Cím: Miről álmodik a lány?
Írótárs: LordDracul
Fejezet: 2.
Fandom: Harry Potter
Szereplők: Tom Denem, Harry Potter, Giny ... stb.
Tartalom: Ginnyt gyötrik az álmok. Nem akármilyen álmok. Mivel képtelen aludni a képzelgései miatt, azért aztán úgy dönt, szakemberhez fordul. A történet meg fejre, miután a lány a megfelelő kezelés hiányában, ámde bájitalokkal gazdagon töltve álomba merül?
Figyelmeztetés: Humor, erotikus tartalom, agyi elborultság, slash, trágár beszéd,
Korhatár: 18
Érdekességek:
- A történet összesen 62 +/- db obszcén megnyilvánulást tartalmaz. Ha egymás mellé írjuk őket, hosszabb sort kapunk, mint egy átlag fakanál mérete.
- Harry péniszét nem volt módunkban fakanálhoz mérni.
- Tom Denem farka viszont a baziliszkuszéval összehasonlítva, bizonyítottan nagyságrendekkel kisebb.
MEGJEGYZÉSEK: A történet elég érdekes szemszögből közelíti meg a problémát, nézzétek el, az Alkotó (és én) nem teljesen ép *elnéző mosoly* Továbbá a táska és a denevér nevéért a jogok más személyt illetnek, én (és az Alkotó) csak kölcsönvettem őket, remélem, nem bánják majd :)
A bétának köszönettel tartozom a kitartásért, és remélem, hogy nyolc napon belül felépül!
? és azt is remélem (azaz az Alkotó és én), kellőképpen sikerült mindenkit elborzasztani egy ilyen fejléccel ahhoz, hogy már csak azért is elolvassa! :)
JOGOK: Minden jog JoKeR-é, aki nem kedveli Batman-t, illetve a HP kötetek eredeti alkotójáé (kivétel a megjegyzés rovatban említettek), csak kölcsön lett véve ez-az, anyagi haszon nem származik belőle!
A bétának köszönettel tartozom a kitartásért, és remélem, hogy nyolc napon belül felépül!
? és azt is remélem (azaz az Alkotó és én), kellőképpen sikerült mindenkit elborzasztani egy ilyen fejléccel ahhoz, hogy már csak azért is elolvassa! :)
JOGOK: Minden jog JoKeR-é, aki nem kedveli Batman-t, illetve a HP kötetek eredeti alkotójáé (kivétel a megjegyzés rovatban említettek), csak kölcsön lett véve ez-az, anyagi haszon nem származik belőle!
Harry remekül ébredt. Az utóbbi hetek zsúfoltsága, és a feszített tempó mellett nem volt ideje pihenni sem, és most, hogy végre lehetősége volt egy kevéske alvásra, úgy érezte magát, mint a régi szép időkben egy kiadós kufircolás után. Leszámítva persze a sajgó izmokat és a szerelmi harapások húzódását, kellemesen bágyadtan, és legfőképpen kielégülten szuszogott.
Az ágy melegen és puhán ölelte körül, miközben lassan ébredező tudata önálló életre kelve azon filózott, hogy ne merüljön-e mégis vissza az álmok ragacsos gyönyöreibe? Harry nem foglalkozott vele, hagyta, hogy a tudatalattija vívja meg az oly nehéz harcot, helyette inkább megigazította, és még inkább maga köré húzta a biztonságos, meleg kart, ami a csípőjét ölelte…
Ebben a pillanatban a tudat győzött, és olyan sebességgel ugrott ki az ágyból, hogy vitte magával a lába köré csavarodott takarót is, és olyat nyalt vele együtt, hogy a vakondok azt hitték, itt az Apokalipszis.
- Mi a fasz… - dörmögte egy álomittasan elmélyült hang, és ahogyan Harry végre fel tudott ülni, a szeme előtt egy igen impozáns merevedés himbálózva kért épp magyarázatot. - Mi…? Hogy…? Mi…? Potter????
- Denem? – kérdezett vissza bizonytalanul Harry, kezét sajgó fejére szorítva, hogy tompítsa annak lüktetését, miközben a másikkal igyekezett maga köré tekerni a takarót, elfedve ezzel a saját felkiáltójelét.
Azután inkább semmit nem kérdezett, csak hipergyorsasággal vágott hozzá Denemhez néhány ruhát, majd ő maga egy másik adag öltözékkel eltűnt a fürdőben.
Ha valamit szeretett Tomban, az az volt, hogy mire kimerészkedett, a másik egyetlen szó nélkül, felöltözve várt rá. Meg tudta volna ölelni! Bár… inkább talán mégse!
- Irány a doki! – jelentette ki, majd karon ragadva Denemet, már hoppanált is!
oOoOoOo
Ginny remekül ébredt. Sőt, még annál is sokkalta jobban! Ha még fokozni szeretnénk, azt állíthatnánk, hogy a lány idejét nem tudta már megmondani, hogy mikor aludt ennyire fantasztikusan!
Hatalmasat nyújtózott a modern, széles franciaágyon, és jólesőn megborzongott, ahogyan a selyem hálóruhája finoman végigsiklott érzékeny bőrén. Ginny sóhajtott egy szemérmeset, de többre ezúttal nem nagyon volt képes, hiszen az éjszakája, mi tagadás, rettentően kimerítő volt. Kimerítő, és roppantul kielégítő.
Persze, mint minden jó dolgot, ezt is megpróbálta elrontani a lelkiismerete, amikor alattomos módon beúsztatta a még jócskán félálomban vergődő agyának, anyjának képét, de a lány ezúttal elhessegette a bűntudatot. Túl jó volt ez az éjszaka ahhoz.
Ezúttal semmi többre nem vágyott, csak egy puha, meleg, talán egy kicsit csatakos, ölelő karra és lábakra, amik köré fonódnak. Mivel Harry ezúttal is messze járt, nem maradt más hátra, mint a fürdőszoba, és az extra méretű kád…
Ginny sok jó forró vizet engedett, és már előre élvezte, hogy bőrét olyan vörösre égeti majd, hogy nem is lesz feltűnő a még mindig hevült arca. Szórt némi fürdősót is a kádba, de ezúttal vad, fojtó illatot választott, hiszen csöppet sem volt kedve ellazulni. Még nem.
Amikor bemászott, majd lassan beleereszkedett a vízbe, rögtön megrohanták a képek…
Harry zöld szemei parázslanak Tom sötét szemérme fölött, miközben vörös, és megduzzadt ajkai bilincsként ölelik körbe a fehéren elő-elővillanó, kemény merevedést…
Tom, ahogyan vadul szorítja Harryt először a tükörnek, ami megsokszorozza a látványt, majd az ablaknak, és farkával türelmetlenül súrolja a másikat alul, nekikoccanva az üvegnek, miközben amaz hirtelen megfordítja az állást, és majdnem fájdalmas pózba kényszeríti Denemet, aki élvezi…
Ginny lassan simogatta magát. A víz forrón hullámzott körülötte, és apró, kerek mellein megfeszült a bőr, és sötéten emelkedtek ki a bimbók. Ingerkedőn hegyesedtek, és a lány remegve nyögött fel, ahogyan megérintette, majd ujjaival morzsolgatni kezdte őket, miközben föl-lecsúszkált a kádban, hogy a vizet mozgásra bírja.
A forróság ellenére is libabőrös lett a látványra, ahogyan…
Denem szabadulni próbált, és ezzel csak beleszaladt Harry fürge ujjaiba, amik aztán ügyesen ellazítottak mindenféle ellenállást, és egyre mélyebb nyögéseket csaltak ki mind a másik férfiből…
…mind Ginnyből, aki az imént ráharapott az ujjára, hogy elfojtsa az apró kis sikolyt, ami kitörni készült belőle a látványra. Oh, igen! Körbetapintotta a száját odabenn, ingerkedve, mintha valami egészen mást szopogatna, majd nyálas csíkot húzott végig melleinek völgyében, a megfeszülő hasfalon, hogy azután egy pillanatra eljátszadozzon a vízben szinte lángként lobogó szemérmével.
Denem sosem volt egy megadó típus. Még az a néhány csókjuk is, amit váltottak, vad volt, és követelődző. Mindent irányított maga körül, és nem ismerte az alázatos szót! Ginnynek mindig roppant mód imponáltak a vezéregyéniségek, akik betörték őt, akik megtörték őt!
Tom pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát! Leteperte kínzóját, és a nyakába marva jelölte meg azt, ami az övé…
Ahogy egyre mélyebbre csúszott, lassan a lány is körültáncolta a bejáratot, és elmerült a barlangban, ahonnan a legnagyobb forróság sugárzott.
Engedelmesen követve a megadott ütemet, nyögött és gyűrte, masszírozta a mellét, miközben odabenn egyre csak növekedett a gyönyör, robbanással fenyegetve, amikor is…
A kopogás újra és újra megismétlődött, és egyre követelőzőbbé vált.
Ginny kis híján sírva fakadt, amikor a kellemetlen, sürgető zaj kiszakította őt vágyálmának képei közül, megfosztva őt a beteljesüléstől.
- Ilyen nincs! – sikoltott fel csalódottságában.
De hiába próbált meg tudomást sem venni róla, a kopogás folytatódott, és az ábrándképeket elmosta a víz.
Ginny leöblítette magát, majd kikászálódott a kádból, maga köré kerítette a fürdőköpenyét, és eldöntötte, hogy bárki álljon is az ajtóban, két lehetősége maradt:
a) ha elég helyes, (aminek jelen esetben megfelel az, ha megvan keze-lába, és rendelkezik hímtaggal) akkor ott helyben megerőszakolja, vagy esetleg, de csakis azért, mert úri nevelést kapott, berántja az előszobáig, mert mégis csak, na…
b) kiszórja rá az összes átkot, amit ismer, azután megtoldja mindezt néhány Crucióval, szigorúan addig, amíg fel nem oldódik a frusztráltsága (és ez bizony egy darabig el fog tartani) majd végezetül leavadázza. Közben már vidáman mosolyog majd!
Ezen szilárd elhatározással tépte fel az ajtót, ami előtt nem állt senki. Ginny becsukta a szemét. Vett egy nagy levegőt, elszámolt tízig, majd olyan erővel baszta be, hogy beleremegett a tok, és némi vakolat hullott csapzott hajába. Szart rá nagy ívben.
A kopogás viszont továbbra sem maradt abba, és az előszobában állva már kivehető volt, hogy nem a bejárati ajtót verik, hanem a konyhaablakot próbálják éppen betörni.
Ginny, mint egy megvadult rinocérosz, indult meg az étkező felé, és amikor meglátta a felső kis ablaknak verődő denevérét, egyszerűen lecsúszott a padlóra, és éktelen röhögésbe kezdett.
Néhány perc elteltével, mivel a köntös alatt meztelen volt, fázni kezdett, ezért letörölte a könnyeit, és lassan föltápászkodott, majd odalépett az ablakhoz, és kinyitva azt, hagyta, hogy a magát félhülyére vert denevére a karjaiba bucskázzon.
Eljátszott a gondolattal, hogy itt a remek alkalom, és csak egy csavarintásba kerül… de aztán valahogy csak nem vitte rá a lélek. Helyette szórakozottan végigsimított a pihegő jószág szőrén, és az ujja beleakadt valamibe.
Ahogy jobban szemügyre vette, egy nyakörvet talált, rajta ezüst biléta hirdette: Bella cuki kis szőrmókja!
- Látom, neked is remek éjszakád volt – sóhajtott Ginny, miközben beleszórta az ájult állatott Morphba, a táskájába, majd visszatért a szobájába, hogy felöltözzön. Ideje ismét látogatást tenni a dokinál!
Kapkodó mozdulatokkal ágyazott meg, majd gondolt egyet, és magához vette a párnája alatt őrizgetett naplót, amit még sulis korában lopott vissza az igazgató asztalából, és a Prófétából kivágott Harry képet, amit, hogy ne gyűrődjön, belecsukott a könyvecskébe.
Ez az egész túlontúl valóságosnak tűnt, mintha maga lenne a beteljesült álom, és talán ideje lenne valóban kezeltetnie magát! Így legféltettebb kincseit is Morphra bízva, megindult Mr Hendersonhoz.
oOoOoOo
- Harry?
- Ginny?
- Denem?
- Mr Henderson! Örvendek – mutatkozott be az orvos is, ha már jelenléti íveset játszanak. – Azt hiszem, ezúttal mindannyian befáradhatnának a kezelőbe – jelentette ki, szenvtelen nyugalommal az arcán, miközben serényen beterelte a sokkolt tömeget, és a lehető legtávolabb ültette őket egymástól. Közben magában lelkesen szentségelt, hogy miért is nem ment mégis Ginny után, hogy figyelmeztesse? Azután eszébe ötlött, miért is nem… hm!
- Nos, Miss Weasley, úgy látom használt a bájital, amit a képzelgései kezelésére adtam.
- Szóval tényleg az volt? – kerekedtek el Harry szemei.
Denem elégedett mosollyal a szája szegletében figyelte a lányt. Élete legjobb éjszakája után arra ébredt, hogy ismét él… ami határozottan jó kedvvel töltötte el, mert eddig általában arra szokott ébredni, hogy halott. Az élet szebb már nem is lehetne. A maga részéről tökéletesen elégedett volt, mint egy jóllakott macska.
Mindenki más Ginnyre meredt, a lány arca pedig kezdte felölteni hajának bájos színét.
- Én, nos, ez nem egészen… én nem vettem be a bájitalt, vagy valami hasonló, szóval nem értem!
- Valahogy mégis a szervezetébe kellett, hogy jusson – biccentett Mr. Henderson a hús-vér Tom felé.
- Tisztázzunk valamit! – hepciáskodott Potter. – Te komolyan arról fantáziálsz, hogy én meg Tommy fiú szexelünk?
Ginny elérte a vörös színtartomány végső határát.
- Most mégis mi a frász van? Én nem, én nem… Nem vettem be a bájitalt! Igaz, hogy megint álmodtam valamit, de… - a lány teljesen összezavarodva próbálta egyszerre szemmel tartani a két fiút és az orvost.
- Amit maga előtt lát, Miss Weasley, az két bájital kölcsönhatása. Bár ennyire komoly mellékhatásokat még sosem láttam, de megeshet, hogy az éjszaka folyamán Mr. Potter és Mr. Denem khm… hogy is mondjam… bevonzotta őket az álmába, és átélték önnel a képzelgéseit.
Ginny arca elborult, ahogy végiggondolta az előző éjszakát, és sebtében félretolva azt, inkább arra igyekezett koncentrálni, hogy mi is történhetett előtte?
- Batsy… az a … hogy az a!
Kotorászni kezdett a szütyőjében és a szobányi furcsa pillantásokat küldözgető ember előtt kihorgászott belőle egy félájult denevért. A kis bolyhos állat testén még látszottak a vörös bájital nyomai.
- Nos – kezdett bele a magyarázatba Ginny, miközben a nyakörvet simogatta elmélázva – tegnap nem állt szándékomban bevenni a bájitalt, ezért kitettem a mosogató szélére, hogy majd kidobom. De amíg odabenn voltam a hálóban, Batsy, ez a kis dög – emelte meg a jószágot – nekiugrott az üvegnek, ugyanis fél a vörös és folyékony dolgoktól. A fiola eltört, ő pedig beleájult. Mire kiértem, azt hittem, a saját vérében fekszik, ezért megpróbáltam megmenteni, mire az arcomba szállt. – Ginny szenvedő arccal nézett újra fel. – A szám teli lett denevérszőrrel és a bájitallal. Azután bevettem egy nyugtatót éjszakára – hallgatott el végül, hogy mindenki vonja le a saját következtetéseit.
- Ez viszont még mindig nem magyarázza meg azt, hogy hogyan került mellém az ágyba Denem – hangsúlyozta ki a nevet Harry, figyelmeztetve a másik kettőt arra, hogy a doki nem tudja, ki is a szótlanul vigyorgó harmadik.
- Nos, ez valóban remek kérdés - értett egyet az orvos. – Láttam már érdekes mellékhatásokat, de ez mindegyiket felülmúlja!
- Talán ezek miatt – vette elő táskájából Ginny a naplót és a képet is. Ha már hippogriff, legyen kövér! Ideje mindent megvallani! – A párnám alatt tartom őket.
- A kép valóban lehet kiváltó indok, de nem értem, hogy ez a rossz könyv hogyan… - kezdte az orvos, de Harry gyorsan közbevágott, hogy ne nagyon firtassák a dolgot tovább.
- Ginny, Merlinre! Te komolyan rólunk fantáziálsz, és arról, hogy… szóval arról… - a mondat vége esetlen köhögésbe fúlt.
- Ne lőcsöld rám, Harry Potter! Lehet, hogy én arról álmodozom, hogy te meg Denem… - jött meg Ginny hangja rögtön a felháborodástól. - Viszont amíg én csak eljátszottam a gondolattal, te meg is tetted!
A fiú elpirult, Tom vigyora pedig, ha lehet, még szélesebbé vált.
- Oh, és élvezte is rendesen! – tette hozzá, most először megszólalva.
- Kussolj, Denem!
A pszichológus Elvirára gondolt és az egyre inkább rövidülő szabadidejére. Előre látta, hogy ez hosszú menet lesz. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha felajánlaná nekik az irodát, hogy kufircolhassanak hármasban… plusz esetleg a denevér.
oOoOoO VÉGE OoOoOo
Az ágy melegen és puhán ölelte körül, miközben lassan ébredező tudata önálló életre kelve azon filózott, hogy ne merüljön-e mégis vissza az álmok ragacsos gyönyöreibe? Harry nem foglalkozott vele, hagyta, hogy a tudatalattija vívja meg az oly nehéz harcot, helyette inkább megigazította, és még inkább maga köré húzta a biztonságos, meleg kart, ami a csípőjét ölelte…
Ebben a pillanatban a tudat győzött, és olyan sebességgel ugrott ki az ágyból, hogy vitte magával a lába köré csavarodott takarót is, és olyat nyalt vele együtt, hogy a vakondok azt hitték, itt az Apokalipszis.
- Mi a fasz… - dörmögte egy álomittasan elmélyült hang, és ahogyan Harry végre fel tudott ülni, a szeme előtt egy igen impozáns merevedés himbálózva kért épp magyarázatot. - Mi…? Hogy…? Mi…? Potter????
- Denem? – kérdezett vissza bizonytalanul Harry, kezét sajgó fejére szorítva, hogy tompítsa annak lüktetését, miközben a másikkal igyekezett maga köré tekerni a takarót, elfedve ezzel a saját felkiáltójelét.
Azután inkább semmit nem kérdezett, csak hipergyorsasággal vágott hozzá Denemhez néhány ruhát, majd ő maga egy másik adag öltözékkel eltűnt a fürdőben.
Ha valamit szeretett Tomban, az az volt, hogy mire kimerészkedett, a másik egyetlen szó nélkül, felöltözve várt rá. Meg tudta volna ölelni! Bár… inkább talán mégse!
- Irány a doki! – jelentette ki, majd karon ragadva Denemet, már hoppanált is!
Ginny remekül ébredt. Sőt, még annál is sokkalta jobban! Ha még fokozni szeretnénk, azt állíthatnánk, hogy a lány idejét nem tudta már megmondani, hogy mikor aludt ennyire fantasztikusan!
Hatalmasat nyújtózott a modern, széles franciaágyon, és jólesőn megborzongott, ahogyan a selyem hálóruhája finoman végigsiklott érzékeny bőrén. Ginny sóhajtott egy szemérmeset, de többre ezúttal nem nagyon volt képes, hiszen az éjszakája, mi tagadás, rettentően kimerítő volt. Kimerítő, és roppantul kielégítő.
Persze, mint minden jó dolgot, ezt is megpróbálta elrontani a lelkiismerete, amikor alattomos módon beúsztatta a még jócskán félálomban vergődő agyának, anyjának képét, de a lány ezúttal elhessegette a bűntudatot. Túl jó volt ez az éjszaka ahhoz.
Ezúttal semmi többre nem vágyott, csak egy puha, meleg, talán egy kicsit csatakos, ölelő karra és lábakra, amik köré fonódnak. Mivel Harry ezúttal is messze járt, nem maradt más hátra, mint a fürdőszoba, és az extra méretű kád…
Ginny sok jó forró vizet engedett, és már előre élvezte, hogy bőrét olyan vörösre égeti majd, hogy nem is lesz feltűnő a még mindig hevült arca. Szórt némi fürdősót is a kádba, de ezúttal vad, fojtó illatot választott, hiszen csöppet sem volt kedve ellazulni. Még nem.
Amikor bemászott, majd lassan beleereszkedett a vízbe, rögtön megrohanták a képek…
Harry zöld szemei parázslanak Tom sötét szemérme fölött, miközben vörös, és megduzzadt ajkai bilincsként ölelik körbe a fehéren elő-elővillanó, kemény merevedést…
Tom, ahogyan vadul szorítja Harryt először a tükörnek, ami megsokszorozza a látványt, majd az ablaknak, és farkával türelmetlenül súrolja a másikat alul, nekikoccanva az üvegnek, miközben amaz hirtelen megfordítja az állást, és majdnem fájdalmas pózba kényszeríti Denemet, aki élvezi…
Ginny lassan simogatta magát. A víz forrón hullámzott körülötte, és apró, kerek mellein megfeszült a bőr, és sötéten emelkedtek ki a bimbók. Ingerkedőn hegyesedtek, és a lány remegve nyögött fel, ahogyan megérintette, majd ujjaival morzsolgatni kezdte őket, miközben föl-lecsúszkált a kádban, hogy a vizet mozgásra bírja.
A forróság ellenére is libabőrös lett a látványra, ahogyan…
Denem szabadulni próbált, és ezzel csak beleszaladt Harry fürge ujjaiba, amik aztán ügyesen ellazítottak mindenféle ellenállást, és egyre mélyebb nyögéseket csaltak ki mind a másik férfiből…
…mind Ginnyből, aki az imént ráharapott az ujjára, hogy elfojtsa az apró kis sikolyt, ami kitörni készült belőle a látványra. Oh, igen! Körbetapintotta a száját odabenn, ingerkedve, mintha valami egészen mást szopogatna, majd nyálas csíkot húzott végig melleinek völgyében, a megfeszülő hasfalon, hogy azután egy pillanatra eljátszadozzon a vízben szinte lángként lobogó szemérmével.
Denem sosem volt egy megadó típus. Még az a néhány csókjuk is, amit váltottak, vad volt, és követelődző. Mindent irányított maga körül, és nem ismerte az alázatos szót! Ginnynek mindig roppant mód imponáltak a vezéregyéniségek, akik betörték őt, akik megtörték őt!
Tom pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát! Leteperte kínzóját, és a nyakába marva jelölte meg azt, ami az övé…
Ahogy egyre mélyebbre csúszott, lassan a lány is körültáncolta a bejáratot, és elmerült a barlangban, ahonnan a legnagyobb forróság sugárzott.
Engedelmesen követve a megadott ütemet, nyögött és gyűrte, masszírozta a mellét, miközben odabenn egyre csak növekedett a gyönyör, robbanással fenyegetve, amikor is…
A kopogás újra és újra megismétlődött, és egyre követelőzőbbé vált.
Ginny kis híján sírva fakadt, amikor a kellemetlen, sürgető zaj kiszakította őt vágyálmának képei közül, megfosztva őt a beteljesüléstől.
- Ilyen nincs! – sikoltott fel csalódottságában.
De hiába próbált meg tudomást sem venni róla, a kopogás folytatódott, és az ábrándképeket elmosta a víz.
Ginny leöblítette magát, majd kikászálódott a kádból, maga köré kerítette a fürdőköpenyét, és eldöntötte, hogy bárki álljon is az ajtóban, két lehetősége maradt:
a) ha elég helyes, (aminek jelen esetben megfelel az, ha megvan keze-lába, és rendelkezik hímtaggal) akkor ott helyben megerőszakolja, vagy esetleg, de csakis azért, mert úri nevelést kapott, berántja az előszobáig, mert mégis csak, na…
b) kiszórja rá az összes átkot, amit ismer, azután megtoldja mindezt néhány Crucióval, szigorúan addig, amíg fel nem oldódik a frusztráltsága (és ez bizony egy darabig el fog tartani) majd végezetül leavadázza. Közben már vidáman mosolyog majd!
Ezen szilárd elhatározással tépte fel az ajtót, ami előtt nem állt senki. Ginny becsukta a szemét. Vett egy nagy levegőt, elszámolt tízig, majd olyan erővel baszta be, hogy beleremegett a tok, és némi vakolat hullott csapzott hajába. Szart rá nagy ívben.
A kopogás viszont továbbra sem maradt abba, és az előszobában állva már kivehető volt, hogy nem a bejárati ajtót verik, hanem a konyhaablakot próbálják éppen betörni.
Ginny, mint egy megvadult rinocérosz, indult meg az étkező felé, és amikor meglátta a felső kis ablaknak verődő denevérét, egyszerűen lecsúszott a padlóra, és éktelen röhögésbe kezdett.
Néhány perc elteltével, mivel a köntös alatt meztelen volt, fázni kezdett, ezért letörölte a könnyeit, és lassan föltápászkodott, majd odalépett az ablakhoz, és kinyitva azt, hagyta, hogy a magát félhülyére vert denevére a karjaiba bucskázzon.
Eljátszott a gondolattal, hogy itt a remek alkalom, és csak egy csavarintásba kerül… de aztán valahogy csak nem vitte rá a lélek. Helyette szórakozottan végigsimított a pihegő jószág szőrén, és az ujja beleakadt valamibe.
Ahogy jobban szemügyre vette, egy nyakörvet talált, rajta ezüst biléta hirdette: Bella cuki kis szőrmókja!
- Látom, neked is remek éjszakád volt – sóhajtott Ginny, miközben beleszórta az ájult állatott Morphba, a táskájába, majd visszatért a szobájába, hogy felöltözzön. Ideje ismét látogatást tenni a dokinál!
Kapkodó mozdulatokkal ágyazott meg, majd gondolt egyet, és magához vette a párnája alatt őrizgetett naplót, amit még sulis korában lopott vissza az igazgató asztalából, és a Prófétából kivágott Harry képet, amit, hogy ne gyűrődjön, belecsukott a könyvecskébe.
Ez az egész túlontúl valóságosnak tűnt, mintha maga lenne a beteljesült álom, és talán ideje lenne valóban kezeltetnie magát! Így legféltettebb kincseit is Morphra bízva, megindult Mr Hendersonhoz.
- Harry?
- Ginny?
- Denem?
- Mr Henderson! Örvendek – mutatkozott be az orvos is, ha már jelenléti íveset játszanak. – Azt hiszem, ezúttal mindannyian befáradhatnának a kezelőbe – jelentette ki, szenvtelen nyugalommal az arcán, miközben serényen beterelte a sokkolt tömeget, és a lehető legtávolabb ültette őket egymástól. Közben magában lelkesen szentségelt, hogy miért is nem ment mégis Ginny után, hogy figyelmeztesse? Azután eszébe ötlött, miért is nem… hm!
- Nos, Miss Weasley, úgy látom használt a bájital, amit a képzelgései kezelésére adtam.
- Szóval tényleg az volt? – kerekedtek el Harry szemei.
Denem elégedett mosollyal a szája szegletében figyelte a lányt. Élete legjobb éjszakája után arra ébredt, hogy ismét él… ami határozottan jó kedvvel töltötte el, mert eddig általában arra szokott ébredni, hogy halott. Az élet szebb már nem is lehetne. A maga részéről tökéletesen elégedett volt, mint egy jóllakott macska.
Mindenki más Ginnyre meredt, a lány arca pedig kezdte felölteni hajának bájos színét.
- Én, nos, ez nem egészen… én nem vettem be a bájitalt, vagy valami hasonló, szóval nem értem!
- Valahogy mégis a szervezetébe kellett, hogy jusson – biccentett Mr. Henderson a hús-vér Tom felé.
- Tisztázzunk valamit! – hepciáskodott Potter. – Te komolyan arról fantáziálsz, hogy én meg Tommy fiú szexelünk?
Ginny elérte a vörös színtartomány végső határát.
- Most mégis mi a frász van? Én nem, én nem… Nem vettem be a bájitalt! Igaz, hogy megint álmodtam valamit, de… - a lány teljesen összezavarodva próbálta egyszerre szemmel tartani a két fiút és az orvost.
- Amit maga előtt lát, Miss Weasley, az két bájital kölcsönhatása. Bár ennyire komoly mellékhatásokat még sosem láttam, de megeshet, hogy az éjszaka folyamán Mr. Potter és Mr. Denem khm… hogy is mondjam… bevonzotta őket az álmába, és átélték önnel a képzelgéseit.
Ginny arca elborult, ahogy végiggondolta az előző éjszakát, és sebtében félretolva azt, inkább arra igyekezett koncentrálni, hogy mi is történhetett előtte?
- Batsy… az a … hogy az a!
Kotorászni kezdett a szütyőjében és a szobányi furcsa pillantásokat küldözgető ember előtt kihorgászott belőle egy félájult denevért. A kis bolyhos állat testén még látszottak a vörös bájital nyomai.
- Nos – kezdett bele a magyarázatba Ginny, miközben a nyakörvet simogatta elmélázva – tegnap nem állt szándékomban bevenni a bájitalt, ezért kitettem a mosogató szélére, hogy majd kidobom. De amíg odabenn voltam a hálóban, Batsy, ez a kis dög – emelte meg a jószágot – nekiugrott az üvegnek, ugyanis fél a vörös és folyékony dolgoktól. A fiola eltört, ő pedig beleájult. Mire kiértem, azt hittem, a saját vérében fekszik, ezért megpróbáltam megmenteni, mire az arcomba szállt. – Ginny szenvedő arccal nézett újra fel. – A szám teli lett denevérszőrrel és a bájitallal. Azután bevettem egy nyugtatót éjszakára – hallgatott el végül, hogy mindenki vonja le a saját következtetéseit.
- Ez viszont még mindig nem magyarázza meg azt, hogy hogyan került mellém az ágyba Denem – hangsúlyozta ki a nevet Harry, figyelmeztetve a másik kettőt arra, hogy a doki nem tudja, ki is a szótlanul vigyorgó harmadik.
- Nos, ez valóban remek kérdés - értett egyet az orvos. – Láttam már érdekes mellékhatásokat, de ez mindegyiket felülmúlja!
- Talán ezek miatt – vette elő táskájából Ginny a naplót és a képet is. Ha már hippogriff, legyen kövér! Ideje mindent megvallani! – A párnám alatt tartom őket.
- A kép valóban lehet kiváltó indok, de nem értem, hogy ez a rossz könyv hogyan… - kezdte az orvos, de Harry gyorsan közbevágott, hogy ne nagyon firtassák a dolgot tovább.
- Ginny, Merlinre! Te komolyan rólunk fantáziálsz, és arról, hogy… szóval arról… - a mondat vége esetlen köhögésbe fúlt.
- Ne lőcsöld rám, Harry Potter! Lehet, hogy én arról álmodozom, hogy te meg Denem… - jött meg Ginny hangja rögtön a felháborodástól. - Viszont amíg én csak eljátszottam a gondolattal, te meg is tetted!
A fiú elpirult, Tom vigyora pedig, ha lehet, még szélesebbé vált.
- Oh, és élvezte is rendesen! – tette hozzá, most először megszólalva.
- Kussolj, Denem!
A pszichológus Elvirára gondolt és az egyre inkább rövidülő szabadidejére. Előre látta, hogy ez hosszú menet lesz. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha felajánlaná nekik az irodát, hogy kufircolhassanak hármasban… plusz esetleg a denevér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése