Borosta a tüll alatt /8

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 8.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.





A kis csapat némileg másnaposan, és lehangoltan caplatott a Roxfort kastély irányába. Elől Hopkins haladt, közvetlen mellette Susanna. Mögöttük, csak vonszolták magukat a kölykök. 
Harry és Hermione egymásba karolva vonultak. Sereghajtóként Piton és Max zárták a sort.
- Jól vagy? – suttogta Harry.
- Ezt én is kérdezhetném tőled – mormogta Hermione.
A lány egészen a szemébe húzott baseball sapkát viselt, farmernadrágot, és egy nagyméretű pólót. Kissé ingatagnak, és fáradtnak tűnt.
- Azért, a reggeli műsor nem volt rossz – mosolyodott el – de örülök, hogy Nell közbelépett.
- Én annyira nem.
Hermione felkuncogott.
- Én igen! Kölcsönösen laposra vertétek volna egymást. Mindkettőtök elég makacs ahhoz, hogy ne adja fel, csak ha már nincs magánál.
- Ez most egy burkolt dicséret Malfoy felé?
- Nem, ez egy burkolt célzás a férfiúi hülyeség, és idiotizmus létezésére. Továbbá arra, hogy mindketten rendelkeztek vele.
Harry elmosolyodott. Valamiért jól érezte magát tőle, hogy a lány stílusán még egy iszonyú fejfájás sem változtat.
- Hogy jutottál vissza?
Hermione elgondolkodni látszott. Jól emlékezett az előző éjszakára, és tekintve, hogy neki nem Malfoyjal kellett végigcsinálnia, úgy gondolta a storyja sokkal kevésbé ciki, mint Harryé. Mégis átfutott az agyán a kósza gondolat, hogy inkább eltereli a témát.
- Nem volt gond. Mikor odamentem a pincérfiúhoz… - elbizonytalanodott – kicsit kínos volt, és ennyi. Nell észrevette, hogy valami gond van, és elrángatott. Nyuszival hazahoztak.
- Az orosz? – súgta hitetlenkedve Harry.
- Kiderült, hogy kedves. Nem akarta kihasználni az alkalmat. Pedig eléggé magamon kívül voltam.
- Nem kell ecsetelned mennyire… - morogta a fiú.
- Malfoy… Szóval ő…
- Nem. Nem volt lehetősége rá.
- De te reggel… Azt hittem, azért vagy annyira kiakadva, mert hozzád ért.
Harry leellenőrizte, hallótávolságon kívülre esnek-e a többiek.
- Sztriptízeltem Pitonnak – súgta a lány fülébe.
Hermione megdermedt. Először nem tudta eldönteni, hogy ez most vicc, vagy a fiú teljesen komolyan gondolta, de ahogy az arcára nézett, kénytelen volt megbizonyosodni az állítás valós voltáról.
Köpni, nyelni nem tudott.
Végül idegesen megrázkódott, mintha le akarná rázni még a gondolatot is.

Fél órával később már a kastély termeit járták. Hopkins hamar szívélyes viszonyba keveredett Argus Friccsel, a gondnokkal.
A férfi kalauzolta végig őket a különböző termeken, és folyosókon, miközben lelkesen magyarázott a pincében található régi kínzókamrákról.
Úgy tűnt, a vár urának akarata ellenére folyamatosan karbantartja ezeket a helyiségeket. Mikor megemlítette, hogy a régi várúr ott fenyíttette meg haszontalan gyermekeit, Hopkins asszonyt egyből levette a lábáról.
- Mégis milyen kínzóeszközök találhatóak odalenn? – tudakolta a táborvezető.
- Láncok, bilincsek, nyújtópadok… egy vasszűz…
- Oh! Milyen izgalmas! – sikkantott aprót Mrs. Hopkins.
Zima, és Neville, pont mögöttük haladtak, és kezdtek rosszul lenni.
Draco igyekezett tartani a tíz lépés távolságot Harrytól, Hermionétól, és Nelltől is. Igazából leginkább az orosztól félt. Az udvari csetepaté óta, Potter - kócos barátnője tanácsára - egy az egyben levegőnek nézte. Egy Malfoy normális esetben akkor is zokon venné az ilyesmit, ha egy kalasnyikovval hadonászó terrorista tenné, de egyetlen arroganciába belehalt ősét sem riogatták még azzal, hogy tetteikről tudomást szerezzen az apjuk.
Piton tomboló dühe fenyegető, és rémisztő volt, de semmi ahhoz képest, amit Lucius Malfoy rendezne, ha értesülne róla, hogy bedrogozott egy srácot, mert az nem hagyta magát megdöngetni.
Persze, az apja haragjával ráért foglalkozni, azonban a Nell irányából áradó gyilkos hullámok továbbra is felállították tarkóján a piheszőröket.
Az orosz olyan pillantással méregette, hogy nem tudta eldönteni, hogy a falhoz akarja szögezni, és leszaggatni róla a ruhát, vagy a falhoz akarja szögezni, és puszta kézzel kitépni a szívét. Draco szerint ez utóbbi durva, és gonosz gyilkossági kísérlet. Ellenben, Nell elképzelései szerint, egy ilyen tettet inkább eutanáziának lehetett volna minősíteni. Persze, nem Malfoy, hanem a világ felé… amiért megszabadította egy gennyes pattanástól…
Szerencsére senki nem kérte ki a véleményét szőke, arisztokrata fiúk meggyilkolásának ügyében.
- Csodálatosak ezek a folyosók! És ez a hatalmas mennyezet! – Susanna, Zima mellett haladt, és bárgyún boldog vigyorral tanulmányozta a hely érdekes építészeti megoldásait.
Hopkinsról mindenki tudta, hogy szociális munkás, és táborvezető. Maxról tudták, hogy tornatanár, és testépítő. Lockhartról mindent megírtak a pletykalapok… Csak két olyan nevelő volt, akinek a múltjáról senki sem érdeklődött. Pitontól nem mertek kérdezni, Susanna meg senkit sem érdekelt.
Ha mégis vették volna a fáradtságot és rákérdeznek, kiderült volna, hogy a nő művészettörténet szakos tanár, és akkor talán senki sem nézte volna totálisan hülyének, amiért szájtátva tapogatta a fal több száz éves köveit. Teljesen megfeledkezett a gyerekek felügyeletéről. Úgy be volt zsongva, hogyha csivava lett volna, maga alá vizel a gyönyörűségtől.
Mindenki elmerült a saját gondolataiban. 
Hermione a falakat bámulta, és közben Harryn töprengett, Harry a padlót bámulta, és Pitonon töprengett. Surya kevésbé mély gondolatokat dédelgetett, viszont alapos vizsgálatnak vetette alá Malfoy előtte ringó, csábítóan feszes fenekét. 
Majd húszpercnyi komor magába mélyedés után Hermione elkezdte sorra venni a körülötte lézengő csapattagokat.
Az orosz lány igyekezett a feszülő izmú Max bűvköréből kiterelgetni Nyuszit. Hármuk feszült táncát látva az ember nehezen tudta volna eldönteni, hogy Nell attól fél, a tornatanár rámozdul a kiscsajra, vagy azon igyekszik, hogy kettejük közé állva közelebb kerüljön a férfihoz, és hatékonyabban tudja cukkolni.
William, Zimához, és Nevillehez csatlakozott, akik elmélyülten diskuráltak. Hopkins, Frics, és Susanna nagyon előre szaladtak, a csapat többi része, pedig leszakadt. Még látta őket a folyosó végén, de elég távolinak tűntek ahhoz, hogy biztonságosan leléphessenek.
Oldalba vágta Harryt, és egy alkalmas pillanatban berántotta az egyik beugróba.
- Mit akarsz? – illetődött meg a fú.
- Beszélnünk kell!
- Most?
- Mikor máskor?
- Oké!– vett mély levegőt Harry.
- Végiggondoltam a tegnap estét. Azt mondtad, hogy levetkőztél Pitonnak.
- Igen.
- Harry! Én tegnap este nem őrültségeket tettem, hanem csupa olyasmit, amit mindig is akartam, csak soha nem mertem! Bár beismerem, ezek közt akadnak őrültségek… le akartam tépni a rabszolgafiú ágyékkötőjét, és meg akartam kérni, hogy szeretkezzen velem ott helyben, majd még a hajnal folyamán vegyen nőül! Úgy éreztem, mintha minden titkos gondolatomat valóra tudtam volna váltani ott helyben!
- Ezzel mi a fenét akarsz mondani?
- Azt, hogy te… te… sztriptízelni akartál Pitonnak!
- Mi? – Harry hirtelen nagyon nyugtalan lett. – Szóval szerinted ez az egész arra utal, hogy meleg vagyok? Homokosokkal vagyok összezárva, és egyik sem tetszik! Nem izgatnak fel a pasik. Draco bepróbálkozott, és én visszautasítottam!
- Nem azt mondtam, hogy felizgulsz a pasikra. – csitította a lány. – Csak azt mondtam, hogy Pitonra!
- Mi?! Ezt nem gondolhatod komolyan!
- Ugyan miért nem?
Harry kidugta fejét a beugróból, és a szakácsot kereste a szemével. Közben morogva magyarázott:
- Mert a fickó olyan, mint egy hatalmas vámpír!
- Ezt aztán végképp nem róhatod fel neki! Bizonyított tény, hogy a vámpírizmus szexi! Nők millióinak vágyálma egy magas, sötét és veszélyesen szexi vérszívó fogai közt végezni.
- Nem vagyok nő, és ne mond, hogy hiszel a vámpírokban!
- A ténylegesen vérszívó fajtákban nem, de bizonyos energetikusok elképzelései szerint léteznek energia vámpírok. Ha azt vesszük, hogy a vér, minden mitológiában az élet, szimbóluma…
Harry a lány szájára szorította a kezét. Az még hümmögött pár pillanatig a tenyér takarásában, majd rájött, hogy csöndben kéne maradnia, lefejtette magáról a hangtompítót, és kikukucskált a beugróból.
- Mi a baj?
- Nem látom a denevért. Mindenki megvan, csak ő nincs. Keressük meg!
- Egy vérszívószerű fickó után akarsz rohangászni egy középkori kastélyban?
- Miért? Gondolod, hogy átváltozik és elrepül?
Hermione kuncogott, majd hátba veregette a fiút.
- Oké, fedezlek. Fuss utána!
- Te nem jössz?
- Nem! Érdekelnek a hely építészeti adottságai. Egyébként meg, minek mennék? Előttem akarsz beszélni vele arról, hogy miért kívántad meg?
- Nem kívántam meg!
- Fogd be, és osonj utána! – suttogta ingerülten a lány.
Nem kellett többször mondani. Rövid sprint után Harry eltűnt azon a folyosón, amelyiken Pitont sejtette távozni.
A lány bámult utána egy darabig, és magában halkan kuncogott.
Kétség nem férhetett hozzá, hogy a fiút érdekli a szakács…

Harry egy macska ügyességével lopódzott végig a folyosón. Puhán és hangtalanul lépkedett, és még a lélegzetét is visszafojtotta, ahogy beugróról beugróra suhant.
Szemmel tartotta Pitont, és roppant elégedettnek érezte magát, hogy az nem vette észre.
A szakács elég idegesnek tűnt, dúvadként rótta a folyosókat, szinte futva igyekezett célja felé. 
Harry nem tudta elképzelni mitől lehet annyira feldúlva.
Végül az egyik fordulóban szem elől tévesztette.
Kissé határozatlanul megtorpant a fal jótékony takarásában, és fülelni kezdett. Úgy hallotta a férfi léptei eltávolodnak, így aztán nagy levegőt vett, és ő is bevette a kanyart.
Azzal a lendülettel, amivel befordult, sikeresen nekiment valaminek, amit aztán ki is billentett az egyensúlyából, és elegáns ívben a padlóra taszított.
Harry szorosan behunyta szemeit és várta a csörömpölést… az azonban nem jött. Helyette sziszegve kiejtett szaftos káromkodások sorozata érkezett.
A fiú nem mozdult. Összeszorított szemekkel várta, hogy az alatta fekvő szikár test tulajdonosa kiadja a dühét.
- Potter! Szálljon le rólam!
Harry sűrű bocsánatkérések közepette feltápászkodott, majd kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse a szakácsot, de az elutasította és pár ruganyos mozdulattal talpra állt.
- Egyáltalán mit keres itt? A csoporttal kellene lennie.
- Ahogy önnek is.
Piton elfintorodott.
- Az, hogy én mikor… és hol vagyok éppen, nem tartozik magára! Ellenben nagy bajban lesz, ha nem siet vissza azonnal.
A fiú végiggondolta a dolgot, és dac ide, dac oda, kénytelen volt úgy találni, hogy a szakácsnak bizony igaza van, viszont egészen idáig őt követte, és fogalma sem volt a visszaútról. Ezt azonban a világért sem vallotta volna be.
- Inkább önnel tartanék. Mrs. Hopkins azt mondta, maradjunk a nevelőkkel.
Piton gyanakvóan összevonta a szemöldökeit.
- És ön ugyebár arról híres, hogy betartja a szabályokat.
Harry hátán végigzsibongott az ingerültség a férfi hangjából kihallatszódó szarkazmusra.
- Igyekszem javítani a magatartásomon.
- Nocsak? Akkor ma fennhagyja a ruháit?
A fiú elvörösödött. Felmerült benne, hogy lábon rúgja a fickót, de gyanította, hogy akkor nem nyelné le egyszerre, amit Pitontól kap.
Fűtötte a kíváncsiság… válaszokat akart, és szándékában állt türelmesnek, és elnézőnek lenni, amíg megkapja azokat.
Így aztán figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.
- Meg akartam köszönni, amit értem tett.
A férfi idegesen horkantott.
Eddig is épp eléggé frusztrált volt, amiért nem vágta ki a kölyköt az ágyából még annak melegében, de az kétszeresen bosszantotta, hogy még most is utána mászkál.
Nem küldhette vissza egymagában, így vetett rá egy gyilkos pillantást, majd hosszú léptekkel újfent megindult célja felé.
Harry pár pillanatig elég pöszén nézett utána, aztán fülig vörösödött a méregtől.
- Hé! Hallja amit mondok? Megköszöntem!
Újabb szórakozott horkantás kísérte mondatát.
- És mégis mit?
- Hogy nem használta ki a helyzetet, mikor nem voltam magamnál, hogy vi…
A férfi száraz nevetése Harrybe fojtotta a szót.
- Nem volt magánál? Jól ismerem a drogokat Potter! Jobban magánál volt, mint valaha!
- Ezzel mire akar célozni?
- Nem szokásom célozgatni Potter! Észrevehette, hogy általában nyíltan megosztom önnel a véleményem, mikor marhaságokat beszél.
- Mi ezen a marhaság? – a fiú kezdett komolyan bedühödni.
Piton mindeközben megtorpant egy számzáras ajtónál, és rutinosan elkezdte bepötyögni a nyolc számjegyű kódot.
Harry igazán nem tudta, hogy meglepődjön-e azon, hogy egy vasveretes tölgyfaajtóra valaki számzárat szerelt, vagy inkább azon legyen elhűlve, hogy a szakács tudja a kódot.
Mikor a mögötte lévő helyiség feltárult, Piton beviharzott rajta, és azonnal eltűnt a nappaliból nyíló szobák egyikében.
- Nem tettem magáért semmit, csupán elviseltem, mint az élettel velejáró rossz élmények egyikét. – hallatszott ki a hangja az egyik ajtó mögül.
Potter a szemeit forgatta, majd nekilátott módszeresen felmérni a nappalit.
Pincehelyiség létére egészen barátságosnak tűnt. A falakon vastag szőnyegek lógtak, jobbára zöldek. Beljebb kandalló, hajópadló és sötétbarna, bőr ülőgarnitúra. A kandallópárkányon egy ütött-kopott kép Dumbledore-ról és Pitonról. Úgy nézett ki, mintha milliószor földhöz vágták volna a fotót, de valaki előrelátón műanyag keretbe tette, így pár karcoláson, és repedésen kívül nem esett más baja.
Sehol sem volt több kép, nem voltak felesleges kis mütyürkék, vagy díszítő elemek. Az egész helyiség kényelmesnek, pihentetőnek tűnt, de valamiért idegesítően rendezettnek, és túlságosan letisztultnak is. Mint egy IKEA katalógus egyik képe.
- Szóval engem egy bosszantó kis problémának tart?
- Nem. Ha probléma lenne, akkor foglalkoznom kellene magával. Mint mondtam, nem más, csak szükséges rossz.
- Azt is mondta, hogy ismeri a drogokat. Talán az egyetem alatt túl sok bosszantó alakkal volt körülvéve?
Piton a hálója közepén állva megengedett magának egy fanyar félmosolyt. Ez a csípősnek szánt megjegyzés kritikán aluli volt, de a becsületére legyen mondva, hogy legalább próbálkozott.
- Csak ennyire futja Mr. Potter? – kérdezte némileg hangosabban, hogy biztoson eljusson a fal nappaliban lődörgő kamaszig.
Harry elfintorodott.
- Gondolom azért ért hozzájuk, mert vegyész.
- Csodás. És erre miből jött rá?
- Kikandikál a diplomája a könyvespolc mögül.
Piton levette az ingét, és gyors iramban válogatni kezdett a szekrényben.
- Akkor, már tudja, hogy itt lakom, Dumbledore a főnököm, és hogy nem vagyok narkós. Briliáns Potter! Igaz, hogy egy sápkóros anyakoca is rájött volna, de magától mindenképp nagy teljesítmény.
- Nem tudna a változatosság kedvéért kedves lenni?
Végre a kezébe akadt egy megfelelő ing, magára kanyarította, és átviharzott a laborba, hogy összeszedjen minden szükséges dolgot.
- Nem elengedhetetlen az élethez.
- Ennyi erővel ruhát sem kellene vennie. Nem feltétlen szükséges az élethez…
A szakács, kezében egy gondosan összepakolt zsákkal kilépett a nappaliba és szórakozottan csillogó szemeit a fiúra szegezte.
- Ha arra vágyik, hogy ruha nélkül lásson, talán ésszerűbb lenne megkérnie, vagy lekötöznie valahova. Ez a szóbeli huzavona nem sokat használ.
- Nem akarom pucéran látni!
- Ez új nekem Potter.
Harry pipacspiros volt az ingerültségtől. Igaz, hogy nem volt nagy verekedő hírében, de a reggeli csetepatéja után érezte a késztetést, hogy Pitont egy jól irányzott rúgással megszabadítsa a gyermekáldás jövőbeni problémájától.
- Tudni akarom, mit adott nekem Malfoy!
- Már figyelmeztettem egyszer, hogy bizonyos dolgokat, jobb nem feszegetni.
- Kibírom.
Piton összehúzta a szemöldökeit.
- Nem hinném.
A fiú dacosan körbetekintett, keresve valamit, amit a földhöz vághatna dühében, de a nappaliban nem volt más, csak a nehéz bútorok, és pár súlyos könyv a polcokon.
A szakács magában kuncogott. Minden egyes alkalommal, amikor valaki dührohamot kapott a lakrészében, isteni áldásnak tartotta, hogy nem zsúfolta tele személyes csecsebecsékkel, és emlékekkel a helyiséget.
- Túl fogom élni!
Piton a lelke mélyén szórakozottan megvonta a vállát. Hisztis kamaszok ráébresztése a saját homoszexualitásukra, ugyan nem szerepelt a délutáni táncrendjében, de ha túl kell esnie rajta, ám legyen… Legalább biztos, hogy a fiú nem zaklatja többé.
- Maga az egyetlen a kölykök között, aki heterónak vallja magát. Igaz?
- Honnan tudja?
A szakács úgy döntött, nem világosítja fel arról, hogy miután minden ebédnél ordítozva boncolgatják a témát, csak az nem tud róla a környéken, aki teljesen süket.
- Nos, mivel megkért rá, ezennel közlöm, hogy a tegnap esti viselkedése fényében… maga buzi!
- Mi?
- Lássuk, talán másképp eljut a csökött kis agyáig. Maga Potter, a férfiakat részesíti előnyben. Homoszexuális, vagy meleg, esetleg buzeráns. Válassza ki, amelyik jobban teszik!
- Tutira nem! Egyetlen pasi sem tetszik!
- Ez esetben különlegesnek kéne éreznem magam, amiért nekem mégis megmutatta pőre valóját?
- Hagyja már abba a cseszegetést! Ami történt, csak véletlen lehetett!
Pitonnak sem türelme, sem további hajlandósága nem volt arra, hogy egy korlátolt agyú tinédzsernek magyarázza a vonzódás mibenlétét.
Harry hátrált, és lehuppant a kanapéra. Komolyan elkezdte végiggondolni az életét.
Sosem érdekelték a lányok, de ami azt illeti, a férfiakra sem nagyon gondolt. Dursleyék mindennapos szadizmusa mellett örült, ha esténként ágyba került. Nem volt ideje erotikus képeken töprengeni. Mikor eljutott odáig, hogy maszturbáljon, az sem volt több mint pár jól irányzott rántás. Inkább funkcionális megkönnyebbülés volt, mint érzéki élmény.
Tény, hogy ledobálta a ruháit a férfinak, ráadásul visszatérő emlékei szerint közben hasonló tettekre próbálta rávenni a szakácsot.
Hermione a vágyait akarta beteljesíteni… Harry azonban nem emlékezett rá, hogy Pitonnal kapcsolatban eszébe jutott volna valaha, valami személyes.
Biztonságban érezte magát a férfi mellett, a szekrénye, pedig a végtelen nyugalom forrását jelentette. De nem hitte, hogy más is bujkálna a tudatalattijában.
Kritikus szemmel végigmérte Pitont.
A férfi arrogáns, és roppant elégedett képet vágott. Hosszú fekete haja elegánsan keretezte az arcát. A hajlott orra miatt arisztokratikusan bunkónak tűnt, de olyan egyenes volt a tartása, mint egy kikent- kifent lakájnak.
Mindent összevetve Harry előbb tudta elképzelni a férfit inasként egy királyi palotában, vagy vámpírként egy kastélyban, mint bárki szeretőjeként.
Ráadásul épp elég alkalma volt megfigyelni hogyan bánik Perselus a késekkel. A fickó félelmetesebb, mint nyolc kínai szakács egy apró konyhába zsúfolva. A fiú gyanította, hogyha nem lenne vegyész diplomája, bérgyilkosként ugyan olyan jól megállná a helyét.
A kérdés, tehát továbbra is ugyanaz maradt… Mi késztet vetkőzésre valakit egy olyan ember előtt, akit nem talál izgatónak? Főleg, ha még pénzt sem kap érte…
Harry egymás után legalább tízszer feltette magának ezt a kérdést, de sehogyan sem jutott előre. Végül nagyot szusszant, és megfeszített ujjbegyeit egymásnak támasztotta.
Piton érdeklődve figyelte. Csak pár percet adhatott a fiúnak, utána vissza kell surranniuk a csoporthoz.
- Azt mondta, kérnem kellene. Igaz?
A szakács érdeklődőn felvonta szemöldökeit, és összefűzte hosszú karjait a mellkasán.
- Szorít az idő. Mit akar?
- Csókoljon meg!
Piton idegesen felmorrant.
- Szórakozik velem?
- Ilyesmivel soha nem szórakoznék!
- Nem az esetem Potter. – közölte a férfi.
- Azt hiszi könnyű megkérni ilyesmire egy, két lábon járkáló jégtömböt?
- Azt hiszi könnyű lenne megtenni egy vállig érő vakarccsal?
Harry felpattant, és villámló szemekkel a szakács elé masírozott.
- Maga egy zsíroshajú szemétláda!
- Maga meg egy bosszantó kis mitugrász!
- Rohadék!
- Csipisz!
- Maga… maga… Kurvára utálom magát! – kiabálta Harry
- Az érzés kölcsönös Potter!
A fiú idegesen összecsikorgatta a fogait, megragadta a szakács gallérját, és lerántotta magához, hogy az ajkaira tapaszthassa a sajátját.
Perselus számított erre a lépésre, valamiért mégis meghökkentette, hogy bekövetkezett. Harry csókja éretlen, és követelődző volt, mégis elég dühös, és kétségbeesett ahhoz, hogy magával ragadja. Végignyalta a fiú alsóajkát, és bár az egy pillanatra megtorpant a szokatlan érzéstől, végül bebocsátást engedett Pitonnak.
Lassan, és fokozatosan fedezték fel egymást, teljesen megfeledkezve az időről, és arról, tulajdonképpen mennyire is utálják a másikat.
Mikor elszakadtak egymástól, a szakács Harry ködös szemeibe nézett, és átkarolta a kábult kölyköt.
- Figyelmeztetem Mr. Potter, hogy akármi történt most, tőlem ne várjon el semmiféle romantikus gesztust. Nem küldök majd virágot a megbántott pici szívének, nem fogom többé kivesézni magával ezt a témát, nem viszem el vacsorázni, és nem fogom hideg téli estéken a hóba hugyozni a nevét!