Borosta a tüll alatt /4

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 4.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.




 - Üdv Piton!
Perselus kezében megállt a nagykés egy pillanatra, de aztán ott folytatta a paradicsomszeletelést, ahol abbahagyta.
- Mit óhajt Mr. Malfoy?
- Gondoltam, megkérdezem, nem tudja e merre van Harry Potter.
- Minek néz engem? Holmi nyomkereső kutyának? Kíméljen meg a játszadozásaitól.
Draco megkerülte a férfit, és hanyagul a konyhapultra támaszkodott.
- Azért küldte ide az apám, hogy engem felügyeljen?
Piton megszakította a szeletelést, és szembefordult a fiúval. Szokatlanul kedves kifejezés játszott az arcán, ami tudat alatt óvatosságra intette Dracót.
- Igen, ez volt a szándéka. Azonban, ameddig képes nagyobb botrány nélkül tengetni a napjait, nem lesz neki mit jelentenem – a szemei figyelmeztetően megvillantak – Amennyiben mégis zűrbe keveri magát, ne higgye, hogy csupán szívjóságból falazni fogok! Többet ér a munkám, és az elsőrangú parkolóhelyem, mint a maga kicsinyes félelme a házasságtól!
- Kicsinyes? Találkozott már Pansyval?
- Nem érdekel, miért ódzkodik tőle! Jobban tenné, ha végre lehatározásra jutna a jövőjét illetően. Ez a pár hét elég lesz a gondolkodásra.
- Nincs mit gondolkodnom a jövőmön! Benne leszek a tanácsban, ahogy az apám, érdekből házasodom, ahogy az apám, és egy nagyképű munkamániás leszek, aki Denem úr talpát nyalja…
- Mint az apád?
Draco egy pillanatra kizökkent, és majdhogynem elmosolyodott.
- Akárhogy is, Mr. Malfoy magára fér némi gondolkodás! És, most ha lehet, távozzon a konyhámból! Amennyiben tovább marad, kénytelen leszek befogni magát répát szeletelni.
A szőkeség elégedetlenül távozott. Idegesítette, hogy ez a karvaly orrú halálmadár folyton okoskodik, és mégsem tud neheztelni rá.

Harry felvett egy pizsama nadrágot, egy alsónacit, és a leghosszabb Dudley-től örökölt pólóját. Felhúzta a lábait, és összekucorodott a sátorszerű ruhadarabban. Bevackolta magát az ágyába, gondosan begyürködte maga körül a takarót, a párnáját a feneke mögé rakta. 
Surya az ágyán ült és utálkozva kaparászott egy pucérnős képet a falról. Néha zavartan rápillantott Harry barikádozó hadműveletére, aztán folytatta.
William egy labdát vagdosott a falhoz. Valahányszor leesett egy kis darab vakolat, elégedetten elvigyorodott. Neville olvasott, és közben néha zavartan elpirult.
Draco belejtett, és tekintetét végighordozta a társaságon. Pár lépéssel átszelte a szobát, és kikapta a dundi fiú kezeiből a könyvet.
- Büszkeség és balítélet? Hát, nem csodálom, hogy idekerültél!
Neville elvörösödött a szégyentől, és mikor Malfoy az ágyára dobta a könyvét, azonnal eltüntette.
- Azt olvasok, amit akarok!
- Ki mondta, hogy nem? Csak megjegyeztem, hogy elég nyilvánvaló, miért küldtek ide a szüleid.
- Nem a szüleim küldtek!
- Hát? Az iskolapszichológus?
- Malfoy hagyd békén! – repült egy párna Harry felől, a másik oldalról, pedig egy gumilabda kapta hátba a szemétkedőt.
- Most mi bajotok van? Az egyik nem beszél, a másik nem meleg, a harmadikat nem a szülei küldték, a negyedik meg pucér nőket irt a falról… 
- Miért, ha már itt tartunk, te hogy kerültél ide? – nyalogatta kaparászás közben letört körmét Surya – Ha fogadnom kéne, arra tenném, hogy a komornyikotok rajtakapott egy tucat hím prostival.
