta a rúzsát – vigyorgott Milli.
- Rúzs? Mi voltál, Malfoy? Travi?
- Vámpír! – dühöngött a szőke.
.oOo.
Harry az utolsó simításokat végezte idősebb Tom Denemen. Még egy soron megigazította összekulcsolt kezeit, és végül mégis a másik oldalnál döntött, ami a hajválasztékot illeti. Így sokkal elegánsabb.
Még négy órája volt, amíg ifjabb Tom Denem beviharzik a szokásos hófehér öltönyében, és narancslencsés szemüvegében.
Az előkészítőben, ahol épp az elhunytat csinosította, két fémasztal állt. A másikon Millicent durmolt egy csíkos pléddel betakargatva, feje alatt valami megnevezhetetlenül amorf plüssállattal. Vendégszoba híján Dracónak is felajánlotta, hogy alhat lenn, de a szőkeség inkább a furgonban húzta meg magát.
Harry vigyorogva szemlélte, ahogy Milli horkol és nyüszög, a hullára ügyet se vetve úgy alszik, mint egy jóllakott lusta macska. Ritkán volt ennyire élő vendége ezeken az asztalokon.
A gondolatai ismét a két Denem felé kanyarodtak, ahogy a koporsóhoz lépett és megigazgatta a fehér szaténbélést. A Napóleonnak öltöztetett fickó valahonnan ismerős volt neki. Erősen gyanította, hogy a tv-ből, de nem volt annyira szuicid, hogy megkérdezze erről a két Halálfalót. Minél kevesebbet tud az egészről, annál jobb. Csak azt sajnálta, hogy pont ebbe a koporsóba került a kövérkés elhunyt.
Ifjabb Mr. Denem kellemes jelenség volt a maga módján. Szénszínű haj, sápadt, szinte már nem is emberinek tűnő, porcelán bőr és vörösesbarna szemek. Mikor először megpillantotta azokat a szokatlan íriszeket a narancsszínű szemüveg takarása nélkül, egy pillanatig azt hitte, a férfi albínó. A fekete haj azonban megcáfolni látszott ezt a feltevést. Parókát még mindig viselhetett ugyan, de Harry nem tartotta valószínűnek. Annyira szép esésűek és fényesek voltak a tincsei, amilyet egyetlen gazdag elhunytra sem kellett még feladnia. Viszont ha igazi haj…
Milli horkantott, és fél karját ledobta az ágyról. Harry ötödjére is megigazította a nyakkendőt a halotton, miközben kétségbeesetten próbálta elterelni a gondolatait ifjabb Denemről. Bosszantotta, hogy alig pár nappal a barátja távozása után már egy másik fickó köti le a gondolatait. Főleg, hogy azon kívül, hogy az apja nem örvendett kifejezett köztiszteletnek… nos, azon kívül semmit se tudott róla. Ezt is csak azért, mert a pappal hármasban csinálják majd végig a szertartást.
.oOo.
Tom Denem az ablaknál állt és elégedetten szemlélte a szeles, esőt ígérő időjárást. A felhők olyan gyorsan kergették egymást, mintha fogatversenyt játszottak volna az égen. Tökéletes díszlet az apja temetéséhez. Legfőképp, hogy az időjárás jelentés kánikulát ígért.
Évek óta nem látták egymást, csak ideges, gúnytól csöpögő e-maileket váltottak olykor. Sosem voltak képesek másra, mint a másik életének megnehezítésére, így aztán bizonyos fokú elégedettséggel töltötte el a vörös szemű maffiavezért, hogy már csak egyszer kell az apjára néznie. Annyi hullát látott már életében, hogy megszámolni sem bírta volna őket, nem egy az ő kezétől lelte halálát. Mégis, ez volt az első tetem, amire valóban kíváncsi volt.
Felmerült benne a gondolat, hogy talán a remény miatt, hogy egyszer őt is olyan idősen éri majd az elmúlás. Igen, a 65 év tekintélyes célkitűzésnek tűnt a pozíciójában. Legtöbben a harmincat is nehezen élték meg.
Halk kopogás, majd némi határozatlan motozás után kitárult az ajtó a háta mögött.
- Uram?
A kérdés hangsúlya magában rejtette a reményt, hogy nem érkezik rá válasz.
- Csodás napunk van, Lucius! – dörmögte, és ördögi mosoly uralkodott el az arcán. – Vidd a dögöd, és készíttesd a kocsit. Egy óra és indulok.
Az ajtóban álló ezüstszőke férfi felmérte a szobát és próbált egészen normális arckifejezést erőltetni magára, ahogy megpillantotta a szőnyegen fekvő, kettévágott skorpiót.
Denemnek nem kellett megfordulnia, hogy tudja, a kifejezéstelen maszk helyrekerülése előtt Malfoy képtelen visszatartani egy csalódott fintort.
Már újra az ajtóban állt, kezei közt a halálos mérgű kis szörnyeteggel, mikor Voldemort megfordult és kegyeskedett ránézni.
- Többet vártam, Lucius. Évek óta próbálsz megölni, de a skorpió túl patetikus.
- Majd jobban igyekszem, nagyuram.
- El is várom!
Elég volt egy pillantás a másik szürke fellegekre emlékeztető szemeibe, és azonnal tudta, miféle istentelen lénynek hordja el épp a gondolatai közt.
Élvezte. Lucius irtózásának minden pillanatát beteges gyönyörrel szívta magába. Egyszerűen azért, mert őszinte volt. A férfi gyűlölte, és az érzés olyannyira kölcsönös volt mindkettejük részéről, hogy akaratlanul is megalapozta az egymás iránti tiszteletüket. Nem tudta volna pontosan elmagyarázni, hogyan jutottak el idáig.
Az első találkozásuk egy titkos, magas tétes pókerpartin történt. Egyedül Lucius engedte meg magának, hogy kiüljön az arcára az undor, amikor letelepedett közéjük. Csupán másodpercekig tartott az egész, de tudta, hogy erre az emberre van szüksége.
Egy pillantás… visszafordult az ablakhoz, és szembenézett saját tekintetének vöröslő tükörképével. Potter volt még érdekes.
Félelemre számított a temetkezési vállalkozótól, de mikor az arcára pillantott, csak őszinte csodálat játszott rajta. Ritka bosszantó egy fejlemény…
Elvigyorodott, mert élvezte a bosszantó dolgokat, az ilyenekben mindig titok rejlett és izgalom.
Lucius kiosont, az ajtócsapódás pedig visszakanyarította gondolatait a temetéshez.
Mi lenne, ha fehérben menne?
.oOo.
/moonshine> Tényleg meghalt! Most akarom kiírni a fórumra. :”(
/bloodflower> Jézusom! Annyira még nem is volt öreg! O.O
/moonshine> Túl volt a 60-on. Csámpás azt mondja, a férfiaknál az már veszélyes kor.
/bloodflower> Akkor is alig hiszem el! El kell mennünk a temetésére! Szertartás, meg minden… oda fognak engedni a sírhoz?
/moonshine> Egységben az erő! Szólok csámpásnak és összetrombitáljuk a brancsot.
/bloodflower> viszem a gyertyákat, de az áldozatot a kasszából kéne kiköhögni.
/moonshine> akkor elmondod az ikreknek? Ők mindent meg tudnak venni.
/bloodflower> -.- előre látom, hogy fájni fog
/moonshine> elvégre mindkettejükkel… tudod.
/bloodflower> jah, meghúzta őket
/moonshine> akkor Grog és Monster is kellenek
/bloodflower> testőrség?
/moonshine> Még a végén rávetik magukat a koporsóra
/bloodflower> ok Nézek buszt, meg minden, azt is rakjuk ki alá
.oOo.
Idősebb Tom Denem a koporsóban feküdt, körötte fekete kálacsokrok díszítették a szobát. Már minden készen állt, hogy a fia vethessen rá egy utolsó pillantást, aztán négy markos legény kiviszi a temetőbe, és örök nyugalomra helyezik.
János atya a konyhában üldögélt, egy bögre forró kávét kortyolgatott. Harry nagyot nyelt, mikor belépett és megpillantotta, hogy a szórakozottan mosolygó tiszteletessel szemben Milli ücsörög, egy bagettet töm a szájába és közben lelkesen gesztikulál. Valami féllábú Jimiről mesélt egy igencsak arcpirító anekdotát. A halálkufár magára hagyta kettejüket. Sűrű bocsánatért esedezett az Úrhoz mindezért, és remélte, hogy János atya nem szenved maradandó lelki károsodást.
Draco az emeleten zuhanyozott. Legalább ő jó helyen volt.
Harry az ablakhoz lépett és számolta a perceket ifjabb Denem érkezéséig.
A férfi késett. Nem olyan sokat, hogy probléma legyen, inkább csak az elegáns emberek „kötelező” késedelme.
Most először gondolt bele komolyabban, mit is árul el róla az ő, saját, különbejáratú pontossága, azon kívül, hogy megbízható. Totális pótolhatóságot. Az emberek a fontos emberekre várnak, ők késhetnek, sokszor el sem mennek egy találkozóra, őt meg már akkor is szúrós szemmel nézik, ha épp pontosan esik be és nem pár perccel korábban, ahogy a pótolhatósága alapján megkövetelnék tőle.
A temetőben lézengő két goth ruhás nő egy pillanatra elterelte a figyelmét, így sikerült elszalasztania, ahogy Mr. Denem autója befordult a sarkon.
- Fekete kálák?
Le kellett vennie a szemüvegét, hogy megbizonyosodjon róla, valóban az a szín, amit még a narancsszín lencsék mögül is sikerült azonosítania.
- Tudom, hogy fehéreket kért. Tegnap este meg is jött a két nagy koszorú, de hajnalban befutott egy autó és 111 szál fekete kálát pakoltak le róla. Mind az apjának címezték. Azt hittem, ön küldhette.
Denem alaposan végigmérte Pottert. Eredetileg azért, hogy aztán lesújtóan nyilatkozzon az ízléséről és az intelligencia-szintjéről.
Mindig ilyen zöldek voltak a szemei a mögött a rémes fekete keretes okuláré mögött? Szénszínű haj, épp olyan öltöny, nyakkendő és szemüvegkeret. Akkor sem tudta volna letagadni a szakmáját, ha akarta volna.
- Nem gond. Ez a szín remekül illik az öreghez.
Tényleg nem tartotta akkora világválságnak a dolgot, a rejtélyt, hogy ki küldhette, azonban annál inkább.
Úgy tudta, az apjának az utolsó években nem nagyon volt más társasága, mint a számítógépe. Feltételezte, hogy tonnányi pornót tartott rajta, így aztán esze ágában sem volt belenézni. Utólag ez nem tűnt jó döntésnek.
Harry finoman maga előtt terelte a koporsó felé, ő pedig engedelmesen odalépett és próbált nem elégedetten rávigyorogni az öregre. Élőbbnek nézett ki ott fekve, mint mikor legutóbb találkoztak. Talán a smink, talán a külön töltött idő áldásos hatásai látszottak rajta… Denem vigyora végül kiült az arcára, nem bírta meghazudtolni magát.
Harry meglehetősen morbidnak találta a reakciót, és ezzel próbált takarózni, miszerint még morbidabb az arcát lassan elöntő pír, amit ez a mosoly kiváltott belőle, ami egyszerre volt elégedett, fenyegető, veszélyes és rejtélyes.
A vadász az áldozatára mosolyog így, a zsákmányának, vagy szeretőjének kielégült teste fölött.
- Tökéletes, Mr. Potter! Remekül sikerült kikészítenie az apám. Szinte sajnálom, hogy nem én öltem meg.
- Parancsol?
Tökéletes, százwattos mosolyt villantott a fiatal férfire. Nehéz lett volna megmondani, hogy mindez a hullának szól, vagy a vöröses arcúvá vált halálkufárnak.
- Semmi, semmi. Lezárná a koporsót?
- Azonnal.
Denem az ajtó felé fordult. Még akart mondani valamit, de a szó bennakadt, amikor az ajtó előtt egy szőke üstökű ficsúr lépkedett el. Aztán ő is megpillantotta a szeme sarkából és megtorpant. Merőn nézték egymást.
A maffiavezér fejében arcok és beosztások peregtek, vajon mivel bízta meg legutóbb a málészájú arisztokratát. Draco a maga részéről hápogott. Úgy érezte, valami marhára nincs rendben, ha a főnök épp amellett a koporsó mellett szobrozik, amibe Caramelt rejtették.
- Min akadt meg a szemed? – hallatszott mögüle valami motyogás, és Milli is megjelent az ajtóban. Szájában egy fél pirítóssal nem volt épp az artikuláció mestere, de Harry így is elég jól ki tudta venni, mit mond.
- Hello, főnök! Mi járatban?
- Te egy infantilis barom vagy, zsabós ingben és kurvás rúzsban.
Draco Malfoy idegesen megnyalta a műfogait.
- Minden csajnak bejött, csak te vagy olyan, mint egy döglött bálna.
- Pattanj be a kocsiba és baszogassál mást! Amíg te esti programot hajkurásztál, addig én bepakoltam a hullát hátra. Még hajnal előtt Potterhez kell érnünk.
A szőkeség morcosan zuttyant be a kis fehér furgonba. Egyrészt az autó a legkevésbé sem illett az elegáns kosztümjéhez, másrészt maga a kormány mögött ücsörgő barna lány sem volt épp bizalomgerjesztő. Tavasztündérnek öltözött ugyan, de Draco figyelmét nem terelte el a virágokkal teletűzdelt haj, a fodros ruhácska, de még a szemérmetlenül feltornázott mellek sem. Már egy éve együtt dolgozott Millicent Bulstrode-dal, és nagyon jól tudta, milyen szörnyeteg lapul a tenyeres-talpas, esetlen külső mögött.
Mindketten a Halálfaló bandának dolgoztak, amit maga Draco apja és egy titokzatos Voldemort nevű bérgyilkos vezetett.
- Tudnám, miért kellett ezt a nyomorultat pont egy álarcosbálon kinyuvasztani. Nem lett volna valami egyszerűbb hely? – rángatta le a tiaráját Milli.
- Nos, tudod, hogy Caramel pályázott a miniszterelnöki posztra. Ezen az estélyen akart meggyőzni valami fejest, hogy támogassa.
- Nem érdekel a politika. Amúgy is, holnap délutánra már mélyen a föld alatt lesz a majdnem-miniszter úr.
- Föld alatt? Nem az autóbontóba visszük?
- Nem. Firenzénél lázadoznak a melósok. Valami szakszervezetet vagy mit emlegetnek. Azt mondta, kell talán két nap, ameddig leveri őket. Addig nem büdösödhet, szóval Potterhez megyünk.
- Kiráz a hideg az ipsétől – kötötte be magát a szőkeség.
A furgon kavicsokat szórt maga mögé, ahogy megindult a murvás utacskán. Draco a műszerfalra tenyerelt, és sötét pillantást küldött az önelégülten gázra taposó Milli felé.
- Én szeretek Potterhez menni. Jó teát főz, mindig nyugi van nála…
- Persze, hogy nyugi van! A ravatalozója mögött lakik! – sivította a szőkeség, mert a gyorsulástól úgy érezte, a szervizelésre szoruló tragacs szétesik alatta.
A lány elvigyorodott. Számára a halál csendjénél nem nagyon lehetett megnyugtatóbb közeget mutatni. A temetőket is imádta.
- Te egy kastélyban laksz. Az is elég hátborzongató, nem?
- Kúria. Csak egy kúria. – Draco megbántottnak tűnt a ténytől, hogy a másik helytelenül nevezte meg a lakhelyét.
Milli szerette cukkolni az úri ficsúrt. Egy normális világban, normális körülmények között ők ketten talán sohasem találkoztak volna. Így is csak az a tény hozta össze őket, hogy Lucius Malfoy az alapoktól akarta megismertetni drága fiával a szervezetet. A takarítás ugyan nem a legalacsonyabb munka volt a Halálfalóknál, de épp elég alantas és bizalmi tevékenység ahhoz, hogy ott kezdjen.
Millinek voltak már rosszabb partnerei is, mint egy kangörcsös szépfiú, így aztán meglehetősen élvezte a helyzetet.
- Biztosan nem mehetünk máshová? – tudakolta Draco, miközben óvatosan elengedte a műszerfalat, és igyekezett megbarátkozni a lány haladási sebességével.
Egy-egy élesebb kanyarnál Caramel teste csúszkált hátul, amitől idegesen forgatta a szemeit. A legkevésbé sem akart szürkeállományt takarítani a falról.
- Legutóbb azt mondtad… idézem: „Inkább Potter, mint még egyszer a mocsár!”
- Mert a Prada csukámban parancsoltál be a vízbe! Összement és rászorult a lábamra! Az öltönyöm is szarrá ázott! A piócákról és a szúnyogokról nem is szólva.
- Ezért megyünk most Potterhez. Remélem, van még borsmentateája. Baromi kívánós vagyok a nyüves vizezett pezsgő után.
Draco jobbnak látta, ha nem elmélkedik arról, hogy milyen titkos adalékok kerülhetnek abba löttybe.
.oOo.
A város szélén, a temető mellett állt a Potter temetkezési vállalkozás épülete. Az alsó szinten kapott helyet minden, ami a munkával kapcsolatos, felül pedig egy apró lakás. A távolabb található családi házat Harry évek óta nem használta. Egyedül minek?
Ősei valamikor két generációval korábban települtek oda, és - bár kénytelenek voltak bizonyos mértékig alárendelni magukat a helyi maffiának, mégis jelentős szabadságot élveztek a többi halálkufárhoz képest. A család egyetlen még élő tagja a temetőre néző teraszon ücsörgött egy kockás pléd alatt, és azon merengett, hogy felgyújtja az egész hóbelevancot maga mögött.
A kabócák lelkesen ciripeltek a gondolatra, mintha helyeselnék. Egy kíváncsi szúnyog beleszédült Harry bögréjébe, de egy erőteljes pöccintés gyors távozásra bírta a tea felszínéről.
Pottert az elmúlt pár hétben sikeresen kirúgta az aktuális pasija, és rá kellett jönnie, hogy a legtartósabb kapcsolata Sir Nickkel, a kitömött mókussal alakult. Az is véget ért, mikor leverte a polcról, és félig levált a feje. Egy hátrafelé bólogató döglött kisállat nem épp felemelő partner.
Csak az tartotta vissza a múltja tökéletes megsemmisítésétől, hogy idősebb Tom Denem az előkészítő szobában feküdt, arra várva, hogy koporsóba kerüljön és másnap földeljék. Nem lett volna szép tőle, ha világgá vándorlási kényszerétől vezetve bojkottálta volna az öregúr örök nyugalomra találását.
Egészen kevés embert vártak a temetésre.
Harry ezen már meg sem lepődött. Sok szertartáson volt már jelen, ahol egyetlen ember állt a sírgödör szélén és még az ő arcán sem a megrendülés volt a leguralkodóbb érzelem.
A fiú sóhajtott, és nagyot kortyolt szúnyogmentesített teájából. Nyár létére ez az éjszaka különösen csípős időt hozott magával. A Hold vöröses felhőpamacsokba burkolózott az égen. A régiek szerint ez közelgő szelet jelez. Harry elvigyorodott, és a másnapi kánikulariadóra gondolt. Vajon a népi bölcsesség, vagy a meteorológia bizonyul majd igaznak?
Aztán gondolatai ismét a ház felgyújtása és a megfelelő égésgyorsító kiválasztása felé kanyarodtak, mikor egy fehér furgon kanyarodott be a temető sarkánál. Majdnem túlfordult, és jól látszott, hogy a sofőr csak egy erős rántásnak és az őrangyalának köszönheti, hogy az úton tudott maradni. Az anyósülésen szinte világított valakinek a szőke üstöke. Kicsit közelebb érve a vezetőt is ki tudta venni. Nem mintha meglepte volna a látvány. Egyetlen embert ismert, aki képes ennyire öngyilkos stílusban vezetni.
Éles csikorgással parkoltak alig fél méterre az előkészítő bejáratától, mintha feltett szándékuk lett volna a fémasztalokig farolni, de időközben eszükbe jutott, hogy a kocsi nem férne be az ajtón.
- Megőrültél, baszd meg! Majdnem kinyiffantunk! Ha az ipse szétesett hátul, akkor te nyalod fel a trutymót! – A szőkeség szinte kirobbant a kocsiból. Amint abbahagyta az üvöltést, a szívére szorította a kezét. Meg sem próbálta palástolni, hogy az imént volt része egy halál közeli élményben.
- Milyen kis mocskos lesz a szád, ha rettegsz! – vigyorgott Milli.
Jóval lassabban kecmergett ki a kocsiból, és azonnal integetni kezdett Harry felé.
- Helló, Halálmadár! Hoztunk földelnivalót!
A zöldszemű férfi lerakta a bögréjét, és némi közelharc után a plédből is kicsomagolta magát. Rosszalló tekintettel lépett a két hangoskodóhoz.
- Remek. Megjöttetek, és most felébresztitek a holtakat is. Lehet, hogy ez a város széle, de nem a világé, ha nagyon kiabálsz, meghallanak – dörmögte, és elnyomott egy ásítást.
Harry soha nem volt elragadtatva tőle, amikor a helyi maffia kis tisztogatói megjelentek nála, hogy egy-egy hullát eltüntessenek a friss sírok „lakói” alatt, de nem rájuk kellett haragudnia. A temetkezési ipar már elég rég az alvilág kezében vergődött, a családja és az egész vállalkozása csak annak köszönhette a meglétét, hogy az apja ügyesen tárgyalt Voldemorttal. Alig pár élő ember volt, aki valaha találkozott a Halálfalók legendás vezetőjével. A férfi nem mutatkozott, kizárólag Lucius Malfoyon keresztül osztogatta a parancsait, és ha mégis megpillantotta valaki, az illetőnek valószínűleg nem sok esélye maradt megosztani másokkal az élményt.
Milli eltolta a furgon ajtaját.
- Ez ki a fene? – húzta össze a szemeit Harry. Megigazgatta a szemüvegét, hátha rosszul lát, de akár ki is fényezhette volna, akkor is egy Napóleonnak öltözött férfi feküdt előtte szétvetett karokkal. – Korzikáról hoztátok?
- Baromi vicces vagy, Potter! – fanyalgott Draco. – Egy jelmezbálról.
- Tudnád, mennyi időbe került, mire a szöszke levakarta a rúzsát – vigyorgott Milli.
- Rúzs? Mi voltál, Malfoy? Travi?
- Vámpír! – dühöngött a szőke.
.oOo.
Harry az utolsó simításokat végezte idősebb Tom Denemen. Még egy soron megigazította összekulcsolt kezeit, és végül mégis a másik oldalnál döntött, ami a hajválasztékot illeti. Így sokkal elegánsabb.
Még négy órája volt, amíg ifjabb Tom Denem beviharzik a szokásos hófehér öltönyében, és narancslencsés szemüvegében.
Az előkészítőben, ahol épp az elhunytat csinosította, két fémasztal állt. A másikon Millicent durmolt egy csíkos pléddel betakargatva, feje alatt valami megnevezhetetlenül amorf plüssállattal. Vendégszoba híján Dracónak is felajánlotta, hogy alhat lenn, de a szőkeség inkább a furgonban húzta meg magát.
Harry vigyorogva szemlélte, ahogy Milli horkol és nyüszög, a hullára ügyet se vetve úgy alszik, mint egy jóllakott lusta macska. Ritkán volt ennyire élő vendége ezeken az asztalokon.
A gondolatai ismét a két Denem felé kanyarodtak, ahogy a koporsóhoz lépett és megigazgatta a fehér szaténbélést. A Napóleonnak öltöztetett fickó valahonnan ismerős volt neki. Erősen gyanította, hogy a tv-ből, de nem volt annyira szuicid, hogy megkérdezze erről a két Halálfalót. Minél kevesebbet tud az egészről, annál jobb. Csak azt sajnálta, hogy pont ebbe a koporsóba került a kövérkés elhunyt.
Ifjabb Mr. Denem kellemes jelenség volt a maga módján. Szénszínű haj, sápadt, szinte már nem is emberinek tűnő, porcelán bőr és vörösesbarna szemek. Mikor először megpillantotta azokat a szokatlan íriszeket a narancsszínű szemüveg takarása nélkül, egy pillanatig azt hitte, a férfi albínó. A fekete haj azonban megcáfolni látszott ezt a feltevést. Parókát még mindig viselhetett ugyan, de Harry nem tartotta valószínűnek. Annyira szép esésűek és fényesek voltak a tincsei, amilyet egyetlen gazdag elhunytra sem kellett még feladnia. Viszont ha igazi haj…
Milli horkantott, és fél karját ledobta az ágyról. Harry ötödjére is megigazította a nyakkendőt a halotton, miközben kétségbeesetten próbálta elterelni a gondolatait ifjabb Denemről. Bosszantotta, hogy alig pár nappal a barátja távozása után már egy másik fickó köti le a gondolatait. Főleg, hogy azon kívül, hogy az apja nem örvendett kifejezett köztiszteletnek… nos, azon kívül semmit se tudott róla. Ezt is csak azért, mert a pappal hármasban csinálják majd végig a szertartást.
.oOo.
Tom Denem az ablaknál állt és elégedetten szemlélte a szeles, esőt ígérő időjárást. A felhők olyan gyorsan kergették egymást, mintha fogatversenyt játszottak volna az égen. Tökéletes díszlet az apja temetéséhez. Legfőképp, hogy az időjárás jelentés kánikulát ígért.
Évek óta nem látták egymást, csak ideges, gúnytól csöpögő e-maileket váltottak olykor. Sosem voltak képesek másra, mint a másik életének megnehezítésére, így aztán bizonyos fokú elégedettséggel töltötte el a vörös szemű maffiavezért, hogy már csak egyszer kell az apjára néznie. Annyi hullát látott már életében, hogy megszámolni sem bírta volna őket, nem egy az ő kezétől lelte halálát. Mégis, ez volt az első tetem, amire valóban kíváncsi volt.
Felmerült benne a gondolat, hogy talán a remény miatt, hogy egyszer őt is olyan idősen éri majd az elmúlás. Igen, a 65 év tekintélyes célkitűzésnek tűnt a pozíciójában. Legtöbben a harmincat is nehezen élték meg.
Halk kopogás, majd némi határozatlan motozás után kitárult az ajtó a háta mögött.
- Uram?
A kérdés hangsúlya magában rejtette a reményt, hogy nem érkezik rá válasz.
- Csodás napunk van, Lucius! – dörmögte, és ördögi mosoly uralkodott el az arcán. – Vidd a dögöd, és készíttesd a kocsit. Egy óra és indulok.
Az ajtóban álló ezüstszőke férfi felmérte a szobát és próbált egészen normális arckifejezést erőltetni magára, ahogy megpillantotta a szőnyegen fekvő, kettévágott skorpiót.
Denemnek nem kellett megfordulnia, hogy tudja, a kifejezéstelen maszk helyrekerülése előtt Malfoy képtelen visszatartani egy csalódott fintort.
Már újra az ajtóban állt, kezei közt a halálos mérgű kis szörnyeteggel, mikor Voldemort megfordult és kegyeskedett ránézni.
- Többet vártam, Lucius. Évek óta próbálsz megölni, de a skorpió túl patetikus.
- Majd jobban igyekszem, nagyuram.
- El is várom!
Elég volt egy pillantás a másik szürke fellegekre emlékeztető szemeibe, és azonnal tudta, miféle istentelen lénynek hordja el épp a gondolatai közt.
Élvezte. Lucius irtózásának minden pillanatát beteges gyönyörrel szívta magába. Egyszerűen azért, mert őszinte volt. A férfi gyűlölte, és az érzés olyannyira kölcsönös volt mindkettejük részéről, hogy akaratlanul is megalapozta az egymás iránti tiszteletüket. Nem tudta volna pontosan elmagyarázni, hogyan jutottak el idáig.
Az első találkozásuk egy titkos, magas tétes pókerpartin történt. Egyedül Lucius engedte meg magának, hogy kiüljön az arcára az undor, amikor letelepedett közéjük. Csupán másodpercekig tartott az egész, de tudta, hogy erre az emberre van szüksége.
Egy pillantás… visszafordult az ablakhoz, és szembenézett saját tekintetének vöröslő tükörképével. Potter volt még érdekes.
Félelemre számított a temetkezési vállalkozótól, de mikor az arcára pillantott, csak őszinte csodálat játszott rajta. Ritka bosszantó egy fejlemény…
Elvigyorodott, mert élvezte a bosszantó dolgokat, az ilyenekben mindig titok rejlett és izgalom.
Lucius kiosont, az ajtócsapódás pedig visszakanyarította gondolatait a temetéshez.
Mi lenne, ha fehérben menne?
.oOo.
/moonshine> Tényleg meghalt! Most akarom kiírni a fórumra. :”(
/bloodflower> Jézusom! Annyira még nem is volt öreg! O.O
/moonshine> Túl volt a 60-on. Csámpás azt mondja, a férfiaknál az már veszélyes kor.
/bloodflower> Akkor is alig hiszem el! El kell mennünk a temetésére! Szertartás, meg minden… oda fognak engedni a sírhoz?
/moonshine> Egységben az erő! Szólok csámpásnak és összetrombitáljuk a brancsot.
/bloodflower> viszem a gyertyákat, de az áldozatot a kasszából kéne kiköhögni.
/moonshine> akkor elmondod az ikreknek? Ők mindent meg tudnak venni.
/bloodflower> -.- előre látom, hogy fájni fog
/moonshine> elvégre mindkettejükkel… tudod.
/bloodflower> jah, meghúzta őket
/moonshine> akkor Grog és Monster is kellenek
/bloodflower> testőrség?
/moonshine> Még a végén rávetik magukat a koporsóra
/bloodflower> ok Nézek buszt, meg minden, azt is rakjuk ki alá
.oOo.
Idősebb Tom Denem a koporsóban feküdt, körötte fekete kálacsokrok díszítették a szobát. Már minden készen állt, hogy a fia vethessen rá egy utolsó pillantást, aztán négy markos legény kiviszi a temetőbe, és örök nyugalomra helyezik.
János atya a konyhában üldögélt, egy bögre forró kávét kortyolgatott. Harry nagyot nyelt, mikor belépett és megpillantotta, hogy a szórakozottan mosolygó tiszteletessel szemben Milli ücsörög, egy bagettet töm a szájába és közben lelkesen gesztikulál. Valami féllábú Jimiről mesélt egy igencsak arcpirító anekdotát. A halálkufár magára hagyta kettejüket. Sűrű bocsánatért esedezett az Úrhoz mindezért, és remélte, hogy János atya nem szenved maradandó lelki károsodást.
Draco az emeleten zuhanyozott. Legalább ő jó helyen volt.
Harry az ablakhoz lépett és számolta a perceket ifjabb Denem érkezéséig.
A férfi késett. Nem olyan sokat, hogy probléma legyen, inkább csak az elegáns emberek „kötelező” késedelme.
Most először gondolt bele komolyabban, mit is árul el róla az ő, saját, különbejáratú pontossága, azon kívül, hogy megbízható. Totális pótolhatóságot. Az emberek a fontos emberekre várnak, ők késhetnek, sokszor el sem mennek egy találkozóra, őt meg már akkor is szúrós szemmel nézik, ha épp pontosan esik be és nem pár perccel korábban, ahogy a pótolhatósága alapján megkövetelnék tőle.
A temetőben lézengő két goth ruhás nő egy pillanatra elterelte a figyelmét, így sikerült elszalasztania, ahogy Mr. Denem autója befordult a sarkon.
- Fekete kálák?
Le kellett vennie a szemüvegét, hogy megbizonyosodjon róla, valóban az a szín, amit még a narancsszín lencsék mögül is sikerült azonosítania.
- Tudom, hogy fehéreket kért. Tegnap este meg is jött a két nagy koszorú, de hajnalban befutott egy autó és 111 szál fekete kálát pakoltak le róla. Mind az apjának címezték. Azt hittem, ön küldhette.
Denem alaposan végigmérte Pottert. Eredetileg azért, hogy aztán lesújtóan nyilatkozzon az ízléséről és az intelligencia-szintjéről.
Mindig ilyen zöldek voltak a szemei a mögött a rémes fekete keretes okuláré mögött? Szénszínű haj, épp olyan öltöny, nyakkendő és szemüvegkeret. Akkor sem tudta volna letagadni a szakmáját, ha akarta volna.
- Nem gond. Ez a szín remekül illik az öreghez.
Tényleg nem tartotta akkora világválságnak a dolgot, a rejtélyt, hogy ki küldhette, azonban annál inkább.
Úgy tudta, az apjának az utolsó években nem nagyon volt más társasága, mint a számítógépe. Feltételezte, hogy tonnányi pornót tartott rajta, így aztán esze ágában sem volt belenézni. Utólag ez nem tűnt jó döntésnek.
Harry finoman maga előtt terelte a koporsó felé, ő pedig engedelmesen odalépett és próbált nem elégedetten rávigyorogni az öregre. Élőbbnek nézett ki ott fekve, mint mikor legutóbb találkoztak. Talán a smink, talán a külön töltött idő áldásos hatásai látszottak rajta… Denem vigyora végül kiült az arcára, nem bírta meghazudtolni magát.
Harry meglehetősen morbidnak találta a reakciót, és ezzel próbált takarózni, miszerint még morbidabb az arcát lassan elöntő pír, amit ez a mosoly kiváltott belőle, ami egyszerre volt elégedett, fenyegető, veszélyes és rejtélyes.
A vadász az áldozatára mosolyog így, a zsákmányának, vagy szeretőjének kielégült teste fölött.
- Tökéletes, Mr. Potter! Remekül sikerült kikészítenie az apám. Szinte sajnálom, hogy nem én öltem meg.
- Parancsol?
Tökéletes, százwattos mosolyt villantott a fiatal férfire. Nehéz lett volna megmondani, hogy mindez a hullának szól, vagy a vöröses arcúvá vált halálkufárnak.
- Semmi, semmi. Lezárná a koporsót?
- Azonnal.
Denem az ajtó felé fordult. Még akart mondani valamit, de a szó bennakadt, amikor az ajtó előtt egy szőke üstökű ficsúr lépkedett el. Aztán ő is megpillantotta a szeme sarkából és megtorpant. Merőn nézték egymást.
A maffiavezér fejében arcok és beosztások peregtek, vajon mivel bízta meg legutóbb a málészájú arisztokratát. Draco a maga részéről hápogott. Úgy érezte, valami marhára nincs rendben, ha a főnök épp amellett a koporsó mellett szobrozik, amibe Caramelt rejtették.
- Min akadt meg a szemed? – hallatszott mögüle valami motyogás, és Milli is megjelent az ajtóban. Szájában egy fél pirítóssal nem volt épp az artikuláció mestere, de Harry így is elég jól ki tudta venni, mit mond.
- Hello, főnök! Mi járatban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése