Borosta a tüll alatt /3

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 3.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.





Perselus Piton morogva pakolta a rizses zsákokat egymásra a raktárban.
Egyre az, az éjszaka járt a fejében. 
Malfoy, amint részegen fizet újabb, és újabb kört a kocsmában… 
Iszonyúan el volt keseredve. Még sohasem látta ennyire padlón.
Lucius mindig olyan volt, mintha skatulyából lépett volna ki. Halványszín, élére vasalt, méret után készült öltönyöket hordott. Mellénnyel, de nyakkendő nélkül. Egyszerre volt elegáns, és hódító. A modora, pedig választékos, behízelgő, ha magas rangú vezetőkről volt szó, és mélyen lenéző mindenkivel, aki alatta volt a ranglétrán.
Akkor nem gondolkodott el komolyabban azon, hogy miért pont vele ment el inni, és utólag bevallva ez komoly hiba volt. Egyszerűen abbéli öröme, hogy nem leplezték le, elterelte a figyelmét a Malfoyok állandó kétszínűségéről.
Persze, miután lekapcsolták ittas vezetésért, és az ezüsthajú szörnyeteg elintézte, hogy ebbe a nyomorult táborba küldjék közmunkára, elgondolkodhatott rajta, mekkora marha volt.
Luciusnak kellett egy ember, aki felügyeli imádott örökösét, így szerzett neki egy pesztrát.
Összecsikordultak a fogai dühében. Az utolsó dolog, amihez kedve volt, hogy végignézze, amint teljesen normális kölyköket győznek meg róla, hogy betegek, perverzek vagy ilyesmi.
Nem mintha bármi köze lett volna hozzá. Perselus Piton nem az a fajta ember volt, aki meghatódott mások sorsán. Sosem sírt a Titanicon, nem olvasta a Lassiet, és kegyetlen nagy ívben tett Diana hercegnő halálára. Ez az egész hely valahogy mégis bosszantotta.
Fintorogva nekiállt, hogy megfűszerezze az ebédet, és berakja az üdítőket a hűtőbe, hogy a taknyosok, és a szedett-vedett nevelők elégedettek legyenek.
Komolyan úgy érezte magát, mint egy állatkertben, ahol nincs elég pénz, hogy külön-külön cellába zárják a vadakat.
Hopkins asszony leginkább egy vigyorgó varangyra emlékeztette, Max a tornatanár, pedig egy szadista gorilla vonásaival rendelkezett.
Susanna, a lányok foglalkozásvezetője olyan vékony, és göcsörtös, mint egy flamingó lába, Lockhart pedig egy idegesítő páva. Az egyetlen szimpatikus vonása, hogy annyira unalmasnak találja a konyhát, hogy a közelébe sem jön.
Ha itt lebzselne, valószínűleg rövid úton elérné, hogy Piton beleszelje egy salátába. Végül is, elég zsírszegény hozzá…

Harry Potter menekült.
Sikeresen túlélte az első napot, a megismerkedést a tanárokkal, az első bátorító előadást, ami szerint „Ez egy betegség!”. Bár, ezt hallva elég különösnek tartotta, hogy nem egy kórházba, vagy szanatóriumba zsuppolták be őket.
Az egész nap legborzasztóbb, és bosszantóbb dolog az egyen kendők hordása volt. A lányok rózsaszínt kaptak, a fiúk kéket. Mintha mindenki olyan vak lenne, hogy e nélkül nem tudja megmondani, kinek mi a neme.
Úgy tűnt, itt minden a sztereotípiákról szólt. A kék-rózsaszín dolgok, az, hogy a fiúk háza telis tele volt ragasztgatva pucér nőkkel és a lányok kendőin fityegő csipkeszegély. Ez utóbbit, az orosz egy mozdulattal letépte a sajátjáról, és Nyusziéról is.
Miután mindezeken úgy-ahogy túltette magát, Harry egyetlen gondja az volt, hogy Malfoynak sikerült az övével szomszédos ágyat megszereznie, és az arcán elterülő éhes vigyor nem sok jót sejtetett.
Úgyhogy most rejtőzködött…
A takarodó egy órája volt, azonnal kisurrant, amint Hopkins lekapcsolta a villanyt, azóta pedig a sötétben kuporgott közvetlen az étkező mellett. A hold, ragyogó ezüstös fénnyel vonta be az egész tábort, így félő volt, hogy ha megmozdul, azonnal észreveszik a járőröző tanárok. 
Már épp kezdett volna elmerülni a csillagképek silabizálgatásában, amikor valaki hátulról belerúgott, a következő pillanatban, pedig átzuhant rajta.
Nem mert megnyikkanni, ahogy az orra eső sem. Mindketten mereven, és mozdulatlanul kémlelték az udvart, attól rettegve, hogy valaki felfigyelt a puffanásra.
- Hé! Ki a fene vagy te? – suttogta egy kis idő múlva Potter.
- Én? – a hang elég háborgó volt – Te ki a fene vagy? Éjjel nem szabad mászkálni az udvaron!
- Marha vicces! Te is épp azt teszed.
- Nyomós okom van rá!
- Komolyan? Nekem is. Épp a fenekem féltem!
- Tényleg? Kitől?
- Malfoytól.
- Én, Nell elől. Az a csaj…
- Egy terminátor?
- Hát, én inkább egy kőbunkós ősasszonyhoz hasonlítanám. Az helytállóbb.
- Harry vagyok.
- Én Hermione.
- Hát, Hermi… Üdv a rejtekhelyemen! Meddig maradsz?
- Amíg kiszedem a térdemből a beleékelődött kavicsokat.
- Oh.
- De, ha van kedved, holnap bujkálhatunk együtt. Most azonban el kell érnem a mosdót.
- Szuper!
- Majd hozok rágcsát.
- Oké! Akkor, holnap ugyan itt?
- Benne vagyok! – közölte a lány, majd villámsebesen kivágódott az árnyékból, átszaladt a holdfényes udvaron egyenesen a wc-k felé.
Harry pedig igazán boldog volt, amiért holnap már nem egyedül kell itt üldögélnie.
Pár perc múlva neszezésre lett figyelmes, és kerek szemmel nézte, ahogy egy görnyedt sziluett ellopódzik mellette, és az udvar túloldalán találkozik valakivel.
Nem sokkal később újabb lopakodók, és újabb találkozások következtek, és Harry kezdte úgy érezni, nem is udvaron van, hanem valami zsúfolt társkereső irodában.
Hermione kikukucskált a mosdó ajtaján. Harry nem látta az arcát, de ekkora loboncot nem birtokolt senki más a csapatból. Aztán a lány elhatározta magát, sebesen szökkent árnyékról árnyékra, majd egy elegáns mozdulattal felugrott a lányok házának lépcsőjére. Épp arra készült, hogy bejusson az ajtón, amikor egy kéz kinyúlt a sötétből, és megragadta a karját.
- Hermione Granger! – szakította szét a csöndet egy hisztériásan magas hang – Mit keresel idekinn villanyoltás után?
- Én csak a mosdóba mentem.
- Szóval a mosdóba? És hányan mentek még magán kívül oda?
- Egyedül voltam.
- Max! – sipította el magát Hopkins.
Harry a sötétben semmit sem látott az egészből, de a gorilla kinézetű tornatanár neve hallatán úgy döntött, jobb, ha másik búvóhelyet keres, amíg csendesebb lesz minden, és visszalopózhat.
Besurrant az étkezőbe, de nem talált olyan helyet, ahol biztonságban meghúzhatná magát, így aztán átmászott az ételkiadó pulton, és befészkelte magát a konyhaszekrény mellé, egy teknő, és egy vájling társaságába.
Odakinn felerősödtek a zajok, felkapcsolták az étkező villanyát, körbenéztek, majd morogva távoztak, később valaki megpróbálta kinyitni a konyha hátulsó ajtaját, de az zárva volt. Harry ezért gyors hálát mormolt az égieknek.
Kényelmesen a vájlingra hajtotta fejét, és szórakozottan szemlélte az orra előtt himbálódzó pókot. Úgy tervezte, nem vár sokat…
Két órával később a pókot Sir Nicolasnak nevezte el…
Három órával később már aludt.

Piton korán kelt, hogy előkészíthesse a kölykök reggelijét. 
Kinyitotta a konyha ajtaját, és szélesen elvigyorodott. Íme, ezen a nyomorult helyen is van egy kis saját birodalma! Persze, még a legszínesebb álmokban sem ért fel a Dumbledore-tól kapott pincével, és laboratóriumokkal, de több volt, mint a semmi. 
Már épp nekikezdett volna, hogy szélesre tárja a kamraajtót is, és előkészítse a hozzávalókat, mikor furcsa zaj ütötte meg a fülét.
Esküdni, mert volna rá, hogy a konyhaszekrény alja horkol. Nem túl erősen, de azért jól hallhatóan.
Piton jobb kezével megragadott egy kloffolót, a másikkal, pedig óvatosan kinyitotta a szekrény ajtaját. 
Mosómedvére, vagy valami apró állatra számított, így igencsak meglepte, amikor a szeme elé tárult, egy békésen alvó fiú.
A feje a nagy vájling fenekén volt, és egy teknőt húzott magára, mintha csak takaró lenne. Az arca mellett megtermett pók lógott egy hatalmas háló aljáról. Rántani való példány volt, olyan, amilyenekért a távolkeleten már versengenének az ínyenc szakácsok.
Pitont elöntötte a harag. Szerette volna ordítva kirángatni onnan a kölyköt, bár ehhez a manőverhez nem lett volna utolsó, ha tudja a nevét. Lázasan kutatott az elméjében, majd morcosan feladta.
A francba is! Senki nem várhatja el még tőle sem, hogy mindenkinek azonnal tudja a nevét.
– Mi a fenét keres a vájlingomon?- ordított rá a szendergőre.
Harry azonnal felriadt. Ijedten nézett szembe a szakáccsal. Piton amúgy sem tartozott a világ legszebb férfiúi közé, de ebből a szögből az orra még horgasabbnak, a haja még zsírosabbnak, a szemei, pedig még idegesebbnek tűntek, mint általában. És egy kloffolót szorongatott…
- Én… én…
- Rendben, megkönnyítem a kérdést… Miért nincs a szobájában?
- Nem tudtam aludni. – szedte végre össze magát.
Piton megvetően összehúzta a szemöldökét, és hanyagul meglóbálta a kloffolót.
- És az alváshoz áhított kényelmet, és otthonosságot a konyhaszekrényben találta meg?
- Azt hiszem.
A szakács érdeklődve felhúzta a szemöldökét.
- Nos, akkor ugyebár nem rázza meg, ha el kell mosnia az ágyneműjét? Kefe, és tisztítószer a mosogató mellett! Ha nem ragyog a vájlingom, mire kezdődik a reggeli torna, akkor a hálótársát a szendvicsében látja újra. – mutatott sokat sejtetően Sir Nicolasra.
Annyira erélyes és parancsoló volt a hangja, hogy mikor Harry később visszagondolt rá, úgy érezte abban a helyzetben akár Hopkins cipőinek kipucolását is kérhette volna, azt is teljesíti.
Sir Nicolas egy kis időre megmenekült… sajnos nem túl sokra…

A reggeli torna felért egy komplett gyerekkínzási eljárással. Egy óra elteltével, mintha szögeket vertek volna minden végtagjukba.
- Karkörzés! Ott hátul is!
- Jób tváju máty! – morogta Nell.
- Ki, mert megszólalni? – üvöltött a fejük fölött Max.
- Én voltam! – jelentkezett lelkesen a lány, ami miatt egy pillanatig kimondottan szuicid hajlamúnak tűnt.
Max, a kereken két méter magas, tökig kigyúrt, tüsi hajú állat pár feszes lépéssel átszelte a tíztagú tömeget, és fenyegető pózba helyezkedett az orosz csajjal szemben.
Nell kihúzta magát, kidüllesztette tekintélyes méretű melleit, és szélesen elvigyorodott.
- Mit jelent, amit mondott?
- A „job tváju máty”?
- Ne pimaszkodjon! Mit jelent? – düllesztett most már a tanár is.
Kettejüket elnézve a csapatnak végre lehetősége volt pihenni egy kicsit. Hermione a térdére támaszkodva nyújtotta fáradt hátizmait, az indiai srác egyből kidőlt a fűre. Csak két alak nem lihegett a többiekkel együtt. Úgy tűnt, hogy Draco, és a nagydarab William kimondottan jó formában vannak, nem is pihegtek. Ellenben lebilincselőnek tartották a látványt, ahogy Nell, és Max egymásnak feszül. 
- Ha nem tudnám, hogy a csaj lesbi, még azt hinném, hogy rágerjedt – mormogta Zima közvetlen Harry mögött.
- Miért, most mi a fenét csinálnak tulajdonképpen? – tudakolta Nyuszi suttogva.
- Ez amolyan pasi dolog. Épp megpróbálják kideríteni, hogy melyikük a nagyobb kan.
- Kan? De, hát Nell lány!
- Technikailag nincs, amit kicsapjon az asztalra… - vigyorgott közbe Malfoy – de nem kell félteni.
- És te nem félsz, hogy az orosz nálad is nagyobb kan? – mosolyodott el Harry.
- Kétlem, hogy félne. Csak az olyan pasik mennek bele ilyen vitákba, akik amúgy is kissebségi komplexusban szenvednek. Dracónál ez ki van zárva.
Az említett, csak önelégülten vigyorgott Hermi leírására.
- Rátapintottál kislány! Nincs kérdés, ki itt a numero!
- A szakács – mormogta Harry.
- Piton? Hogy jön ő az én numero létemhez?
- Nem ő a legfélelmetesebb az egész kompániából?
- Ha engem kérdezel, én döntetlent mondanék Hopkins, Max, és Piton között – tárta szét a karját Zima.
Közben Nell csak vigyorogva állt az egyre inkább üvöltöző tornatanárral szemközt.
- Mi a fenét jelent! Most azonnal közölje!
- Csak annyit, hogy szeretem a karkörzést rubkaa.
- Ne szórakozzon velem, vagy nagyon megjárja!
A helyzetet Hopkins megjelenése mentette meg. Bár, lehet, hogy csak elnapolta az összecsapást. Max próbálta visszafogni magát, de látszott, hogy szinte őrjöng, amiért nem nyúlhat a pimaszul vigyorgó lányhoz.
A reggelinél Piton elég morcosan nézett ki a pulton keresztül. Harry gondosan átturkálta az ételét, de szerencsére nem talált benne pókot. Minden esetre úgy gondolta, jobb lesz, ha ezentúl minden fogást alaposan megnéz, főleg az után, hogy Piton gonoszul rámeredt, miközben az első falatot villára tűzte. Mintha mégis lenne benne valami, amit nem vett észre.
Mindenki síri csöndben és olyan lassan evett, amit egy ízületi gyulladásos éti csiga család is megirigyelt volna. Így a tanárok előbb végeztek, és amint kitették a lábukat az étkezőből, kitört a hangzavar.
- Komolyan úgy gondolod, hogy jó ötlet felcukkolnod a Pitbullt már az első napon? – tudakolta Surya.
Nell csak megvonta a vállát, és egy hatalmas villányi rántottát tömött a szájába.
- Mit mondtál neki? Valami rubkaa, meg Job tyavoll mák…
- „Rubkaa” azt jelenti cicus. A „jób tváju máty”, pedig annyit, hogy: Bazd meg anyád…
- És mi a fenét csináltál volna, ha tud oroszul?
- Gondolom, leütöd, és bevonszolod a barlangodba- vigyorgott Malfoy
- Mi bajod van kisapám? – kérdezte tele szájjal Nell, és közben fenyegetően lengette a villáját.
- Inkább arra válaszoljatok, miért tart szemmel minket a szakács. Arzén van a tükörtojásban, és várja a hatást? – mérgelődött Zima.
- Én halkabban beszélnék a helyedben. – suttogta Harry.
- Gondoljátok, hogy megmérgezheti a kajánkat?
Draco vérfagyasztó mosolyt villantott Neville-re, és a késével felé bökött az asztalon át.
- Lehet, hogy nem is ember, hanem vámpír! Épp az áldozatát figyeli, és reszkessenek a túlsúlyosak, mert több a vérük!
Neville lesápadt.
- Ez… ez… igaz?
- Minden emberi lény öt liter körüli vérmennyiséggel rendelkezik. Már ha egészséges. Bizonyos betegségek…
- Kösz Hermione! Ez épp elég egy napra.
- Csak azt próbálom megmagyarázni Neville-nek, hogy baromságokat hordasz össze!
Mindezek ellenére a dundi, barna hajú fiú nem tűnt száz-százalékig meggyőzöttnek, és amennyire csak tehette, összehúzta magát a székén.
- Tegnap este kit kaptak el?
- Azt hiszem, csak engem. – bökdöste a paradicsomát Hermi.
- És mi volt a büntetés?
- Hopkinssal kellett aludnom.
- Mármint? Hogy?
- Mármint a szobájában egy pótágyon! Mégis mire gondoltál? – a Draco arcán végigfutó kaján mosoly azonban elkedvetlenítette – Tudod mit? Ne mondd el!
- Talán sértené szűzi lelkedet?
- Nem. De ha még sokat cseszteted, akkor sérteni fogja a golyóidat! – morrant fel Nell, aki kezdte egy kissé nehezményezni a szőkeség, tenyérbe mászó vigyorát.
- Nyugi kislány! Nem fosztogatom a háremed – kacsintott rá amaz.
- Fél óra múlva kezdődik a délelőtti foglalkozás, jobb lenne, ha ennétek.
- Miféle csodás dolgokról halhatunk ma?
Harry hangja csöpögött az iróniától, amire Draco mosolya valamiért lelohadt.
- Ha jól emlékszem biológia óra lesz.
- Pillangók, meg bibék? – próbálkozott Neville.
- Én úgy emlékszem méhek, és bibék voltak.
A nap folyamán Nyuszi harmadszorra szólalt meg, és mivel ismét egy egész mondatot sikerült kiejtenie, elismerő pillantást kapott a továbbra is némaságba burkolózott Williamtól.
- Nyuszikám, te, ha lehet az egymást szerető méhekre koncentrálj!
Az orosz lány szavaira a kis vörös elpirult, Neville pedig hirtelen jobbnak látta, ha befejezi a reggelijét.
Még nagyon, nagyon hosszúnak ígérkezett a nap…