fejezet: 15
fandom: Harry Potter
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom: Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.
Harry sóhajtva nyitotta ki a konyhaajtót. Látta Pitont, miután Hopkins ecsetelte a családi körülményeit, és azok az ideges rángások, amik végigfutottak a férfi arcán, nem jelentettek sok jót.
Perselus háttal állt neki és a konyhapultot fikszírozta.
- Miért jöttél? Azt hittem még mindig büntetésben vagy.
- Beszélni akartam veled.
A vágódeszkába rezegve állt bele a kés, a szakács megfordult, kezeit karba fonta a mellkasán és a pultnak dőlt.
Ugyanazzal a pökhendi grimasszal méregette Harryt, mint ami a táborba érkezésükkor trónolt az arcán. Leszámítva persze, hogy most egyetlen muslinca sem szállt az orrába.
- Mégis miről?
A fiú zavarba jött. Becsukta maga mögött a konyhaajtót és körbenézett.
- Le tudok ülni valahová?
- A krumplis zsákra.
- Oké.
Amíg elhelyezkedett, addig is volt ideje gondolkodni, de végül kénytelen volt szembenézni Piton obszidián tekintetével.
- Nagyon fura fejet vágtál, mikor Hopkins ordibált velem.
- Definiálnád a „fura” jelentését?
- Én… - az ajkát rágcsálta zavartan.
A szakács felvonta fél szemöldökét és igyekezett kirekeszteni fejéből a bűnös gondolatot, hogy mennyire szeretné tulajdon fogaival gyötörni azt az édes rózsaszín húsdarabot.
- Jesszus! Kérlek ne nehezítsd meg a dolgomat. Lazíts, vagy valami.
- Szerinted olyan vagyok, aki feldobja a lábát a konyhapultra, és fűszálat rágcsálva a seggedre ver?
- Érdekes elképzelésed van a lazításról – ráncolta a homlokát Harry. – Nem vagyok túl lelkizős alkat tudod, de…
- Nem, nem tudom! Egyáltalán nem ismerjük egymást – vágott közbe Piton.
- Csak két hete találkoztunk. Persze, hogy nem ismerjük egymást! – csattant fel Harry.
- Ez esetben kijelenthetjük, hogy ez nem egy kapcsolat.
A fiú megújult érdeklődéssel tekintett fel a szakácsra.
- Te azt hitted, hogy majd össze akarok költözni veled a tábor után, mint a pasid?
Perselus nem felelt, de a nyakán megránduló ín épp elég árulkodó jel volt Harry számára, hogy tudja, beletrafált a dologba.
Jó ideig csak némán meredtek egymásra. Piton kezdte úgy érezni, hogy az elejétől fogva rossz irányból látott hozzá Harry jellemének feltérképezéséhez. Egy komisz, tapasztalatlan kiskölyöknek gondolta, aki annyira ártatlan, hogy nem is veszi észre magáról, mennyire szexi.
Most azonban meglátta a keserű tapasztalatok árnyékát a smaragd szemekben. Valami olyasmit, ami benne is ott volt a felszín alatt.
- Örülök, hogy nem kell visszamennem Vernon bácsiékhoz – összefűzte a kezeit és rájuk meredt. – Azt terveztem, hogy ha vége ennek az egésznek, az egyik barátomnál húzom meg magam. Felajánlotta a pincéjüket.
- Egy pincében akarsz lakni?
- Hol máshol? Egyébként úgy emlékszem te is ott laksz – mosolygott fel rá a fiú. – Munkát keresek, és amint lehet, albérletbe költözöm. Van némi félretett pénzem. Már nyolc éves korom óta arról álmodoztam, hogy amint lehet eljövök onnan. Nem akartam rád akaszkodni. Mégis, hogy jutott ilyesmi az eszedbe?
- Logikusnak tűnt.
- Ahha…
Egymásra meredtek. Perselus némileg megenyhültebben, Harry pedig szomorúan.
- Akkor most mi lesz? Felhagysz a leckéimmel és hagymagyilkolást rendezel? – sandított a vágólapra.
- Össze kell pakolnotok.
- Mi? – értetlenkedett a fiú.
- Dobby holnap éjjel jön értetek, szólj a kis barátaidnak, hogy szedjék össze a cuccaikat.
- Dobby? Akkor Roxfortba visznek minket?
- Hova máshova? – vonta fel a szemöldökét a férfi. – A tábor utolsó hetét ott tölthetitek.
- És mi ketten…? – óvatoskodott a fiú.
Perselus nagy levegőt vett.
- Nincs olyan, hogy mi ketten. Ez egy tábor, egy védett környezet, ahol kipattanhatnak ugyan kis szikrák, de egy kapcsolat az életről szól, a hétköznapokról, és nem egy ilyen speciális helyzetről.
- Az egyik barátom tandem ugrás közben pillantotta meg a barátnőjét és már három éve együtt vannak – szúrta közbe Harry.
Piton horkantott.
- Gondolod, hogy az volt életem legromantikusabb pillanata, mikor felfedeztelek a vájdlingra dőlve?
- Volt ott egy teknő és egy pók is – fűzte hozzá pimaszul Harry.
- Inkább menjen pakolni!
A fiút szinte fejbe kólintotta, hogy Piton ismét magázni kezdte. Felpattant a zsákról, fél lépéssel átszelte a konyhát, majd megragadta a szakácsot és magához rántotta egy csókra.
Nem ütközött semmilyen ellenállásba, talán Piton is úgy gondolta, hogy ez kijár nekik búcsúzásképp. Gyengéden ízlelgették egymást, mintha alaposan az agyukba akarnák vésni a másik ízét, mozdulatait, a haja illatát, az elfojtott szusszanásokat…
Pár perc múlva Harry a szakács ölében ült a krumplis zsákon, és próbált nem felkiáltani, ahogy annak ujjai elmerültek benne.
Fogalma sem volt, hogy a gyengéd búcsúzkodástól hogyan jutottak el odáig, hogy megint kétségbe esve szorítják a másikat, mohón és erőszakosan követelve valami megnevezhetetlent, amit egyedül nem tudnak megtalálni. Piton hol erőszakosan a bőrébe mart, mint valami megvadul állat, hol pilleszárny könnyedségű csókokat hintett a mellkasára, mintha nem tudná eldönteni, mit is akar tenni, összetörni az ölében sóhajtozó fiút, apró darabokra szaggatni a szívét és a lelkét, vagy a karjaiba zárni és simogatni mint valami törékeny műtárgyat.
Nem akarták elengedni a másikat még akkor sem, mikor szenvedélyük lecsillapult, és egymás vállára borulva pihegtek. Az ölelő karok lehanyatlottak, a csókok feleslegessé váltak, és mégis… egyikőjüknek sem akaródzott arrébb mozdulni.
Végül a szakács volt az, aki megemberelte magát és felsegítette Harryt.
- Menned kell.
- Perselus, szerintem…
- Ami most történt, felejtsd el! Indíts!
- Nem felejtem el! – sziszegte Harry. – Megértem az érveidet kettőnk ellen, de nincs jogod egyedül dönteni mindenről!
- Súlyos tévedésben élsz Potter! Ha úgy döntök, hogy mostantól semmi közünk egymáshoz, akkor semmi közünk.
Harry felráncigálta a nadrágját és ördögien rávigyorgott Pitonra.
- Én viszont úgy döntöttem, hogy felül fogod bírálni magad. Oh! És még mielőtt idegesítő taknyos kölyöknek neveznél… - kinyitotta az ajtót. – megyek összepakolni.
A fiú távozott, Perselus pedig egyedül maradt a konyhában, nyitott sliccel, idegesen morogva.
Kis gondolkodás után megengedett magának egy fanyar mosolyt.
- Alig várom, hogy mivel rukkolsz majd elő Potter – suttogta maga elé, és most először ő és a belső hangocskája mély egyetértésben leledzett.
A másnap reggel, furcsa helyzetben érte a kis csapatot. Nell szorosan William mellett feküdt, a fiú úgy ölelte magához, hogy mozdulni sem tudott. A többiek egy kupacban hortyogtak, az orosz lánytól legtávolabbi sarokban, mintha attól tartanának, hogy álmukban elvágja a torkukat.
Nem sikerült rájönniük, ki az áruló, és kezdtek olyannyira elfajulni a dolgok, hogy már poloskákat kerestek a barakk zugaiban, és átkutatták egymás cuccait. Mindeközben kiderült ugyan pár dolog, de semmi olyasmi, ami az áruló kilétére fényt derített volna.
Megbizonyosodott, hogy Surya fanatikus Hugh Jackman rajongó, hogy Nyuszi odahaza csellózik, Zima ősei tényleg eszkimók, és hogy Draco Malfoy egy rózsaszín tütüt rejteget a bőröndje mélyén.
Valamiért, ez az utóbbi információ nem okozott nagy megrökönyödést a csapat tagjai között…
A délelőtti foglalkozások elmaradtak.
Hermione kissé zaklatottan méregette Hopkins zárt ajtaját. Az asszony már a reggelinél sem mutatkozott, azután pedig még úgy sem. A kócos tudorkát kimondottan bosszantotta ez a viselkedés. Az előző napi hisztériakitörés után, valamiféle folytatást várt, és mivel ez nem következett be, hideg rázta a gondolatra, mit tervezhet. A feszültség tapintható sűrűséggel gomolygott a táborban. Piton rántottája szokatlan zöldes színben játszott, Nyuszi sokkal többet beszélt a kelleténél, míg az örökös duruzsolásba temetkező Neville – Zima páros, egymás hátának dőlve meredt maga elé. Valahogy semmi sem volt a helyén.
Harry egész nap sejtelmesen mosolygott, mint egy zakkant idióta és folyton Malfoyjal pusmogott, mintha közös titkuk lenne. Mindannyian az éjszakát várták, mikor végre megszabadulhatnak ettől az egész helytől. Egy hét, a gyönyörű Roxfort kastélyban, nem hangzott rosszul, bár ami azt illeti, Hopkins átnevelő tábora után még egy újabb nap az erdőben, is egészen jó kilátásokkal kecsegtetett volna.
Végül, úgy tizenegy óra tájban két autó érkezett. Nagydarab morcos fickók szálltak ki belőlük, amolyan verőember félék. Vicsorogva végigmérték a kíváncsiskodó táborlakókat, majd biccentettek a tér közepén álló keresztnek.
Hopkins ajtaja a nap folyamán először kivágódott, és az alacsony táborvezető peckesen kivonult.
- Rosszul látok, vagy tényleg egy lovaglópálca van a kezében? – suttogta Malfoy a lány fülébe.
Hermione összerezzent. Nem is vette észre, mikor lépett mögé a szőkeség.
- Jól látod.
- Sajnos ma osztoznom kell az üldözési mániádban. Ebből még rohadt nagy gond lehet.
A mellettük álló Harry elgondolkodva bólintott. Neki sem tetszettek a nagydarab fickók.
- Kerítsük elő Nellt.
- Minek? – tudakolta a szőkeség.
- Az apja tagja az orosz maffiának… nem? – emelte meg a szemöldökét Hermione.
- És mi köze az oroszoknak Hopkinshoz? Szerintem ezek a fickók németek, vagy svédek… elvégre, szőkék és kékszeműek.
Hermione kétkedőn sandított Harryre.
- Hallottál te már svéd verőemberekről?
- Nem – ismerte be a fiú.
- Huhú! Talán mindenkit megöltek, aki valaha látta őket! Veszélyben az életünk! – meregette a szemeit Malfoy, de válaszul csak lesújtó pillantásokat kapott. – Eh! Nem értitek ti a poént!
- Talán mert nem vagy vicces Draco – mosolyodott el a lány.
Úgy tíz perccel a verőember kinézetű óriások megérkezése után, Hopkins mindenkit összehívott az udvaron. Felsorakoztatta őket, és a csapat legnagyobb elképedésére, három kollégáját is melléjük állította.
Fekete kiskosztümöt viselt, kígyóbőr mintázatú tűsarkúval, amiben meglepően jól egyensúlyozott a kavicsos talajon. Határozottan úgy festett, mint egy „B” kategóriás gengszterfilm főgonosza.
- Nos, mivel egyesek azt hitték, hogy túljárhatnak az eszemen, úgy döntöttem, elhívom néhány kollégámat – vigyorgott elégedetten. – Ez a nyolc úriember lesz a segítségemre, mind elismert viselkedés specialista. Hétköznap általában egy kedves, jó fekvésű, német börtönben dolgoznak – hatásszünetképpen suhintott egyet a lovaglópálcájával - Tegnap éjjel már felállították a színpadot az egyik szomszédos mezőn, úgyhogy délután megkezdjük a próbákat. Ezentúl sehová sem mehettek egyedül! Mindenki együtt marad, és még a mellékhelyiségbe is kísérőt kaptok!
Nell gunyorosan vigyorgott az egyik gorillára, mire az méreteset sercintett a lábuk elé. Harry majdnem kidobta a taccsot a látványtól.
Hopkins úgy tett, mintha nem látná Potter zöldülő fejét, és folytatta a szankciók felsorolását.
- Ebéd előtt torna, aztán szövegpróba! Gyanítom a testneveléshez elég lesz egyetlen felügyelő, a többiekkel megbeszélésem van.
Az asszony intett az egyik izompólós kolosszusnak, aki velük maradt. Piton azonnal visszatért a konyhába, Susanna pedig sápadt arccal tántorgott a mellékhelyiség felé. Nem igazán lehetett tudni, hogy a köpködő smasszer akasztotta ki, vagy valami más, de most először a táborlakók együttérzéssel tekintettek a rózsaszín melegítős tanárnőre.
Max sem volt különösképpen elragadtatva a nyolc német megjelenésétől. Nem, mintha lett volna bármi beleszólása a tábor igazgatásába, de elvárta, hogy egy ilyen döntés előtt Hopkins tájékoztatja őket. Ez azonban nem történt meg, és a tornatanárnak volt egy olyan sanda gyanúja, hogy Dumbledore nem tévedett a nő elmeállapotát illetően… kezdett látványosan becsavarodni.
Kartávolságba állította a zavart pusmogásba burkolózó gyerekeket, majd megkezdte velük a bemelegítő gyakorlatokat.
- Karkörzés! Kettőt előre, kettőt hátra! Lassan! Nem helikopternek készülünk, csak bemelegítünk!
A táborvezető ajtaja kivágódott, a bongyorhajú asszony pedig kihajolt rajta.
- Mr. Hemarai! Lenne még pár kérdésem a barátairól, megtenné, hogy befárad és elmesél ezt, azt? – Surya dermedten bámult maga elé. – Ez nem kérés volt! – fortyant fel Hopkins.
- Surya? Ugye nem… ugye nem te… - hápogott Mione.
Az indiai fiú nehezen tudta volna tagadni ezek után, hogy ő köpte be az egész bandát, de nem volt ideje arra, hogy bármit is mondjon, mert a testnevelésre beosztott gorilla mögé lépett, megemelte, majd az elégedetten vigyorgó Hopkinshoz szállította.
- Folytassák a gyakorlatokat! – parancsolta az asszony és bevágta az ajtaját.
Max összecsikorgatta a fogait. Ha nem ellenkezett volna elveivel a nőverés, berontott volna, lekever kettőt Hopkinsnak, majd megkötözi és bezárja a szekrénybe. Néha nem a legszerencsésebb, ha az embernek vannak elvei…
Nellt azonban semmi sem gátolta meg abban, hogy bármilyen nemű emberi lényt az ökle útjába ejtsen. Érdekes módon azonban benne nem Hopkins elgyepálásának gondolata fogalmazódott meg, hanem inkább Suryáé.
Úgy elálmodozott a legkülönbözőbb testi fenyítések részletes megtervezésének közepette, hogy észre sem vette, amikor Max rákiabált.
Rajta kívül mindenki szó nélkül követte a tornatanár mozdulatait. Jobbára azért, mert nem tudták mit kezdhetnének az új helyzettel. Vállvonogatással feleltek egymás kérdő tekintetére, és szavak nélkül is egyetértettek abban, hogy ebéd közben át kell majd értékelniük a helyzetüket.
Nell azonban túlságosan elmerengett, így sem a sokatmondó pillantások nem jutottak el az agyáig, sem Max vezényszavai.
Akkor tért magához, mikor az őrzésükkel megbízott smasszer elé lépett és gorillaképét az övéhez tolta.
- Mé' nem csinálod a gyakorlatot? – tette fel a kérdést, tört angolsággal.
Az orosz lány amúgy sem szerette, ha parancsolgattak neki, de azt már igazán zokon vette, hogy egy emberszabású főemlős, együgyű faggatózásával megzavarja az álmodozását.
- Csak! – vetette oda pimaszul, és tömény undor ült ki az arcára.
- Azt csinálod, amit a tanárod mond! – dörrent rá a fickó, és fenyegetően fölé magasodott. – Kezdj neki!
Nell nehezen viselte, amikor egy fickó azt képzelte, hogy pusztán méretbeni fölényével bármire rákényszerítheti. Látott már profi bokszolókat vérző orral csúszni a 160 centis apja előtt, amikor nem fizették meg az adósságukat, így aztán hamar megtanulta, hogy az erőfölény senkit nem jogosít fel a fensőbbségteljes viselkedésre. Röviden és tömören, a hányinger kerülgette a smasszerbácsitól.
- Nincs kedvem – tüntetőleg karba fonta kezeit – Most mit csinálsz velem cicafiú? Összekarmolsz?
A német összeszorította az állkapcsát, és figyelmeztető jelleggel megremegett.
Mindenki dermedten figyelte a kibontakozó jelenetet.
Össze sem volt hasonlítható azzal, mikor Nell, Maxxal szemtelenkedett. Akkor az orosz lány néha eleresztett egy-egy mosolyt, néha pedig egészen gonoszan elvigyorodott. A némettel szemben, azonban halálosan komoly maradt. Szemrebbenés nélkül meredt rá, valahogy olyan stílusban, mint Piton a felszeletelésre szánt húsra.
- Ez most ugye nem az a kirakós dolog? – tudakolta bizonytalanul Nyuszi, de maga is tudta a választ.
- Ebből balhé lesz – szívta a fogát Zima.
- Felteszem a desszertem Nellre – vigyorodott el Malfoy.
- Fogd be a szád! – sziszegte Mione. – Ebből még tényleg nagy baj lehet.
Max lépett az egymásra meredő ellenfelek közé.
- Megtenné, hogy nem inzultálja Nasgarovot? Ők itt nem elítéltek! Semmi szükség…
A smasszer összehúzta szemeit.
- Orosz?
- Bajod van a származásommal… német?
- Ne ugass vissza nekem, te vodkavedelő ribanc! – fortyant fel a smasszer.
Nell és Max ökle, pontosan egyszerre lendült.
A német fickó olyan elegáns ívben hanyatlott hátra, amelyet bármelyik kungfu film kaszkadőre megirigyelt volna.
Aztán kiterült… és nem mozdult.
- Gyönyörű ütés volt – jegyezte meg őszinte elismeréssel a hangjában a tornatanár.
- A tiéd is – nyugtázta Nell.
Max lebámult a smasszer ájult testére, majd némileg zavartan megvakargatta a tarkóját.
- Lenne kedved eljönni velem valahova, ha kijutunk innen?
Nell, pár másodpercig meglepetten méregette, majd gonoszkodó félmosolyra húzta száját.
- Attól függ, hova akarsz vinni.
- Pusztakezes boksz?
Az orosz lány elégedettnek tűnt.
- Előre, ahol fröcsög a vér?
- Csakis! – bólintott a tornatanár.
- Akkor számíthatsz rám.
Harry mindeközben Hermione mögé lépett és megkopogtatta a vállát.
- Ők ketten most…
Max meghallotta a hangját, és szembefordult a csapattal.
- Mindenkinek lovagló állás, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk a gyakorlatokat! Erről a kis incidensről meg egy szót se senkinek!– szigorúan rámeredt a csapatra. – Fekvőtámaszozni fogtok két órán keresztül, ha nem kapjátok össze magatokat azonnal!
- Tojok a fekvőtámaszra! – horkant fel Malfoy. – Durvább a balhorga, mint Muhammad Alinak! – azzal vigyorogva visszaállt a helyére.
A fickó csak akkor tért magához, amikor társai kisorjáztak Hopkinstól, hogy eltereljék az egész csapatot ebédelni. Próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de a szeme alatt éktelenkedő két monokli nem sokat segített ebben a tevékenységben. Végül kimagyarázta magát valahogy. Elhatározta, hogy bosszút áll a kis orosz rimán, de a társainak semmi pénzért be nem vallotta volna, hogy egy nő ütötte ki.
Surya iszonyú kínban volt. Elárulta a csapatot… ez tény, de egyszeri bosszúállásról volt szó, esze ágában sem volt Hopkins személyi spiclijévé válni. Pedig a nő ezt várta tőle…
Az ebédlőasztalnál a szokásos helyére telepedett, Malfoy mellé, de olyan érezhetően áradtak felé a gyűlölethullámok, hogy egy falatot sem bírt lenyelni.
- Buddha szent nevére mondom, nem gondoltam, hogy ez lesz belőle!
- Nem? Akkor mégis mi a francért csináltad?- horkantott Hermione.
- Mérges voltam Harryre – turkálta az ételt a tányérján.
- Mérges? Mi a faszért?
- Szerinted? Tanácsot kértél tőlem, és azt mondtad, nem érdekel Malfoy, erre amint elváltunk, te belibegtél a sátrába és rábuktál a farkára! – sziszegte az indiai fiú. – Láttalak titeket!
- Láttál engem amint Malfoyjal szexelek? Te totál idióta vagy!
Draco csendesen mosolygott a gondolatra, milyen lett volna megdöngetni Harryt, de úgy gondolta, nem lenne jó pont egy ilyen feszült helyzetben, ha hangosan is kifejtené az elképzeléseit.
- Bementél hozzá és aztán egymáson fetrengtetek!
Harry a homlokára csapott.
- Te tényleg egy méretes barom vagy! Megbotlottam, mikor beléptem a sátorba, ezért kerültem rá!
Az egyik smasszer, aki az ebédlő sarkában ácsorgott, kezdte igencsak figyelmeztetőleg ráncolni a homlokát, így Harry a tányérja fölé hajolt, és halkabbra vette magát.
- És mivel magyarázod, hogy nem szálltál le róla?
Mindenki feszülten várta a választ az asztalnál. Egyedül William kanalazgatta nyugodtan a sajtkrém levesét.
- A gombos pizsamafelsője volt rajta! Mikor elvágódtam, beleakadt a hajam, és beletelt vagy tíz percbe, mire kibogoztam belőle! Szerinted nekem Malfoyon feküdni volt életem álma?
- Valld be édes, hogy életed leggyönyörűbb tíz perce volt! Kéjesen visongtál, mikor meghúzkodtam a bozontodat és sóhajaiddal cirógattad a mellkasom – Draco hangja sosem hallott mélységgel dorombolt.
- Fogd be! – vágta hozzá a szalvétáját Harry.
- Most miért? Engem totál beindít! – közölte álmodozva Neville, mire Zima vigyorogva oldalba bökte.
- Ti akkor nem…?
- Nem! És sohasem! Amint kiszabadítottam a hajam tisztáztuk a helyzetet!
- Akkor mégis ki miatt kértél tőlem tanácsot?
- Muszáj ezt most firtatni? – szívta a fogát Harry.
- Neville vagy William miatt? – firtatta az indiai fiú.
A két említett megdermedt egy pillanatra.
- Bocs Harry, de nekem nem vagy az esetem – vágott búbánatos képet Neville.
- Nekem sem – bólintott rá a fekete fiú.
- Kösz a megértést skacok, de ti sem az enyémek.
Erre aztán melegen egymásra mosolyogtak, miközben mindegyikük meg volt győződve róla, hogy a másik kettő csak kedves akar lenni, ezért füllent.
- Oké, Surya egy méretes barom! Beszélhetnénk valami másról? Mondjuk, hogy hogy a fenébe jutunk ki innen? – sziszegte Mione.
- Az áruló előtt tárgyaljunk? – pedzegette Nyuszi.
- Máshol nem tudunk – közölte csalódottan Zima, és félretolt egy furcsa alakú gomba darabot a rizottójából.
- Buddhára esküszöm, hogy soha többet nem teszek ilyesmit!
- Felőlem Allahra, vagy a fagyos szentekre is leteheted a nagyesküt, ha bármit is mondasz Hopkinsnak, Nell a szart is kiveri belőled! – szögezte le Mione.
- Alig várom a lehetőséget! – vigyorgott vérfagyasztóan az orosz.
Sikeresen megegyeztek abban, ki mikor fogja szemmel tartani az indiait, valamint, hogy akármekkora seggfej is, a tornatanárban megbízhatnak.
- Emlékeztek rá, hogy mikor Dumbledore partyjára mentünk, az összes tanár el volt kábítva?
- Jah. Az most is elég hasznos lenne – bólogatott William, aki a többiekkel ellentétben már befejezte az evést, mivel jóval kevesebbet jártatta a száját.
- Majd én elintézem – ajánlkozott Harry. – Tudom, ki csinálta, talán újra megteszi.
- Biztos?
- Bízzátok csak rám!
- Azért jó lenne egy „B” terv is.
- Mármint? Ha nem kábulnak el, akkor tizenegy körül kirontunk mint Zrínyi és leverjük őket? – tárta szét a karját Hermione.
- Ki az a Zrínyi? – kérdezte Neville.
- Lényegtelen. Valami csávó aki kirontott – vont vállat a kócos tudorka.
A legkevésbé arra volt ideje, hogy európai történelemleckéket adjon a társaságnak.
- Akkor mi legyen a „B” terv?
- Hát, ha Harry nem jár sikerrel, akkor külső segítség kell.
- Beszélek Maxszal.
- Egyébként komoly, hogy randizni fogsz vele? – tudakolta Neville az orosztól.
- Csak megnézünk egy bokszmeccset – vont vállat a lány.
- Nekem ez elég randi szagú…
- Na, kit verjek laposra? – ropogtatta meg ujjait Nell.
Az egyik smasszer melléjük lépett, így aztán kénytelenek voltak elhallgatni. Tucatnyi kérdés maradt a levegőben, elvarratlan és kivesézetlen szálak, de sajnos nem volt lehetőség a tisztázásukra.
Mindannyian féltek. Próbáltak úgy tenni, mintha ez az egész ugyanannak a könnyed, gerillarendszerű ellenállásnak a része lenne, amit eddig folytattak, de jól tudták, hogy ez nem így van.
A smasszerek megjelenésével a helyzetük sokkal komolyabbá vált. Igazi börtönben érezték magukat, őrökkel, börtönigazgatóval és bár nem voltak rácsok, amibe belekapaszkodva szűkölhettek volna, de az összhatás eléréséhez nem is kellettek.
- Ebéd vége! – közölte az egyik német.
Kénytelenek voltak fejet hajtva engedelmeskedni a parancsnak és Perselus elé halmozni a tányérokat.
A szakács sem volt kimondottan lelkes a fejlemények miatt. Már nagyon várta az estét, hogy végre megszabaduljon a helytől és az egész bandától. A bíró által kiszabott közmunkát az előző nappal bezárólag elvégezte, és már semmiféle kötelezettség nem láncolta a táborhoz. Minden következmény nélkül otthagyhatta volna a konyhát, meg a mocskos edényeket, Hopkinst, a hülye németeket és az egész idióta bandát. Sosem volt az a kimondottan vajszívű pasas, de erre a lépésre valamiért mégsem vitte rá a lélek. Nem csak Harry két szép szeméért visszakozott. Volt valami bosszantó abban, ahogy a dolgok lassan, lépésről lépésre haladtak a káosz felé, ahogy a táborból pár nap alatt szinte büntetőtelep lett, ahogy a máskor vidáman hangoskodó táborlakók csendben és lehajtott fejjel adták át az üres tálcáikat…
- Mr. Piton! Ma én vagyok a soros a mosogatásban. Azonnal kezdjek, vagy jöjjek vissza, ha már ön is evett?
Perselus pár pillanatig nem értette, miről is van szó, de Harry az egyik smasszer felé biccentett.
- Hülye kérdés! Halmokban áll a mosatlan, most van szükségem magára! Vegyen kötényt és kesztyűt! – Perselus rásandított az egyik őrre – Ugye képes egyedül is megtenni azt a néhány métert?
A férfi biccentett, de mielőtt kiterelte a csapat többi tagját az udvarra, azért leellenőrizte, hogy Harry valóban a mosogató fölé görnyed-e.
Mikor mindannyian távoztak, Harry megragadta a szakács ingét és magához rántotta egy csókra.
- Potter! Miben egyeztünk meg?
- Erre most nincs időm – morrant fel Harry. – pár perc és Hopkins felvilágosítja őket, hogy ma nem is kell mosogatnom, szóval figyelj! El kéne kábítanod a smasszereket, úgy mint múltkor a tanárokat. Ha nem megy, akkor éjjel kéne valami elterelés, amíg Max kinyitja a barakkokat.
- Rendben.
- Huh! Ez a szökéstervezgetés egészen beindít! – vigyorgott rá a fiú.
- Semmi közöm a gerjedelmedhez – horkant fel a szakács.
- Hazudós…
Még sikerült lopnia egy újabb csókot Perselus ajkairól, mielőtt a monoklis arcú smasszer kivágta volna az ajtót és elvonszolja.
A világ borúsabbá vált. Nem csak átvitt értelemben, de gyakorlatban is. Hopkins kiterelte őket a színpadhoz és kiosztotta a szövegeket, de a szemerkélő eső megakadályozta benne, hogy érdemben foglalkozzanak is bármivel. Így aztán a csapatot visszaterelték az ebédlőbe, és az egész délutánt csöndes szövegtanulással kellett tölteniük.
Unatkoztak. Senkinek nem volt kedve bemagolni valamit, amire reményeik szerint sohasem lesz szükségük, ráadásul aki unalmában végül mégis beleolvasott, az is undorodva dobta el magától az egész szövegkönyvet.
Pár órán belül odáig jutottak, hogy közösen megszámolták az ebédlő linóleum padlójának virágmintáit, majd villákból és poharakból építettek várat az egyik asztalon.
A smasszerek az ajtó előtt álltak, de csak akkor dörrentek rájuk, ha beszélgettek, így a csapat mindent teljes csendben csinált.
Mindezek után egészen üdítőleg hatott, mikor Hopkins kivágta az ajtót és kettesével elterelték őket fürdeni.
Este tízre, mire ágyba dugták őket, már javában zuhogott az eső. Két-két őr állt a barakkok előtt, a másik négy, pedig járőrözött a tábor területén.
- Nem dőltek ki – morgott Malfoy a fiúk barakkjában. – Ezt elkúrtad. Még jó, hogy van egy selejtes „B”tervünk is.
- Semmit sem kúrtam el! Az altató a kajájukba került volna, de ezek se nem ettek, se nem ittak semmit a konyháról!
- Piton ütötte ki múltkor a tanárokat? – eszmélt rá Neville.
- Ki más lehetett volna? – dörmögte William. – Úgy tűnik, rajtad kívül mindenki rájött.
A sötétben nem láthatták, de mindannyian biztosak voltak benne, hogy a dundi fiú elvörösödik szégyenében.
- Szóval, akkor most mi lesz? Rábízzuk magunkat Maxra? Az a fickó erős mint egy bika, de kb. annyi esze is van – mormogott a szőkeség.
Már mindannyian összepakolták a legfontosabb dolgaikat és távozásra készen álltak. Valószínűleg a lányok is ugyanúgy. Malfoy fel-alá téblábolt, ezzel az őrület szélére sodorva mindenkit. Harry életében először körömrágásra vetemedett, Surya a még megmaradt pucérnős képeket vakargatta a falról, Neville az ajkát rágta, William pedig azzal szórakozott, hogy csendesen hallgatta a tetőn kopogó esőcseppeket.
Az indiai fiú egy pillanatra megtorpant.
- A vécé ablakkal mi van?
- Hogy jön az most ide?
- Slozira kimehetünk, és én kiférek az ablakon. Tudom, hogy a gorilla elkísér majd, de ha kimászom hátul és meglapulok, akkor lesz hacacáré amíg keresnek – lelkesedett fel.
William felült és a gyér fénynél Dracóra függesztette ébenszín szemeit.
- Ez használható ötletnek látszik.
- És mi lesz, ha elkapják, és nem ér oda éjfélkor a kocsihoz? – köpött ki egy körömdarabot Harry.
Az indiai fiú abbahagyta a kaparászást, és sóhajtott.
- Nem nagy ügy. Nem bánthatnak, max bezárnak ide. Egyébként meg tuti, hogy nem fognak elkapni.
- Tök sötét van, zuhog az eső, és sokkal jobban ismeri a terepet, mint a németek – dörmögte William. – van esélye.
- Vannak ellenérzéseim, de ha tényleg nem hagy minket szarban, akkor próba cseresznye! – vont vállat Neville.
A dundi fiú még mindig nem bocsájtott meg Suryának, de rajta kívül egyikük sem lett volna képes kimászni azon az ablakon.
- Akkor?
- Akkor most mindenki bevágódik a takaró alá, amíg kikéredzkedsz.
Az ablakon kimászási nagyjelenetet könnyebb volt kigondolni, mint a valóságban is véghezvinni. A nyílás olyan kicsi volt, hogy Surya gyanította, pár napig lila lesz a háta ezután a kaland után. Nem is beszélve arról, hogy a zuhogó eső miatt az épületek mögötti, murvával fel nem szórt területek komplett sártengerré változtak. Mikor kiesett az ablakon, egyenesen egy pocsolyába érkezett.
