Cím: Miről álmodik a lány?
Írótárs: LordDracul
Fejezet: 1.
Fandom: Harry Potter
Szereplők: Tom Denem, Harry Potter, Giny ... stb.
Tartalom: Ginnyt gyötrik az álmok. Nem akármilyen álmok. Mivel képtelen aludni a képzelgései miatt, azért aztán úgy dönt, szakemberhez fordul. A történet meg fejre, miután a lány a megfelelő kezelés hiányában, ámde bájitalokkal gazdagon töltve álomba merül?
Figyelmeztetés: Humor, erotikus tartalom, agyi elborultság, slash, trágár beszéd,
Korhatár: 18
Érdekességek:
- A történet összesen 62 +/- db obszcén megnyilvánulást tartalmaz. Ha egymás mellé írjuk őket, hosszabb sort kapunk, mint egy átlag fakanál mérete.
- Harry péniszét nem volt módunkban fakanálhoz mérni.
- Tom Denem farka viszont a baziliszkuszéval összehasonlítva, bizonyítottan nagyságrendekkel kisebb.
MEGJEGYZÉSEK: A történet elég érdekes szemszögből közelíti meg a problémát, nézzétek el, az Alkotó (és én) nem teljesen ép *elnéző mosoly* Továbbá a táska és a denevér nevéért a jogok más személyt illetnek, én (és az Alkotó) csak kölcsönvettem őket, remélem, nem bánják majd :)
A bétának köszönettel tartozom a kitartásért, és remélem, hogy nyolc napon belül felépül!
? és azt is remélem (azaz az Alkotó és én), kellőképpen sikerült mindenkit elborzasztani egy ilyen fejléccel ahhoz, hogy már csak azért is elolvassa! :)
JOGOK: Minden jog JoKeR-é, aki nem kedveli Batman-t, illetve a HP kötetek eredeti alkotójáé (kivétel a megjegyzés rovatban említettek), csak kölcsön lett véve ez-az, anyagi haszon nem származik belőle!
A bétának köszönettel tartozom a kitartásért, és remélem, hogy nyolc napon belül felépül!
? és azt is remélem (azaz az Alkotó és én), kellőképpen sikerült mindenkit elborzasztani egy ilyen fejléccel ahhoz, hogy már csak azért is elolvassa! :)
JOGOK: Minden jog JoKeR-é, aki nem kedveli Batman-t, illetve a HP kötetek eredeti alkotójáé (kivétel a megjegyzés rovatban említettek), csak kölcsön lett véve ez-az, anyagi haszon nem származik belőle!
Mr. Henderson megmondja a frankót! – hirdette a felirat magabiztosan.
A pszichológus fáradt képpel meredt el páciense feje mellett, és a saját plakátját fixírozta reményvesztetten. Ginevra Weasley már sokadszorra osztotta meg vele rémálomnak titulált szexuális képzelgéseit, és ami azt illeti, kezdett belefáradni.
Mindent összegezve nem lehetett volna oka panaszra. A háború vége óta annyi lelki sérült rohangált a varázsvilágban, hogy szinte minden napja be volt táblázva reggeltől estig. Mégis visszasírta kicsit azokat az időket, amikor ebédszünet helyett az asszisztensével huncutkodhatott az íróasztalon. Most ebédszünetben aludni próbált...
Elvira odakint megnyomott egy apró csengőt, ami jelezte, hogy lejárt az idő, ideje kipaterolni a kedves pacienst, és hazavánszorogni.
- Nézze, már félek elaludni!
Mr. Henderson újfent a saját plakátjára meredt. Megmondja a frankót, mi? Ha tudnák ezek a bugrisok, hogy az egész elképzelést egy Csernus nevű hobótól lopta, összeomlana a szépen felépített egzisztenciája.
- Nézze, kisasszony. Adok magának egy bájitalt. Már próbálkoztunk a figyelemeltereléssel, irányított álommal és hasonlókkal. Ez egy sokkal direktebb megoldás. Beveszi elalvás előtt ezt a kis fiolányi szérumot, és átéli végre rendesen a képzelgéseit. Tudja, van egy olyan meglátás, miszerint addig úgy sem fog kimenni a fejünkből egy kecsegtető gondolat, amíg meg nem valósítjuk.
- De ez minden, csak nem kecsegtető! - replikázott Ginny.
A pszichológus felemelkedett ültéből, a kezébe nyomta a bájitalt, és elkezdte az ajtó felé terelni vonakodó paciensét.
- Élje át végre és akkor a folytonos őrlődés helyett túlléphet rajta. Nézzen szembe a vágyálmaival!
Az ajtón kilépve épp Elvira feneke került a szeme elé. A titkárnő egy kis létrán egyensúlyozott és könyveket pakolt a szekrény tetejére. Kosztümszoknyája alól ingerlően villant meg a harisnyatartó csatja, és Mr. Henderson hirtelen még sürgetőbbnek érezte, hogy ő maga is kiélhesse a vágyálmait.
- Az időnk pedig lejárt, Miss Weasley. Holnap ismét örömmel látom!
Alig bírta ki, hogy becsukódjon az ajtó a kis vörös mögött. Amúgy is unta már a romantikus képzelgéseit. Igen, valami sokkal, sokkal kevésbé rózsaszínre vágyott. Valami kéjesre és piszkosra. A titkárnő mögött termett és felhúzva a szoknyáját, csókot nyomott feszes kis tomporára.
- Na de, Mr. Henderson! - ijedt meg egy pillanatra Elvira.
- Hívj csak doktor bácsinak!
Felmerült még benne a gondolat, hogy esetleg elfelejtette megmondani Weasleynek, hogy a bájitalt véletlenül se vegye be másikkal egy időben, de aztán minden vér egy sürgetőbben követelődző testrészébe távozott, az agya pedig feladta a racionális gondolkodás megtartása iránti küzdelmét.
oOoOoOo
- Azt hiszem, ideje dokit váltanom! Hogy gondolhatja ez az alak, hogy át kell élnem ezeket a... ezeket az álmokat ahhoz, hogy végre túllépjek rajtuk? Miféle perverz agya nyikorog így? - dohogott magában, eldöntve, már csak azért sem veszi majd be az átkozott szert.
Mivel kidobni nem akarta az utca kellős közepén, azért, hát beletette sárkánybőr erszényébe, amit magában csak Morphként becézett - nos igen, szeretett nevet adni a kedvenc tárgyainak, mi van ebben olyan különös? - és hazahoppanált.
Csinos lakása volt, igazi csajos kuckó, a béke szigete, ahová az ember lánya szívesen vonul vissza a világ gonosz, csúnya csábításainak tengere elől. Ginny nem kedvelte a rózsaszínt, de különösebb baja sem volt vele, leszámítva, hogy nagyon nem ment a hajához. Talán ennek is köszönhető, hogy a lakása nem volt sem valami vattacukor robbantás epicentruma, sem pedig a másik véglet, ami sötétet használ sötéttel, hogy aztán azok összeolvadva úgyis csak feketének tűnjenek.
Hiába, Ginny teljesen normális lány volt, leszámítva a fantáziáit. Ami ugyan még mindig nem zárta volna ki az épelméjűséget, csakhogy az orvos még a feléről sem tudott… Talán ezért mondhatott akkora ökörséget, hogy át kéne élnie végre az álmait. Nem könnyű ugyanis egy ünnepelt hős barátnőjeként élni. Hetek telnek el, mire egyáltalán láthatja a pasiját, hogy aztán az úgy dőljön el a kimerültségtől, mint valami zsák. Ginny vörös volt, a szülei pedig kicsit konzervatívok... kell ezt magyarázni?
Harry Potter előtt járt már nem egy pasival. Cafkaság - sütnénk rá rögtön a bélyeget, amit ő aztán nagyvonalúan le is rázna rögtön, és visszavágna egy "frigid picsa", vagy "prűd fapina" megjegyzéssel. A rémdenevér rontást, aminek annak idején kiváló specialistája volt, azóta nem használta, amikor is, egy különösen jól sikerült bűbáj nyomán a nyakán maradt Batsy a némiképp buggyant denevér, aki vámpírnak képzelte magát, ámde irtózott minden folyadéktól, ami vörös színben pompázott...
Ginny kipakolta az orvostól kapott fiolát a mosogató keskeny szélére, hogy majd gondoskodik róla a későbbiek folyamán, aztán nekiállt kiüríteni a táskáját, hogy végre megtalálja szerencsétlen párát. Batsyt ugyanis nem merte egyedül otthon hagyni, mert pánikrohamot kapott, és olyankor a lány általában a lakás részleges lebontására ért haza, és további fél napjába került, hogy elkapja, majd benyugtatózza a hisztérikussá vált kis dögöt.
Inkább magával hordta a megbűvölt Morph-ban, amit a bátyjától, Charlie-tól kapott. Mármint az anyagát. Nyugalom, Greenpeace-esek, a kérdéses sárkány éppen vedlett, és amolyan kutya-macska barátságba keveredett Batsyvel, amikor a lány legutoljára arra járt vele látogatóban, de ez egy másik remekbeszabott történet!
Aztán ikerbátyjai csöppet felturbózták a bőrdarabot, ami igen hasznossá vált innentől. Ha azt mondják, hogy egy nő táskájában hihetetlen mennyiségű szemét és kacat elfér, és hogy feneketlen mélyén ki tudja, miféle rémségek vernek tanyát, akkor ebbe a szütyőbe bizony nem igazán akarna emberfia beletúrni!
Tehát ott tartottunk, hogy Ginny kipakolászta a lassan éledő denevérét a táskájából, majd miután bebiztosította a levegőt kedvencének, a hálóba indult, hogy ruhát váltva lassan lefekvéshez készülődjön. Az elmúlt éjjeleken ugyanis nem sokat aludt, és mostanra már amúgy is elég későre járt, hiszen korábban nem tudott időpontot egyeztetni a dokival, mert annak minden ideje foglalt volt már.
Mindeközben Batsy lassan szárnyra kapott, és lassú, megfontolt siklással körberepülte z ebédlőt néhányszor, hogy kinyújtóztassa elgémberedett szárnyait, amikor is meglátta AZT!
AZ a mosogató szélén állt, ahová Ginny tett nem sokkal ezelőtt, és vörösen csillogott vissza a mugli villany fényénél. Batsy lesokkolt, kis híján le is zuhant, de aztán irányt váltott, és megtámadta AZT a SZÖRNYŰSÉGET! Megküzdött vele, és keményen megadta neki, ami jár! De az a borzalom makacsnak bizonyult, és a karmai közé szorult, vagy azok akadtak össze, nem pontosan tisztázott. A végeredmény szempontjából talán mindegy is. Ugyanis az üvegcse végül megadta magát, és összetört. A vörös lé pedig bánatosan kezdett lecsurogni a lefolyón... Batsy pedig nem bírta a látványt, egyszerűen beleszédült a mosogató öblébe.
Így talált rá Ginny, aki visszatért az éktelen ricsajra. A látvány leírhatatlan volt. A denevére holtan a mosogatóban, egy merő vérben úszva...
Odarohant, és kétségbeesetten próbálta életre kelteni az állatot, és közben rájönni, hol lehet a végzetes seb, hol kéne elállítani a vérzést? Batsy, ahogy felocsúdott, megijedt az erőszakos kezektől, és csapkodni kezdett, majd gazdájának arcába szállt, sőt kis híján egyenesen a szájába. Talán, ha kicsit kisebb termetű, akkor a lány egyenesen le is nyeli.
Így viszont csak anyázva köpködött, és elmondta a hülye dögöt mindennek, ami csak megfordult a fejében, és eléggé dehonesztálónak tűnt ahhoz, hogy sértésként lehessen rá asszociálni.
- Mára elegem van! - kiáltotta, és kinyitotta Batsynek a direkte neki készült felső kis ablakot, hogy az vadászni indulhasson éjszakára, és végre mindketten megnyugodjanak. A denevér így is tett, néhány szárnycsapás, és már ott sem volt.
Ginny még köpködött egy sort, majd úgy döntött, tényleg ideje egy rendes alvásnak. Bement hát a hálóba, hogy végre lefeküdjön, és sűrűn reménykedett benne, hogy ezúttal már van olyan fáradt, hogy semmiféle képzelgés nem lesz majd elég csábító kirángatni őt a kábulatból. Azért, biztos, ami fix alapon, még előkotorta az éjjeliszekrényből Harry nyugtató bájitalainak egyikét, amiből mindig volt odabenn egy bő készletnyi, és lehúzta, majd az üveget gondosan a szekrényke lapjára helyezve aludni tért.
Viszont a nyugtató bájital még nem altató. Ezt, sajna, Ginnynek is be kellett látnia, mikor minden erőfeszítése ellenére még mindig ébren tartotta a félelem. Hogy is volt az a hülye relax gyakorlat? Ellazítod a fejeden a bőrt, aztán a szemöldökeidet, a nyakad, a mellkasod...
Érezte, hogy kellemesen süppedni kezd a tudata.
Felidézzük a segítő állatunkat...
Már épp megjelent lelki szemei előtt a helyes kis beszélő aranyhal, akit ilyenkor elképzelt, de az agya tudatos része végképp elmerült és képtelenné vált befolyásolni a történéseket. Megszűnt érzékelni a testét. Kaján kis hanggá vált a saját álmában, aki épp felülről néz le egy elegáns francia étteremre…
oOoOoOo
A kellemes, gyertyafényes helyiségben párok bájologtak az asztaloknál. Halk zene töltötte be a teret, a konyhából fűszeres tejszínmártás illata csiklandozta a vendégek orrát. Az egyik félreeső asztalnál Harry Potter ült.
Ginny megszólalt. A hangja betöltötte a teret, de nem úgy tűnt, mintha bárki is észrevenné, amint a saját álmát narrálja. A szereplők továbbra is csendes összevisszaságban adóztak önnön boldogságuknak, csak Harry arca vonaglott meg kissé a hallottak után, jelezve ezzel, hogy ő az egyetlen, aki észrevette, talán valami nincs rendben.
Potter már évek óta erről a meghívásról álmodozott. Minden kis porcikája tudta, hogy Tom Denem az egyetlen férfi a világon, aki képes kielégíteni minden igényét.
Harry arcára értetlenkedő fintor ült ki, de képtelen volt megmozdulni.
- Mi a rosseb?
Megigazgatta az asztal közepén a gyertyát, hogy minél kedvezőbb fényben láthassa majd Denemet, mikor megérkezik.
Potter feszengve figyelte, ahogy a teste engedelmeskedik az éteren át érkező hang utasításainak. Pedig nem ezt akarta! Egyáltalán! Azt sem értette, hogy került oda, meg egyáltalán, pontosan hol is van az az ott?
Az ajtó halk csilingelésére az ültető hostess azonnal a bejárathoz sietett. Tom Denem felsőbbrendűségének teljes tudatában adta át neki vékony kabátját. Végigpásztázta a termet, majd Harryn állapodott meg a tekintete. Kimért léptekkel közeledett felé, minden pillanatát kiélvezve annak az izgalmas tudatnak, hogy a fiú az övé. Teljesen az övé… lesz!
- Potter! Mi a faszt csinálsz te itt? – köszöntötte a fiút, amint hallótávolságon belülre ért.
- Ezt én kérdezhetném tőled! - mérte végig Voldemort fiatalkori kiadását Harry felháborodottan.
- Ez valami kibaszott vicc?
- Mocskos a szád, Tommy fiú! - hunyorgott Harry és vészjósló mosoly telepedett az arcára. - Szóval ez nem a te műved?
- Az utolsó emlékem rólad, amint a naplómba döföd a baziliszkusz fogát. Szerinted, ha megtehetném, étterembe cipelgetnélek, vagy időhúzás helyett inkább letépném a tökeid? – jött a szarkasztikus riposzt csípőből.
Denem az asztalhoz telepedett, két kezébe fogta Harry remegő kacsóit és elmesélte neki, milyen régóta vágyik erre a pillanatra. Arra, hogy végre félretegyék az ellentéteiket és kamatoztassák azt a rengeteg közös tulajdonságot, amivel megáldotta őket az ég.
Tom teste kénytelen-kelletlen engedelmeskedett a hangnak.
- No lám? Szóval valakinek a beteges kis fantazmagóriáiban mi hasonlítunk...
- Inkább azon gondolkodj, hogy jutunk ki innen! Mielőtt még rábír minket arra, hogy egymás lábát cirógassuk az asztal alatt! - közölte sötéten Harry, de képtelen volt elengedni Denem kezét.
Harry ugyan egy romantikus vacsorára hívta meg Tom Denemet, hiszen griffendéles volt, de meglátva a másik férfit, megérintve a kezét, egymás szemébe nézve már mindketten tisztában voltak vele, hogy egészen mást szeretnének enni ezen az éjszakán. Így, mit sem törődve a pincér rosszalló tekintetével, aki éppen az asztalukhoz indult, hogy étlapot ajánljon, és felvegye az italrendeléseket, már kinn is termettek az étterem előtt az utcán. Gyönyörű, csillagfényes éjszaka volt.
- Baszd meg, Tom, ne fogdosd a kezem, a rohadt életbe, emberek között vagyunk! - sziszegte Harry vörös fejjel, amit nehéz volt behatárolni, hogy a kínos helyzet, vagy inkább a düh idéz, ilyen élénkké.
- Te meg válts vissza a párszaszóról, hülye, mert nem csak a kézfogás miatt néznek minket - replikázott Denem, aki szintén eléggé idegesnek tűnt.
- Bocs - állt át emberi kommunikációra Potter, akinek fel sem tűnt a dolog. Hiába, sosem kedvelte túlzottan ezt a képességét, így viszont nem is fejlesztette, vagy kísérletezett vele, nem csoda, hogy néha, amikor elragadták az indulatok, valami bekattant odabenn, és a tudás önállósította magát. Vajon mi minden rejtőzhet még legbelül elfojtva? Harry kirázta a fejéből a gondolatot, már az is épp eléggé rémisztő, hogy egyáltalán az eszébe jutott! - Nem direkt volt. Viszont te még mindig nem magyaráztad meg, hogy a faszba kerültünk ilyen helyzetbe?
- Miért gondolod, hogy nekem kéne ezt tudnom? Nem a te hülye barátnőd hangja szól itt az éterben? Nem gondolod, hogy inkább te tartozol magyarázattal, seggfej?!
A csillagok soha oly szépen még nem ragyogtak, mint ezen a varázslatos éjszakán. Harry Potter, gyermekkorom s életem legnagyobb szerelme, belekarolt a számomra másik fontos személybe, és egymáshoz igazítva lépteiket, elindultak a tengerpart felé, hogy megoszthassák a hullámok bájos játékának igéző látványát.
- Azt hiszem, hányni fogok - jelentette ki Denem, miközben sikertelenül próbálta magáról lefeszegetni "imádója" karját.
- Mi ez a rizsa, hogy fontos vagy Ginnynek? – háborgott Harry.
- Amikor másodéves volt... szerinted hogy kapta be a horgot, puhapöcs?
- Te...?
- Neeeem, te pedofil vadbarom! Elég volt néhány ártatlan csókocska is.
- Ajánlom is, különben...
De vitájukat ismét félbeszakította a Hang, már csak így, nagybetűvel.
A homok puhán masszírozta mezítlen talpukat, amikor megszabadították magukat a cipőiktől, hogy az se válassza el őket az anyaföldtől. Lábujjaikkal finoman markolászták az aprócska szemcséket, miközben mindent betöltött a hullámok morajlása. Harry ajka lassan közeledett...
- Baszd meg, baszd meg, baszd meg, meg ne próbáld, mert helyből leavadázlak! - tört a magasba Tom rémültté és abnormálisan magassá vált hangja. A sirályok mindenesetre díjazhatták, mert érdeklődve közelebb vitorláztak.
- Nem tehetek róla, cseszd meg, és ne beszélj ocsmányul! Ilyen szennyhez én sem akarok hozzáérni!
Hiába csillogtak rémülten a szemek, és nyíltak sikolyra bizonyos szájak, a parancs kényszere erősebbnek bizonyult, és Harry ajkai puhán, ámde követelőzőn birtokba vették az színiszonnyal eltelt Denemét. Közben a kezek mágnesként vonzották a bőrt, vagy az őket, a lényeg, hogy a két férfi egyre hevesebb mozdulatokkal dörzsölt minden kis zsibongó felületet, a másik hátán, mellkasán, majd ki tudja hogyan, de a pólók is búcsút reccsentek.
A két férfi, térdre omlott egymással szemben a még meleg homokban, és homlokukat egymásnak döntve érintették mindazt, amit ez a helyzet csak érinteni engedett. Ez viszont nem volt túl sok, ezért Denem közelebb csúszott, és hozzápréselve magát a másik felhevült mellkasához, végül mindketten elterültek a part lágy ölén.
- Bassza meg, bassza meg! - ismételgette Harry, amíg az ágyékába meredő keménység rá nem döbbentette arra, mit is mantrázik ilyen kitartóan!
Tom nem tudott válaszolni, mert éppen a másik hegyes, hetyke kis mellbimbójával volt teli a szája, amit vadul szívogatott, és gyötört a fogaival, kicsalva Potterből a sóhajokat.
- Te, Kripszli, nézd má' a kétlábúbó' négylábú lett!
- Az nem egy négylábúvá lett kétlábú, hanem két darab kétlábú összegabalyodva!
- Téééé'leg - pislogott nagyot az először megszólaló rák fekete gombszemeivel. - De vaj’ mié’ gabalyodolódtak össze, Krapszli?
- Jajj, ne értetlenkedjé' má'! A tieid is állandójan összeakadnak!
- De, te, Kripszli, nekem - itt gyors ellenőrző számításokat végzett - hat lábam van!
- Ők meg kezdők - vágott vissza a másik páncélos idegesítő társának.
- A rohadt életbe, ezek rólunk szövegelnek? - lihegte Tom fülébe Harry döbbent, fátyolos hangon.
- Hacsak nem skizofrének, akkor valószínűleg - állította vigyázba a pihéket Denem a válaszával.
- De, a rohadt életbe – ismételte meg Harry kiáltva -, kukkolnak a kurva rákok!
- Neked most komolyan ez a legnagyobb problémád? - simított le a kockás hasfalon a még mindig rémült, de szemmel láthatóan kellőképpen felizgult fiú.
Harry rávicsorgott.
- Közben rájöttem, hogy hová kerültünk.
- Tényleg? - pihegte Harry, de mivel Denem keze épp az ágyékára csúszott, nem igazán hangzott valóban érdeklődőnek.
- Szedd már össze magad! Ez egy álom! A hülye barátnőd álma!
- Miből gondolod? – nyögte amaz.
- Beszélő rákok, Potter! Basszus, hogy a picsába tudott egy ekkora kretén legyőzni engem?
Az egyik páncélos közben érdeklődőn közelebb oldalazott.
- Te, Kripszli! Mi’en ikrákat raknak a kétlábúak?
- Még sosem láttam, Krapszli - gondolkodott el a másik rák.
- Megvárjuk? Sz’tem épp űződnek.
- Szerinted mindenki űződik - csattogtatta morcosan az ollóit Kripszli. - Azt sem tudjuk, melyik a nőstény.
- Gondolom, a hosszabb fekete szőrös – nyilvánította ki néhány másodpercnyi csöndes szemrevételezés után Krapszli. – Bár valóban gyanúsan egyformák. Mindig mondtam, furák ezek a kétlábúak!
Harry felröhögött, Denem pedig a nyaka bőrébe morogta szitkait.
- A rákok szerint te vagy a csaj, Tommy fiú!
- Befognád a pofád, Potter? Próbálom elfelejteni, hogy épp veled vagyok, de a szellemi sivárságod folyvást ráébreszt!
Denem, Harry vágytól csillogó smaragd szemeibe bámult és érezte, hogy szüksége van az előtte fekvő fiúra. Tökéletes komplementerei egymásnak!
- Oké, csók a naplementében és fejezzük be végre ezt a marhaságot! - sziszegte Tom.
Különlegessé akarta tenni az első alkalmukat, ezért bocsánatkérő puszit nyomott Harry mellkasára, majd felsegítette és rendbe hozták mindazt, ami a ruhájukból megmaradt.
- Attól félek, ezek után egy lassú gyertyafényes szeretkezés következik. Ahogy Ginnyt ismerem... – nyögte Harry, ismét nem tudván eldönteni, hogy a tudat, vagy éppen a sürgető kielégületlenség adatja ki vele ezeket a hangokat.
Denem ajkára szenvedő vigyor kúszott.
- Akkor azt kell, mondjam, én egy kicsit mélyebben megismerkedtem a lelkivilágával.
Mikor a narráló hangocska egy gyertyákkal telerakott, selyem ágyneműs hotelszobába röpítette őket, Harry karba tette kezeit és önelégülten rávigyorgott Tomra.
- Azt hiszem, ez hosszú lesz, és nem fogjuk élvezni.
- Kétlem, Potter. Te már a parton is elég lelkesen reagáltál. Kezdem érteni, miért kell álmodoznia a barátnődnek – vágott vissza amaz.
- Baszogatsz, Tommy?
- Csak foglak, Potter!
- Oh, elfelejtetted, hogy te vagy a lány?
Denem a szemeit forgatta, miközben felmérte a helyiséget.
- Gondolod, két rák ezt jobban tudja?
Tom élvezkedőn elvigyorodott, mikor bevezette Harryt a lakosztályba. Különlegeset akart. Annyi szenvedélyes küzdelem és szócsata után meg szerette volna mutatni a fiúnak, hogy néha nem is olyan rossz, ha hagyja, hogy valaki irányítsa, hogy van édes kín...
- Hogy az a... - motyogta Potter, de képtelen volt befejezni a mondatot, mert Denem a Hangnak engedelmeskedve megragadta és birtoklón megcsókolta.
- Nos, ki is ismeri jobban? - tudakolta vigyorogva Tom, miközben egy mozdulattal ismét megszabadította a másikat pólójának roncsaitól.
- Azt hiszem, ezek után újra kell értékelnem a kapcsolatunkat.
- Nem mondod? - gúnyolódott Denem a másik ijedt ábrázatát látva.
Harry térdre omlott, és finom csókot lehelt a másik ébredő merevségére. Vágyott rá, hogy annyi hősiesség és felelősség után, végre átadhassa magát valakinek. Valakinek, aki legalább olyan erős, mint ő.
- Megöllek, Ginny! - sziszegte a szemüveges férfi, de a szájában Denem sliccével, nem volt túl fenyegető.
- Ajánlom is, hogy megtedd, de ha egy mód van rá, előbb próbálj meg rendesen leszopni!
- Kussolj! Még sosem csináltam ilyet! – válaszolt teli szájjal, és szenvedő arccal Harry.
- Épp itt az ideje, hogy megtanuld!
Harry ezúttal remek tanítványnak bizonyult.
- Ezúttal? – röhögött fel Denem, ami aztán rekedt nyögésbe fulladt, mikor a másik szája bosszúból rászorult a farkára, és érdes nyelvével gyors, erőszakos mozdulatokkal kezdte kínozni a fogságba esett tagot.
Harry ütemesen szívta fel magát, majd hagyta, hogy ismét lecsússzon, mindeközben a nyelvével végigsimított, és megízlelt minden elérhető felületet. A megvastagodott, lüktető ereket különösen szerette érinteni, mert ezzel mindannyiszor nyögések egész sorát nyerte. A felgyűrt takaró redőjébe minduntalan beleakadt saját vágya, ami belőle is sóhajokat csalt elő, ezzel a végtelenségig fokozva partnere kéjét. Ámde mielőtt átlökhette volna őt a gyönyör kapuján, önmaga zuhant át rajta, és szájával elengedve zsákmányát, az eddigieknél hangosabb nyögéssel, élvezett el.
Harry lihegve hevert az oldalán, ahova az imént gurult. Ahogy ismét érzett magában annyi erőt, hogy megszólaljon, hitetlenkedve jegyezte meg.
- Sosem gondoltam volna Ginnyről, hogy a buzikra izgul!
- Tudod, én meg azt nem hiszem el, hogy bár az imént épp én részesültem egy meglehetősen tehetségesnek ígérkező szopásban, ennek ellenére mégis te mentél el! Ami pedig a kiscsajt illeti, ritka perverz egy darab, szóval a helyedben én félnék… - gyűrte maga alá, és harapta nyakon a mondat végére a még mindig pihegő fiút.
Harrybe visszatért az erő, hiszen fiatal volt, a hormonok pedig tombolva követelték a magukét, és lelökte magáról a hozzá dörzsölődő testet.
- Mit akarsz csinálni? – hátrált az ágy sarkáig, lábait védekezőn maga elé húzva. Utólag azért kicsit elhamarkodottnak találta a menekülést, ahogy belepillantott a másik vágytól mélysötétté vált szemeibe, amint az a verítéktől csillogó testtel, kecses párducként készül épp levadászni őt. – Denem, megőrültél? – kérdezte kiszáradó torokkal, hiszen a látvány hipnotikusnak tűnt.
A másik fiú éppen ugrott volna, amikor az ablakon egy csapzott denevér röppent be, csimbókokba ragadt szőrrel, és akadt bele azon lendülettel a rémülten csapkodni kezdő Harry kócos hajába.
Denem egyelőre felfüggesztette a vadászatot, helyette a hátára gördülve kezdett éktelenül röhögni, miközben a káromkodó fiú próbálta kiszedni a hajából a visítozó lényt.
- Baszod, inkább segítsél, ne röhögj, hülye seggfej!
- De csak, mert ilyen szépen kérsz – mászott oda Denem is, kitörölgetve a szeme sarkába gyűlt könnyeket az iménti jókedvtől. De ahogy odaért, megint kétrét görnyedt, és újabb perc telt el a csillapíthatatlan vihogásával.
- Kretén – sziszegte oda neki Harry, mire a denevér azonnal megdermedt.
- Megvan a megoldás! – válaszolta halkan Denem, miközben egyik pillanatról a másikra halálosan komoly arcot vágva a rémült kis állatra szegezte a tekintetét. Most próbáld meg kiszedni!
- Miért nem te? Legalább látnád, mit csinálsz!
- Nekem fogva kell tartanom a pillantását. A párszaszó miatt azt hiszi, kígyóveszély van, és ezért dermedt meg.
Hosszú percekkel később sikeresen kidobták a félholt dögöt az ablakon, ami azért épp elég élénknek bizonyult ahhoz, hogy búcsúzóul még jókorát harapjon Harry hüvelykujjába.
- Nem tűnik valami furcsának? – kérdezte Denem, ahogy bezárták az ablakot, hogy elkerüljék a lehetséges újabb merényletet, és visszaültek az ágy szélére, ahol Harry továbbra is bőszen szentségelt, és a sérülését szorongatta.
- Ha arra gondolsz, hogy megint nem vettem észre, hogy párszaszóra váltok, és hogy meztelenül üldögélek a saját két kezemmel kinyírt ellenségem fiatalkori mása mellet az ágyon, akit éppen az imént elégítettem ki orálisan, akkor azt kell mondanom, nem, nem vettem észre egyéb furcsaságot!
- Egy ideje nem hallom a Hangot – válaszolta Denem. – Kettő, nem is elégítettél még ki – fordult az ismét rémültté váló fiú felé felélénkülve, ragadozó mosollyal az arcán.
- Mi a varázslatos főnixtetvet keresünk még itt, ha már nincs Hang?
Denem lekicsinylőn hunyorított a szitok hallatán. Valahogy Hagridra emlékeztette a stílusa.
- Szerintem ez az a része az álomnak, amit még sosem körvonalazott pontosan.
- Úgy érted, szabad idejében arról ábrándozik, hogy tövig nyomod a farkad a számba, de sosem gondolta át, mi jön azután?
Harry lehátrált az ágyról, ellenben úgy tűnt Denem élvezi a helyzetet. Lustán mozdult Potter után, épp elég ráérősen ahhoz, hogy a szemközti falig farolt fiú minden kis porcikáját alaposan szemügyre vehesse.
- Remélem, tetszik, amit látsz, Potter, mert nekem konkrét terveim vannak az álom folytatására vonatkozólag.
- Szerintem inkább ki kéne jutnunk innen, hogy elbeszélgethessek Ginnyvel.
- Szarok a párterápiás terveidre! Kijár nekem egy kiadós dugás.
Harry légzése akaratlanul is felgyorsult az elképzelésre, de makacsul összeszorította a száját és elutasító mozdulatot tett Denem felé.
- Ne is álmodj róla!
- Az előbb mentél el, megint áll a farkad, és most kezdenéd a „csak a szerelmemmel fekszem le” dumát? – összevonta szemöldökeit, majd pár ingerült lépéssel átszelte a szobát és a meghökkent fiú nyakába mart. – Jár nekem a segged, Potter! Hányszor is öltél már meg? Háromszor?
- Te beteg vagy!
Isteneset rúgott Tomba, aki pár koordinálatlan lépés után fenékre esett, magával sodorva két vázát és a bennük veszteglő tucatnyi vörös fréziát.
- Csurom víz lettem, te gyökér!
- Faszomnak kell tapogatnod, mikor megmondtam, hogy nem teszem szét a lábam!
Tom a maga részéről el tudta képzelni a dolgot úgy is, hogy szétfeszegeti Harry lábait, de a földön ülve vajmi kevés esélye volt erre. Harry kilejtett a fürdőszobába, ügyet sem vetve a másik tápászkodási kísérleteire, így aztán azt sem vette észre, amikor az sikerrel függőlegesbe küzdötte magát. A kis túlélő be akarta zárni maga után a mosdó ajtaját, hogy nyugodt körülmények között könnyíthessen magán, amikor az ajtórésbe vágódott a milói vénusz giccses kis másolata.
- Mi, a…
A következő pillanatban a mosdó szélére taszítva találta magát, Denem pedig valahol a mandulái felé kalandozott a nyelvével. Megpróbált ismét belerúgni, de csak a pipereszekrény tartalmát sikerült a földre borítania. Tom válaszul nekipasszírozta hátát a tükörnek. Az üveg diszkrét reccsenése épp csak elnyomta Harry első önkéntelen sóhaját, ahogy a másik ujjai a farka köré kúsztak.
- Úgy fest, már nincs ellenvetésed – vigyorgott az arcába Denem.
- Ha kijutok innen, megkeresem azt a kurva naplót és szakrálisan elégetem!
- Az még odább van, Potter.
Harry belekapaszkodott a flancos aranyszínű csaptelepbe és Denem kezére engedte a forró vizet.
- Még egy ilyen kísérlet, te kis puttószerű varázslóribanc és a csupasz ablaknak döntve duglak meg, hogy mindenki lássa közben az arcod!
- Ez csak álom Tommy fiú, ezzel nem rémisztesz meg!
Denem megragadta Harry farkát és szinte annál fogva kormányozta ki a vonakodó fiút a fürdőből. Pár elsuttogott szóra a szoba behúzott függönyei szétváltak, eléjük tárva a nyüzsgő, kivilágított város képét. Bár azt továbbra sem tudták, hol a fenében vannak, de a hatalmas, üvegtáblás ablakok kiváló belátási lehetőséget biztosítottak a szembeni irodaépület túlórázó dolgozóinak.
Harry felcsuklott.
Annak ellenére, hogy egy álomban voltak, a helyzet túlzottan valóságosnak tűnt… és mindemellett izgatónak. Persze nem abban a felállásban, ahogy Denem képzelte.
Tom figyelme kicsit elkalandozott, miközben azt ecsetelgette, hányan fogják odaátról látni Harry kéjtől elváltozott arckifejezését, Potter pedig nem tétovázott sokat, megragadta Tom csuklóit, a háta mögé tekerte és az ablaknak nyomta a meglepett varázslót.
- Nah most, Tom? Most milyen? – élvezkedve dörgölte férfiasságát a nekiszoruló feszes fenéknek. – Vitatkozhatnánk arról, hogy kinek milyen mértékben jár ki a másik segge, de mivel te egy vékony kis mitugrász vagy még mindig, én meg egy edzett kviddicsjátékos… mit szólnál, ha dumálás nélkül csak simán beverném?
Tommy fiú bizony nem szólt semmit, helyette inkább nagyot nyögött, amolyan férfiasat, miközben a fenekét hátrébb nyomva próbált egyszerre közelebb férkőzni Harry forró testéhez, és ellökni lassan lángra gyúló, lüktető merevedését a hideg, és rohamos iramban bepárásodó ablaktól. A hátsó szándékai között szerepelt még pőreségének leplezése az egyre több, érdeklődve fel-felpillantó járókelő elől is, továbbá a másik fölötti uralom megszerzése is.
De mindent csak szép sorjában!
Egyelőre megelégedett azzal is, hogy egy fürge ujjacska átcsusszant a bejáratán, a függöny pedig össze az ablakon. A szoba ismét hangulatfénybe borult, és ők pedig kényelmetlen pózban csavarogtak a szőnyegen.
- Baszd meg, lehorzsoltam a térdem!
- Szarok a térdedre, Denem – nyalta végig az ingerlő kulcscsontot, a megfeszült nyakat, és az ágaskodó fülcimpát, ahogy megtöbbszörözte a munkálkodó ujjait.
- Az én vérem értékes! – nyavalygott Tom, két ziháló lélegzetvétel között.
- No, mutasd a bibit, adok rá puszikát, hogy ne fájjon! – fordította meg Harry gügyögve, így kicsúszva a már ellazult lyukból. Denem elégedetlenül morrant fel, a hiányérzet most kínzóbbnak tűnt, mint a térde. Kihasználva, hogy a másik lentebb húzódott, hogy körbenyalja a sérült bőrfelületet, miközben, mintegy véletlenül, hozzá-hozzáérve a merevedéséhez, Tom határozott mozdulattal lökte el a másikat, aki így, elveszítve az egyensúlyát, a hátán kötött ki.
Nyikkanni sem volt ideje, amikor Denem már ugrott is, és a padlóhoz szegezte, majd, mint valami megveszett baziliszkusz, a nyakába mart. Harry felkiáltott az érzéstől, amikor a fájdalom végigszáguldott rajta, ütközve a farkából érkező élvezettel, ahogy a másik lassan rácsúszott és csak szorította, és szorította…
Az idő végül megadta magát, és a szállodai szoba órájának kattogását erőszakos nyögések, nehéz lélegzetek, és az egymásnak csapódó hús zaja nyomta el.
Valahol az ablakon túl pedig egy elgyötört denevér lassan ráébredt, hogy vannak a vérnél sokkal ijesztőbb dolgok is…
- Gyere Bella nénihez, kis szőrös cukiság! Gyere szépen!
oOoOoOo
A pszichológus fáradt képpel meredt el páciense feje mellett, és a saját plakátját fixírozta reményvesztetten. Ginevra Weasley már sokadszorra osztotta meg vele rémálomnak titulált szexuális képzelgéseit, és ami azt illeti, kezdett belefáradni.
Mindent összegezve nem lehetett volna oka panaszra. A háború vége óta annyi lelki sérült rohangált a varázsvilágban, hogy szinte minden napja be volt táblázva reggeltől estig. Mégis visszasírta kicsit azokat az időket, amikor ebédszünet helyett az asszisztensével huncutkodhatott az íróasztalon. Most ebédszünetben aludni próbált...
Elvira odakint megnyomott egy apró csengőt, ami jelezte, hogy lejárt az idő, ideje kipaterolni a kedves pacienst, és hazavánszorogni.
- Nézze, már félek elaludni!
Mr. Henderson újfent a saját plakátjára meredt. Megmondja a frankót, mi? Ha tudnák ezek a bugrisok, hogy az egész elképzelést egy Csernus nevű hobótól lopta, összeomlana a szépen felépített egzisztenciája.
- Nézze, kisasszony. Adok magának egy bájitalt. Már próbálkoztunk a figyelemeltereléssel, irányított álommal és hasonlókkal. Ez egy sokkal direktebb megoldás. Beveszi elalvás előtt ezt a kis fiolányi szérumot, és átéli végre rendesen a képzelgéseit. Tudja, van egy olyan meglátás, miszerint addig úgy sem fog kimenni a fejünkből egy kecsegtető gondolat, amíg meg nem valósítjuk.
- De ez minden, csak nem kecsegtető! - replikázott Ginny.
A pszichológus felemelkedett ültéből, a kezébe nyomta a bájitalt, és elkezdte az ajtó felé terelni vonakodó paciensét.
- Élje át végre és akkor a folytonos őrlődés helyett túlléphet rajta. Nézzen szembe a vágyálmaival!
Az ajtón kilépve épp Elvira feneke került a szeme elé. A titkárnő egy kis létrán egyensúlyozott és könyveket pakolt a szekrény tetejére. Kosztümszoknyája alól ingerlően villant meg a harisnyatartó csatja, és Mr. Henderson hirtelen még sürgetőbbnek érezte, hogy ő maga is kiélhesse a vágyálmait.
- Az időnk pedig lejárt, Miss Weasley. Holnap ismét örömmel látom!
Alig bírta ki, hogy becsukódjon az ajtó a kis vörös mögött. Amúgy is unta már a romantikus képzelgéseit. Igen, valami sokkal, sokkal kevésbé rózsaszínre vágyott. Valami kéjesre és piszkosra. A titkárnő mögött termett és felhúzva a szoknyáját, csókot nyomott feszes kis tomporára.
- Na de, Mr. Henderson! - ijedt meg egy pillanatra Elvira.
- Hívj csak doktor bácsinak!
Felmerült még benne a gondolat, hogy esetleg elfelejtette megmondani Weasleynek, hogy a bájitalt véletlenül se vegye be másikkal egy időben, de aztán minden vér egy sürgetőbben követelődző testrészébe távozott, az agya pedig feladta a racionális gondolkodás megtartása iránti küzdelmét.
oOoOoOo
- Azt hiszem, ideje dokit váltanom! Hogy gondolhatja ez az alak, hogy át kell élnem ezeket a... ezeket az álmokat ahhoz, hogy végre túllépjek rajtuk? Miféle perverz agya nyikorog így? - dohogott magában, eldöntve, már csak azért sem veszi majd be az átkozott szert.
Mivel kidobni nem akarta az utca kellős közepén, azért, hát beletette sárkánybőr erszényébe, amit magában csak Morphként becézett - nos igen, szeretett nevet adni a kedvenc tárgyainak, mi van ebben olyan különös? - és hazahoppanált.
Csinos lakása volt, igazi csajos kuckó, a béke szigete, ahová az ember lánya szívesen vonul vissza a világ gonosz, csúnya csábításainak tengere elől. Ginny nem kedvelte a rózsaszínt, de különösebb baja sem volt vele, leszámítva, hogy nagyon nem ment a hajához. Talán ennek is köszönhető, hogy a lakása nem volt sem valami vattacukor robbantás epicentruma, sem pedig a másik véglet, ami sötétet használ sötéttel, hogy aztán azok összeolvadva úgyis csak feketének tűnjenek.
Hiába, Ginny teljesen normális lány volt, leszámítva a fantáziáit. Ami ugyan még mindig nem zárta volna ki az épelméjűséget, csakhogy az orvos még a feléről sem tudott… Talán ezért mondhatott akkora ökörséget, hogy át kéne élnie végre az álmait. Nem könnyű ugyanis egy ünnepelt hős barátnőjeként élni. Hetek telnek el, mire egyáltalán láthatja a pasiját, hogy aztán az úgy dőljön el a kimerültségtől, mint valami zsák. Ginny vörös volt, a szülei pedig kicsit konzervatívok... kell ezt magyarázni?
Harry Potter előtt járt már nem egy pasival. Cafkaság - sütnénk rá rögtön a bélyeget, amit ő aztán nagyvonalúan le is rázna rögtön, és visszavágna egy "frigid picsa", vagy "prűd fapina" megjegyzéssel. A rémdenevér rontást, aminek annak idején kiváló specialistája volt, azóta nem használta, amikor is, egy különösen jól sikerült bűbáj nyomán a nyakán maradt Batsy a némiképp buggyant denevér, aki vámpírnak képzelte magát, ámde irtózott minden folyadéktól, ami vörös színben pompázott...
Ginny kipakolta az orvostól kapott fiolát a mosogató keskeny szélére, hogy majd gondoskodik róla a későbbiek folyamán, aztán nekiállt kiüríteni a táskáját, hogy végre megtalálja szerencsétlen párát. Batsyt ugyanis nem merte egyedül otthon hagyni, mert pánikrohamot kapott, és olyankor a lány általában a lakás részleges lebontására ért haza, és további fél napjába került, hogy elkapja, majd benyugtatózza a hisztérikussá vált kis dögöt.
Inkább magával hordta a megbűvölt Morph-ban, amit a bátyjától, Charlie-tól kapott. Mármint az anyagát. Nyugalom, Greenpeace-esek, a kérdéses sárkány éppen vedlett, és amolyan kutya-macska barátságba keveredett Batsyvel, amikor a lány legutoljára arra járt vele látogatóban, de ez egy másik remekbeszabott történet!
Aztán ikerbátyjai csöppet felturbózták a bőrdarabot, ami igen hasznossá vált innentől. Ha azt mondják, hogy egy nő táskájában hihetetlen mennyiségű szemét és kacat elfér, és hogy feneketlen mélyén ki tudja, miféle rémségek vernek tanyát, akkor ebbe a szütyőbe bizony nem igazán akarna emberfia beletúrni!
Tehát ott tartottunk, hogy Ginny kipakolászta a lassan éledő denevérét a táskájából, majd miután bebiztosította a levegőt kedvencének, a hálóba indult, hogy ruhát váltva lassan lefekvéshez készülődjön. Az elmúlt éjjeleken ugyanis nem sokat aludt, és mostanra már amúgy is elég későre járt, hiszen korábban nem tudott időpontot egyeztetni a dokival, mert annak minden ideje foglalt volt már.
Mindeközben Batsy lassan szárnyra kapott, és lassú, megfontolt siklással körberepülte z ebédlőt néhányszor, hogy kinyújtóztassa elgémberedett szárnyait, amikor is meglátta AZT!
AZ a mosogató szélén állt, ahová Ginny tett nem sokkal ezelőtt, és vörösen csillogott vissza a mugli villany fényénél. Batsy lesokkolt, kis híján le is zuhant, de aztán irányt váltott, és megtámadta AZT a SZÖRNYŰSÉGET! Megküzdött vele, és keményen megadta neki, ami jár! De az a borzalom makacsnak bizonyult, és a karmai közé szorult, vagy azok akadtak össze, nem pontosan tisztázott. A végeredmény szempontjából talán mindegy is. Ugyanis az üvegcse végül megadta magát, és összetört. A vörös lé pedig bánatosan kezdett lecsurogni a lefolyón... Batsy pedig nem bírta a látványt, egyszerűen beleszédült a mosogató öblébe.
Így talált rá Ginny, aki visszatért az éktelen ricsajra. A látvány leírhatatlan volt. A denevére holtan a mosogatóban, egy merő vérben úszva...
Odarohant, és kétségbeesetten próbálta életre kelteni az állatot, és közben rájönni, hol lehet a végzetes seb, hol kéne elállítani a vérzést? Batsy, ahogy felocsúdott, megijedt az erőszakos kezektől, és csapkodni kezdett, majd gazdájának arcába szállt, sőt kis híján egyenesen a szájába. Talán, ha kicsit kisebb termetű, akkor a lány egyenesen le is nyeli.
Így viszont csak anyázva köpködött, és elmondta a hülye dögöt mindennek, ami csak megfordult a fejében, és eléggé dehonesztálónak tűnt ahhoz, hogy sértésként lehessen rá asszociálni.
- Mára elegem van! - kiáltotta, és kinyitotta Batsynek a direkte neki készült felső kis ablakot, hogy az vadászni indulhasson éjszakára, és végre mindketten megnyugodjanak. A denevér így is tett, néhány szárnycsapás, és már ott sem volt.
Ginny még köpködött egy sort, majd úgy döntött, tényleg ideje egy rendes alvásnak. Bement hát a hálóba, hogy végre lefeküdjön, és sűrűn reménykedett benne, hogy ezúttal már van olyan fáradt, hogy semmiféle képzelgés nem lesz majd elég csábító kirángatni őt a kábulatból. Azért, biztos, ami fix alapon, még előkotorta az éjjeliszekrényből Harry nyugtató bájitalainak egyikét, amiből mindig volt odabenn egy bő készletnyi, és lehúzta, majd az üveget gondosan a szekrényke lapjára helyezve aludni tért.
Viszont a nyugtató bájital még nem altató. Ezt, sajna, Ginnynek is be kellett látnia, mikor minden erőfeszítése ellenére még mindig ébren tartotta a félelem. Hogy is volt az a hülye relax gyakorlat? Ellazítod a fejeden a bőrt, aztán a szemöldökeidet, a nyakad, a mellkasod...
Érezte, hogy kellemesen süppedni kezd a tudata.
Felidézzük a segítő állatunkat...
Már épp megjelent lelki szemei előtt a helyes kis beszélő aranyhal, akit ilyenkor elképzelt, de az agya tudatos része végképp elmerült és képtelenné vált befolyásolni a történéseket. Megszűnt érzékelni a testét. Kaján kis hanggá vált a saját álmában, aki épp felülről néz le egy elegáns francia étteremre…
oOoOoOo
A kellemes, gyertyafényes helyiségben párok bájologtak az asztaloknál. Halk zene töltötte be a teret, a konyhából fűszeres tejszínmártás illata csiklandozta a vendégek orrát. Az egyik félreeső asztalnál Harry Potter ült.
Ginny megszólalt. A hangja betöltötte a teret, de nem úgy tűnt, mintha bárki is észrevenné, amint a saját álmát narrálja. A szereplők továbbra is csendes összevisszaságban adóztak önnön boldogságuknak, csak Harry arca vonaglott meg kissé a hallottak után, jelezve ezzel, hogy ő az egyetlen, aki észrevette, talán valami nincs rendben.
Potter már évek óta erről a meghívásról álmodozott. Minden kis porcikája tudta, hogy Tom Denem az egyetlen férfi a világon, aki képes kielégíteni minden igényét.
Harry arcára értetlenkedő fintor ült ki, de képtelen volt megmozdulni.
- Mi a rosseb?
Megigazgatta az asztal közepén a gyertyát, hogy minél kedvezőbb fényben láthassa majd Denemet, mikor megérkezik.
Potter feszengve figyelte, ahogy a teste engedelmeskedik az éteren át érkező hang utasításainak. Pedig nem ezt akarta! Egyáltalán! Azt sem értette, hogy került oda, meg egyáltalán, pontosan hol is van az az ott?
Az ajtó halk csilingelésére az ültető hostess azonnal a bejárathoz sietett. Tom Denem felsőbbrendűségének teljes tudatában adta át neki vékony kabátját. Végigpásztázta a termet, majd Harryn állapodott meg a tekintete. Kimért léptekkel közeledett felé, minden pillanatát kiélvezve annak az izgalmas tudatnak, hogy a fiú az övé. Teljesen az övé… lesz!
- Potter! Mi a faszt csinálsz te itt? – köszöntötte a fiút, amint hallótávolságon belülre ért.
- Ezt én kérdezhetném tőled! - mérte végig Voldemort fiatalkori kiadását Harry felháborodottan.
- Ez valami kibaszott vicc?
- Mocskos a szád, Tommy fiú! - hunyorgott Harry és vészjósló mosoly telepedett az arcára. - Szóval ez nem a te műved?
- Az utolsó emlékem rólad, amint a naplómba döföd a baziliszkusz fogát. Szerinted, ha megtehetném, étterembe cipelgetnélek, vagy időhúzás helyett inkább letépném a tökeid? – jött a szarkasztikus riposzt csípőből.
Denem az asztalhoz telepedett, két kezébe fogta Harry remegő kacsóit és elmesélte neki, milyen régóta vágyik erre a pillanatra. Arra, hogy végre félretegyék az ellentéteiket és kamatoztassák azt a rengeteg közös tulajdonságot, amivel megáldotta őket az ég.
Tom teste kénytelen-kelletlen engedelmeskedett a hangnak.
- No lám? Szóval valakinek a beteges kis fantazmagóriáiban mi hasonlítunk...
- Inkább azon gondolkodj, hogy jutunk ki innen! Mielőtt még rábír minket arra, hogy egymás lábát cirógassuk az asztal alatt! - közölte sötéten Harry, de képtelen volt elengedni Denem kezét.
Harry ugyan egy romantikus vacsorára hívta meg Tom Denemet, hiszen griffendéles volt, de meglátva a másik férfit, megérintve a kezét, egymás szemébe nézve már mindketten tisztában voltak vele, hogy egészen mást szeretnének enni ezen az éjszakán. Így, mit sem törődve a pincér rosszalló tekintetével, aki éppen az asztalukhoz indult, hogy étlapot ajánljon, és felvegye az italrendeléseket, már kinn is termettek az étterem előtt az utcán. Gyönyörű, csillagfényes éjszaka volt.
- Baszd meg, Tom, ne fogdosd a kezem, a rohadt életbe, emberek között vagyunk! - sziszegte Harry vörös fejjel, amit nehéz volt behatárolni, hogy a kínos helyzet, vagy inkább a düh idéz, ilyen élénkké.
- Te meg válts vissza a párszaszóról, hülye, mert nem csak a kézfogás miatt néznek minket - replikázott Denem, aki szintén eléggé idegesnek tűnt.
- Bocs - állt át emberi kommunikációra Potter, akinek fel sem tűnt a dolog. Hiába, sosem kedvelte túlzottan ezt a képességét, így viszont nem is fejlesztette, vagy kísérletezett vele, nem csoda, hogy néha, amikor elragadták az indulatok, valami bekattant odabenn, és a tudás önállósította magát. Vajon mi minden rejtőzhet még legbelül elfojtva? Harry kirázta a fejéből a gondolatot, már az is épp eléggé rémisztő, hogy egyáltalán az eszébe jutott! - Nem direkt volt. Viszont te még mindig nem magyaráztad meg, hogy a faszba kerültünk ilyen helyzetbe?
- Miért gondolod, hogy nekem kéne ezt tudnom? Nem a te hülye barátnőd hangja szól itt az éterben? Nem gondolod, hogy inkább te tartozol magyarázattal, seggfej?!
A csillagok soha oly szépen még nem ragyogtak, mint ezen a varázslatos éjszakán. Harry Potter, gyermekkorom s életem legnagyobb szerelme, belekarolt a számomra másik fontos személybe, és egymáshoz igazítva lépteiket, elindultak a tengerpart felé, hogy megoszthassák a hullámok bájos játékának igéző látványát.
- Azt hiszem, hányni fogok - jelentette ki Denem, miközben sikertelenül próbálta magáról lefeszegetni "imádója" karját.
- Mi ez a rizsa, hogy fontos vagy Ginnynek? – háborgott Harry.
- Amikor másodéves volt... szerinted hogy kapta be a horgot, puhapöcs?
- Te...?
- Neeeem, te pedofil vadbarom! Elég volt néhány ártatlan csókocska is.
- Ajánlom is, különben...
De vitájukat ismét félbeszakította a Hang, már csak így, nagybetűvel.
A homok puhán masszírozta mezítlen talpukat, amikor megszabadították magukat a cipőiktől, hogy az se válassza el őket az anyaföldtől. Lábujjaikkal finoman markolászták az aprócska szemcséket, miközben mindent betöltött a hullámok morajlása. Harry ajka lassan közeledett...
- Baszd meg, baszd meg, baszd meg, meg ne próbáld, mert helyből leavadázlak! - tört a magasba Tom rémültté és abnormálisan magassá vált hangja. A sirályok mindenesetre díjazhatták, mert érdeklődve közelebb vitorláztak.
- Nem tehetek róla, cseszd meg, és ne beszélj ocsmányul! Ilyen szennyhez én sem akarok hozzáérni!
Hiába csillogtak rémülten a szemek, és nyíltak sikolyra bizonyos szájak, a parancs kényszere erősebbnek bizonyult, és Harry ajkai puhán, ámde követelőzőn birtokba vették az színiszonnyal eltelt Denemét. Közben a kezek mágnesként vonzották a bőrt, vagy az őket, a lényeg, hogy a két férfi egyre hevesebb mozdulatokkal dörzsölt minden kis zsibongó felületet, a másik hátán, mellkasán, majd ki tudja hogyan, de a pólók is búcsút reccsentek.
A két férfi, térdre omlott egymással szemben a még meleg homokban, és homlokukat egymásnak döntve érintették mindazt, amit ez a helyzet csak érinteni engedett. Ez viszont nem volt túl sok, ezért Denem közelebb csúszott, és hozzápréselve magát a másik felhevült mellkasához, végül mindketten elterültek a part lágy ölén.
- Bassza meg, bassza meg! - ismételgette Harry, amíg az ágyékába meredő keménység rá nem döbbentette arra, mit is mantrázik ilyen kitartóan!
Tom nem tudott válaszolni, mert éppen a másik hegyes, hetyke kis mellbimbójával volt teli a szája, amit vadul szívogatott, és gyötört a fogaival, kicsalva Potterből a sóhajokat.
- Te, Kripszli, nézd má' a kétlábúbó' négylábú lett!
- Az nem egy négylábúvá lett kétlábú, hanem két darab kétlábú összegabalyodva!
- Téééé'leg - pislogott nagyot az először megszólaló rák fekete gombszemeivel. - De vaj’ mié’ gabalyodolódtak össze, Krapszli?
- Jajj, ne értetlenkedjé' má'! A tieid is állandójan összeakadnak!
- De, te, Kripszli, nekem - itt gyors ellenőrző számításokat végzett - hat lábam van!
- Ők meg kezdők - vágott vissza a másik páncélos idegesítő társának.
- A rohadt életbe, ezek rólunk szövegelnek? - lihegte Tom fülébe Harry döbbent, fátyolos hangon.
- Hacsak nem skizofrének, akkor valószínűleg - állította vigyázba a pihéket Denem a válaszával.
- De, a rohadt életbe – ismételte meg Harry kiáltva -, kukkolnak a kurva rákok!
- Neked most komolyan ez a legnagyobb problémád? - simított le a kockás hasfalon a még mindig rémült, de szemmel láthatóan kellőképpen felizgult fiú.
Harry rávicsorgott.
- Közben rájöttem, hogy hová kerültünk.
- Tényleg? - pihegte Harry, de mivel Denem keze épp az ágyékára csúszott, nem igazán hangzott valóban érdeklődőnek.
- Szedd már össze magad! Ez egy álom! A hülye barátnőd álma!
- Miből gondolod? – nyögte amaz.
- Beszélő rákok, Potter! Basszus, hogy a picsába tudott egy ekkora kretén legyőzni engem?
Az egyik páncélos közben érdeklődőn közelebb oldalazott.
- Te, Kripszli! Mi’en ikrákat raknak a kétlábúak?
- Még sosem láttam, Krapszli - gondolkodott el a másik rák.
- Megvárjuk? Sz’tem épp űződnek.
- Szerinted mindenki űződik - csattogtatta morcosan az ollóit Kripszli. - Azt sem tudjuk, melyik a nőstény.
- Gondolom, a hosszabb fekete szőrös – nyilvánította ki néhány másodpercnyi csöndes szemrevételezés után Krapszli. – Bár valóban gyanúsan egyformák. Mindig mondtam, furák ezek a kétlábúak!
Harry felröhögött, Denem pedig a nyaka bőrébe morogta szitkait.
- A rákok szerint te vagy a csaj, Tommy fiú!
- Befognád a pofád, Potter? Próbálom elfelejteni, hogy épp veled vagyok, de a szellemi sivárságod folyvást ráébreszt!
Denem, Harry vágytól csillogó smaragd szemeibe bámult és érezte, hogy szüksége van az előtte fekvő fiúra. Tökéletes komplementerei egymásnak!
- Oké, csók a naplementében és fejezzük be végre ezt a marhaságot! - sziszegte Tom.
Különlegessé akarta tenni az első alkalmukat, ezért bocsánatkérő puszit nyomott Harry mellkasára, majd felsegítette és rendbe hozták mindazt, ami a ruhájukból megmaradt.
- Attól félek, ezek után egy lassú gyertyafényes szeretkezés következik. Ahogy Ginnyt ismerem... – nyögte Harry, ismét nem tudván eldönteni, hogy a tudat, vagy éppen a sürgető kielégületlenség adatja ki vele ezeket a hangokat.
Denem ajkára szenvedő vigyor kúszott.
- Akkor azt kell, mondjam, én egy kicsit mélyebben megismerkedtem a lelkivilágával.
Mikor a narráló hangocska egy gyertyákkal telerakott, selyem ágyneműs hotelszobába röpítette őket, Harry karba tette kezeit és önelégülten rávigyorgott Tomra.
- Azt hiszem, ez hosszú lesz, és nem fogjuk élvezni.
- Kétlem, Potter. Te már a parton is elég lelkesen reagáltál. Kezdem érteni, miért kell álmodoznia a barátnődnek – vágott vissza amaz.
- Baszogatsz, Tommy?
- Csak foglak, Potter!
- Oh, elfelejtetted, hogy te vagy a lány?
Denem a szemeit forgatta, miközben felmérte a helyiséget.
- Gondolod, két rák ezt jobban tudja?
Tom élvezkedőn elvigyorodott, mikor bevezette Harryt a lakosztályba. Különlegeset akart. Annyi szenvedélyes küzdelem és szócsata után meg szerette volna mutatni a fiúnak, hogy néha nem is olyan rossz, ha hagyja, hogy valaki irányítsa, hogy van édes kín...
- Hogy az a... - motyogta Potter, de képtelen volt befejezni a mondatot, mert Denem a Hangnak engedelmeskedve megragadta és birtoklón megcsókolta.
- Nos, ki is ismeri jobban? - tudakolta vigyorogva Tom, miközben egy mozdulattal ismét megszabadította a másikat pólójának roncsaitól.
- Azt hiszem, ezek után újra kell értékelnem a kapcsolatunkat.
- Nem mondod? - gúnyolódott Denem a másik ijedt ábrázatát látva.
Harry térdre omlott, és finom csókot lehelt a másik ébredő merevségére. Vágyott rá, hogy annyi hősiesség és felelősség után, végre átadhassa magát valakinek. Valakinek, aki legalább olyan erős, mint ő.
- Megöllek, Ginny! - sziszegte a szemüveges férfi, de a szájában Denem sliccével, nem volt túl fenyegető.
- Ajánlom is, hogy megtedd, de ha egy mód van rá, előbb próbálj meg rendesen leszopni!
- Kussolj! Még sosem csináltam ilyet! – válaszolt teli szájjal, és szenvedő arccal Harry.
- Épp itt az ideje, hogy megtanuld!
Harry ezúttal remek tanítványnak bizonyult.
- Ezúttal? – röhögött fel Denem, ami aztán rekedt nyögésbe fulladt, mikor a másik szája bosszúból rászorult a farkára, és érdes nyelvével gyors, erőszakos mozdulatokkal kezdte kínozni a fogságba esett tagot.
Harry ütemesen szívta fel magát, majd hagyta, hogy ismét lecsússzon, mindeközben a nyelvével végigsimított, és megízlelt minden elérhető felületet. A megvastagodott, lüktető ereket különösen szerette érinteni, mert ezzel mindannyiszor nyögések egész sorát nyerte. A felgyűrt takaró redőjébe minduntalan beleakadt saját vágya, ami belőle is sóhajokat csalt elő, ezzel a végtelenségig fokozva partnere kéjét. Ámde mielőtt átlökhette volna őt a gyönyör kapuján, önmaga zuhant át rajta, és szájával elengedve zsákmányát, az eddigieknél hangosabb nyögéssel, élvezett el.
Harry lihegve hevert az oldalán, ahova az imént gurult. Ahogy ismét érzett magában annyi erőt, hogy megszólaljon, hitetlenkedve jegyezte meg.
- Sosem gondoltam volna Ginnyről, hogy a buzikra izgul!
- Tudod, én meg azt nem hiszem el, hogy bár az imént épp én részesültem egy meglehetősen tehetségesnek ígérkező szopásban, ennek ellenére mégis te mentél el! Ami pedig a kiscsajt illeti, ritka perverz egy darab, szóval a helyedben én félnék… - gyűrte maga alá, és harapta nyakon a mondat végére a még mindig pihegő fiút.
Harrybe visszatért az erő, hiszen fiatal volt, a hormonok pedig tombolva követelték a magukét, és lelökte magáról a hozzá dörzsölődő testet.
- Mit akarsz csinálni? – hátrált az ágy sarkáig, lábait védekezőn maga elé húzva. Utólag azért kicsit elhamarkodottnak találta a menekülést, ahogy belepillantott a másik vágytól mélysötétté vált szemeibe, amint az a verítéktől csillogó testtel, kecses párducként készül épp levadászni őt. – Denem, megőrültél? – kérdezte kiszáradó torokkal, hiszen a látvány hipnotikusnak tűnt.
A másik fiú éppen ugrott volna, amikor az ablakon egy csapzott denevér röppent be, csimbókokba ragadt szőrrel, és akadt bele azon lendülettel a rémülten csapkodni kezdő Harry kócos hajába.
Denem egyelőre felfüggesztette a vadászatot, helyette a hátára gördülve kezdett éktelenül röhögni, miközben a káromkodó fiú próbálta kiszedni a hajából a visítozó lényt.
- Baszod, inkább segítsél, ne röhögj, hülye seggfej!
- De csak, mert ilyen szépen kérsz – mászott oda Denem is, kitörölgetve a szeme sarkába gyűlt könnyeket az iménti jókedvtől. De ahogy odaért, megint kétrét görnyedt, és újabb perc telt el a csillapíthatatlan vihogásával.
- Kretén – sziszegte oda neki Harry, mire a denevér azonnal megdermedt.
- Megvan a megoldás! – válaszolta halkan Denem, miközben egyik pillanatról a másikra halálosan komoly arcot vágva a rémült kis állatra szegezte a tekintetét. Most próbáld meg kiszedni!
- Miért nem te? Legalább látnád, mit csinálsz!
- Nekem fogva kell tartanom a pillantását. A párszaszó miatt azt hiszi, kígyóveszély van, és ezért dermedt meg.
Hosszú percekkel később sikeresen kidobták a félholt dögöt az ablakon, ami azért épp elég élénknek bizonyult ahhoz, hogy búcsúzóul még jókorát harapjon Harry hüvelykujjába.
- Nem tűnik valami furcsának? – kérdezte Denem, ahogy bezárták az ablakot, hogy elkerüljék a lehetséges újabb merényletet, és visszaültek az ágy szélére, ahol Harry továbbra is bőszen szentségelt, és a sérülését szorongatta.
- Ha arra gondolsz, hogy megint nem vettem észre, hogy párszaszóra váltok, és hogy meztelenül üldögélek a saját két kezemmel kinyírt ellenségem fiatalkori mása mellet az ágyon, akit éppen az imént elégítettem ki orálisan, akkor azt kell mondanom, nem, nem vettem észre egyéb furcsaságot!
- Egy ideje nem hallom a Hangot – válaszolta Denem. – Kettő, nem is elégítettél még ki – fordult az ismét rémültté váló fiú felé felélénkülve, ragadozó mosollyal az arcán.
- Mi a varázslatos főnixtetvet keresünk még itt, ha már nincs Hang?
Denem lekicsinylőn hunyorított a szitok hallatán. Valahogy Hagridra emlékeztette a stílusa.
- Szerintem ez az a része az álomnak, amit még sosem körvonalazott pontosan.
- Úgy érted, szabad idejében arról ábrándozik, hogy tövig nyomod a farkad a számba, de sosem gondolta át, mi jön azután?
Harry lehátrált az ágyról, ellenben úgy tűnt Denem élvezi a helyzetet. Lustán mozdult Potter után, épp elég ráérősen ahhoz, hogy a szemközti falig farolt fiú minden kis porcikáját alaposan szemügyre vehesse.
- Remélem, tetszik, amit látsz, Potter, mert nekem konkrét terveim vannak az álom folytatására vonatkozólag.
- Szerintem inkább ki kéne jutnunk innen, hogy elbeszélgethessek Ginnyvel.
- Szarok a párterápiás terveidre! Kijár nekem egy kiadós dugás.
Harry légzése akaratlanul is felgyorsult az elképzelésre, de makacsul összeszorította a száját és elutasító mozdulatot tett Denem felé.
- Ne is álmodj róla!
- Az előbb mentél el, megint áll a farkad, és most kezdenéd a „csak a szerelmemmel fekszem le” dumát? – összevonta szemöldökeit, majd pár ingerült lépéssel átszelte a szobát és a meghökkent fiú nyakába mart. – Jár nekem a segged, Potter! Hányszor is öltél már meg? Háromszor?
- Te beteg vagy!
Isteneset rúgott Tomba, aki pár koordinálatlan lépés után fenékre esett, magával sodorva két vázát és a bennük veszteglő tucatnyi vörös fréziát.
- Csurom víz lettem, te gyökér!
- Faszomnak kell tapogatnod, mikor megmondtam, hogy nem teszem szét a lábam!
Tom a maga részéről el tudta képzelni a dolgot úgy is, hogy szétfeszegeti Harry lábait, de a földön ülve vajmi kevés esélye volt erre. Harry kilejtett a fürdőszobába, ügyet sem vetve a másik tápászkodási kísérleteire, így aztán azt sem vette észre, amikor az sikerrel függőlegesbe küzdötte magát. A kis túlélő be akarta zárni maga után a mosdó ajtaját, hogy nyugodt körülmények között könnyíthessen magán, amikor az ajtórésbe vágódott a milói vénusz giccses kis másolata.
- Mi, a…
A következő pillanatban a mosdó szélére taszítva találta magát, Denem pedig valahol a mandulái felé kalandozott a nyelvével. Megpróbált ismét belerúgni, de csak a pipereszekrény tartalmát sikerült a földre borítania. Tom válaszul nekipasszírozta hátát a tükörnek. Az üveg diszkrét reccsenése épp csak elnyomta Harry első önkéntelen sóhaját, ahogy a másik ujjai a farka köré kúsztak.
- Úgy fest, már nincs ellenvetésed – vigyorgott az arcába Denem.
- Ha kijutok innen, megkeresem azt a kurva naplót és szakrálisan elégetem!
- Az még odább van, Potter.
Harry belekapaszkodott a flancos aranyszínű csaptelepbe és Denem kezére engedte a forró vizet.
- Még egy ilyen kísérlet, te kis puttószerű varázslóribanc és a csupasz ablaknak döntve duglak meg, hogy mindenki lássa közben az arcod!
- Ez csak álom Tommy fiú, ezzel nem rémisztesz meg!
Denem megragadta Harry farkát és szinte annál fogva kormányozta ki a vonakodó fiút a fürdőből. Pár elsuttogott szóra a szoba behúzott függönyei szétváltak, eléjük tárva a nyüzsgő, kivilágított város képét. Bár azt továbbra sem tudták, hol a fenében vannak, de a hatalmas, üvegtáblás ablakok kiváló belátási lehetőséget biztosítottak a szembeni irodaépület túlórázó dolgozóinak.
Harry felcsuklott.
Annak ellenére, hogy egy álomban voltak, a helyzet túlzottan valóságosnak tűnt… és mindemellett izgatónak. Persze nem abban a felállásban, ahogy Denem képzelte.
Tom figyelme kicsit elkalandozott, miközben azt ecsetelgette, hányan fogják odaátról látni Harry kéjtől elváltozott arckifejezését, Potter pedig nem tétovázott sokat, megragadta Tom csuklóit, a háta mögé tekerte és az ablaknak nyomta a meglepett varázslót.
- Nah most, Tom? Most milyen? – élvezkedve dörgölte férfiasságát a nekiszoruló feszes fenéknek. – Vitatkozhatnánk arról, hogy kinek milyen mértékben jár ki a másik segge, de mivel te egy vékony kis mitugrász vagy még mindig, én meg egy edzett kviddicsjátékos… mit szólnál, ha dumálás nélkül csak simán beverném?
Tommy fiú bizony nem szólt semmit, helyette inkább nagyot nyögött, amolyan férfiasat, miközben a fenekét hátrébb nyomva próbált egyszerre közelebb férkőzni Harry forró testéhez, és ellökni lassan lángra gyúló, lüktető merevedését a hideg, és rohamos iramban bepárásodó ablaktól. A hátsó szándékai között szerepelt még pőreségének leplezése az egyre több, érdeklődve fel-felpillantó járókelő elől is, továbbá a másik fölötti uralom megszerzése is.
De mindent csak szép sorjában!
Egyelőre megelégedett azzal is, hogy egy fürge ujjacska átcsusszant a bejáratán, a függöny pedig össze az ablakon. A szoba ismét hangulatfénybe borult, és ők pedig kényelmetlen pózban csavarogtak a szőnyegen.
- Baszd meg, lehorzsoltam a térdem!
- Szarok a térdedre, Denem – nyalta végig az ingerlő kulcscsontot, a megfeszült nyakat, és az ágaskodó fülcimpát, ahogy megtöbbszörözte a munkálkodó ujjait.
- Az én vérem értékes! – nyavalygott Tom, két ziháló lélegzetvétel között.
- No, mutasd a bibit, adok rá puszikát, hogy ne fájjon! – fordította meg Harry gügyögve, így kicsúszva a már ellazult lyukból. Denem elégedetlenül morrant fel, a hiányérzet most kínzóbbnak tűnt, mint a térde. Kihasználva, hogy a másik lentebb húzódott, hogy körbenyalja a sérült bőrfelületet, miközben, mintegy véletlenül, hozzá-hozzáérve a merevedéséhez, Tom határozott mozdulattal lökte el a másikat, aki így, elveszítve az egyensúlyát, a hátán kötött ki.
Nyikkanni sem volt ideje, amikor Denem már ugrott is, és a padlóhoz szegezte, majd, mint valami megveszett baziliszkusz, a nyakába mart. Harry felkiáltott az érzéstől, amikor a fájdalom végigszáguldott rajta, ütközve a farkából érkező élvezettel, ahogy a másik lassan rácsúszott és csak szorította, és szorította…
Az idő végül megadta magát, és a szállodai szoba órájának kattogását erőszakos nyögések, nehéz lélegzetek, és az egymásnak csapódó hús zaja nyomta el.
Valahol az ablakon túl pedig egy elgyötört denevér lassan ráébredt, hogy vannak a vérnél sokkal ijesztőbb dolgok is…
- Gyere Bella nénihez, kis szőrös cukiság! Gyere szépen!
oOoOoOo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése