Lelki társak

Cím:Lelki társak
Fandom: Iron Man
Szereplők: Tony Stark, Ivan Vanko
Tartalom: Tony szembenéz ellenségével és rá kell döbbennie, hogy bizonyos szempontból hasonlóak.
Figyelmeztetés: AU, slash, erotikus tartalom, trágár beszéd
Egyéb: A történet a második rész után játszódik. Csupán annyit változtattam a sztorin, hogy Ivan Vanko pár égési sérüléssel megúszta az utolsó összecsapást és most ismét börtönben van.
A párosítás ötlete és a kulcs idézet Larelindtől származik.

idézet:"Az álmok olyanok, mint az emberek, véletlenségből hasonlíthatnak egymásra, de sosem egyformák." /José Saramago/

Tony Stark komótosan lépkedett végig a börtönfolyosón. Saját felelősségre engedték be egyedül. Örült, hogy Pepper nincs vele, mert biztosan nem nézné jó szemmel az ilyesmit. Valószínűleg meggyanúsítaná, hogy megint haldoklik.
Pedig csupán az ellenfele iránti tisztelet volt az, ami vezérelte.
Ivan ugyan pszichopata és vajmi kevés jó izlésről adott tanubizonyságot a tetoválásai megválasztásakor, de vitathatatlan zseni volt, ahogy Tony maga.
Méltó ellenfél…

A géniuszok élete sokszor elég magányos, még akkor is, ha annyi a pénzük, hogy seggre pacsizhatnak Bill Gatessel és nem megy rá ingük-gatyájuk a perköltségre.
Bízott abban, hogy elbűvölő személyisége átbillenti majd őket az „Apád tönkretette az enyémet! vs. Felrobbantottad az expómat és majdnem a jövendő nejem is!” kezdetű nézetkülönbségeken.

- Hello Tony! – köszöntötte ropogós akcentussal Ivan. – Nem hozni őröket, igen rossz ötlet.

- Gondoltam feszélyezne a jelenlétük – vont vállat a milliomos.

- Új ketyegő? – mutatott kérdőn Tony mellkasára.
- Hát igen. A palladium mérgezés mégsem állt olyan jól nekem. Tudod az ezüst nem az én színem.
Vanko elvigyorodott, így kivillantak fémszínű fogai.
- Félre ne érts! Neked jól áll.
- Minek koszonhetem társaságod?

Ivan a priccsén ücsörgött és egy vaskos könyvet lapozgatott. Ahogy végigmérte az öltönyében furcsán feszengő milliomost, a szemüvege lecsúszott az orrnyergére. Úgy nézett ki, mint egy keménymotoros múlttal rendelkező egyetemi tanár. A derekáig kicipzározott narancsszín kezeslábas furcsa módon nem sokat rontott az összképen. Talán csak annyit, hogy láttatni engedte a bőrét díszítő tetoválásokat, amikről Tonynak ismét meg kellett állapítania, hogy leginkább tehetségtelen emos diákok firkáinak tűnnek.

- Gratulálni akartam. A robothadsereg egész jól sikerült, magam sem csinálhattam volna jobban.
- Most jösz dumaval, hogy mi hasonloak vagyunk, nem kellene harcolnunk? Mint James Bond filmben?
- Miért? Használna? – tudakolta őszintén Tony, majd lehajolt és megpróbált rájönni, mit olvas Vanko. – Hudini élete? Hm… ez már a szarkazmus legmagasabb szintje.
- Azt hiszed nem jutok ki soha? – pislogott fel Ivan.
- Úgy százötven őr és több tonnányi vasrács mondatja velem.
- Túl nagyra értékeled ezeket. Meg így is tönkre tudlak tenni.
Tony nyeglén vállat vont. Komolyan nem hitte, hogy bármi baja lehetne. Lehet, hogy az őrök nem jöttek be vele, de egyetlen hangos kiáltásra berontanak. Mindketten tudták, hogy semmi értelme nem lenne, ha egymásnak esnének.

Talán ezért, talán mert néha elfelejtette, mennyire kevéssé logikusak tudnak lenni az emberek, de komolyan meglepődött, mikor Ivan elhajította a könyvét és egyetlen mozdulattal falhoz kente.
Még mielőtt reagálhatott volna az első támadásra, arra eszmélt, hogy a hideg betonhoz szorult, a kezeit szorosan tartják a feje fölött és a nadrágja valahol a bokája környékén harangozik.

- Nem tenne jót a nevednek, ha így találnanak.
Tony komolyan elgondolkodott a helyzet kínosságán, főképp, mikor Vanko felreérthetetlen módon a fenekének döntötte éledező hímtagját..
Ivannak halvány benzin és kenőolaj illata volt, mint egy felettébb kívánatos Harley Davidsonnak.

Hogy a fenébe lehet valakinek motor szaga, mikor hetek óta magánzárkában van?

Stark úgy döntött, ezt a kérdést ráér később is megválaszolni.

- Az ilyesmi nem ijeszt meg. Voltam egyetemista – közölte pimaszul.

Azt már persze nem tette hozzá, hogy homoszexuális élményei leginkább egy delíriumos félreértésen alapulnak, mikor is a sötétben későn jött rá, kinek matat a lábai között.
Ivan férfiassága újra a fenekének nyomódott, és nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy sokkal tekintélyesebb, mint korábban.
Talán az az őrség dolog nem is olyan rossz ötlet… elvégre kapták már rajta rosszabb dolgokon is.

- Mond csak Ivan… mióta nem voltál nővel?
- Ot éve.
Tony kiáltani akart, de Vanko előrelátóan betapasztotta száját a tenyerével. A testpáncél nélkül nem volt kérdéses, melyikőjük az erősebb.
Míg az egyik keze rátapadt a milliomos szájára és hátra feszítette a fejét, hogy mozdulni se tudjon, addig a másik utat talált a boxerébe és vaskos ujjai közé fogta szerszámát.
Stark önkéntelenül is belesóhajtott a tenyerébe.

A nők, akikkel élete folyamán együtt volt, mind irányítható, simulékony teremtésnek bizonyultak, akikkel könnyen át lehet szórakozni egy-egy éjszakát. Mindezzel szemben, épp egy acélos test szorította magához, és olyan hévvel tárta fel a testét, hogy mikor Ivan elengedte a fejét, már esze ágában sem volt az őrök után kiabálni.

- Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen megadod magad – suttogta a fülébe Vanko.
Az orosz a bőrébe mart, Tony pedig megremegett és a fenekénél lüktető merevséghez lökte magát.
Ivan szélesen elvigyorodott és maga felé fordította Starkot. A szemébe akart nézni, hogy mikor a szenvedély alább hagy, tisztán láthassa benne a megalázottságot.
A vigyora azonban nagyon gyorsan leapadt.

- Úgy tűnik, mégis hasonlóak vagyunk – mosolygott pimaszul Tony és a nyomaték kedvéért meglengette az orosz előtt az ingujjából kikandikáló pisztolyt. – Ülj le szépen a priccsedre!
A nagydarab férfi szinte szórakozottan morrant fel, miközben engedelmeskedett.


- Már vagy egy órája bent van – nyugtalankodott az egyik őr az ajtó előtt.
- Ha segítségre lett volna szüksége, akkor kiált. Egyébként meg ő a vasember…
- Az semmit nem jelent! – torkolta le társát.
Az ajtó kinyílt, és mindketten kihúzták magukat.
Tony Stark kócos volt és kissé szétszórt, de elégedett vigyor uralta az arcát.
- Uram, jól van? – tudakolta az egyik őr, főleg miután észrevette a milliomos nyakán éktelenkedő kék foltokat.
- Volt egy kis nézeteltérésünk, de sikerült lerendezni. Viszont azt hiszem jó lenne, ha Vanko kapna pár fájdalomcsillapítót a vacsora mellé.
- Meglesz uram – biztosították róla.

Mindeközben Ivan hason feküdt a priccsén és a földre hajított kezeslábasát bámulta. Már megpróbált felülni, de a fenekében érzett tompa sajgás jobb belátásra térítette.

- Kibaszott lelki társ, mi? – dörmögte maga elé.