- Hehehe! Röhög a vakbelem Gandhi!
- Angliában születtem, ezzel nem taposol a nemzeti öntudatomba. – vont vállat az indiai fiú.
- Én bevallottam otthon. – érkezett egy mélyhangú megjegyzés William irányából.
- És a szüleid ide zsuppoltak?
A fiú nem beszélt többet, inkább csak bólintott.
- Szívás öregem! – közölte roppant eggyüttérzőn Neville – hogy tehettek ilyet?
- Miért, te hol vagy épp? Valami luxushotelben?
A dundi fiú ismét elpirult, ezúttal feltehetően a haragtól. Malfoy, meg a megjegyzései kezdtek az idegeire menni.
- Nem lehetne valami másról beszélni? – kockáztatta meg Surya, mikor egy másik körme is megadta magát a sorsnak, és kecsesen, meredek ívben letört.
- Rendben! Akkor talán kérjük meg Harryt, hogy mesélje el, mikor volt először férfival! – indítványozta a szőkeség, aztán ledobta magát az ágyára, és szürke szemeivel élénken figyelni kezdte választottját.
Kínos csend telepedett a fiúk lakrészére. Minden szem Harryre koncentrált, aki viszont meredten ült, és Dudley pólójába kapaszkodott.
- Én… én még soha nem voltam senkivel. Úgy értem, nővel sem… még nem is csókolóztam…
- Oh – Malfoy úgy látszott ezen egy kicsit meglepődött, majd tőle szokatlanul kedvesen elmosolyodott – szóval én lehetek neked az első?
- Akkor kerülsz a seggem közelébe, ha befagy az óceán!
- Az óceán vizének egy része jelenleg is fagyott. – hallatszott egy határozott hang az ablak felől.
- Hermione… - morogta Malfoy, és úgy fordult el Harry felől, mintha a fogát húzták volna.
A bozontos lány benézett az ablakon, és kedvesen rámosolygott a feszengő fekete hajúra.
- Csak gondoltam megkérdezem, hogy áll-e az este.
- Milyen este? – morrant fel a szőkeség.
- Fűzi a pasid… fűzi! – suttogta Surya olyan hangosan, amilyen hangosan csak tudta.
- Mit csinálna vele egy puncifaló? – morgott rá Malfoy, majd két lépéssel az ablaknál termett, és becsukta.
Hermione ekkor a másik ablakhoz lépett, és kívülről hanyagul a párkányra támaszkodott, és rávicsorgott a szőkére.
- Harryt kérdeztem.
- Persze, áll!- sietett Potter lezárni a szituációt, mert a szőkeség gyilkos tekintettel méregette hol az ablakot, hol a lányt.
- Jó, mert Nell lopott a konyháról két zacskó burgonyaszirmot, és nekem adta az egyiket. Gyanítom, elvár érte valamit, úgyhogy…
Harry elvigyorodott, aminek láttán Malfoy mérgesen felvonta az orrát, és egy életre megutálta Granger kisasszonyt.
Szinte csorgott a nyála Potterért, erre az először lelép éjszakára, úgy hogy reggelig vissza sem téved, aztán meg kiderül, hogy ezzel a kócos luvnyával kódorog. 
Gondolatban ette a kefét, és próbált rájönni, honnan a fenéből ismeri a luvnya szót…

- Potter! Ismételten felhívnám a figyelmét, hogy a konyhai eszközeim rendeltetési leírásában nem szerepel az a szó, hogy dunyha!
Harry kipislogott a szeméből egy csipát, és megpróbálta fókuszálni a dühös hang gazdáját. Piton azonban úgy döntött, nem várja meg, amíg a delikvens rendesen felébred, inkább benyúlt a konyhaszekrénybe, és egy határozott mozdulattal talpra rántotta.
- Sajnálom Mr. Piton!
- Ne sajnálkozzon, hanem kapja össze magát, és rohanjon vissza az ágyába! Elég nagy felfordulás lesz itt maga nélkül is.
- Én…
- Tudom, hogy képtelen a tisztességes beszédre, de most nincs időm magára! Azonnal menjen vissza az ágyába, vagy felvagdalom főfogásnak!
Piton sziszegett az ingerültségtől, és ebben a pillanatban Harry tényleg egy hatalmas fekete kígyónak látta. A szemei villogtak, az arca idegesen megfeszült.
Normál esetben késztetést érzett volna rá, hogy egy ennyire ideges embernek visszafeleseljen, de a férfi szemeiben figyelmeztetés villogott, és úgy gondolta, jobb, ha most engedelmeskedik.
Az éjszaka amúgy is elég lidérces volt ahhoz, hogy elvegye a kedvét egy újabb reggeli rémálomtól. 
Rohamléptekkel szelte át a kis teret, rohant be szobájukba, és dobta be magát a takaró alá. Még alig fúrta az arcát a párnájába, mikor nyílt az ajtó, és Hopkins asszony dugta be rajta a fejét.
- Jó reggelt Uraim! Felkelni! Azonnali létszám ellenőrzés!
- Létszám ellenőrzés? – morgott egy hang a Harry melletti ágyról, de nem emlékeztetett Malfoyéra.
- Mi a fasz van? – morgott valaki más.
- Azonnali létszám ellenőrzés! Mindenki keljen fel, öt perc múlva az udvaron sorakozó! ÉS HA MÉG EGYSZER MEGHALLOM, HOGY ILYEN RONDÁN BESZÉLSZ FIAM, AKKOR MEGTUDOD, MIJEN FÁBÓL FARAGTAK! – sipított Hopkins, és úgy vágta be maga után az ajtót, hogy csoda volt, hogy a keretében maradt.
Harry felült az ágyon, és végignézett a szobán. Malfoy ágyában Surya ébredezett, és elég jól láthatóan meztelen volt. Mikor észrevette, hogy a fekete hajú méregeti, elvigyorodott, és felhúzta kecses ívű barna szemöldökét.
- Holnap melletted ébredjek?
- Azt próbáld meg! – morgott egy másik hang valahonnan a Suryát takaró dunyha alól, és kétség sem férhetett hozzá, hogy ez már Malfoyhoz tartozott.
A szoba túlvégében furcsa nyöszörgő sziluettek rajzolódtak ki a takarók alatt. A legnagyobb sokkot talán az okozta, mikor Nell emelkedett ki William ágyából. Lehajolt, és puszit nyomott a fekete fiú orrára.
- Imádlak, te csődör! – suttogta rémes orosz akcentussal, majd egy igen vidám mosollyal távozott.
Akik már felébredtek lemerevedve bámulták a jelenetet. William felkelt, öltözködött… kellet neki néhány perc, mire felfogta a rászegeződő pillantások lényegét.
- Mi van?
- Ez Nell volt? – csuklott Harry.
- Mintha nem lenne nyilvánvaló! – morogta Surya – Mindkét csapatban játszol Vasember?
- Vasember?
- Hát, aki képes volt az orosz rimát kardélre…
- Ne folytasd! – vicsorgott rá Malfoy, aki meglehetősen zabosnak tűnt.
- Szóval? Mindkét csapatban?
- Közöd? – morrant fel kútmély hangján William, és mindenkinek elment a kedve a további kérdezősködéstől.
Jobbára igyekezetek kiverni a fejükből a látványt, meg azt a kellemetlen gondolatot, hogy mik történhettek a fekete fiú takarója alatt. 
Odakint felerősödött a hisztériás ária, így jobbnak látták, ha minél gyorsabban szedik a lábukat kifelé.
Az udvaron Hopkins állt, mellette Max, és Lockhart. Susanna rózsaszín pizsamájában úgy festett, mint egy kedélybeteg flamingó.
A lányok már mind odakint voltak, mire Harry utolsóként elhagyta a szobát.
Hermione hozzá hasonlóan nyúzottnak tűnt, de nem csoda, lévén, hogy egész éjszaka Malfoy, és Nell elől menekültek a sötétben.
Bár elég furcsa, hogy üldözőik hogyan keveredtek mások ágyába reggelre, de örült, hogy így alakult. Csak azt sajnálta, hogy nem ébredt fel időben, és Piton rajtakapta a teknő alatt.
Max szakértő felügyelete mellett, (ami a lelki, és testi elnyomás teljes palettájának használatát jelenti) felsorakoztak, és a táborvezető névsorolvasást tartott. Csak Neville hiányzott.
- Rendben, akkor most felteszek nektek pár kérdést, és őszinte választ várok rá!
- Ez rosszul kezdődik – suttogta Zima
- Csöndet! – vicsorgott rájuk Max, és kidüllesztette a mellkasát.
Lockhart meglepően csöndesen ácsorgott, és az arcát dörzsölgette. Úgy tűnt, az éjszakai pakolása maradékait próbálta meg eltávolítani magáról, még mielőtt bárki észreveszi. Az épp megérkező Piton azonban elkapta a pillanatot, mikor egy nagy zöld darabot leszedett a fülcimpájáról, gúnyosan végigmérte a rajtakapott férfit, mire az dacosan a válla mögé dobta tökéletesre bodorított hajzuhatagát.
- Mikor láttátok utoljára Nevillet?
A csapat tagjai kissé határozatlanul néztek a haragtól pattogó asszonyra.
- Villanyoltáskor – mondta Harry.
Hopkins asszony hozzá lépett, és szinte az arcába préselte a sajátját.
- Akkor? Utána nem?
- Le volt kapcsolva a villany…
- Ezzel mit akar mondani?
- Mr. Potter feltehetőleg arra céloz, hogy nem lát a sötétben – közölte hidegen Piton.
Hopkins megfordult, és a férfi elé lépett. Apró leopárdmintás cipői majdhogynem a lábujjaira tapostak.
- Maga szerint hinnem kéne nekik?
- Igen asszonyom – biccentett a szakács olyan lenéző arccal, mintha Hopkins egy idegesítő légy lenne a lábán, amelyik nem hagyja nyugton.
A faggatózás még vagy egy órán át tartott. Úgy tűnt, az esti vándorlás alatt Piton fültövön csípte Neville-t, és átadta Hopkins-nak. Az asszony büntetésképp a magáé melletti üres szobába vitte, de mikor hajnalban felkelt, és le akarta ellenőrizni a gyereket, annak hűlt helyét találta. Illetve, volt ott egy búcsúlevél szerűség is…
- Rendben, akkor most kutató csapatokat szervezünk. Minden csapatban két ember lesz, egy diák, és egy tanár. Akinek nem jut pár, az itt marad.
Hopkins iszonyatosan idegesnek látszott, Susanna rettegett, Lockhart a körmeit fényesítette, Piton faarcal várakozott, Max, pedig ereje teljében érezte magát, dülledt mellkassal ácsorgott, és vasvillaszemeket eregetett.
- Nasgarov kisasszony Johnsonnal megy – a Max itt egy pillanatra idegesen megfeszült – Mr. Potter, Mr. Piton, szintén egy pár. Susanna Carpenter, és William Sanders. Mr. Lockhart és Ikiv kisasszony együtt mennek. Én a táborban maradok a többiekkel, hátha visszajön.
Harry próbált nem túlzottan zavarba jönni a párosítás miatt, de tény, hogy Pitonnal így is elég feszült volt a viszonyuk. A férfi már másodszorra kapta rajta a konyhaszekrényében, édeskettesben a pókkal.
A szakács mellé lépett, és mikor Hopkins megmutatta merre induljanak, szótlan menetelésbe kezdett a szikár, feketeruhás férfi oldalán.
A tábor mellett hatalmas erdő terült el, tucatnyi ösvénnyel, patakkal, és sötét zuggal. Amolyan tipikus kísértet rengeteg, ahol legyilkolt boszorkányok kósza lelkei, elanyátlanodott láncfűrészes gyilkosok, és kislányokra gerjedő, szőrös négylábúak leselkednek.
Harry rémületére még a madarak sem zajongtak, pedig egy tisztességes erdőben minimum madárhangoknak kellett volna lenniük… vagy nem? Erős gyanú ébredt benne, hogy ha most Piton megszólalna azon a mély, félelmetes hangján, amin elő szokta adni magát, a sötétség erői puszipajtásukként üdvözölnék, és az a rengeteg királyává avatnák.
Fülled pára, és rohadó fű szaga lepte be a környéket. Minden lépésüknél bogarak milliói reppentek fel, sűrű és zavaró társaságot adva nekik.
Harry csapkodott, és hadonászott, de nem úgy tűnt, mintha ez meghatná a bogarakat.
- Értékelném, ha nem járna mellettem bennszülött táncot!
- A bogarakat hessegetem.
- Hasztalan tevékenység. Inkább a lába elé figyelne.
Harry ekkor megbotlott egy hupliban, mire Piton elégedetten somolygott.
- Gondolja, hogy erre jött?
- Biztosan nem.
- Honnan tudja?
- Onnan, hogy magával ellentétben figyelek arra is, ami előttem van.
Az ösvény sarában csak állatnyomok látszottak, vaddisznók, őzek és rókák.
- Akkor visszamegyünk?
- Nem érnénk vissza az eső előtt.
- Eső lesz? – hökkent meg Harry.
Piton megtorpant, és szembefordult a csetlő, botló kamasszal.
- Kérem, kíméljen meg a csodás megjegyzéseitől! Igen, eső lesz, méghozzá nagyon rövid időn belül, úgyhogy keressen egy terebélyes fát, ami alá behúzódhatunk.
- Én szeretem az esőt.
- Ezzel egyedül van! – morgott a szakács.
- Az ott megfelel? – mutatott egy méretes példányra Harry.
- Tisztában van a terebélyes jelentésével?
- Szerintem ez elég nagy. Egyébként is úgy tudom, hogy viharban nem szabad fa alá állni.
- Akkor ne tegye. Menjen ki az erdőből, és hagyja, hogy agyoncsapja a villám, számomra csak járulékos veszteség.
Harry reménykedett, hogy nem fog esni, már csak azért is, hogy Pitonnak még véletlenül se legyen igaza.
Sajnos, úgy tűnt a szakács tévedhetetlen. Talán a muslincák sokaságából, vagy a haja zsírosodási indexéből, de sikerült pontosan megjósolnia a zivatar eljöttét. Ahogy Harry mellett gubbabsztott a fa alatt, szótlanul, akár egy hatalmas holló, szinte elkezdte hiányolni Malfoy idegesítő humorát.
- Pár perc, és elindulhatunk visszafelé.
És valóban… A szakács megérzései ismét idegesítően pontosnak bizonyultak.
Az út visszafelé maga volt a rémálom. Alig fél óra alatt annyi eső esett, hogy bokáig ért a sár, és alig akarta elereszteni az ember lábát, ha egyszer belelépett. Idegesítően cuppogott a talpa alatt, ellenben Piton úgy járt, mint aki épp egy jótékonysági bál táncparkettjére készül. Elegánsan, szökkelt a pocsolyák között, és meglepő mód alig sikerült összekoszolnia magát. Csak a cipői taccsogtak a sártól, amikor Harry, már térdig úszott a dagonyában.
Mindazon által Piton szökdécselős haladási módszere jelentősen lelassította mindkettejüket.
- Gyorsabban haladnánk, ha mehetnék elől.
- Amenyiben problémája van, forduljon bizalommal Hopkins asszonyhoz. Értékelni fogja a haladási sebességem iránti aggodalmait.
Harry úgy döntött, inkább elhallgat. Amúgy is elege volt már ebből az egész keresd Neville Longbottomot dologból.
Neville nagykorú volt, és ráadásul a búcsúlevelében világosan leírta miért ment el. Harry részéről igaza is volt. Még csak két napja raboskodott a Roxmorts-i táborban, de már most kezdett elege lenni belőle.
Nappal Lockhart és Max kínozták azzal, hogy férfias dolgokra próbálták rávenni. Favágásra, köpködésre, farokvakarásra…
Éjszakánként, pedig egy közveszélyes nimfomán üldözte a sötétben. És mivel másokat más bikák üldöztek, sosem tudhatta, kibe fut bele a sötétben. Életében nem találkozott még ilyen kiéhezett bandával.
- Értékelném, ha az útra figyelne! – morgott hátra a szakács, mikor Harry egy pillanatra megingott.
- Próbálkozom! – közölte idegesen a fiú, miközben megpróbált kivitelezni egy ugrást, hogy egyik pocsolya partjáról a másikra juthasson.
A mozdulat eleinte remekül ment, de sajnos csak későn vette észre, hogy az egyik futóműve a sárba ragadt. Remekbeszabott ívben vágódott el. Esés közben vadul kalimpált, hogy valami fogódzót találjon magának, de az egyetlen szilárd pont közel s távol Piton volt.
Belekapaszkodott hát a férfi ruhájába, és magával rántotta.
Ezek után kieshetett pár másodperc, mert mire feleszmélt egy lejtő alján feküdt, csurom sárosan, és szembenézve egy igazán haragos Perselus Pitonnal.
- Potter… - a tekintete szikrázott a haragtól, és akármennyi sár, falevél, és fűszál ragadt rá, még soha nem festett ennyire rémisztően.
A neve mellé, pedig nem tűzött semmiféle furmányos fenyegetést, mint pl. „ezért kinyírom a pókodat!” vagy „ezért eltöröm a lábaidat!”, úgyhogy Harry biztos lehetett benne, hogy most igazán mérges.
- Igazán sajnálom uram! Csak a sár…
- Nem érdekel Potter! A hebegése helyett sokkal szívesebben venném, ha kihúzná a térdét a vesémből!
Pár perccel később, mikor végre sikerült lábra állniuk szomorúan állapították meg, hogy egy lejtő alján vannak. Mind szó szerint, mind képletesen…
A fellazult talaj megszaladt a lábuk alatt, és lebucskáztak egy ideiglenes vízmosásba. Az egyetlen szerencséjük az volt, hogy az amúgy rendkívül mély mosás alján most csak egy egészen vékonyka patak csordogált.
Piton úgy tűnt, nem akar túl sok szót vesztegetni a helyzetükre, és ezt Harry kimondottan értékelte. Épp elég volt elviselni a férfi lenéző, és egyszersmind ideges pillantását. Ezek után bele sem mert gondolni, hogy milyen kaját fog kapni a további napokban. Végül mégis elvetette azt a lehetőséget, hogy a férfi esetleg megeteti vele Sir Nicolast… Piton abszolút maximalistának tűnt, aki nem fog csak azért elrontani egy csirkés „gordonblőt”, hogy őt büntesse vele. Sokkal valószínűbb, hogy addig sikáltatja vele a vájlingját, amíg a fáradságtól bele nem alszik.
Mikor a komor férfi újra megszólalt, Harry várakozásaival ellentétben nem szitkok áradatát zúdította a fejére. Egy húsos kis zöld növényt szorongatott az ujjai között.
- Ez egy medvehagyma. Fogja meg, és barátkozzanak! Amíg visszafelé megyünk ilyeneket fog szedni. Számíthatok rá, hogy ezt nem tolja el? – húzta fel a szemöldökét Piton, és közben olyan arckifejezést vágott, amiből Harry számára világosan kitűnt, hogy a férfi még azt is inkább el tudja képzelni, hogy gyufa nélkül lángba borítja a fél erdőt, mint hogy meg tud jegyezni egy ilyen furcsa kis növényt – Helyes – azzal a fiú ölébe hajította a hagymát – Tápászkodjon, indulunk!
- Merre?
- Mivel ez egy folyómeder, csak két lehetséges útirány adódik. Kíváncsi a forrrásra, vagy hajlandó végre visszatérni a táborba?
Harry dühös pillantást vetett a férfire, és elindult a folyásiránnyal párhuzamosan.
Mikor elfordult Piton megengedett magának egy diszkrét mosolyt. Harry láthatóan tartott tőle, és mégis, amikor csak tehette dacosan próbálkozott az ellenállással.
Persze, ha Perselus Pitonról van szó… „Az ellenállás hasztalan!”
Elégedetten szemlélte a nyakig sáros fiú mozdulatait, és az erőfeszítést, amivel megpróbálta koszos szemüvegben kiszúrni a partoldalban növő hagymákat. Egyszerre volt hasznos és szórakoztató.