Borosta a tüll alatt /12

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 12.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.

Max Johnson kényelmesen elhelyezkedett az egyik nyikorgós tábori széken és kigyúrt termetéhez képest, ruganyos mozdulatokkal nyújtózkodott. Aztán elővett egy újságot és körülményes mozdulatokkal szétnyitotta maga előtt.
Ha valaki, aki régóta ismeri, megpillantotta volna így, alaposan meglepődik. A tornatanár ugyanis még életében nem olvasott nyilvános helyen, nem hogy tábori széken terpeszkedve és a legkevésbé sem jellemző rá, hogy délután a napon henyéljen.
A teljes kétségbeesés vitte rá, hogy aznap mégis így cselekedjen.
Az orosz lány teljesen kiakasztotta. Az őrületbe kergette. Nem félt tőle, visszakelepelt azon a pattogó nyelven, amiből egy nyomorult szót sem értett. Mindemellett kénytelen volt beismerni, hogy Nell a maga módján lenyűgöző nőszemély.
Mikor Potter és Malfoy összeverekedett, a többség csak egy jó bunyót látott, aminek az orosz lány vetett véget. Ő azonban észrevette, hogy csak akkor lépett közbe, amikor kettejük küzdelme elvesztette a fair mivoltát, és ahelyett, hogy hisztizve közéjük állt volna, egyetlen határozott pofonnal leállította az egészet. Max úgy érezte, ellenfelére talált. Egy igazán fogára való ellenfélre… Persze kissé lelombozta a tény, hogy a lány leszbikus, nagydarab és olyan szabadszályú, hogy akkor sem mutathatná be a szüleinek, ha az első két probléma nem állna fenn. Csalódottnak érezte magát.
Lapozott egyet az újságban, mintha tényleg olvasná, de valójában nem a nyomtatott betűket tanulmányozta, hanem az oldalak közé csempészett sárga jegyzetlapocskákat. Mindegyiken egy-egy orosz káromkodás fonetikus változata szerepelt.
A tornatanár nem volt különösebben okos, de ismerte a saját korlátait. Tudta, hogy ha nem is tanulja meg a kifejezések mindegyikét, egy-kettő jelentése beugorhat, mikor Nell épp szapulja. Szóval, Max hunyorított a saját macskakaparására és próbált rájönni, mit is takarnak a keszekusza betűk.

- I-gyi na huj! – szótagolta suttogva – jelentése: Menj a faszba!
Elégedettséggel töltötte el a mondat megfejtése. Belevigyorgott az újságba.

- Oké! Most nem figyel. – sziszegte Zima maga mögé. 
Szorosan a hátához simulva Nyuszi és Neville ácsorgott. 
- Öt perc múlva várható Lockhart, jobb, ha sietünk. 
 - Sietnék én, de nem úgy tűnik, hogy Max mostanában odébb menne! 
- Nem szokott csak úgy üldögélni. Szerintetek sejt valamit? – nyugtalankodott Nyuszi. 
- Kétlem. 
- Annyira nézi azt az újságot, nem osonhatnánk el mellette? 
- Csak utánad Neville! 
- Oké! 
- Mi?
- Mondom, oké! Elsurranok mellette. – közölte a fiú és határozottan kihúzta magát. 
Zima kételkedett benne, hogy a fiú tényleg megteszi, de azért készségesen előre engedte, és a kezébe nyomott egy apró csomagot.
Neville hatalmasat sóhajtott, majd halált megvető bátorsággal kimerészkedett az épület takarásából. Amilyen gyorsan és puhán csak tudott, végigfutott a kavicsos udvaron, széles ívben megkerülve a tornatanárt, aki annyira koncentrált az olvasnivalójára, hogy semmit nem észlelt a körülötte történtekből. A dundi fiú beosont a zuhanyzóba, majd pár perc múlva fütyörészve távozott, mintha csak egy gyors kézmosásra ugrott volna be.

Max lapozott és az újabb jegyzetlapra meredt.
- Da huj tyebe v zadnyicu! Jelentése: Fasz a seggedbe! – suttogta maga elé, aztán ismét elvigyorodott. Arra gondolt, ez az utolsó káromkodás, amit ebben a táborban el merne sütni. Még a végén az egyik kis homokos félreérti… 

A nap hétágra sütött az égen, a tücskök és mindenféle bogarak izgatottan zizegtek a fűszálak között. Az egész tábort belengte valamiféle izzadt, fülledt nyugalom. Egy határozatlan muslinca ellibegett a házak között álló kereszt felett, közelről megszemlélte a talajt borító murvát és az alóla kikandikáló pitypangokat. Körbedongott egy kefehajú férfit és az újságját, majd gyorsan arrébb rebbent, mikor az lapozott. Valahonnan kellemes hűs fuvallat érkezett az udvarra, így arra vette az irányt. Víz, penész és vas illata keveredett a levegőben, ami egészen felvillanyozta a melegben kóricáló musincát. Erőt vett magán és fáradt kis szárnyain majd minden energiáját bevetette, hogy elérjen a zuhanyzóig, és megpihenhessen az egyik erősen penész szagú, de hűvös falicsempén. Már alig volt hátra pár méter az áhított célig, amikor egy hatalmas test nekirohant és elsodorta. Frontális ütközés volt. A kis bogár megzavarodva tért le eddigi útjáról és egy büdös, kék virágra zuhant. Ebben a pillanatban szeretett volna ember lenni, vagy nagyobb mint egy ember… mindegyiket elsodorta volna, mikor a hűvös csempék felé tartanak! 

Gilderoy Lockhart eszeveszett tempóban vágtatott át az udvaron. Dühös volt, hisztis, és sértődött. A gyönyörű lila kazahját, a csodás zöld selyemnadrágját és a tökéletesre fésült szőke tincseit is olaj szennyezte be. Ráadásul a fekete foltokba csirketollak ragadtak, amitől a hideg futkosott a hátán. Elhessegetett maga elől egy kóborló bogarat, és ingerülten ökölbe szorította kezeit. 
- Ez… ez tűrhetetlen! Egyetlen percig sem maradok itt tovább! Elbúcsúzhatnak a támogatásomtól is! Soha… soha életemben nem bírtam a rohadt kölyköket! Hogy dögölne meg mind, ott ahol van! – kiabálta magából kikelve. 
Berohant a zuhanyzóba, hogy lemossa magáról a csiklandozó tollakat, és a tömény olajszagot árasztó fekete maszatot. Hosszú karjaival maga körül csapkodott, hogy elhessegesse a szállongó pihéket. Ruhástul állt be a tus alá. 
Négy perc múlva visítva rohant ki, lilára színezett haját ráncigálva, mint valami eszelős. A tornatanárhoz rohant. Kitépte kezéből az újságot és az arcába tolta a sajátját.
- Nem hallja mit mondok? 
Max értetlenül pislogott, mint aki most tér magához valamiféle delíriumból. Mikor végül képes volt befogadni az eléje táruló látványt, alig tudta visszafojtani kitörni készülő röhögését. 
- Elrontotta az árnyalatot? 
- Az árnyalatot? – visította – Maga szerint ki tette ezt velem? Azok a rohadt kölykök voltak! Nyuvassza meg őket! Nyuvassza meg mindet! 
- Melyikük volt? – kérdezte nagy sóhajjal Max. 
Szerette elgyengülésig hajtani a táborlakókat, nézni, hogy folyik róluk a víz és vörös a fejük, de abban a tökéletes pillanatban nem vágyott ilyesmire. Tovább akarta élvezni a zsongító délutáni napot, és orosz szófordulatokat tanulni. Legszívesebben a hóna alá vette volna az üvöltöző hírességet és visszavágta volna a zuhany alá. 
- Mind! Mindegyik! Lelocsoltak olajjal! Szétszaggatták az extra minőségű tollpárnáimat és festékre cserélték a samponom! Mind! Mind benne voltak! 
- Nyugodjon meg Mr. Lockhart! Próbálta csitítani a férfit, de mikor az felsikoltott egy különösen élénk lila hajtincse láttán, Maxnak elfogyott a türelme. – Kussoljon! 
A szőkeség riadtan elhallgatott. 
- Mi a tetves jó élet van magával? Mossa le azt a szart a fejéről! 
- Mi ez az ordibálás? – csattogott elő valahonnan Hopkins asszony. 
Olyan hévvel közeledett, mint valami fúria. Hajcsavarók zizegtek a fején és rózsaszín bolyhos papucs virított a lábain. 

- Szuper vagy Neville! – veregette meg a fiú hátát Zima. 
- Most én jövök?
- Te jössz Nyuszi! 
Úgy kezdett neki a saját kis akciójának, ahogy Neville… egy hatalmas sóhajjal. Megkerülte a konyhát és a tanárok szobái mögé került. Már előző éjjel megjelölték melyik Hopkins asszony ablaka. A kis vörös lány csak megkereste, gyorsan felhúzta az ablakot, majd pár, vergődő majomra emlékeztető mozdulattal bemászott. A táborvezető szobája nagyobb volt, mint a többi tanáré. Azokban csak egy ágy és egy szekrény kapott helyet, de ebben volt egy plusz íróasztal és egy iratszekrény is. Nyuszi kifeszegette a fiókokat és lázasan kutatott a vékonyka mappák között, míg a kezébe nem akadt a megfelelő. Kivergődött az ablakon, és a lányok barakkja felé iramodott. 
Nem volt nehéz észrevétlennek maradnia. Addigra már mindenki az udvaron gyülekezett. Piton, és Max az ordibáló Hopkins mellett ácsorgott, s sztoikus nyugalommal figyelték a jelenetet, ahogy Lockhart üvöltve kalimpált hol a táborvezető, hol a testnevelés tanár széles mellkasa felé. Mellette közvetlenül Nell és Hermione vigyorgott. Malfoy, Harry hátára csimpaszkodott, hogy átlásson William válla felett. Susanna próbálta elterelgetni a többieket, de nem sikerült neki, így aztán sápítozni kezdett, közben Lockhart hátát lapogatta és látványosan sajnálta a férfit. 
Nyuszi a pólója alá tuszkolta a mappát és Hermione háta mögé surrant. 
- Megvan! – súgta a lány fülébe.
A kócos tudorka mosolya kiszélesedett, oldalba bökte Nellt, aki ekkor észrevétlenül átvette Nyuszitól a papírokat. 
- Látja! Most is rajtam vigyorognak! 
Lockhart vádlón Hermionéra mutatott, mire a lány gyorsan beharapta ajkait, hogy elrejtse mosolyát. 
- Max! Kísérje vissza Gilderoyt a szobájába! – adta ki az utasítást Hopkins. 
Ki nem állhatta a hisztériázó férfiakat. Az annyira… annyira… buzis. Ezt fennhangon sosem hangoztatta volna, de szabályosan kilelte a víz Lockharttól. Már az első pillanatban is rendkívül ellenszenvesnek találta, de amíg a férfi hajlandó pénzzel támogatni a tábort, addig felőle piros orrú paprikajancsi is lehet, akkor is kedvesen vigyorog rá. Hopkins nagy bajban lett volna a támogatása nélkül. 
A tudósok, és pszichológusok már régen bebizonyították, hogy a homoszexualitás nem betegség. Az átnevelő táborok elvesztették a kizárólagos népszerűségüket, egyre kevesebb szülő áldozott rá, hogy beírassa gyerekét. A támogatás megcsappant és az utódok, pedig egyre neveletlenebbek és ellenállóbbak lettek. Tíz éve még meghúzták volna magukat, azt tették, amit mondtak nekik és a tábor végén kivétel nélkül szerényen és szemlesütve távoztak, megesküdve, hogy olyan heterók lesznek, amennyire csak lehet. De ezek a mostaniak? 
Egyik sem hajlandó elhinni, hogy beteg, nem engedelmesek, kiszökdösnek éjszakánként és úgy fest, hogy most még a leglelkesebb támogatóját is tönkretették. Hopkins asszony legszívesebben szálanként tépdeste volna ki gondosan becsavart fürtjeit… de akkor mégis hogy nézett volna ki? A táborlakók felé fordult és mindenkit a saját barakkjába zavart. Aztán hagyta, hogy Max a szobája helyett, pár határozott mozdulattal a zuhany alá terelje Lockhartot, és alaposan megmossa a fejét hideg vízzel. 

Ebéd után volt két szabad órájuk. Hermione az ágyán ücsörgött és a Hopkinstól elcsórt mappát lapozgatta. Elégedetten dudorászott hozzá egy elcsépelt régi dalt, és a lábát lógázta. 
- Egyszer elhittük, hogy jó lehet, 
Egyszer elhittük, hogy szép lehet.
Egyszer elhittük, hogy a miénk, 
Egyszer, hogy az ég tényleg kék. 

Rájöttünk, hogy nem így van 
De, hinnünk kell a szavakban, 
Mert akarjuk, hogy jó legyen, 
Hogy az élet szép legyen, 
Hogy a világ a miénk, 
És az ég tényleg kék… 

- Helyes dalocska – biccentett Zima, mikor belépett az ajtón.
- Csak hangom nincs hozzá – ajándékozta meg egy mosollyal Mione. 
- Szóval? A megfelelőt hoztuk el?
- Igen. Ez itt a kezemben a jövő heti fellépésünk pontos szövegkönyve! 
- Délután vissza kell csempésznünk. 
- Akár most is visszavihetnénk. 
- Miért? Már le is másoltad? – vonta fel vékony szemöldökeit Zima. 
Hermione az ágya mellett árválkodó fényképezőgépre mutatott. 
- Minek másolgatni, ha le is fotózhatom? 
- Éljen a digitális technika! – csettintett elégedetten a fekete hajú lány 
– Akkor, átviszem a fiúkhoz. Majd Malfoy elintézi.
A kócos tudorka könyökére támaszkodva figyelte, ahogy Zima vidáman kiviharzik pólója alatt a mappával. Igazából akkor jött rá, hogy mennyire keveset tud róla. 
Nyuszi anyai ágon ír gyökerekkel büszkélkedett, és Londonban lakott a szüleivel egy másfél szobás lakásban. Óvónő akart lenni. 
Nell pár éve érkezett az országba, egy hatalmas házban él és vagy nem tudja mivel foglalkozik az édesapja, vagy nem is akarja tudni. A lány imádja a harcművészeteket, a háborús filmeket és valamiért hisz a lovagok becsületkódexében. 
Zimáról azonban semmit sem tudott. Középmagas, fekete hajú, karcsú és beszédes szemöldökkel megáldva. A szemei enyhén mandula vágásúak, de az arca más részei nem mutattak keleti vonásokat. Mintha valamelyik, nem is olyan távoli őse egy igluban tengette volna napjait a sarkkörön. Egyébként is, milyen név az hogy Zima Ikiv? 
Végül feladta a hiábavaló töprengést. Ha akar, akkor majd úgy is mesél magáról. Sokkal fontosabb elfoglaltságai voltak délutánra, minthogy ezen törje a fejét. 
A Hopkins által tervezett ünnepség tényleg egy kis színdarabbal kezdődött, ahogy azt előre sejtette. Nyálas kis szösszenet volt a családi értékekről, a szerelem szépségéről és a gyerekvállalásról. Hányingert kapott az egésztől. Azért kerültek ide, mert a családjukat nem érdekelte a boldogságuk. Nem akarták elfogadni őket, úgy ahogy voltak, nem tudták kezelni a rémes „helyzetet” hogy a gyerekük meleg. Mások nyakába varrták őket, hogy „normális” kölyköket faragjanak belőlük. Hihetetlen képmutatás mindezek után a családi értékekről és a szerelemről előadást tartani. Főképp hogy ha tartják magukat a tábor elveihez, akkor az utóbbit sosem fogják igazán megtapasztalni. 
Csalódottan az alsóajkába harapott. Persze ő nem leszbikus. De mi lesz Nyuszival, Malfollyal és Zimával, vagy a többiekkel? Mindegyikőjük élete hazugságokra épül majd. Ezen sajnos az sem segít, ha tönkreteszik a nagy záró előadást. A családjaik nem fogják ugyanúgy szeretni őket, sőt biztos, hogy a helyzet csak romlani fog. 
Jobban belegondolva arra jutott, hogy vagy mind teljesen ostobák, vagy hihetetlenül bátrak. Ő maga ostobának érezte magát. Ha a nagyanyja meglátja amit elterveztek, valószínűleg soha többé nem áll majd vele szóba. Kissé megroskadtak a vállai, de nem hagyta, hogy a negatív gondolatok átcsapjanak a feje felett. Lehengeredett az ágyról, megigazgatta fodros fehér szoknyácskáját és szorosra húzta nyaka körül a kendőt. 
Közel állt ahhoz, hogy ne kapjon tőle levegőt, de nem bánta. Világ életében rendes lány volt. Eminens tanuló, szerény és visszafogott gyermek, aki tiszteli a szüleit. A nyaka köré hurkolt babarózsaszín rémség emlékeztette rá, hogy élte folyamán először önszántából fog csínyeket, gonoszságokat elkövetni… és amennyire csak lehet élvezni fogja. 

A számonkérést az után tartották, miután Lockhartnak sikerült némileg kimosnia hajából a nem odaillő színeket. Limuzin jött érte, amiből egy hatalmas, kétajtós szekrényre hajazó, néger sofőr szállt ki.
- Maga ki a fene? – vonta kérdőre Hopkins. 
A nagydarab, tarkopasz fickó lemeredt a táborvezetőre. Végigmérte csinosan bodorított frizuráját, almazöld kosztümjét, és a kis vajszín cipőcskéjét is.
- István Dobránt, de asszonyom szólítson nyugodtan Dobbynak! Dumbledore elnök úr utasított, hogy szállítsam vissza Mr. Lockhartot a városba. 
- Dumbledore? Miért avatkozik ő a tábor dolgaiba? – tudakolta Hopkins, akit iszonyúan felhúzott, hogy nem lesz lehetősége megbékíteni a támogatóját, és így egy csomó pénztől esik el. 
- Én csak parancsot teljesítek Madame! Nem tisztem a munkaadóm fejébe látni. – dörmögte, majd biccentett – De amennyiben úgy gondolja, hogy rosszul végzem a munkám, készséggel megbüntetem magam. 
Hopkins rémülten hátrált, mikor a férfi előhúzott egy konyhakést a zakója ujjából, és a tenyerének szegezte. - Maga megőrült? Azonnal tegye el azt a húsvágót! 
- Ön igazán kegyes asszonyom! – biccentett Dobby – Megmondaná kérem, merre találom Mr. Lockhartot? 
- Na azt lesheti! – bátorodott fel ismét a nő.
A sofőr nem kérdezett többet, inkább megkerülte Hopkinst, és elindult a barakkok felé, hogy ő maga keresse meg a bongyorhajú hírességet. A táborvezető idegesen bevonult a saját szobájába és nagy hévvel becsapta maga mögött az ajtót. 

Vacsora előtt Hopkins összeterelte őket, és torkaszakadtából üvöltözött a csapattal. A délután folyamán megszaporodtak az érdekes balesetek, valamint a lefűrészelt nyelű szerszámok is napvilágra kerültek, így aztán a táborvezető különösen ideges volt. Még nem kerülgette az idegösszeomlás, de nagyon közel állt hozzá. Olyannyira, hogy Hermionénak egy pillanatra megesett rajta a szíve. Követelte a felelősöket. Tudni akarta kinek a nyakába varrhatja az egészet, kinek a szüleit hívhatja fel a hírrel, hogy a gyereke olajat ken a tanárokra. Senki nem lépett ki és senki nem árulta be a társait. Bár Neville érezhetően remegett, de összeszedte bátorsága délelőtt még fel nem használt morzsáit, és ellenállt a késztetésnek, hogy mindent bevalljon. 
A vacsora mindezek után gyászos hangulatban telt. A csapatnak rá kellett döbbennie, hogy a csínytevésnek súlyos következményei vannak. Abban azonban mindannyian egyet értettek, hogy nem adják fel. 

Éjszaka Piton őrködött a fiúk barakkja előtt, így Harry kénytelen volt búcsút inteni az, aznapi kufircnak. 
Pedig úgy érezte, lassan belejön a dologba. Szinte dorombolva fúrta fejét a párnájába, mikor a szakács „leckéire” gondolt. 
A férfi hosszú ujjaira, amik kíméletlen precizitással taszították a gyönyör karjaiba, vékony ajkai mögött megbújó gonosz kis fogaira, amikkel piros kis félköröket harapott a bőrébe… 
Harry beleszuszogott a párnájába és megpróbálta lecsillapítani magát. Közvetlen mellette Draco feküdt, és éberen figyelt minden zajra. Szinte érezte tekintetét a hátába fúródni. Közelebb húzódott a falhoz, a fejére húzta a takarót. Bár legszívesebben beleolvadt volna a deszkák közé. Igyekezett elterelni gondolatait Draco kitartóan kutató szürke szemeiről. Lehetőleg ismét Perselus felé. 
Feszes, vékony alakjára, selymes bőrére, a hátán húzódó kemény hegekre… Itt aztán kissé megakadt.
Rá kellett jönnie, hogy alig tud valamit a férfiról. Kémikus, aki kivételesen szakácsként dolgozik, a Roxfort pincéjében él és ennivalóan morcos alak. Összehúzta a szemöldökeit és azon gondolkodott, hogy módszeresen a falba fogja vagdosni a fejét. Szinte semmit nem tud a fickóról és az sem róla. Így nézve a kettejük között lévő kapcsolatot … hát, sok mindennek lehet nevezni, csak kapcsolatnak nem. 
Harry nekinyomta orrát az egyik deszkának és miközben beszívta a belőle áradó fa és halvány izzadtságszagot, fintorogva gratulált magának.
- Csodás vagy Potter! Épp részed van egy, egytáboros szexuális kalandban! 
Más valószínűleg kielégítőnek értékelné a helyzetet. Elvégre, a kötelezettségek nélküli szex ritka és élvezetes elfoglaltság lehet. Harry azonban nem így látta. Annyi, Dursley-éknák töltött év után kötődni akart valakihez. 
Talán ha beszélne vele… talán adna egy esélyt kettejüknek a tábor végeztével is. Túl sok talán… túl sok… Nem akart ezen rágódni. Ha a tábornak vége, még munkát és lakhelyet is kell találnia és jól tudta, hogy egyik sem egyszerű. 
A háta mögötti mozgolódás egy pillanatra kiszakította a merengésből. Nem tartott sokáig beazonosítani a zajok forrását. Surya ismét kisurrant az ágyából, hogy aztán Dracóéba másszon. Az indiai fiú csendesen lépkedett, de Harry éles fülei mégis követni tudták. A szőke görény ágyához settenkedett, felemelte a takarót és be akart simulni mellé. 
- Húzz innen Surya! 
- Mi? 
- Húzz már innen! 
- Ma nincs kedved hozzá? – suttogta a sötétbe – Nem baj, nekem az is jó, ha csak megölelsz – közölte, majd egy ügyes mozdulattal bevetette magát az ágyba és Draco hátához kucorodott. 
- Menj vissza a saját ágyadba! 
- Ne legyél már ilyen morcos… 
Harry hallotta, ahogy valamelyikük megfordul. 
- Mond, mit nem értesz az alatt, hogy húzz vissza a saját ágyadba? 
- Mi a fasz bajod van? 
- Túl sokszor jártam a vézna kis seggedben! Már nincs rá szükségem! – sziszegte Malfoy.
- A kis, kócos pöcsért eszed magad? – tudakolta Surya, és bár Harry nem láthatta, biztosra vette, hogy pont rá mutat a sötétben. 
- Nem kellesz, húzz már el! 
- Tudod Draco… szerintem kócoska seggét már megkörnyékezte valaki. És ahogy Potter a múltkor kinézett az állítólagos hasmenése után… nos, lehet, hogy már fel is próbálta. 
Surya visszalopakodott a saját helyére, Harry pedig dermedten bámulta a falat. Nem hitte, hogy ennyire feltűnő volt a hülye vigyora. 
Egyetlen dologban azonban döntésre jutott. Bármi is legyen az után, mielőtt véget ér a nyamvadt átnevelőtábor, tényleg odaadja a seggét Pitonnak. Mert mindaddig az ujjain kívül nem nagyon dugott bele mást és már azzal is… szóval… ótejóég de jó volt! Annak ellenére, hogy elítélendő, ki fogja élvezni minden egyes percét a kis kalandjának. Elvégre utána mehet az utcára munkát, meg lakást keresni… ki tudja, találkozik-e még valaha, egy Pitonhoz hasonló, taszítóan szexi fazonnal.