Próbált nem törődni az arcába fröccsenő sárral, és leginkább úgy gondolni a dologra, mint egy ingyenes iszappakolásra.
Röviden körülkémlelt, majd ellopódzott a legközelebbi bokorig.
Igazából nem gondolta, hogy az eltűnése miatt elég nagy patáliát csapnának ahhoz, hogy a többiek nyugodtan kilopódzhassanak. Sokkal nagyobb gondot kell okoznia…
Ha bárki rákérdezett volna akkor, hogy miért hatalmasodik el élvhajhász vigyor az arcán, minden bizonnyal letagadja, hogy elképzelte magát indiai rambóharcosként. Mivel azonban senki sem tett fel neki ilyen kérdést, csendben képzelgett tovább egy, a homloka köré csavart piros szalagról és egy pár fatörzs vastagságú bicepszről.
Látta az őröket. Kivárta, amíg eltűnnek a konyha sarkánál, majd ellopódzott az étkezőig és óvatosan belopakodott. Átcsusszant az ételkiadó pulton, egyenesen a konyhába. Pár percnyi zavart kotorászás után meg is találta amit keresett… sőt, még valami mást is, amitől kétszeresen kedve támadt vigyorogni.
- Mikor ment el? – türelmetlenkedett Malfoy
- Már vagy húsz perce - sandított az órájára William.
Pár perccel korábban hallották, amint a smasszerek idegesen megvitatnak valamit az ajtajuk előtt, majd az egyik bejött, és megszámlálta őket.
A járőröző fickók Surya keresésére indultak. A barakkok előtt azonban két-két ember maradt, csak cserélődtek a smasszerek.
- Hát ezzel nem sokat értünk – sóhajtotta Neville.
- Valójában hasznos volt. A járőrök nélkül sokkal több esélye van Maxnak – sóhajtott a szőkeség.
William visszahanyatlott az ágyára, és Draco is követte a példáját. Most Neville kezdett értelmetlen mászkálásba fel s alá.
Egyetlen perc is óráknak tűnt, az idegeik lassan vitustáncot jártak a koponyájukon belül. Az esőcseppek kopogása ritmusos káoszként cincálta az önuralmukat. Legszívesebben kirontottak volna, és gyalog nekivágnak az erdőnek.
Egy robbanás szakította félbe mélázásukat.
Azonnal az ablakhoz pattantak.
Sűrű füst szállt fel a fák mögül, néhány lángnyelv társaságában.
- Nem ott van az a rohadt színpad?
- Szerintem csak volt – dünnyögte a néger fiú.
- Alábecsültük a kis nyervogós buzit! – vigyorgott Malfoy. – Ha ennek vége, hálából ájulásig kefélem!
- Oh… annak örülni fog – vörösödött el a dundi fiú.
Az egyik smasszer elrohant a robbanás irányába.
Sötét árnyék lopódzott végig a barakkok mögött. Úgy mozgott a sáros talajon, hogy alig lett nedves a nadrágja. Mikor látta, hogy csak egy ember marad a barakk előtt, támadásba lendült.
Az ajtó kitárult, de az eddigi, „arcodba világítok a zseblámpával” megmozdulás helyett, egy selymes, mély hang szólalt meg.
- Nem várok egy évig! Csipkedjék magukat, mindjárt tizenegy óra és még oda kell érnünk.
- Piton? – suttogta Neville.
- Nem, Mr. Longbotom… a Télapó vagyok.
Harry azonnal felpattant, magához ragadta a zsákját és kipislogott a szakács mellett az udvarra.
- A lányok?
- Rudolf és a többi szarvas már intézi – horkantott Perselus. – Mind megvannak?
- Surya kiszökött, épp figyelem elterel, de tudja hová kell jönnie – készült össze Malfoy is.
- Nagyszerű.
Valójában egyáltalán nem gondolta, hogy az lenne, mert így ráhárult a feladat, hogy még a kis indiai idiótát is összeszedje.
- A robbanás is az ő műve?
- Valószínűleg – bólintott Harry.
Piton átterelte őket a lányok barakkja elé, ahol Max már elintézte az őrséget, csak a fiúkra vártak.
- Hemarai hiányzik. Megyek, összeszedem, a többieket vidd a kocsihoz. Ha nem érkezünk időben, akkor induljatok el nélkülünk. Tudom az utat az erdőn át.
- Oké. – nyugtázta a tornatanár. – Én megyek elől. Nell! Te zárod a sort.
Az orosz lány bólintott és a csapat elindult a találkozóhely felé.
Piton még pár percig a barakk előtt ácsorgott. Gondosan leellenőrizte a zsebében rejtegetett sokkolót, majd fogcsikorgatva nekivágott az esőfüggöny mögé rejtőzött erdőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése