Borosta a tüll alatt /10

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 10.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.





- Mondja Mr. Potter, mik az előzetes elképzelései a témáról?
Piton elengedte Harry földhöz szegezett karjait, és kóstolgatni kezdte a nyakán feszülő bársonyos bőrt. Érezte az ajkai alatt, ahogy a fiú pulzusa felgyorsul, és gonoszul elvigyorodott.
- Hogy miről, micsoda?
- Ejnye Mr. Potter! Hogy fogom tanítani, ha már két ártatlan csók után elfelejtette miről is beszélünk éppen.
- Szorgalmas diák leszek… ígérem! – bizonygatta lelkesen.
- Akkor tehát… a téma a szexuális zaklatás. Maga szerint mi a definíciója Mr. Potter?
Harry megvonaglott. Egyrészt, mert Perselus őrjítően mély hangon volt képes kiejteni a nevét, amitől libabőrössé vált, másrészt pedig, mert a férfi éhesen a bőrébe mart.
Kezdte úgy érezni magát, mintha valami ízletes vacsora lenne, akit feltálaltak egy különösen éhes vámpírnak.
- Nem tudom –nyögte végül.
- Újabb rossz pont, de kivételesen hajlandó vagyok elnézni. – morogta Piton, miközben megszabadította a nyöszörgő fiút a nadrágjától. – Tudja Mr. Potter, szexuális zaklatásnak minősül minden olyan szexuális természetű, nem kívánatos magatartás, ami megalázó helyzetbe hoz valakit.
- Kezdem kapiskálni.
A szakács kiszabadította Harry fájó merevségét és lejjebb csúszott a fiú testén. Kezébe vette az érintés után kívánkozó tagot és játékosan végignyalta.
Harry élesen felszisszent, - majd ahogy Piton lágyan végigfújt a nyelve hagyta nedves nyomon- hitetlenkedő sóhaj hagyta el az ajkait.
- Attól tartok, még messze járunk tőle, hogy megértse.
Gyengéd csókokkal borította el a hímtagot, majd az ajkai közé vette. A fiú kerekre tágult szemekkel a plafonra meredt, ahogy az a csodálatosan kínzó száj mesteri hozzáértéssel mozgott rajta.
- Te jó ég… - szótagolta zihálva.
Ekkor, Perselus ajkai elengedték. A férfi csókot nyomott a követelődző merevség tövébe, majd felemelkedett és Harry arcához kúszott.
- Tényleg nem érti Mr. Potter? Épp a zaklatást próbálom definiálni. Sosem fogja megtanulni, ha egy ilyen szégyenteljes téma élvezetet okoz. Azt hiszem, ha továbbra sem embereli meg magát, akkor be kell fejeznem az okítását.
Harry nagyot nyelt. Piton karcsú ujjai a farka köré kúsztak, de nem mozdultak. Megpróbált belegondolni, mi lenne, ha itt és most abbahagynák, de az agya nem igazán működött megfelelően. Abban azonban bizonyos volt, hogy ha még sokáig kell így feküdnie és nem történik semmi, abba belehal.
Perselus nézte, ahogy a fiú agyában kattogni kezdenek a fogaskerekek és megengedett magának egy gonoszkodó félmosolyt.
Pumpálni kezdte Harry merevedését és elégedetten állapította meg, hogy ismét sikerült pár mozdulattal tisztára söpörni a gondolatait.
- Ez… ez… - ahogy Piton sötét szemeibe nézett, azonnal eszébe jutott a férfi figyelmeztetése – szörnyen rossz.
- Komolyan?
- Aha – lehelte nem túl meggyőzően – és sokkal rosszabb lenne, ha egy kicsit gyorsabban csinálnád.
- Így? - szaporázta meg a mozdulatait Perselus.
- Po… pontosan. Ez így rémes.
- Iszonyú?
- Annál is rosszabb – lihegte a Harry.

Minden táborlakó a fiúk barakkjában ücsörgött, kivéve Pottert. Lassan egy órája eltűnt és már Hermione is kezdett aggódni. Minekutána már bezörgettek a wc-be, és az teljesen üres volt, senki nem hitte el, hogy a hasmenése miatt van távol.
Mindannyian kezdtek idegesek lenni.
- Öcsém, ha miatta bukjuk be a tervet, akkor kiherélem! – sziszegte Surya.
Draco mellett ült az egyik ágyon és amikor úgy érezte, hogy senki nem figyel rájuk, a fiú combjára simította a kezét.
William egyetértően hümmögött az indiai szavaira. Ő is a saját ágyán tartózkodott és a többiek nem kis megdöbbenésére, Nell párnás lábain nyugtatta a fejét. Nyuszi volt az egyetlen, akinek nem jutott se pár az ücsörgéshez, se ágy, így ő a szoba közepén üldögélt egy párnán.
Malfoy hirtelen felpattant, és lerázta magáról Surya kezét. Átlépett Nyuszi felett és az ajtóhoz iramodott.
Odakint, továbbra sem volt mozgás. A tanárok szabadfoglalkozást adtak délutánra és elvonultak. Lockhart, minden bizonnyal uborka karikákkal a szemén meditált valahol, Hopkins, a papírmunkát intézte, Susanna, beutazott Roxmortsba a közeli faluba, Max, pedig épp az orosz lány déli sértegetéseit pihente ki a szobájában.
Csak Potterről, és Pitonról nem volt még elképzelésük sem, hogy hol lehetnek.
Draco megfordult és felhúzott orral végignézett a szobában ücsörgő csapaton.
- Nem várhatunk, amíg őfelsége visszatolja a képét!
- Mire nem várhattok? – szólalt meg egy hang a háta mögött.
Malfoy összecsikorgatta a fogait ingerültségében, viszont mikor Potter megállt mellette, és barátian átkarolta a vállát, hirtelen elfeledkezett minden ellenséges szándékáról.
Gyanakodva tekintett oldalra, de Harry fültől-fülig érő vigyora teljesen letaglózta. A srác arca kipirult, a haja kócos és egy kissé izzadt volt. A ruhájáról faforgácsok csüngtek, a nyakán pedig egyértelmű harapásnyomok látszottak.
Potter egy az egyben úgy nézett ki, mintha élete legjobb kufirca után rángatták volna ki az ágyból.
Meglepett csend telepedett a barakkra.
- Na mi van? Megjöttem!
- Azt látjuk – közölte Zima, és kérdőn Hermionére nézett.
- Hol a fenében voltál? – tudakolta Draco.
- Hol lettem volna? Leszámoltam a hasmenésemmel!
- Ugye nem várod el, hogy ezt be is vegyük? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Surya.
Hermione úgy gondolta, jobb, ha nem most kezdik el forszírozgatni, mivel is töltötte Harry az idejét. Bár őt magát is majd megette a kíváncsiság, de csendre intette a tőbbieket és némi szemöldökráncolással igyekezett Potter tudtára adni, hogy jó lenne, ha sürgősen elengedné Malfoy vállát.
Úgy tűnt a fiú rá sem hederít a jelzéseire, ellenben szélesen rávigyorgott mindenkire.
Az egyetlen, aki ez utóbbi gesztust sértőnek vette, az Surya volt, ő viszont úgy döntött, jobb, ha megtartja magának mennyire szeretné kifilézni és a földbe döngölni a feketehajú pojácát.
Nehezen vallotta be, de őrjítő féltékenység öntötte el a látványra, ahogy Potter a szőkét ölelgeti. 
Malfoy a mennyekben érezte magát, úgy meredt Harryre, mintha a világ nyolcadik csodája a fenekére csapott volna és meghívja egy klubba táncolni.
- Ugye abban mind egyet értünk, hogy a helyzetünk nem betegség, nem vagyunk elfajzott korcsok és hasonlók? – tudakolta Mione.
- Egyet – dörmögték a legtöbben.
- És abban, hogy elegünk van Hopkinsból?
- Abban is! – bólogattak élénkebben.
- Akkor már csak az a kérdés, hogy hajlandóak vagytok-e bosszút állni?
- Igen! – jött az egységes válasz.
Hermione mosolya pedig olyan széles volt, mintha nem is egy pitiáner összeesküvést terveznének éppen, hanem magát a francia forradalmat.
- Susanna elfecsegte, hogy az utolsó napon meghívják a szülőket, hogy bemutassák nekik, milyen kis pedánsak, és heterók lettünk – vette át a szót Zima.
- Tegyük tönkre az előadást? Nem lesz az túl pitiáner? – tudakolta Nyuszi.
- Nem, ha nem tesszük tönkre! – vigyorodott el Draco először az este folyamán.
- Valamit tönkreteszünk és mégsem? Mit akarsz Malfoy? Bemutatunk egy harisnyás performanszot?
A szőke fiú gúnyos mosolya megalapozta a csapat jókedvét. Elvégre bármi is történt Draco, és Harry között, a kis görény végre ismét önmaga volt.
- Átírjuk a szerepeket William. Persze, ehhez szükség lesz arra, hogy pontosan tudjuk, mit is akar Hopkins az utolsó estére.
- Oké, de még két hét van a táborból. Maximum a jövő héten kötik az orrunkra a nyomorult forgatókönyvüket.
- Addig mi lesz? Lapítunk, mint nyulak?
- Hé!
- Bocs Nyuszi –kacsintott az orosz.
Hermione elgondolkodni látszott, de Harry már tudta a megoldást. Pitonra gondolt és a lefűrészelt szerszámnyelekre…
- Gerilla akciók!
- Fasza! – dörmögte William és a nagy egyetértés szellemében feltápászkodott Nell öléből.
- Benne vagyok – biccentett Surya, bár nem látszott túl lelkesnek.
Zima elszánt arcára nézve már meg sem kellett kérdeznie, mire gondol. A lány vigyora félelmetesen hasonlított egy éhes prérifarkaséra, amikor meglátja közeledni a gyalogkakukkot.
- A mai estével mi legyen?
- Hogy érted? – pislogott Nyuszi, Neville-re.
- Ma jön a pap. Egy pappal szemben nem lehetünk tiszteletlenek!
- Igaza van. Ma este még ne tegyünk semmit – dörmögte William.
- Katolikus pap – közölte Surya finnyásan.
- És? Ha rabbi lenne, akkor is bunkóság lenne tenni ellene bármit is! 
- Rendben. – bólintott Malfoy.
- Akkor holnaptól indul a totális megsemmisítés! – vigyorgott Harry.
Egybehangzó éljenzés volt a válasz.
Csak Surya mormogott valami olyasmit a sarokban, hogy „Senkit nem zavar, hogy én buddhista vagyok?”
De nem figyeltek rá.

Hopkins asszony már tűkön ült az idegességtől. Gregor atya sosem szokott késni. Minden egyes beszédét, és találkozóját pontosan intézte, akár fújt a szél, akár zuhogott az eső.
Most azonban már tíz perccel este hat után voltak és kitekintve az útra, nem úgy tűnt, mintha bárki közeledne rajta.
A táborvezető megigazgatta mélylila kosztümjét és szórakozottan lesöpört róla egy porszemet.
Végül is, ha nem érkezik meg újabb tíz percen belül, akkor megtartja ő a foglalkozást. Úgyis szereti nézni a riadt arcocskákat, mikor szóba kerül a pokol, és az ott elszenvedhető kínzások hosszú sora.
- Elnézést asszonyom!
A vállát megkocogtató férfi magas volt, vékony és szőkésbarna hajú. Reverendát viselt és két hatalmas mappát szorongatott a kezei közt.
Hopkins szemei kikerekedtek. Gregor atya már legalább hatvan éves volt, és teljesen kopasz. Elképzelése sem volt, mit kereshet itt ez a tejfelesszájú kispap.
- Maga meg kicsoda?
- Remus atya vagyok. A gyermekeknek jöttem előadást tartani. – közben zavartan pislogott –, elnézést a késésért, de még soha nem jártam itt, így elég nehezen találtam meg a tábort.
- Mi Gregor atyát vártuk!
- Az atya a múlt héten megtért Urunk kertjébe. Én vettem át a feladatait.
Hopkins nem igazán tudta, hogy erre mit mondjon. Remus atya szinte kölyöknek tűnt és valamiért egyáltalán nem olyannak, mint aki képes megfélemlíteni ezt a rendetlen csordát.
- Nézze… nem hiszem, hogy szükség lenne az előadására. A gyerekek nem igazán vallásosak. – szabadkozott a táborvezető – Gregor atya előadásai is mindig csak a formalitások miatt voltak. Hiszen, a többségük nem is katolikus.
Remus szomorú szemeit az asszonyra függesztette és szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy épp most próbálják meg kidobni a szűrét.
Márpedig ezt nem szándékozott hagyni!
Azért jött, mert tudta, hogy szükség lesz rá. Segíteni akart a gyerekeknek, akármilyen vallásúak, vagy szexuális irányultságúak legyenek.
És ahogy elnézte Hopkins asszony kosztümjét, aranykeretes szemüvegét, kínosan tiszta cipőit és hosszú mélybordó körmeit, úgy érezte a gonosz már nem is lehetne közelebb.
- Nem áll szándékomban bárkire is ráerőltetni a vallásosságot. Nem hoztam Bibliát és nem áll szándékomban a pokollal riogatni őket. Csak megvitatnánk pár dolgot.
A táborvezető riadalma, ezeket hallva, egyre csak nőtt. Főképp, hogy a pap felfedezte az ebédlőből kiszűrődő fényt és gondolván, hogy ott vannak a gyerekek, gyors léptekkel arra vette az irányt.
- Azt hiszem, atyám itt már nincs szükség a szolgálataira!
- Dehogynem!
- Nem! Azonnal menjen szegényeket etetni, vagy apácákat hajkurászni!
Remus atya ekkor elérte az ajtót, és egy közömbös mosollyal ajándékozta meg Hopkins asszonyt.
- Sajnos, ez a feladatom most a legsürgetőbb.
Egy gyors ajtónyitás, és már bent is volt a teremben. Megragadta az első széket, amire a pillantása esett és mielőtt még a táborvezető belökhette volna, a kilincs alá támasztotta.
Elégedetten csata össze a kezeit majd egy halvány mosollyal az ajkán, megfordult, hogy szembenézhessen azokkal, akiket megmenteni érkezett.
Kilenc elképedt arc meredt rá, és valahonnan a terem végéből egy szórakozottan csillogó éjsötét szempár.
- Öhm… Üdvözöllek titeket! A nevem Remus atya. – elgondolkodott kissé, majd határozatlanul széttárta a karjait. – Titeket, hogy hívnak?