Cím:Két pucér egy cseresznyefán
fejezet: 4.
fandom: original
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, scifi, biszexualitás, gyilkosság, trágár beszéd, manipuláció
Figyelmeztetés: agybaj ^^
Tartalom: Mi a fenét esznek a cseresznyefák?
Dorka és űrkalóz bandája megválaszolja a kérdéseket és még sok másikat is. Közben pedig a kihalás szélére sodornak pár fajt, idegileg leamortizálnak egy komplett sivatagi törzset, legendásan verekszenek és családi kapcsolatokat ápolgatnak. De valahogy mindig kerül valaki a cseresznyefára...
Tamás megigazgatta nyakkendőjét és bátran szembenézett a bíróság felsorakozott tagjaival.
- Tagadja, hogy információkat szivárogtatott ki a királyi palotából?
A vékony, kissé kerekded arcú férfi komolyan elgondolkodott rajta, hogy megteszi. Tagad. Mindent!
Egyszerűbb lett volna, mint bevallani az igazságot.
A teremben ott sorakoztak nem csak a királyi, de a saját családjának tagjai is.
A nagyanyja mindjárt az első sorban. Az öregasszony annyira büszke volt a szolgálatban eltöltött idejére, hogy hiába ült már évek óta tolószékben, de még mindig peckesen viselte egyenruháját. Szigorú tekintetétől egykoron több mint harminc szobalány rettegett nap-nap után, de abban a szent pillanatban egyedül a vádlottak emelvényén szobrozó unokáját izzasztotta vele.
És Tamás valóban izzadt.
- Válaszoljon! – csattant fel a bíró.
- Kérem… én…
- A kérdésre válaszoljon! – figyelmeztette némileg kedvesebb hangnemben a védője.
Újabb nyakkendő-igazítás következett, majd némi torokköszörülés.
- Nos… kérem, én… én nem tagadok semmit.
Megadta magát. Nem nagyon tehetett mást. Elérkezett a pillanat, amikor színt kellett vallania, és ezen az sem változtatott, hogy minden bizonnyal évekre börtönbe kerül.
- Tehát! A Skorpiók nevű rablóbanda öntől szerezte az információkat?
Tamás kis kerek arca megvonaglott, a szája remegve sírásra biggyedt, de tartotta magát.
- Igen.
A terem felzúdult. A nagymama elfordította a tekintetét és Tamás tudta, hogy többé nem ismerik egymást. Az anyja elmorzsolt egy könnycseppet, de a nagybátyja, aki szintén lakáj volt a palotában, akárcsak ő maga, átölelte és eltakarta a szemét.
Véglegesen törlésre került az életükből. Még ilyen szégyent…
A bíró hosszan kopácsolt, amíg csend lett végre.
- Milyen ellenszolgáltatást kapott mindezekért?
Tamás itt végképp elhagyta magát. Lesütötte tekintetét, idegesen a nadrágjába törölte izzadó tenyereit és a kibuggyanó könnyektől remegő hangon mondta.
- Semmilyet… semmilyet kérem… a lakáj is csak ember! Lehet szerelmes, megbolondulhat valakiért. Nem tehetek róla, hogy én a rosszfiúkat szeretem!
A teremben ismét kitört a hangzavar. A vádlott, ez a kedves, pufók arcú fickó valóban nem volt aljas ember. Nem akart ő elárulni senkit.
Szorgalmasan végezte a munkáját, segítette a családját és ápolta mind a hat macskáját. Csak egyetlen szenvedélye volt egész életében. Szerette a rosszfiúkat.
Tetovált, késdobálók nagy verekedéseinek nyomait magán viselő férfiakat, kétes hírű kártyásokat, hamisítókat tüntetett ki szerelmével, kerekded arcának minden rajongó pillantásával.
- Tehát viszonya volt a Skorpiók egyik tagjával? – kiabálta túl a bíró kopácsolását a vádló.
- Igen. Ő az élettársam, George – sóhajtotta remegve.
Minden mindegy volt már, tényleg. Az édes, a gonosz, a legrosszabb férfi, akit csak ismert és épp ezért teljesen odavolt érte… elment. Már majd egy hónapja, mikor elmondta neki a herceg nősülési szándékait.
George a középmagas, kackiás bajuszkájú haramia egy csókkal és egy ígérettel távozott, de vissza azóta se tért. Csak az ígért nebula homárt küldte haza a csomagküldő szolgálattal, minden üzenet nélkül.
Tamás pedig összetört.
- George Frederic Kovalszky?
Mindenki elhallgatott. A rémület és a megdöbbenés pillanatnyi némasága cikázott át közöttük. Még a bíró keze is megdermedt a levegőben, épp a kalapács kis talapzata felett.
Ez a név, bár rengeteg arc tartozott hozzá az idők folyamán, ahogy a szélhámos el-elváltoztatta magát, de a név…
A Notte tengerbolygó bálnáinak kiirtója, vagy tizenöt zabigyerek apja, notórius hazudozó, többszörös gyilkos és rabló. Annyi bolygóról kitiltották már, hogy lassanként csupán a túlvilágon tartózkodhatott volna törvényesen. De ki tudja, hogy onnan hova toloncolnák az ördögök rémületükben, mikor meglátják a tornácról belépni.
- Főnök! Főnök, megvannak!
A Csípőfogó névre keresztelt űrhajó hídján egy toprongyos fickó ácsorgott, és a felé rohanó szeplős szavaira meg sem fordul. A főképernyőre meredt, és az egyre közelebbinek tűnő apró, rózsaszín bolygót bámulta.
Ősz haja, méretes orra és díszes tajtékpipája alapján hamarabb hitte volna el az ember, hogy állástalan halász, minthogy a Skorpiók nevű banda egyik alvezére.
- Lassabban, Norton!
A szeplős, suhancforma alak megtorpant.
- Megvannak, főnök! Sikerült elcsípnünk egy adást a hajóról! Biztos, hogy a Pötty az!
Az öreg idegesen sercintett.
Idegelte a hajó neve. Igaz, hogy ismert olyan kalózbandát, akiknek a kapitánya az anyukájáról nevezte el a járművet, de ez mégiscsak piszkálta a csőrét. Valahogy… idétlen volt. Dorka kapitányról már nem is szólva!
Mikor utoljára látta a nőt, loknisra bongyorított hajjal és temérdek apró masnival a ruháján tipegett be az egyik kartell vezetőjéhez. A rosszfiúk és bandavezérek többsége valamiféle elnézéssel kezelte a lányt. Mint valami kedves és ütődött rokont.
Ami magát az öreg pipást illeti, bár már a gondolattól is rángott a szemöldöke, hogy az az idegesítő bugris létezik, de nem kereste vele a konfrontációt. Aki ugyanis megtette, hamar egy másik dimenzióban találta magát. Hullottak előtte az ellenfelek, mint a kacsák vadászszezonban.
- Rendben – szívott a pipán és komótosan a kormányos mellé lépett.
- Kövessük őket. Ne vegyenek észre – súlyos füstfelhőt eresztett ki a fogai között és hátrakulcsolta nagy, érdes kezeit. – Laknak ezen a bolygón?
- Csak a paradicsomok.
- Mik?
- A bolygó bennszülöttjeit így hívják, egyszerű, természetközeli népek – nézett bele az eddig hóna alatt cipelt adatokba. A kis lapon gyorsan futottak a betűk, de egyiket sem ítélte különösebben kiemelésre fontosnak.
Fumo – merthogy így hívták az öreg pipást – vállat vont. Nem érdekelte semmi sem különösebben, amíg nem jelentett potenciális veszélyforrást.
- Biztos, hogy George…?
- Egészen – felelt a suhanc a ki nem mondott kérdésre.
A főnök egyszerre tűnt elégedettnek és idegesnek, ahogy a pipa megbillent a fogai között. Ha az a rohadt kis szélhámos nem kerül bele az életébe, most semmi oka nem lenne szembekerülni Dorkával és az embereivel.
Úgy tűnik azonban, hogy a sors azt akarta, hogy George, mint légy a levesbe, egy esős délutánon pont azon a csatornafedélen zuhanjon alant, amelyik az egyik titkos raktárukhoz vezető folyosót zárta le.
Különös módon, miután áttörte az energiafalakat és felfedezte a több kilónyi kábítószert, George nem lopta el, vagy dobta fel a bandát. Ellenkezőleg!
Szépen bevackolta magát a raktárba és mikor a Skorpiók elmentek az áruért, a pimasz senkiházi egyszerűen felajánlotta szolgálatait.
Fumo megcsikorgatta fogai közt a pipa szipkáját, ahogy visszaidézte magában az emléket. Hiába tiltakozott, a nagyfőnök fantáziát látott a hírhedt alakban. A maga részéről inkább fellógatta volna valahova, ha már a hatóságban nem volt annyi, hogy idejekorán megtegye.
Igaz, hogy a fickó a maga módján rendkívül hatékony volt, de az sem ad felmentést miden alól.
Aztán több hónapnyi sikeres együttműködés után egyszerűen megpattant. Egy rakás pénzzel és belső információkkal.
Az öreg pöfékelt, és gonosz kis mosolyra húzódtak ajkai a pipa körül.
Nem is olyan rossz ez! Ha sikerül, akkor egyszerre intézi el George-ot és az idegesítő Dorkát is! A világ egy fokkal szebb hellyé válik.
- Leszállnak – jelentette a kormányos.
Fumo érdeklődve felvonta fél szemöldökét és hirtelen megkívánt egy mozzarella-salátát. Sok-sok paradicsommal…
- Maradj rajtuk továbbra is. Tedd le a hajót valami védett helyen! – Aztán a szeplőshöz fordult. – Legalább tíz ember kell, és járművek. Fegyver mindenkinél.
A fiú biccentett és elindult.
- Norton! – kiáltott utána. - Ez randa munka lesz.
A fiú lábai gyorsan kopogtak távolodtában, és mikor végleg elhaltak, sikítás vágott végig a folyosón.
- Mi a frász van megint?
A kormányos egy piros kis fényre mutatott a műszerfalon.
- A kettesből megszökött a rab – közölte.
Újabb sikítás és a folyosón meztelen talpak csattogása közeledett.
Fumo nem fordult meg. A szökevény egy fegyvert szorongatva bevágódott a vezérlőbe, de meg sem rezdült, megvárta, amíg a férfi ordítva és hörögve felszólított mindenkit, hogy adja meg magát, hogy fordítsák meg a hajót, és a fegyverét lengetve mellé ért.
Szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal vágódott az ökle a nem épp szálfa termetű fickó arcába, majd hasfalába. Ahogy megroggyant, mögé került, és egy határozott mozdulattal térdhajlaton rúgta. Mikor a fogoly elterült a földön, a fegyvere már Fumo kezében villogott.
- Ki volt az a barom, aki elengedte? Kiherélem!
- Meghalt, uram – a földön nyöszörgő, vérző férfi felé biccentett. – Menekülés közben megölte.
- Egy gonddal legalább kevesebb – dörmögte a pipaszár mellett, és folytatta a méla pöfékelést.
- Tagadja, hogy információkat szivárogtatott ki a királyi palotából?
A vékony, kissé kerekded arcú férfi komolyan elgondolkodott rajta, hogy megteszi. Tagad. Mindent!
Egyszerűbb lett volna, mint bevallani az igazságot.
A teremben ott sorakoztak nem csak a királyi, de a saját családjának tagjai is.
A nagyanyja mindjárt az első sorban. Az öregasszony annyira büszke volt a szolgálatban eltöltött idejére, hogy hiába ült már évek óta tolószékben, de még mindig peckesen viselte egyenruháját. Szigorú tekintetétől egykoron több mint harminc szobalány rettegett nap-nap után, de abban a szent pillanatban egyedül a vádlottak emelvényén szobrozó unokáját izzasztotta vele.
És Tamás valóban izzadt.
- Válaszoljon! – csattant fel a bíró.
- Kérem… én…
- A kérdésre válaszoljon! – figyelmeztette némileg kedvesebb hangnemben a védője.
Újabb nyakkendő-igazítás következett, majd némi torokköszörülés.
- Nos… kérem, én… én nem tagadok semmit.
Megadta magát. Nem nagyon tehetett mást. Elérkezett a pillanat, amikor színt kellett vallania, és ezen az sem változtatott, hogy minden bizonnyal évekre börtönbe kerül.
- Tehát! A Skorpiók nevű rablóbanda öntől szerezte az információkat?
Tamás kis kerek arca megvonaglott, a szája remegve sírásra biggyedt, de tartotta magát.
- Igen.
A terem felzúdult. A nagymama elfordította a tekintetét és Tamás tudta, hogy többé nem ismerik egymást. Az anyja elmorzsolt egy könnycseppet, de a nagybátyja, aki szintén lakáj volt a palotában, akárcsak ő maga, átölelte és eltakarta a szemét.
Véglegesen törlésre került az életükből. Még ilyen szégyent…
A bíró hosszan kopácsolt, amíg csend lett végre.
- Milyen ellenszolgáltatást kapott mindezekért?
Tamás itt végképp elhagyta magát. Lesütötte tekintetét, idegesen a nadrágjába törölte izzadó tenyereit és a kibuggyanó könnyektől remegő hangon mondta.
- Semmilyet… semmilyet kérem… a lakáj is csak ember! Lehet szerelmes, megbolondulhat valakiért. Nem tehetek róla, hogy én a rosszfiúkat szeretem!
A teremben ismét kitört a hangzavar. A vádlott, ez a kedves, pufók arcú fickó valóban nem volt aljas ember. Nem akart ő elárulni senkit.
Szorgalmasan végezte a munkáját, segítette a családját és ápolta mind a hat macskáját. Csak egyetlen szenvedélye volt egész életében. Szerette a rosszfiúkat.
Tetovált, késdobálók nagy verekedéseinek nyomait magán viselő férfiakat, kétes hírű kártyásokat, hamisítókat tüntetett ki szerelmével, kerekded arcának minden rajongó pillantásával.
- Tehát viszonya volt a Skorpiók egyik tagjával? – kiabálta túl a bíró kopácsolását a vádló.
- Igen. Ő az élettársam, George – sóhajtotta remegve.
Minden mindegy volt már, tényleg. Az édes, a gonosz, a legrosszabb férfi, akit csak ismert és épp ezért teljesen odavolt érte… elment. Már majd egy hónapja, mikor elmondta neki a herceg nősülési szándékait.
George a középmagas, kackiás bajuszkájú haramia egy csókkal és egy ígérettel távozott, de vissza azóta se tért. Csak az ígért nebula homárt küldte haza a csomagküldő szolgálattal, minden üzenet nélkül.
Tamás pedig összetört.
- George Frederic Kovalszky?
Mindenki elhallgatott. A rémület és a megdöbbenés pillanatnyi némasága cikázott át közöttük. Még a bíró keze is megdermedt a levegőben, épp a kalapács kis talapzata felett.
Ez a név, bár rengeteg arc tartozott hozzá az idők folyamán, ahogy a szélhámos el-elváltoztatta magát, de a név…
A Notte tengerbolygó bálnáinak kiirtója, vagy tizenöt zabigyerek apja, notórius hazudozó, többszörös gyilkos és rabló. Annyi bolygóról kitiltották már, hogy lassanként csupán a túlvilágon tartózkodhatott volna törvényesen. De ki tudja, hogy onnan hova toloncolnák az ördögök rémületükben, mikor meglátják a tornácról belépni.
- Főnök! Főnök, megvannak!
A Csípőfogó névre keresztelt űrhajó hídján egy toprongyos fickó ácsorgott, és a felé rohanó szeplős szavaira meg sem fordul. A főképernyőre meredt, és az egyre közelebbinek tűnő apró, rózsaszín bolygót bámulta.
Ősz haja, méretes orra és díszes tajtékpipája alapján hamarabb hitte volna el az ember, hogy állástalan halász, minthogy a Skorpiók nevű banda egyik alvezére.
- Lassabban, Norton!
A szeplős, suhancforma alak megtorpant.
- Megvannak, főnök! Sikerült elcsípnünk egy adást a hajóról! Biztos, hogy a Pötty az!
Az öreg idegesen sercintett.
Idegelte a hajó neve. Igaz, hogy ismert olyan kalózbandát, akiknek a kapitánya az anyukájáról nevezte el a járművet, de ez mégiscsak piszkálta a csőrét. Valahogy… idétlen volt. Dorka kapitányról már nem is szólva!
Mikor utoljára látta a nőt, loknisra bongyorított hajjal és temérdek apró masnival a ruháján tipegett be az egyik kartell vezetőjéhez. A rosszfiúk és bandavezérek többsége valamiféle elnézéssel kezelte a lányt. Mint valami kedves és ütődött rokont.
Ami magát az öreg pipást illeti, bár már a gondolattól is rángott a szemöldöke, hogy az az idegesítő bugris létezik, de nem kereste vele a konfrontációt. Aki ugyanis megtette, hamar egy másik dimenzióban találta magát. Hullottak előtte az ellenfelek, mint a kacsák vadászszezonban.
- Rendben – szívott a pipán és komótosan a kormányos mellé lépett.
- Kövessük őket. Ne vegyenek észre – súlyos füstfelhőt eresztett ki a fogai között és hátrakulcsolta nagy, érdes kezeit. – Laknak ezen a bolygón?
- Csak a paradicsomok.
- Mik?
- A bolygó bennszülöttjeit így hívják, egyszerű, természetközeli népek – nézett bele az eddig hóna alatt cipelt adatokba. A kis lapon gyorsan futottak a betűk, de egyiket sem ítélte különösebben kiemelésre fontosnak.
Fumo – merthogy így hívták az öreg pipást – vállat vont. Nem érdekelte semmi sem különösebben, amíg nem jelentett potenciális veszélyforrást.
- Biztos, hogy George…?
- Egészen – felelt a suhanc a ki nem mondott kérdésre.
A főnök egyszerre tűnt elégedettnek és idegesnek, ahogy a pipa megbillent a fogai között. Ha az a rohadt kis szélhámos nem kerül bele az életébe, most semmi oka nem lenne szembekerülni Dorkával és az embereivel.
Úgy tűnik azonban, hogy a sors azt akarta, hogy George, mint légy a levesbe, egy esős délutánon pont azon a csatornafedélen zuhanjon alant, amelyik az egyik titkos raktárukhoz vezető folyosót zárta le.
Különös módon, miután áttörte az energiafalakat és felfedezte a több kilónyi kábítószert, George nem lopta el, vagy dobta fel a bandát. Ellenkezőleg!
Szépen bevackolta magát a raktárba és mikor a Skorpiók elmentek az áruért, a pimasz senkiházi egyszerűen felajánlotta szolgálatait.
Fumo megcsikorgatta fogai közt a pipa szipkáját, ahogy visszaidézte magában az emléket. Hiába tiltakozott, a nagyfőnök fantáziát látott a hírhedt alakban. A maga részéről inkább fellógatta volna valahova, ha már a hatóságban nem volt annyi, hogy idejekorán megtegye.
Igaz, hogy a fickó a maga módján rendkívül hatékony volt, de az sem ad felmentést miden alól.
Aztán több hónapnyi sikeres együttműködés után egyszerűen megpattant. Egy rakás pénzzel és belső információkkal.
Az öreg pöfékelt, és gonosz kis mosolyra húzódtak ajkai a pipa körül.
Nem is olyan rossz ez! Ha sikerül, akkor egyszerre intézi el George-ot és az idegesítő Dorkát is! A világ egy fokkal szebb hellyé válik.
- Leszállnak – jelentette a kormányos.
Fumo érdeklődve felvonta fél szemöldökét és hirtelen megkívánt egy mozzarella-salátát. Sok-sok paradicsommal…
- Maradj rajtuk továbbra is. Tedd le a hajót valami védett helyen! – Aztán a szeplőshöz fordult. – Legalább tíz ember kell, és járművek. Fegyver mindenkinél.
A fiú biccentett és elindult.
- Norton! – kiáltott utána. - Ez randa munka lesz.
A fiú lábai gyorsan kopogtak távolodtában, és mikor végleg elhaltak, sikítás vágott végig a folyosón.
- Mi a frász van megint?
A kormányos egy piros kis fényre mutatott a műszerfalon.
- A kettesből megszökött a rab – közölte.
Újabb sikítás és a folyosón meztelen talpak csattogása közeledett.
Fumo nem fordult meg. A szökevény egy fegyvert szorongatva bevágódott a vezérlőbe, de meg sem rezdült, megvárta, amíg a férfi ordítva és hörögve felszólított mindenkit, hogy adja meg magát, hogy fordítsák meg a hajót, és a fegyverét lengetve mellé ért.
Szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal vágódott az ökle a nem épp szálfa termetű fickó arcába, majd hasfalába. Ahogy megroggyant, mögé került, és egy határozott mozdulattal térdhajlaton rúgta. Mikor a fogoly elterült a földön, a fegyvere már Fumo kezében villogott.
- Ki volt az a barom, aki elengedte? Kiherélem!
- Meghalt, uram – a földön nyöszörgő, vérző férfi felé biccentett. – Menekülés közben megölte.
- Egy gonddal legalább kevesebb – dörmögte a pipaszár mellett, és folytatta a méla pöfékelést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése