Itt a hulla! Hol a hulla? /3

Cím:Itt a hulla! Hol a hulla? 
fejezet: 3.
fandom: Harry Potter
korhatár: 18
műf.: humor, biszexualitás, gyilkosság, trágár beszéd
Figyelmeztetés: albínó Voldemort, vorry
Tartalom: Napóleon valahogy egy kocsiba kerül holtan. Persze az igazi neve nem ez, de annyi gond van a teteme elrejtésével, hogy egy idő után már senkit sem érdekel.
Voldemort temeti az apját… illetve temetné, de a fentebb említett közbeszól. Aztán jönnek a goth-ok…





- Ki… ki volt az a szerencsétlen IQ szegény idióta, aki kitalálta, hogy a WC-be rakjátok Napóleont?
Denem hangja az „i” betűnél megremegett kissé, ami elég bizonyíték volt, hogy borzalmasan ideges.
Milli és Draco futólag egymásra néztek, majd a barna lány kihúzta magát.
- Az enyém.
A maffiafőnök arca kis híján megvonaglott a kijelentés hallatán, de aztán hamar rendezte az arcvonásait.
- Jó. Segítsetek kivinni apám koporsóját. Harry és én elföldeljük, ti pedig becsavarjátok a rendőrcsajt egy szőnyegbe, és mintha csak a dolgotokat végeznétek, kicipelitek.
Egyből mozdultak mindketten, mint a letolt kisgyerekek, akik menekülni próbálnak az apjuk szigorú tekintete elől.
- Milli, egy szóra még – intett utánuk Voldemort.
A lány megtorpant, és közben egy szinte természetesnek tűnő mozdulattal kilökte a lassító Dracót az ajtón.
- Ne pátyolgasd! Nem az a dolgod. Ha hülyeséget csinál, elintézem az apjával. Ne kíméld.
- Rendben főnök. Ha elbassza, mint a vas.
Távozása után Harry percekig merengett rajta mi a fenét érthettek ez alatt, de már javában temették a koporsót, mikor rákérdezett.
Voldemort az ásójára támaszkodott. A zakóját rég levetette, az ingét könyékig feltűrte és kissé szuszogva vizsgálta Harryt.
- Az „Úgy jár, mint a vas” azt jelenti, hogy Milli addig fogja ütni, amíg meleg.
A temetkezési vállalkozó meg sem igen lepődött a dolgon. 
Harry lenézett a koporsóra, amit épp csak pár lapátnyi föld fedett még.
- Neked jó ez így?
Miután kihozták idősebb Denemet, Voldemort mondott pár szót a sírja felett, elmormoltak közösen egy imát, és majdnem az egész goth társulat lelkesen énekelt valami meglepően kellemes melódiát.
Egészen egyszerű, de alapjában véve kellemes temetés volt. Az őket bámuló fiúk és lányok – mert közben rájött, hogy férfiak is vannak köztük – továbbra is a temető kerítésén kívül sorakoztak és énekeltek. A hangjuk lágy szellőként fonta körül kettejüket, összekeveredve a sírokon virágzó növények leveleinek susogásával.
- Nekem az is elég lett volna, ha elásom hátul a kertjében az imádott rózsái között. Azt hittem, mivel vaskalapos, betokosodott vénember volt, akarna egy rendes temetést. Erre ma bedrogoztunk egy zsarut, majdnem kinyírtunk egy papot, Napóleon egy méretes váza mögé van hajtogatva, este lesz egy banzáj a közeli tisztáson, és mint kiderült, az apám egy szektavezér.
Harry körbenézett és megállapította, hogy jócskán hallótávolságon kívül vannak mindenkitől, de azért fojtott hangon jegyezte csak meg: - Te pedig maffiafőnök, legalább tudod, hogy nem estél olyan messze a fától.
Denem elmosolyodott. Nem azzal a szokásos szinte idegbajos arckifejezéssel, amivel a nap folyamán többször is megajándékozta beosztottjait, ez inkább egy nyugodt szusszanásnak tűnt.
- Meddig akarsz élni, Harry?
A kérdezett egykedvűen vállat vont.
- Nincs kifejezett kor, amit meg akarnék érni.
- Ez felhívás keringőre? – kezdett ismét lapátolni Voldemort.
- Inkább csak az ok, amiért pimasz merek lenni veled – elgondolkodott kissé. – Egyébként úgy gondolom még nincs késő megismerni apádat. Ott vannak a barátai, tőlük megtudhatsz pár dolgot.
- Tinédzserekkel mulassam az időt?
- A semminél jobb.
Egymásra néztek azzal a kíváncsian fürkésző tekintettel, amivel a másik ember gondolatait szokás kiolvasni az elméjéből. Természetesen az univerzum oly előrelátóan lett megalkotva, hogy a gondolatolvasás nem adatott meg az embereknek, így aztán csak merőn nézték egymást, millió és millió variációt lepergetve, mi is motoszkálhat a másik fejében.
- Rendben, de velem jössz.
- Mármint…?
- Ez még mindig a temetés része lesz, szóval kötelességed ott lenni.
Mindezt olyan határozott hangsúllyal adta elő, hogy Harry nem hitte, hogy lenne más választása is. Pedig talán ez lett volna az alkalom, amikor minden normális ember nyúlcipőt köt, és héthatáron túlra robog egy olyan ember közeléből, aki halállal fenyegeti. Harry szerette volna azt hinni, hogy nem valami újkeletű öngyilkos hajlam tartja ott, inkább a kíváncsiságára fogta az egészet.
Az éjszaka tehát ott érte kettejüket egy rakás tűz körül piáló és éneklő fiatallal, akik Voldemort legnagyobb rémületére, vulgáris részletekig menően képesek voltak kibeszélni az apja kalandjait. Mint kiderült az öreg először egy rakás iskolakerülőt gyűjtött maga köré, mint valami tyúkanyó, bár sokkal kevésbé tisztességes szándékai is voltak. 
Denem keserűen állapította meg, hogy semmivel sem lett nagyobb ember a szemében, mint annak előtte. Inkább csak azt a maradék kis becsületét is sikerült megkérdőjeleznie, amit eddig feltételezett róla.
Valószínűleg a kapuzárási pánik ment az agyára, de ezt így utólag nehéz volt megítélni. 
Minden esetre a követői felbuzdulva Harry és Voldemort engedékenységén, méretes máglyát raktak a réten. Aztán jóféle itókákat adogattak körbe azzal a felkiáltással, hogy azok mind a megboldogult kedvencei közt voltak. Inkább ünneplés volt ez, mint gyász még akkor is, ha ott lebegett a fejük felett az eljövendő időszak hiányérzettől terhes árnyéka. A külső szemlélő számára talán gondtalan ünneplés, a társak és az ital eltereli kicsit a jó barát elvesztése feletti gyászt, de a hétköznapok szürkesége gonoszul visszacsempészi majd mindannyiuk gondolatai közé.
Voldemort szótlanul figyelte őket, akár néprajzkutatók a törzsi szokásokat, Harry pedig őt tartotta szemmel.
A lobogó lángok narancsos fényénél a maffiafőnök bosszantó mód hasonlított egy angyalra. Hófehér bőre még porcelánszerűbbnek tűnt, a szemei pedig izzani látszottak, ahogy a tűzbe bámult. Csendes egyetértésben gubbasztottak egymás mellet, Harry munkaruháján, egy kevésbé nagyfontosságú szerepeket is megélt zakón.
Alig pár ember él, vagy élt a földön, aki képes lenne megszólaltatni egy ilyen egyszerű kis ruhadarabot. Az egyik minden bizonnyal maga Sherlock Holmes, a többiek pedig vadászó indiánok és bennszülöttek, akik még nem felejtették el a nyomok értelmezésének nemes művészetét. Ők talán kiolvashatták volna gyűrődésről gyűrődésre, hogy az éjszaka szálltával a két szótlanul üldögélő alak hogyan került egyre közelebb és közelebb egymáshoz, mígnem a nyakától és aljától eljutottak odáig, hogy szorosan egymáshoz simulva ücsörögtek a háta közepén. Maga a zakó mindezt az újabb gyűrődések begyűjtése miatti sokktól elaléltan heverve már nem látta, de kínját senki nem vette észre. A mozdulatlanság amúgy is a tárgyak sajátja…
Éjfél felé a feketeruhás fiúk és lányok épp hosszú sorban a tűzhöz léptek, mécsest gyújtottak, majd dúdolva megindultak a temető felé, hogy befejezvén a saját kis megemlékezésüket a közös tűz egy-egy darabkáját a sírra juttassák.
A temető majdnem olyan fényesen tündökölt azon az éjszakán, ahogy csak halottak napján szokott.
Harry kissé spiccesen bámulta az egészet és annak ellenére, hogy rengeteg szertartáson vett már részt, ezt különösen szépnek találta. Viszont nehezen állta meg mosolygás nélkül, ha maga mellé nézett a külsőre egészen égi tüneménynek tetsző maffiavezérre.
Talán az ördög … 
Harry közelebb hajolt, hogy a férfi fekete hajába temesse ujjait. A puszta kíváncsiság vezette, képtelen volt elhinni, hogy nem paróka. Látni akarta vajon tényleg olyan derékig érő, hófehér zuhatag van-e alája gyűrve, amilyet már tucatszor elképzelt.
Denem elkapta a kezét. Oda sem fordult, de kiélezett reflexei reagáltak minden apró változásra a perifériáin. Az agyáig még el sem ért, mi indította be a folyamatot, de az egyik keze már a fiúét fogta, a másik pedig az övében hordott apró fecskendőkön zongorázott. Egy szemvillanás sem kellett volna hozzá, hogy Potter elbúcsúzzon a világ naposabbik oldalától, de ugyanazok a beidegződések, amik a veszélyre figyelmeztették, meg is állították annak multával.
- Épp kacérkodom a gondolattal, hogy eléred a húszat, erre majdnem öngyilkos leszel itt nekem. Nem mondták még, hogy ne nyúlkálj figyelmeztetés nélkül?
- A hajad…? Egyébként már rég elmúltam húsz éves.
Tom összehúzta a szemeit aztán az órájára nézett futólag.
- Túl sokat ittál. Ágyba teszlek.
Meg sem várta a másik mit szól a dologhoz, csak felpattant, a hóna alá nyúlt és felhúzta őt is. A zakó gyűrött halmára ügyet sem vetve távoztak.
Harry először akart tiltakozni. Hogyne akart volna, mikor esze ágában sem volt magára hagyni ekkora tüzet egy rakás lököttel. Voldemortnak viszont dolga akadt. Napóleon teteme még mindig ott várakozott elszállításra és igencsak megérdemelte, hogy lezárják végre az ügyét.
Felcipelte a kissé imbolygó temetkezési vállalkozót a szobájába, majd megszerezte a kulcsait, és szép rendesen bezárt minden ajtót a további problémák elkerülése érdekében.
Már pirkadt, mire az emberei nyugodtan befarolhattak a ház elé, és az időközben újfent fogadóképessé vált roncstelepre szállíthatták Napóleont.
Firenze ugyanis egy éjszaka leforgása alatt sikeresen kékre-zöldre csépelte a helyi kocsmában ülésező szakszervezetiseket, és ennek eredményeképp minden visszatért nála a normális kerékvágásba. 

- Potter! Potter! – megrázta a fiú vállát, majd mivel nem ébredt fel, lehuppant az ágy szélére és lerúgta a cipőit.
Fáradt volt. A hulla végre úton, amerre kell, az apja barátai elszállingóztak, és semmi más vágya nem akadt, mint aludni egy keveset. De beszélnie kell még a fiúval.
Harry édesen szuszogott, a szemüvege egészen felcsúszott a homlokára a végtagjai szétvetve, mintha egymaga akarná elfoglalni az egész franciaágyat.
Akár álmában is megölhetné. Egy darabig kacérkodott a gondolattal, aztán inkább kiment a fürdőszobába és megszabadult a fekete parókájától. A haja szinte fellélegezve omlott ki eddigi béklyójából. A háta közepéig érő, hófehér tincsek csiklandozták a tarkóját, de valahogy nem maradt kedve bajlódni azzal, hogy éjszakára összekösse.
Mikor percek múlva visszatért a hálószobába Harry kicsit összébb húzta magát, de még mindig úgy aludt, mint egy fejbevágott matróz a kocsmapadló legkényelmesebb deszkáján terpeszkedve.
Denem a nap folyamán már tucatszor megállapította, hogy Potter nem az a gyilkos természet, akitől tartania kellene, de azért vegyes érzelmekkel foglalta el az ágy másik oldalát. Leginkább azért, mert a legkevésbé sem akart szánalommal vagy együttérzéssel gondolni valakire, akit reggel lehet, hogy el kell tennie láb alól. Épp ezért makacsul elhessengette a gondolatot hogy levegye a halálkufár homlokáról a szemüvegét és biztonságba helyezze. Hát szúrja meg a fejét, ha az kell neki!
A hajnal azonban üvöltés helyett egy fenekének nyomódó reggeli merevedést hozott magával. Két izmos, barna kar ölelte körbe a testét, Harry pedig valami olyasmit szuszogott a fülébe hogy „angyal”, amitől röhögésben tört ki.
- Azt hittem a pia mostanra kitisztul a véráramodból.
- Én is – közölte a fiú vajmi kevés meggyőződéssel a hangjában.
- Még nem döntöttem a sorsodról!
- Remek – dorombolta Denem tarkójának. – Akkor tulajdonképpen tökmindegy, hogy mit csinálok.
Az apró, de annál beszédesebb csípőkörzés, amivel a maffiafőnök fenekének dörzsölte magát, azért több volt, mint egy kis semmiség.
A kettejük alkotta emberi jin-jang jel lágy hullámzásba kezdett a reggel tiszteletére, egészen addig, míg a maffiafőnök meg nem unta, és Pottert a hátára fordítva magához ragadta a ritmus diktálását.
Harry hanyatt fekve, szinte mozdulatlansága késztetve a vörös szemek kereszttüzében, nem tehetett mást, mint figyelte, ahogy a férfi előkészíti magát. Aztán az albínó magába fogadta és onnantól nem is volt olyan nagy ingere arra, hogy mást is csináljon, mint hogy beigya a látványt és az érzéseket, amik a másik test szoros ölelésétől végig-végig robogtak rajta.
- Még mindig nem biztos, hogy megéred a holnapot! – lihegte Voldemort a csúcson, és Harry tudta, hogy komolyan gondolja.
Öt év múlva is ugyan olyan komolyan vette ezeket a szavakat, mint azon a reggelen, de sose tett mást, mint szelíden mosolygott rajtuk.

.oOo.

Reggel Hermione Granger egy szőnyegbe bugyolálva találta magát a város egyik legrosszabb hírű környékén. A feje sajgott, a ruhája piától bűzlött. A tárcáját kipakolták, aztán mellé dobták. Zavarosak voltak az emlékei. Mintha temetésre indult volna… Mindenesetre talált egy kidobott kiskutyát nem messze, az egyik kuka mögött. A kiérkező munkatársainak azt füllentette, hogy a kis dög megmentése közben zuhant az egyik konténerbe, azért bűzlik, mint valami pöcegödör. A szőrmókot Ronnak nevezte el. Évekkel később is megesett, hogy a dög a szőnyegre pisilt. Olyankor csak az boldogította, hogy szidalmazás közben a társa nevével dobálózhatott.
Bár még aznap visszament a temetőbe, de hosszas kérdezősködés után sem sikerült többet kiderítenie, mint hogy ott volt, látták. Ennyi. Később is nehezen magyarázta meg magának azt a napot. Bár többször próbálta felderíteni a történteket, de a 111 bájos bámészkodó annyit vehetett észre csupán, hogy két alak egy nagy rongyszőnyeget cipel ki feltekerve a balzsamozóból.
Hogy ez senkinek nem lett gyanús, az máig rejtély. Mert minek egy balzsamozó helyiségbe szőnyeg? De sem ezt nem kérdezte magától senki, sem azt, hogy vajon van-e köze mindennek a rendőr emlékezetkihagyásához.
Elkönyvelték, hogy Granger talán velük ivott a tűz körül. Később, ahogy egyre kérdezősködött többen is emlékeztek rá. Sőt! Egy ikerpár váltig állította, hogy hosszan csevegtek két üveg tequila társaságában. 

Millicent és Draco némi ideges szőnyegcipekedés után a furgonban töltötték a temetés napját és az éjszakát. Kirakták az elkábított nyomozót, kizsebelték és megfürdették rumban. Aztán lapultak és figyeltek. Nem lett volna szerencsés, ha ennél több baja esik, így felügyelték, amíg fel nem ébredt.
Távozása után Milli bemutatta a szőkeségnek, hogy milyenek a gorillára hajazó nők párzási szokásai.
Malfoyt egy hétig nem látta senki…