Nőknek szerelméről

Cím:Nőknek szerelméről
Fandom: Harry Potter
Szereplők: Millicent Bullstrode, Luna Lowegood, Gilderoy Lockhart
Tartalom: Egy történet ami kimaradt az Illatos kertből
Figyelmeztetés: AU, erotikus tartalom, történelmi hűség (leszámítva a HP szereplőket persze)
Korhatár: 18
Készült WH kihívásra "Lótusz" kulcsszóval. 
Megjegyzés1: Az IIllatos kert.. egy 15. században íródott könyv. Tulajdonképpen a Káma Szútra arab megfelelője. E műben tucatnyi érdekes történettel, szerelmi históriákkal példázza az író (Muhammad an-Nefzawi) a szerelem és az egyesülés jó és rossz előfordulásait, technikáit. Ez a történet az Illatos kert szellemében és nyelvezete után íródott. 
Megjegyzés2: Bahlúl vezír és Harun ar Rasid kalifa élő, és létező személyek voltak. 
Megjegyzés3: vulva= női nemi szerv. 

Tudd meg, ó vezír – Allah áldása rád -, hogy számos nő, nőtársában leli kedvét, ha ura nem képes kívánalma enyhítésére.

Azt mesélik – Allah a legbölcsebb hatolhat csak be az ismeretlenségbe -, hogy a nagy Harun ar Rasid kalifa idejében élt egy híres varázsló, Gilderoy Lockhart.
Arányos termetű, könnyű léptű férfi volt, dúskált a földi javakban. Egyetlen bánata az, hogy szerszáma kicsiny és erőtlen volt.
Asszonyai könnyekkel keltek, minduntalan nyugtalankodtak, és nagyon szerencsétlennek érezték magukat.
Így sírtak éjjelente:
- Nagy a mi bánatunk, mert ágyunk a szerencsétlenség fészke. Férjünk szerszámja csak lötyög a vulvánkban, nem ér el az aljáig. Egyesülésünk gondok és bajok gyötrelmes találkozása.
Az asszonyok között a legszebb, bizonyos Luna, kimondottan szomorú volt sorsa miatt, hiszen a varázsló minduntalan az ő szépségével szórakoztatta magát, de bármennyire is rajongott háreme csodás lótuszvirágáért, nem volt képes csilingelő sóhajokat csalni ajakáról.
Lockhart szerszáma oly kevés könnyet ejtett éjjelente, hogy nem tette viselőssé egyik feleségét sem. Mi az asszony gyermek nélkül?
A varázsló szégyellte ilyetén hiányosságát, így aztán minden éjjel, miután magához kérette Lunát, hét lakatra záratta a többi asszony szobáit, nehogy azok szeretőkkel enyhíthessék kívánalmukat. Úgy hitte, ha más nem részesíti őket gyönyörökben, úgy nem is fogják észrevenni az ő hiányosságait.
Volt az asszonyok között egy tenyeres-talpas teremtés, bizonyos Millicent. Úgy viszonyult Lunához, mint fény a sötétséghez. Kerek orcáját örökös keserűség uralta, kávészín haját szigorúan fonta, kerekded alakját pedig díszes leplekkel takarta el. Duzzadó vulvája ezer kéj forrása volt, de szorosra zárt combjai egyetlen férfiút sem engedtek a közelébe, még tulajdon férjét sem.
Őzhöz hasonló szemei mögött egy róka ravaszsága lakozott, telt ajkairól pedig szüntelen folyamban gördültek le a csípős szavak.
Kérdőre vonta egy napon urát.
- Mivégre zárod az ajtajainkat?
- Mert ismerem kielégíthetetlenségeteket és fortélyaitokat – válaszolta neki a férfi.
Millicent felkacagott e szavak hallatán.
- Így aztán nem leszel biztonságban – felelte –, bárki elcsábítja tőled asszonyaid, vagy akár gyönyörű lótuszvirágodat.
Lockhart tudálékosan elmosolyodott.
- Bizonyítsd csak be, ha találsz rá módot! Bizonyítsd, hogy van, aki el tudja rabolni az én gyönyörű virágomat.
A nő lesütötte barna szemeit és elégedetten távozott árnyékos termeibe.
Azon az éjjelen a varázsló görbe szerszáma nem fakadt könnyekre Luna combjai közt.
Pedig háremének lótuszvirágát megajándékozta a sors minden elképzelhető bájjal.
Orcái, mint a rózsák, homloka liliomfehér, ajkai akár a friss eper. Haja szőke, mint az érett kalászok, fogai igazgyöngyök, szemei égszín kristályok. Bőre akár a tej, az alakja karcsú, de kellemesen gömbölyödő.
Szemérme úgy domborodott elő hosszú combjai közül, mint egy felfordított csésze, fekve pedig vörösen izzó virághoz volt hasonlatos. Tapintása puha és nedves, szirmai izgatottan remegtek minden érintésre.
Lockhart azonban nem volt képes kielégíteni izgatott mélységeit.

Másnap szörnyű rosszkedvvel ébredt. Emlékezett még, mivel fenyegette egyetlen, nem kívánatos asszonya, így aztán rakatott még pár lakatot az ajtókra mielőtt elment hazulról.
Millicent kifigyelte urát, és mikor az távozott, édes könyörgéssel rábírta az egyik háremőrt, hogy engedje át őt és Lunát a nászi ágyba, hogy ott nyugalomban várhassák be Lockhart hazaértét.
Az őr eleinte nem akart engedni, de Millicent addig-addig kérlelte, csűrte csavarta szavait mézédes folyammá, míg szigorú szíve meg nem remegett.
Onnan sem juthattak sehová, így átengedte őket, hogy elvonulhassanak kissé a többi feleség hangos fecsegései elől.

Luna még bágyadt volt az esti élményektől, szomorúan és kielégítetlenül követte nővérét a hitvesi ágy párnái közé. Ott aztán hosszas rábeszélésre enyhített lelke kínjain, és elmondta Millinek, milyen szenvedésben volt része éjszaka. Hogy kellett ura gerjedelmét újra és újra életre csalnia, hogy aztán reggel fáradtan és kielégítetlenül ébredjen, nem tudván mi örömöt lelhetne Lockharttal való egyesülésében.
A ravasz asszony puha melléhez vonta társát, és mézszínű tincseit simogatva álomba ringatta. Jól tudta már, miért is zárja ura az asszonyok ajtajait.
Mert bár öle még nem tapasztalta férfi gerjedelmét, de esze éles volt és szeme is. Tudta mi fán terem a testi szerelem.

Nap telt nap után – Allah legyen áldott mindegyikért – ,és a varázsló házába vendég érkezett. Bizonyos Bahlúl vezír tette tiszteletét nála, a kalifa jó barátja.
Lockhart nagy hangon kérkedett néki, ágyának virágairól, s a vezír szívesen hallgatta meséit. Különösen azokat, amik Lunáról szóltak.
Irigyelte Lockhartot, látni szerette volna asszonyát, de az túlzottan féltette más férfiaktól, hogy bemerje mutatni neki. De a Bahlúl szemében növekvő féltékeny mohóság elégedettséget csempészett a mellébe.
A varázsló úgy el volt telve önnön nagyszerűségével, hogy mikor Bahlúl azt kérte, hadd aludjék a nászággyal szomszédos helyiségben, azonnal beleegyezett.

Éjszakánként Lockhart magához szólította sápadt asszonyát, Lunát, és kedvét töltötte vele, ahogy addig is.
Bahlúl a fal túl oldalán figyelt, hogy elkap-e füle egy édes, gyönyörteli sóhajt, pár mézes szót a nő ajkairól, de nem hallott semmit.
Már-már kezdte azt hinni, hogy a varázsló igaztalant mesélt szépséges hitveséről.
Egyik nap aztán, mikor hallgatódzás közben elnyomta az álom, furcsa zajokra eszmélt fel. Jól tudta, hogy a varázsló már előző éjjel távozott, így aztán nem nagyon tudta mire vélni a nászágyból átszűrődő édes sóhajokat.
Halk sikkantások, kapkodó lélegzet és gyönyörrel telt mézes szavak szűrődtek át.
Bahlúl keblében megszűnt az irigység uralma és vidám elégedettségnek adta át a helyét.

Mikor Lockhart hazatért, e szavakkal fogadta:
- Valóban, varázsló, háremed a gyönyörök kiapadhatatlan forrása, de csak akkor, ha te éppen nem vagy benne.
A férfi nem tudta mire vélni barátja szavait.
Bahlúl szíve megesett rajta, és a nászággyal szomszédos helyiségbe vezette.
- Csinálj ablakot, varázsló, hogy láthassuk, ami odaát zajlik, de ők meg ne pillanthassanak minket.
Lockhart megtette, de közben bensőjét kétségek és mérhetetlen harag szorította össze. Vajh ki lehet az, aki hét lakatra zárt asszonyaihoz hozzáér?
Nem kellett sokáig várakozniuk. A háló ajtaja kitárult, és két asszony surrant be rajta.
Az egyik törékeny, kristályszemű virágszál. Dereka egyenes és hajlékony, akár egy fiatal fűzfa, ajaka telt és gyönyörre csábító. Keblei remegő jácintok, köldöke igazgyöngyként ült lapos hasa közepén.
A másik asszony csupa telt bujaság. Kerek orcáján ártatlan őzszemek ültek, bőre napszítta, teste párnás. Keblei puha oázisok, hasa a sivatag lankáihoz hasonlatos, mind színben, mind formában. Tompora markolásra csábítja a férfinépet, gödröcskés mosolya viszonzásra találna bárki szívében.
A vezír és a varázsló meglepetten szemlélték a dolgokat.
Lockhart dúsan faragott paravánjai között a két asszony vidáman kergetőzött, majd mikor megunták, egymás ölelésébe temetkeztek.
Millicent hegyes fogai társa ajkaiba martak, pirosra és duzzadtra csipkedték az érzékeny húst. A másik asszony nem húzódott el, testét „kínzójához” szorította, és elkezdte leoldani róla a nehéz hímzett selymeket, amikkel eltakarta magát.
Mikor minden ruha lekerült a telt nőről, a fal túl oldalán álldogáló varázsló ajkát halk sóhaj hagyta el. Bánta már, hogy parlagon hagyott egy ilyen cseles és buja nőszemélyt.
Millicent gyengéden nászágyra fektette a pihegő virágszálat, és kibontotta a testét fedő vékony fátylakat.
Most Bahlúl vezíren volt a sor, hogy elámuljon Luna csodás szépsége láttán, és férfiúi gerjedelme felébredjen a játszadozó ékkövek látványától.
A teltebb nő hagyta, hogy a másik kibontsa szigorú fonatát, hogy aztán mindkettejüket beboríthassa, csiklandozhassa földig érő hajzuhatagának minden szála.
Úgy játszottak egymással, harapdálták és simogatták egymást, mintha párducok szerelmes játékát utánozták volna.
Ujjaik bebarangolták társuk minden porcikáját. Selymes dombokon íveltek felfelé, élvezettel karmoltak barázdát tomporuk halmaiba, hogy aztán tenyerük simításával és édes csókokkal enyhíthessék azt.
Addig-addig incselkedtek, mígnem a lótuszvirág megragadta Millicent puha kezét, és forró völgyéhez irányította.
A buja asszony ajkai Lunáéra tapadtak, míg ujjai felfedezték elefántcsont combjai belsejét, és remegő virágának szirmaihoz kúsztak. Mozdulatai és csókjai nektárt fakasztottak a vöröslő vulvából, éles fogai és puha csókjai pedig sóhajok garmadáját Luna ajakiról.
Az asszony szemei lecsukódtak, mozdulatai tétovák és határozatlanok lettek. Millicent felült, és ölébe vonta. Ügyes ujjaival addig simogatta könnyező virágát, míg az remegve követelte magába. Akkor egyik kezével elmerült a nedves rejtelemben, másikkal pedig a szirmokat simogatta tovább.
A fal másik oldalán akkorra már mindkét férfi felhevült a látványtól. Tudták, hogy a nő olyan, mint a gyümölcs, meg kell dörzsölni, hogy édes illata az orrukba kússzon és élvezhessék a zamatát, de bármennyire is tisztában voltak az asszonyok nyitjának, olyan kéjsóvár táncot, mint amilyet Luna tompora lejtett Millicent ujjain, még egy nő sem járt merev hímtagjukon.
A gyönyör magasra csapott a lótuszvirág testében. Bőre kipirosodott, ajkai egy néma sikoly „o” –jába nyíltak, tíz körme pedig félhold alakú sebeket vájt társa vállába.
Pihegve és elégedetten hagyta magát ismét az ágyra fektetni, hogy aztán Millicent lusta simogatásai és becéző szava újra magasra korbácsolhassák vágyait.
Ezúttal ő töltötte a másik kedvét.
A vezír és a varázsló nagy örömére, szétnyitotta Millicent húsos combjait és csókokkal halmozta el az elé táruló szűzies hajlatot.
Szemérmetlen sóhajok visszhangoztak a hálóteremben, melynek falai ritkán hallottak hasonlót.
- Óh, te férfi, aki egy asszony szerelméért, öleléséért esedezel! Csókokkal és harapdálásokkal csábítsd el asszonyod. Szorgalommal, s alázattal tárd fel gyönyöre titkait, ne hagyd, hogy elkalandozzanak a gondolatai, ne öszvér módra hágd meg, hanem lassan köpüld, izzítsd fel szerelmét. Így még ha falloszod nem is tör magasan az ég felé, kedvét keltheted az egyesülés iránt, és ha Allah kegyelméből eléred az áhított gyönyört, ne hagyd rögvest magára virágát, hanem vonulj vissza lassan és óvatosan. Hallgasd ziháló lélegzetét, nézd verejtéktől csillogó testét. Ez mutatja meg neked boldogsága nagyságát – szavalta Millicent, miközben Luna hűs nyelvével kóstolta könnyező virágát.
Az asszony felkacagott, a fal túloldalán álldogáló varázsló pedig úgy döntött megfogadja minden szavát.
A vezír, orcáján mosollyal elfordult a játszadozó ékkövektől, és tisztelettel adózott azok furmányos példázata előtt, amellyel megleckéztették férjüket. Kétsége sem volt afelől, hogy az asszonyok jól tudják, figyelik őket, s jól tudta már, miért nem volt éjszaka sóhajoktól hangos a nászi ágy.

Bahlúl vezír soha többé nem vendégeskedett Lockhart házában, de a szívét otthagyta a hálóval szomszédos szobában. Prédául ejtette azt két furfangos és buja asszony, s bármerre járt kelt Allah birodalmában, mindenhol jó hírét kelte Lockhart szemtelen feleségeinek.