Borosta a tüll alatt /1

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 1.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.




A rózsaszín a legszebb szín! Erőteljes, és vibráló, felkelti mindenki figyelmét. Szexis, és vadító, de mindezekkel egy időben valamiféle gyermeki ártatlanság is sugárzik belőle. Talán ez a kettősség volt, az ami Draco Malfoyt véglegesen rabul ejtette. Na meg persze az a tény is, hogy neki, mint fiúnak, ez a szín valamiképpen tabunak számított. Legalábbis abban a mennyiségben, amiben ő viselni akarta…
Fekete fellegek gyülekeztek a Malfoy kúria felett, szó szerinti, és átvitt értelemben is. De, Draco abban a pillanatban még egész boldog volt, szobája magányában ugrabugrált, úgy billegve az antik bútorok között, mintha kincsvadászként csapdákat kerülgetne. Csak egy fehér vászonnadrágot viselt, széles vajszínű övvel átkötve. Az öv egészen úgy néz ki, mintha kókuszrostokból, vagy nyers lenből fonták volna. Fedetlen mellkasán, és kezein ingerlően domborodtak ki az izmok.
 Karján, lazán átvetve vagy nyolc ing, a rózsaszín különböző árnyalataiban, az egészen leheletnyitől a neonfényű magentáig.
Draco a lakosztályában álló hatalmas tükörhöz galoppozott, és egymás után maga elé rakosgatta az ingeket. Néhánynál elégedetten csettintett a nyelvével, néhányszor vidáman körbefordult, majd egy az apjától ellesett végtelenül arrogáns arckifejezéssel végigmérte önmagát. Végül elégedetten biccentett. Hiszen mi más lehetne, ha nem szívdöglesztő?
Odakinn ekkor kezdett el zuhogni az eső, de egy cseppet sem izgatta. Minden idegszála, minden gondolata Hawaii, és az ott eltöltendő szünideje körül forogott. A napfény, a tenger, a pálmafák, és persze nem utolsó sorban a végtelen szabadság. Ott végre az lehet, ami akar, azt tehet, amit akar, és legfőképp azzal, akivel akarja… Incselkedve forgatta meg a csípőjét, és arra gondolt, hogy meg kell döntenie egy feszes fenekű fekete srácot a nyáron. Az külön bónusz, ha fűszoknyát visel!
Egész évben el kellett viselnie a menyasszonyát Pansyt, akinek már az említésére is vigyázzba vágták magukat a hátán lézengő piheszőrök.
Nem elég, hogy egy év múlva feleségül kell vennie, de addig is a nyakára járt, idegesítő locsogással nehezítve meg a napjait. És akkor még szó sem esett ama kívánalmairól, hogy Draco még az esküvőjük előtt tegye magáévá.
„ A szerelemnek nem lehet gátakat szabni! „ Pansy értelmezése szerint márpedig az, hogy várjanak a nászéjszakájukig, akadálynak számított. Olyannak, amit minél előbb le akart dönteni, pedig Draco soha egy szóval nem emlegetett neki szerelmet. Ez azonban nem tartotta vissza Pansyt, hogy szíve hölgyévé kikiáltva magát, a Malfoy kúria különböző, eldugott zugaiban molesztálja vőlegényét. 
Így a szőkeség arra kényszerült, hogy életének lehető legnagyobb részét társaságban töltse. Vagy bujdokoljon. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy már egészen kiskorában felfedezte a falak mögött futó szűk folyosókat, így volt némi esélye arra, hogy elkerülje jövendő aráját, mikor az rá vadászik.
Ahogy azonban múlt az idő Pansy egyre rafkósabb lett, és valahogy mindig a nyomára jutott. Draco kezdett gyanakodni, hogy talán GPS-t rejtett az alsógatyáiba, vagy valami ilyesmi.
- De végre lesz egy kis szünet trúdidú… - dúdolta boldogan, és forgott kettőt a tengelye körül. 
Ekkor ütött szöget fejében a gondolat, hogy: Ha már lúd, legyen kövér!
Persze, egyáltalán nem szárnyas jószágok hízlalásán járt az esze. A szobája falait borító tucatnyi szőttes egyikéhez lépett, és négykézlábra ereszkedve matatni kezdett mögötte. Elsuttogott pár kósza szitkot, amiért egy fiúnak dugdosnia kell a személyes dolgait a saját szobájában, majd a falvédő mögül egy cipős dobozt emelt ki. Tucatnyi rózsaszín koponya díszítette a tetejét, vérző rózsákkal, és gonoszul bámuló pókocskákkal.
Kiskora óta ebben tartotta a titkait. Óvodás korában, leveleket, lepkéket, és preparált bogarakat, később pornóújságokat, lányok bugyijait, idővel pedig bokszeralsókat. Pár éve felhagyott a trófeagyűjtéssel, és a kis doboz tartalma minden eddiginél felnőttesebbre váltott át. Gésagolyók, tojásvibrátor, síkosító, és egy csinos rózsaszín dildó.
Az ágyára borította tartalmát, de ezzel súlyos dilemmát okozott önmagának. Biztos volt benne, hogy nem tudja magával vinni az összeset, márpedig a választás a legnehezebb dolog. Felkapta a dildót, és a tükörköz sétált vele. Vigyorogva cirógatta végig vele a mellkasát, majd visszalépett, és a másik kezébe ragadta a tojásvibrátort.
- Nos… Könnyebb lenne, ha az alapján dönthetnék, hogy melyik megy a szemem színéhez - közölte fennhangon a tükörképével, és a nadrágját kezdte fixírozni – vajon farkamhoz a bézs, vagy a lila menne jobban?
Vigyorogva oldozta ki az övét. 
Fél órán belül a szoba többi rejtett helyéről is előkerültek a különböző játékszerek, többek között egy fekete szíjakból álló lakkruha is.
Sápadt bőrén különösen érzékien feszültek a szíjak, mintha valaki rabszolgasorba akarta volna hajtani Hófehérkét. Az egész tulajdonképpen csak amiatt az apró sort miatt volt ruhának nevezhető, ami az ágyékát takarta, máskülönben lakkpántok kuszán érzéki egyvelege volt. Naná, hogy felvette! A gondos mérlegeléshez muszáj felpróbálni egy ilyen rucit.
- Na, most? Hmm…?
Kihúzta magát, és újra végigsimított testén a dildó végével. Egészen szórakoztatónak találta, hogy közben úgy néz ki, mint valami pornó sztár.
- Határozottan a rózsaszín, de a zöld vibrátort is el kéne vinnem…
- Draco!
A szőkeség megperdült, és egy elképed, és egyszersmind haragos apával találta magát szemközt. Lucius a legjobb öltönyében ácsorgott fia szobájának küszöbén, és arisztokratikusan higgadt arcán nyoma sem volt a szokásos gőgnek.
- Apa?!
- Mit keres rajtad ez a… - az ajtóban ácsorgó Lucius szavai döbbenten akadtak el, sehogy sem tudta ruhának nevezni, amit a fia viselt.
- Ez nem egészen az, amire gondolsz!
- Szerinted mégis mire gondolok?!
A szőkeség követte apja tekintetét, amely tetőtől talpig végigmérte, majd az ágyra vándorolt, és megpihent az ott felhalmozott játékszereken. Úgy érezte, hogy tulajdonképpen már minden mindegy. Ha meg mindegy, akkor miért ne lehetne rátenni még egy lapáttal?
- Nos, fiam? Mire gondolok?
- Hogy csini vagyok ebben? – tárta szét a karjait reményvesztetten a szőkeség.
- Rossz válasz Draco…

¤¤¤ P+H ¤¤¤

- Ezért még rohadtul megfizetsz!
- Hiszem, ha látom Dudlicsek! – vigyorgott Harry.
Dudley a földön feküdt, egy rakás könyv tetején, amit esés közben magával sodort, és vérző orrát markolászta. Megpróbált felállni, és kihátrálni a szobából, de megcsúszott, és siralmas módon újra a földön landolt. Harry igyekezett visszatartani a röhögést. Annak ellenére, hogy kimondottan komikusnak találta Nagy D szenvedéseit, iszonyúan fájt az ökle attól a jobbegyenestől, amit kiosztott neki. A filmekben valahogy sosem tűnik ennyire fájdalmasnak…
Persze, ha jobban belegondolt, előre láthatta volna, hogy mi fog történni. Dudley mindig is figyelte, persze jobbára azért, hogy minél hatékonyabban keseríthesse meg az életét, de pár hónapja a tekintetébe költözött valamiféle alantas mohóság, amit nem igazán tudott hová tenni. Egyre többször érezte magán a szemeit, és egyre többször vette észre, hogy a szobájában járt.
Vernon és Petúnia elutaztak a hétvégére, hogy meglátogassák Marge nénit. Igaz, hogy az asszony betegeskedik, de önmagában ez kevés lett volna ahhoz, hogy a Dursley házaspár felkerekedjen. Harry úgy gondolta, attól féltek, hogy a néni leveleiben kedvesnek titulált szomszédok majd elhappolják előlük az örökséget.
Elmentek, Dudley pedig úgy döntött, eljött a remek alkalom. Hogy mire is?
Nos, a gyerekek egyszer felnőnek, pubertásba lépnek, felfedezik a nemiséget… ezzel ugyebár semmi gond nem lenne. A problémák dagadt szereplőnk életében akkor kezdődtek, mikor felfedezte, hogy a saját neméhez némiképp jobban vonzódik, mint a hölgyek lágy domborulataihoz.
Hosszas mérlegelés után arra jutott, hogy bár szívesebben teperné le Billt – az egyik osztálytársát, akinek domborodó hasizmain diót lehetett volna törni – mint a vézna Pottert, de az egyik közel van, és elérhető, míg a másik akkor sem állna vele szóba, ha annyi pénze lenne, mint Bill Gatesnek. Valami szerelem, hűség, meg hasonló fityfenék miatt, amik egy másik pasashoz kötik.
Mindent összevetve Potter maradt a közelében az egyetlen biztonságosan leteperhető személy.
Persze, az azóta kapott jobbegyenes fényében ez az állítás erősen megdőlni látszott. 
„Pofára ejtette Nagy D-t, és ezért lakolnia kell a kis suttyónak!” – gondolta a vérző orrú érintett.
Dudley nem volt éppen egy agytröszt, ha tervezésről volt szó, lévén, hogy leginkább a gyors megruházásokban, és utcai verekedésekben volt tapasztalt, de ez egyszer sikerült maradandót alkotnia, és örökre megváltoztatta Potter életét.
Mikor a házaspár hazaérkezett, és Dudlicsek elkezdett az anyja fülébe suttogni, Harry már rosszat sejtett… a gyanúja pár perccel később beigazolódott, mikor Petúnia néni vöröslő arccal, és haragtól résnyire szűkült pupillákkal lépett ki a szobájából, remegve, kezeiben magazinokat tartva. 
- Vernon! 
A bácsi komor arccal került elő, és miután a felesége az orra alá tolta a magazinokat, ideges vicsorba torzult a képe. A garabancánál fogva rángatta be Harryt a konyhába, lenyomta az egyik székre, és elé vágta az ujságokat.
- Mit kerestek ezek nálad?
Harry a színes borítókra, és hátlapokra meredt. Legfelül, közvetlen előtte egy narancsos színekben játszó felirat virított: „Análtágítók! A nagyobb jobb?”
A lap nem túl kreatívan a Gay Love címet viselte, és egy kimondottan nagy szerszámmal rendelkező férfi pózolt rajta. Egyik kezében egy rózsaszín alig tenyérnyi játékszert tartott, a másikban egy kétszer akkora kéket, és csábosan mosolygott ki a képből.
- Ez nem az amire gondoltok! Ez nem az enyém! Én nem…
- Te, mi nem? Ebben a házban! Mindig tudtam, hogy egy korcs vagy, de hogy…
Vernonnak elakadt a szava. Szíve szerint felpofozta volna a kölyköt, de valahogy még hozzáérni is undorodott.
- Mi befogadtunk! Gondoskodtunk rólad! Nagy kegy volt tőlünk, és így hálálod meg? Büdös kölyök!
- Istenem! Dudlus látta őket! El kell vinnünk orvoshoz!
A bácsi vetett egy kétkedő pillantást a feleségére, de annak pániktól eltorzult arca elfojtotta benne a vágyat, hogy még őt is letorkolja. Inkább újfent kölyök felé fordította a figyelmét.
- Van valami hozzáfűzni valód?
Harry elgondolkodva meredt a magazinokra, majd a konyha ajtóra emelte tekintetét, ahol Dudley vigyorgó arcával találkozott.
- Dögölj meg Nagy D! Remélem lerohad a farkad!
Ekkor elcsattant az a rég érlelt pofon, és utána még sok másik, mintha a fia szidása felül írta volna Vernon undorát.

Órákkal később a házaspár a konyhában üldögélt, Dudley az ajtó mögött hallgatózott, Harry pedig a fürdőszobában mosta felrepedt ajkát.
- Nem vagyok hajlandó tovább elviselni ebben a házban!
- Pár hét múlva nagykorú, de addig nem dobhatjuk ki az utcára. Mit szólnának hozzá a szomszédok?
- Minél előbb elhúz innen annál jobb!
Furcsa módon a megoldást ugyan annak a narancsbetűs magazinnak az egyik messzire virító főcíme adta meg: „Átnevelőtábor… Egy újabb kínzási forma?”

¤¤¤ P+H ¤¤¤

Vernon Dursley kocsija csikorogva parkolt a londoni pályaudvar mellett. Kihajtogatta belőle méretes testét, majd a hátsó ajtóhoz lépett, és szinte kirángatta onnan Harryt.
- Mozogj!
A fiú belekapaszkodott az elé vágott bőröndbe, és húzni kezdte maga után, miközben a bácsi nyomában loholt, akinek semmi más vágya nem volt, mint hogy végre átadhassa a kölyköt a táborvezetőnek, és ne is lássa soha többé. 
Harry vágyai leginkább a halálról szóltak, egy láncfűrészről, egy AK47-es puskáról és egy piros rollerről, bár ez utóbbi igen rejtélyes körülmények között került közéjük. Minden esetre az összes agysejtje egyet értett abban a tényben, hogy rövid időn belül eljön a perc, amikor nem kell alapozóval elfednie a Vernon bácsitól kapott ütések nyomait. Kissé komikusnak találta a dolgot, hogy nem a tetemes mennyiségű vakolat használata miatt kiáltották melegnek, hanem mert Dudley elrejtett nála pár szexlapot. Kíváncsi lett volna, hogy vajon akkor is kiteszik-e a szűrét, ha a magazinok nem melegeknek szólnak. Egy őrült félmosollyal jutalmazta a tényt, miszerint: Igen! Akkor is kirakták volna, ha egy női bugyit találnak az ágya alatt, vagy Paris Hilton szexvideóját a cuccai között.
Az Roxmorts-i Átnevelőtábor gondolata legalább olyan megrázó volt, mintha Dudley meztelenül lopakodott volna be hozzá, de mégis üdítőnek tűnt a gondolat, hogy nem kell tovább a Dursley család képét bámulnia.
- Hagyod abba a vigyorgást! – sziszegte Vernon.
Harry összekapta magát, és borús képpel a járdára meredve követte a bácsit a pályaudvar kasszáihoz.
Nem sokkal később egy hosszú fekete limuzin is leparkolt a bejáratnál, amiből egy magas ezüstszőke fiú, és egy talpig feketébe öltözött lány szállt ki. A lány folyamatosan hüppögött, arcát a kalapjáról leomló fátyla takarta, de még így is kivehető volt mögötte az elkenődött sminkje.
- Draco! Én várni fogok rád! Tudom, hogy ez a betegség, most kettőnk közé áll, de én reménykedem, és imádkozni fogok, hogy épségben térj vissza!
A szőke fiú láthatóan kezdte elveszteni az önuralmát. Morogva közölt valamit a lánnyal, mire az zokogásban tört ki.
- Fogd már be Pansy! Ez nem egy rohadt betegség! Nem halok bele, és nem vagyok beléd szerelmes! Se tudat alatt, se fölött!
- Istenem Draco! Már félrebeszélsz! – arcához szorította a zsebkendőjét, és színpadiasan felsírt.
A szőkeség minél előbb indulni akart, úgy gondolta, hogy még az Átnevelőtábor is csak jobb lehet, mint azt bámulni, amint Pansy taknyos zsebkendőjét lengeti utána, és minden bizonnyal el is alél majd a jobb hatás kedvéért.
A sofőr kirángatta bőröndjeit a csomagtartóból, és odaintett egy hordárt. Draco egy könnyed mosollyal csókot nyomott menyasszonya kézfejére, majd, mikor a lány zokogva rávetette magát, a lehető legnagyobb nyugalommal tuszkolta vissza a limuzinba.
„Már csak pár perc, és megszabadulsz tőle… már csak pár perc…”
- Oh, istenkém! Draco, nagyon vigyázz magadra, én várni foglak, és minden nap írok majd egy tucat sms-t!
- Nem lesz rá szükség Pansy.
- Jaj dehogynem! Nem kell keménynek lenned, tudom, mennyire fogok hiányozni!
- Aha. Na pá édesem! – csapta be a kocsi ajtaját.
- Fiatal úr, a hordár felteszi a csomagjait a vonatra. – közölte a sofőr.
Draco biccentett neki, majd mikor látta, hogy Pansy az ablaknyitóval szenved gyorsan magához intette az alig pár évvel idősebb alkalmazottat.
- John, kérem vigye innen olyan gyorsan a hölgyet, hogy csóvát húzzanak maguk után út közben!
A sofőr vigyorogva biccentett, valószínüleg át tudta érezni a szőkeség kínjait. Főleg, mikor annak menyasszonya végre rájött, hogy működik az elektromos ablakemelő, és a kocsiból kihajolva bizonygatta múlhatatlan szerelmét.

- Figyelmeztetnem kell Mr. Dursley, hogy ez a tábor igen megterhelő, és sok energiát igényel majd a gyerektől!
Vernon elvigyorodott , a jókedvű kandisznók legmegnyerőbb mosolyával, és elégedetten végigmérte az előtte ácsorgó táborvezetőt.
A nő körülbelül a válláig ért, ősz haját takaros csigákba rendezve hordta, aranykeretes szemüvege mögül, pedig két vesébe látó szem villogott ki. Halványzöld Channel kosztümje ellenére volt a tartásában valami, ami Harryt leginkább egy dominára emlékeztette. Sajnos, vétett akkora hibát, hogy tényleg elképzelje a nőt bőrszerkóban, így egészen ellilult a feje a visszatartott röhögéstől.
- Remélem nem túl beteges a gyerek! – fejtette ki aggodalmait a hölgy, ahogy hősünk egyre szederjesebb színét tanulmányozta.
- Egészséges ez, mint a makk! – közölte Vernon bácsi, és ezzel egy időben úgy hátbavágta Harryt, hogy csoda, hogy a tüdeje nem akart kiszaltózni az orrlyukain.
- Rendben. Adok egy névjegyet, ezen rajta van minden szükséges telefonszám. Kérem hívjanak fel, ha bármilyen kérdésük lenne! A gyermekkel közvetlen kapcsolatot csak a tábor végeztével létesíthetnek újra!
A Bácsi elvette a névjegyet, azzal az elhatározással, hogy örökre eszébe vésse a nevet, melynek gazdája segített neki megszabadulni a kolonctól… „Margaret Hopkins”.
Az elhatározás azonban nem valósulhatott meg, mert úgy két órával azután, hogy hazaért - és elmondta Petúniának mi történt - soha többé nem gondolt az alacsony, dominaszerű nőre.