Szerezz nekem...

Cím: Szerezz nekem...
fandom: Szupercsapat (A team) 
korhatár: 18
műf.: humor, általános
Figyelmeztetés: erotikus tartalom, trágár beszéd, kaland-akció, slash

- Mit keres egy csirke a motorháztetőn? - Rosszfiú arcát elöntötte a düh, ám még mielőtt elhessegethette volna a kendermagos szárnyast, az mintegy kedélyesen leszarta a frissen polírozott kasznit. - Murdock! - ordított, és a hangja végigdübörgött a kis raktárhelyiségen.
- Ne, ne, ne! Rosszfiú, ne merd bántani Nórát!
- Nórát? Ez a pipi leszarta a tündérkémet! Tüntesd el, mielőtt a kitépett tollaival tömöm tele a szádat! - üvöltötte magából kikelve a nagydarab néger fickó, és egészen egyértelmű kézmozdulatokat tett.
Murdock a hóna alá vágta a csirkét, majd beugrott vele a furgon anyósülésére.
- Kicsi Nóra, rá se nézz a gonosz Bosco bácsira!
- Viszed azt a koszos dögöt a kocsim közeléből!
Hannibál és Szépfiú a raktár előtt ültek egy-egy napozószéken, és élvezték a kora nyári napsütést. Hátra sem kellett pillantaniuk, hogy tudják Bosco méretes alakját meghazudtoló fürgeséggel kergeti a bolond századost és a tyúkját.
Smith ezredes szórakozottan lapozgatta a reggeli lapot, szivarozott és lábait egy nagy lavór vízben áztatta.
- Használ a szódabikarbóna? - érdeklődött Szépfiú, és kíváncsian a másik lába felé kukkantott a napszemüvege felett.
- Cukkolsz, fiam? Egyébként is a te hibád, hogy ennyit kellett gyalogolnom. Világítsd meg nekem kérlek, hogy mi az az elemi erő, ami meggátolja, hogy a gatyádban tartsd a farkad?
- Talán túl sok az energiám.
- Hát, tanuld meg hasznosabban levezetni!
- Mintha egy csodás nő kényeztetése nem lenne kellően hasznos! Szerinted, mégis hogy tudom teljesíteni az őrült kívánságaidat? “Szépfiú, szerezz gránátokat!” “Szépfiú, szerezz negyven kanárit” “Szépfiú, szerezz egy tankot!”... Szerinted, honnan szenvedem mindezt össze?
- A végén még kiderül, hogy én kényszerítelek, hogy prostituáld magad!  Egyébként tankot még sose kértem - horkant fel szórakozottan Hannibál. Koszos, bronzbarna arcából kivilágítottak a fogai, ahogy meggyújtotta a szivarját.
Szépfiú úgy érezte, jobb, ha nem fűz hozzá többet, eljön még az a nap, amikor harckocsik után rohangál. Inkább hanyatt dőlt a székében, és a helyére csúsztatta orrán a napszemüvegét.

Két héttel később Washington DC.

- Szépfiú! Szerezz egy tankot!
A jóvágású hadnagy égre emelte tekintetét, és csüggedten állapította meg, hogy odafenn pont akkor hagyták, hogy igaza legyen, amikor kurvára nem kellett volna.
- Felfogod, mit kérsz?
- Teljes mértékben - szivarozott egykedvűen Hannibál, miközben összefirkált papírokat tologatott maga előtt. Úgy nézett ki, hogy haditervek, de némelyik hátuljára Murdock színes csirkéket rajzolt, így nem lehetett egyértelműen megállapítani a pontos funkciójukat.
A többiek már elvonultak a dolguk után, hogy szalagokat és virágokat szerezzenek a felvonulásra.
Persze Peck megértette, hogy az ezredes miért nem a kakasnak maszkírozott Murdockkal és egy méretes virágkompozícióval akar indulni. Hogy áttörjenek az őket üldöző Decker védvonalán, valóban egy tank kellett.
A várost körbezárták a katonák, és mindnek viszketett az ujja a ravaszon, hogy végre elkapják a seggüket. Legfőképpen Deckernek, aki hála a bulldog természetének, egy pillanatig nem adta fel az üldözésüket. Murdock olykor megjegyezte, hogy legalább világot lát az öreg, de ő a táj szépségeinek lazító élvezete helyett, inkább a napi Xanax adagját kétszerezte, és továbbra is mindenféle lelki elmélyülés nélkül, habzó szájjal követte a nyomukat.
Szóval értette a tankot, de megint miért neki jutott a “megtisztelő” feladat, hogy megszerezze?
- És legalább van valami támpontod, hogy mégis honnan?
- Ebben te vagy a szakértő - dünnyögte az ősz ezredes.
Szépfiú ismét az égre szegezte tekintetét, és elszámolt tízig... Illetve csak hatig... Nah jó, ötig... Sosem volt türelmes típus.
- Mégis mennyi időt kapok rá? - tudakolta idegesen vigyorogva, mint aki ilyen szar viccet még életében nem hallott, de azért illedelmesen megpróbál nevetni rajta.
- Egy teljes napot. Holnap délelőtt már szükségünk van rá.
- Szóval egy napot.
- Egy napot - emelte végre rá szürke szemeit az ezredes. - Valami problémád van vele? Úgy vettem észre, túlteng benned a fölös energia. Itt az ideje, hogy hasznosítsd.
Szépfiú arcáról lelohadt az erőltetett vigyor. Szóval mindezt azért kapja, mert előző éjjel eljátszadozott azzal a két gyönyörű senoritával. Igazán nem tehetett róla, hogy a lányok csillag nézni vágytak a tetőre. Arról meg végképp nem, hogy az öreg is oda vonult fel egy utolsó esti szivarra.
- Hannibál... Mindketten férfiak vagyunk...
Az ezredes gúnyosan vigyorogva egyengette össze a papírokat, és egy szó nélkül kivonult, hogy felgyújtsa őket egy hordóban. Iratmegsemmisítő csóró módra...
Peck egyedül maradt, és égette a vágy, hogy belerúgjon valamibe, de csak Nóra totyogott halált megvető bátorsággal körülötte. 
- Murdock! A tyúkod... - Aztán rájött, hogy a másik kettő már rég elment a városba.
Lehajolt, megragadta a rusnya kis állatot, és mielőtt elindult, hogy tankot szerezzen, visszaültette a tojásaira.

Másnap reggel...

- Honnan ez a rozsdás baba?
Szépfiú épp kipattant a szerzeményéből. A felkészülésükre kibérelt garázsba beállított Tiger II-es harckocsi igazi monolitnak tetszett. A hadnagy összevont szemöldökkel mérte végig, majd Rosszfiúhoz fordult.
- Ez nem rozsdás sehol, csak klasszikus.
- Klasszikus!?- hőbölgött.- Hannibál! - ordított hátra a nagydarab néger, mire az egyik oldalajtó mögül megjelent az ezredes ősz feje, és elismeréssel füttyentett a látványra.
Murdock is megérkezett, fején egy méretes fészek alakú kalappal, aminek tetején Nóra imbolygott.
Peck szerette volna megkérdezni, hogy milyen madár képes mindezt elviselni, de inkább letett szándékáról.
- Csinoooooos! - tapsolt lelkesen a bolond pilóta, és máris nekiindult, hogy alaposabban megszemlélje a lövegtornyot.
- Hannibál! Mi a fenét kezdjek ezzel a romhalmazzal? Azt mondtad tank lesz, nem azt, hogy egy nyomorult Tigris!
- De Bosco... Ez is tank - jegyezte meg békítőleg Szépfiú.
- Igen, az volt 1945-ben! És amúgy is... Öreg, lomha, hajlamos a túlmelegedésre, és úgy eszi a benzint, mint Murdock a tojásos spagettit!
- Nah! Ne szegény Nóra előtt! - háborodott fel a pilóta, és megpróbálta befogni a csirke füleit.
- Hannibál, egy Tigrissel nem lehet felvonulni! 38-al, ha megy! Terepen csak 17-tel. Egyszer lőnek seggbe minket, és megpusztulunk benne.
Az ezredes megveregette a háborgó műszakis vállát.
- Ugyan, fiam! Volt már sokkal rosszabb baba is a kezeid alatt. Bízom a szakértelmedben.
- Baba?! Ez egy köszvényes matróna - dörmögte.
Mindettől függetlenül nekilátott a kicsike rendbetételéhez, még ha az egész procedúrát üvöltözéssel és a csőkulcsok dobálásával fűszerezte is.
Murdock mindeközben a tank belsejében megtanította Nórának hogyan kezelje a gépfegyvert.
- Honnan szerezted? - tudakolta Hannibál, miközben szemrebbenés nélkül kitért egy repülő csavar útjából.
- A német konzulátus kertjéből.
- És mégis, hogy hoztad ki onnan?
- A konzul lánya megadta a kapu kombinációját. Egészen egyszerű volt. Főleg, hogy mindenki leitta magát az esti partin.
- Legközelebb egy kurva Shermant fogtok az orrom alá tolni! Érzem! - szitkozódott Rosszfiú olajozás közben.
- Érdekes látvány leszünk egy felvonuláson az USA fővárosában... Egy II. Világháborús német harckocsival - jegyezte meg Hannibál, és Szépfiú úgy érezte, itt az idő, hogy valami egyéb elfoglaltság után nézzen. – Na, meg gondolom, ha józanodni kezd a társaság, hamar kiszúrják, hogy a kertjükből hiányzik egy többtonnás sövénydísz.
- Most, mi a fenét csináljak? Csak a német konzulnak volt lánya, és azért a harckocsikat sem osztogatják csak úgy a belvárosban. Mégis honnan kellett volna elemelnem egyet? A katonai múzeumból? Egyébként meg maga a konzul írta alá a papírt, hogy kihozhatom a kicsikét egy körre - ásott ki egy papírost a farzsebéből, és az ezredes orra alá tolta.
Hannibál nem fűzött hozzá, azért a szemöldöke idegesen megvonaglott, mikor eszébe jutott, hogy most még Decker mellé odacövekel majd az utakra egy rakás rendőr is.
- Murdock! - kiabált fel.
A bolond kidugta a fejét, ezúttal csirkementesen.
- Rosszfiú fog vezetni. Fesd át a számokat a kocsin. Nem azonosíthatják!
- Naaa! De miért ő? Nóra úgy szeretné látni, ahogy apuci pucol a Tigrissel.
- Ő vezet - zárta le a vitát Hannibál, majd megfordult és elvonult, hogy átgondolja újra minden pontját és másodpercét a tervnek.
- Mostanában olyan mogorva, nem? Mintha az agyára ment volna valami - nézett utána szomorkásan a százados.
- Egy bolond már csak tudja - dünnyögte Szépfiú.

A felvonulás után egy nappal...

Hannibál egy olcsó motelszobában üldögélt. Behúzott minden függönyt, és a gyér fényben szivarra gyújtott.
Az ágy balfelén nyújtóztatta tagjait, és szórakozottan figyelte, amint a szürkés füst a plafon felé veszi útját.
A terv egészen rendben volt. A legutóbbi munkájuk végre jövedelmezett valamicskét, viszont Washington DC-ben ragadtak. Decker körbezárta a várost.
A parádé remekül sikerült. A konzul valószínűleg annyira szégyellte, hogy elengedett valakit egy tankkal, hogy csak a saját embereit küldte utánuk. Ők meg aztán nem sokat osztottak-szoroztak a katonák mellett. 
Szépen felszalagozva és integetve gördültek végig a tömeg előtt. Az a 38 kilóméter/óra, amit Rosszfiú megjósolt, épp elég volt ahhoz, hogy az ünneplők közül kikanyarodva utat vágjanak maguknak a katonákon keresztül, akik megrökönyödve bámulták a harckocsit. Csak aztán kellett kissé gyorsan futni az erdőben, hogy a Tigris megadta magát a túlmelegedés “gyönyöreinek”. De, amíg kellett, kitartott.
Hannibál elvigyorodott, és újabb füstpamacsot lebegtetett a plafon felé.
Ismét megúszták, de valahogy nem érezte elégedettnek magát. Nem trónolt a megszokott kaján vigyor az arcán, nem érezte a tervezés sikerének örömmámorát.
Maga sem tudta mire vélni. Egyszerűen csak zavarta valami... Valami, amit még nem tudott szavakba önteni, és ez teljesen kikészítette.
Mindig is a tervek, az átgondolt stratégiák embere volt. Olyan pasas, aki vakmerőnek tűnik ugyan, de megteheti, mert olyan terv áll mögötte, amit nehéz elrontani, és ha mégis megesne, van B változat.
Most azonban nem volt kedve sem a vakmerőséghez, sem a tervekhez. Mintha kiszívták volna a fejéből az ehhez szükséges türelmet és koncentrációs készséget.
Csalódottan bámult egy újabb szétoszló füstpamacsot. Gondolatai ismét a csapat felé kalandoztak. Murdock végre rájött, hogy Nóra tojásaiból nem lesz kiscsirke. Főleg, ha megint Bosco párnáján akarja kikeltetni őket...
Szépfiú talán már alszik.
Hannibál prüszkölve röhögött. Még hogy alszik! Nők után rohangál valahol.
- Ezredes! - vágódott ki a szobája ajtaja, és Peck hadnaggyal találta magát szemközt.
- Mi szél hozott, fiam? - dünnyögte.
- Verj magadba életet, Hannibál! Tegnap majdnem otthagytuk a fogunkat.
- Ahogy már milliószor máskor is - felelte a helyzethez mérten túl higgadtan a férfi.
- De csak egyszer kell megdöglenünk!
Hannibál nem válaszolt, inkább újabb füstkarikát eresztett felfelé.
Peck várt egy darabig, amíg a légzése egyenletesebbé vált. Szíve szerint bemosott volna az ágyon heverő, tökéletesen passzív ezredesnek. Aztán inkább beletörődően legyintett, és az ajtó felé fordult.
- Hová mész?
- Felmérem a terepet, anyuci.
- Minden elő van készítve az induláshoz...
- Azért én felmérném.
- Maradsz!
Nem is a szavak parancsoló jellege volt az igazán, ami megtörte a kilincs felé nyúló kezének iramát, inkább az utána hallott kattanás.
Hitetlenkedve fordult meg, de jól gondolta... Az ezredes Berettája egyenesen a mellkasára mutatott.
- Megőrültél?
- Lehet, hogy Mexicóban vagyunk, és Decker se közel, se távol, de attól még jobb lenne, ha elülnél egy kicsit a seggeden.
- És ezt nem lehetne kulturáltan? Rakd le azt a fegyvert!
- Nincs megtöltve - vigyorodott el az ezredes.
Peck kikapta a kezéből, és ellenőrizte. Elég volt egy pillantás a csőbe, hogy megbizonyosodjon róla, egy rohadt töltény mégis csak van benne.
- 9 mm-nyi okom van, hogy pofán vágjalak! - sziszegte, és szétkapta a pisztolyt, hogy az árva kis golyó engedelmesen forduljon a tenyerébe.
- Kösd le máshogy az energiáidat. Ma nincsenek senoriták. A verekedést meg felejtsd el. Rengeteg dolgunk van holnap.
- Akkor mégis, mi a fenét csináljak itt a világvégén? Bosco valami motort bütyköl, Murdock meg a csirkéjével alszik. Az is rejtély, hogy hozza át azt a rohadt madarat minden határon.
- Nincs valami hobbid!?
Mielőtt még elregélhette volna, hogy milyen sokrétű ismeretek és finom pszichológia kell a nők fejének elcsavarásához, Hannibal lassan, komótosan felkelt, majd ugyanilyen megfontoltan taszította az ágynak Pecket. Az először nem értette, mi a fenét akar, mikor mellé lép, legalábbis baromira nem számított arra, hogy a következő pillanatban hanyatt fekve találja magát.
- Most már egészen biztos, hogy megőrültél.
Hannibál vigyorgott. Hetek óta először tette, és Szépfiú mégis inkább megrémült tőle, mintsem fellélegzett.
- Hát, nem ezt akartad csinálni? Elvégre semmi más szórakozási módot nem ismersz, és mint felettesednek kötelességem, hogy gondot viseljek a pszichológiai épségedre.
- Épp a tiéddel lehet valami baj.
Az ezredes fel se vette a megjegyzést, helyette a feltápászkodni készülő Peck csípőjére telepedett, és kétoldalt szorosan lefogta a kezeit.
Szépfiú dermedten feküdt. A sokk megbénította.
Érdekes hogy a harcmezőn sose merevedett le, de amikor az öreg lehajolt hozzá, képtelen volt megmozdulni. 
Cseppnyi finomság nem volt a másikban, mintha nem is csókolná, hanem megkóstolná, elég ízletes lesz-e a krumpli mellé vacsorára.
- Ittál?
A kérdés jogos volt, tekintve a másik viselkedését, azonban nem érezte rajta alkoholnak semmi jelét. Inkább csak a reményei szóltak amellett, hogy ez történt.
- Nem.
Egy széles tenyér kúszott a tarkója alá, hogy a hajába túrva feszítse hátra a fejét.
- Akkor mi a retkes... - képtelen volt befejezni a mondatot, mert Hannibál fogai a torkába martak.
Felhördült. A fájdalom végigvágott a testén, ez segített kicsit, hogy végre kitisztítsa az agyát, és mozgásra bírja az izmait.

Első és sokadik gondolata is az volt, hogy ellöki magától a fölé tornyosuló testet, de a vészhelyzetekben megszokott adrenalin fröccs valahogy nem akart megérkezni hozzá. Ezúttal valami teljesen más bizsergette. Hannibal nem hiába állt nagy stratéga hírében, megérezte a pillanatot, észrevette a rést a védelmi pajzson, és onnantól, hogy fogást talált, már nem eresztette a prédát.
- Te... Mit... Mégis mit akarsz azzal a késsel? Ez... Ez a kedvenc ingem! Ez... - elfúlt a hangja mikor Hannibál elkezdte felfedezni a szabaddá vált bőrfelületeket. Nem is olyan nagy baj azért az ingért... Elvégre volt már rajta pár olajfolt... 
- Nah... Ez... Nem kell ilyen hosszan... Azt nem! A nadrágommal... Ne Hannibál ez a...
-  A kedvenc gatyád? - érdeklődött az ezredes, de nem várta meg a választ, csak beleakasztotta a kést az anyag szélébe, majd lassan elkezdte hasítani.
A farmer halkan recsegve adta meg magát, és combközépig engedelmesen szétnyílt.
Peck méretes sóhajjal nyugtázta, mikor az ezredes félredobta az éles szerszámot. Észre se vette, hogy mindeddig visszatartotta a lélegzetét. Azt meg végképp nem, hogy a kezei már nincsenek fogságban, akár le is dobhatná magáról Hannibált...
Nedves lehelet cirógatta a nyakát, és kemény, határozott ujjak rángatták le a nadrágja maradékát. Eszébe sem jutott, hogy mást is tehetne a kezeivel, mint hogy a lassan ágyéka felé haladó Hannibál hajába markoljon, és irányítsa a mozdulatai ritmusát. Megbűvölten figyelte, ahogy az ezredes végignyalja a férfiasságát. Hihetetlen volt, hogy az a forró száj, amelyik elnyeli, a fürge nyelv... Hogy mindez az öreghez tartozzon.
Visszahanyatlott az ágyra, és lehunyta a szemeit. Csak akkor nyitotta ki újra, amikor megérezte a másik súlyát a csípőjén. Szoros forróság fogta körbe, a látvány pedig egészen lélegzetelállító volt, ahogy Hannibál elhelyezkedett fölötte, csukott szemmel, az összpontosítástól összevont szemöldökkel ereszkedett rá lassan a férfiasságára.
- Lazíts - súgta a férfinak.
- Hasonlóan értelmes tanács? - A szavak egy nyögéstől kísérve szakadtak fel belőle, ahogy a teste végre úgy döntött, hajlandó befogadni a másikat.
Aztán már nem voltak szavak.

Órákkal később, mikor a reggeli napfény első sugarai bepimaszkodtak a függöny széle mentén, Peck hadnagy egy párnának dőlve feküdt. Hannibál az ágy másik oldalán a párnáját ölelve hortyogott.
Szépfiú vigyorogva futtatta végig tekintetét a derekán, egész addig, amíg a takaró el nem takarta.
Vajon meddig fog aludni? 
Egyszer megtették, szóval azután a hadnagy úgy értékelte, egészen lényegtelen, hányszor repetáznak. Az estének már úgy is mindegy volt...
Jól kifáraszthatta az öreget... jobban belegondolva, nem is emlékezett rá, mikor látta utoljára nővel...
“- Tényleg ribanc vagyok!” - gondolta Peck, és vigyorogva ráharapott a zsákmányolt szivarra.
- De úgy imádom, amikor egy terv sikerül - suttogta most már fennhangon, és lomha füstkarikát küldött a plafon felé.
Az ágy másik oldalán Hannibál félálomban és roppant elégedetten vigyorgott. Kivételesen egy percig sem bánta, hogy lenyúlták a mottóját.