Borosta a tüll alatt /5

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 5.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.




- Mindenki visszatért már? – morgott a táborvezető, és idegesen beleharapott egy szál sárgarépába.
- Nem. Piton, és Potter még nincsenek itt – húzta össze a szemöldökeit Susanna.
- Csodálatos! Megtaláltuk a Longbottom kölyköt, és most elvesztjük a szakácsunkat! – a sárgarépa két harapás alatt eltűnt a szájában.
- És Harry Pottert…
- Mi?
- Az egyik gyerek vele van – emlékeztette Susanna
- Jah, igen… és Pottert…
Hopkins, és Susanna az udvaron álltak. A táborvezető kimondhatatlanul ideges volt. A büntetőszoba ajtajában kívülről volt a kulcs, tehát a Longbottom gyerek csak akkor léphetett le, ha valaki kiengedte. A tanárok közül senki nem vetemedne ilyesmire, tehát az egyik kölyök biztos, hogy pimaszkodik vele. Csak még azt nem tudta, hogy melyik…
- Asszonyom!
- Mi van?
- Megérkeztek!
A Susanna által mutatott irányból két alak közeledett. Az egyik magas volt, fekete ruhát, és jó fél kilónyi sarat viselt elkenve a testén. A másik alak… nos a másik alak nem látszott. Egy nagy zöld növénycsokor szinte teljesen kitakarta.
Hopkins sóhajtott, majd az eddig ideges nő képén, széles mosoly terült szét.
- Piton, Harry! Elképzelni sem tudtuk hol lehetnek! Igazán aggódtunk.
Harry átpislogott a kezébe halmozott hagymák fölött, és sietve megállapította, hogy az ideges táborvezető mégis csak kellemesebb látvány, mint amikor 32 műfogával rájuk mosolyog. Viszont a nyálas kedveskedése, és a visító áriája döntetlent ért el a „Hopkins melyik hangja idegesítőbb” versenyben.
- Megálltunk útközben szedni pár hozzávalót a lányok holnapi konyhai gyakorlatához.
- Csodálatos! – lelkendezett, majd bizonytalanul szemügyre vette a vékonyszálú növénykéket – Megkérdezhetem mi ez?
- Medvehagyma.
- Csodálatos!
Harry véleménye szerint a nőnek halvány sejtelme sem volt, hogy a növény amit szorongat, fán terem, a földről szedik, vagy esetleg szőrös jetik hordják le a hegyekből.
Piton megvetőn horkantott, majd a fiút maga előtt terelve a konyhába masírozott. Egy tálba pakoltatta hagymákat, és elzavarta Harryt fürdeni.
Mikor a fiú már messze járt, a konyhapultnak dőlt, és megengedett magának egy fáradt sóhajt. Elvégre, még előtte állt a vacsorakészítés, és némi szívességmunka…

Négy teljes nap telt el utálatos monotonitásban.
Reggel torna, ahol először kiköhöghették a tüdejüket, majd mikor már az egész csapat a végét járta, jeleztek Nellnek, aki különféle orosz káromkodásokkal, és idegesítő népi rigmusokkal szórakoztatta a tornatanárt… ilyenkor legalább pihenhettek egy kicsit. Max éveket öregedett ezek alatt a napok alatt. Látszott rajta, hogy az orosz lány teljesen az őrületbe kergeti.
A torna után a reggeli következett. Gyümölcslé, tej, pirítós, francia pirítós, és tojás ételek különböző variációi. Úgy tűnt, Piton szerint nem ildomos édes ételekkel kezdeni a napot, mert a lekvár iránti igényüket kerek-perec visszautasította.
Később lányokra, és fiúkra osztódtak. A srácok gyakorolták a makett építést, favágást, ész nélkül földet lapátoltak, híres férfiakról okultak, és illemtan órákat vettek.
A lányok gyöngyöt fűztek, kerté rendezték a fiúk által kiásott földet, öltözködés órák, smink, illemtan, házastársi viselkedés…
Ebéd után ismét szétváltak. Újabb órák, újabb hiábavaló leckék, aminek során megpróbálták az összes nemi sztereotípiát a bőrük alá erőltetni.
Harry számára mégis az éjszakák voltak a legrosszabbak. Malfoy ugyan nem molesztálta a szó legteljesebb értelmében, de azért rendíthetetlenül próbálkozott. Nem tűrhette túl jól a visszautasítást, mert minden alkalommal idegesen összeszorított ajkakkal hagyta ott Harryt, hogy aztán Suryával szórakozza át az éjszakát. Az indiai fiú, pedig direkt olyan hangosan nyögött, hogy a szoba többi pontján szinte alig, de Harry ágyán tisztán lehetett hallani. Valószínűleg azt hitte, ezzel féltékennyé teheti, vagy bosszanthatja, de csak annyit ért el, hogy a fekete hajú már napok óta nem bírt rendesen aludni. 
Egy idő után Harry bármit megadott volna Piton konyhaszekrényének aljáért, de mivel minden este más tanár strázsált az ajtó előtt, nem tudott kiszökni.
Az ötödik éjszakát már rettegve várta…

- Mindenki a helyén van? – tudakolta Hopkins, és végigtekintett a társaságon.
- Igen! – közölte az egybehangzó kórus.
- Akkor villanyoltás! Ha bármi gyanúsat hallok az büntetést von maga után!
- Értettük!
Hopkins bólintott, és lekapcsolta a fényeket. 
Súlyos, dohos csönd telepedett a szobára. Mindenki dermedten bámulta a plafont, vagy (pl. Malfoy esetében) a szomszéd ágyon fekvő sötét sziluettjét. 
Percek múlva…
- Malfoy!
- Mi van? – suttogta a szőkeség.
- Ki strázsál ma?
- Hajnali egyig Max, utána Piton.
- Miért csak a férfiakat osztják be?
- Talán, mert Susannától nem csinálnál a gatyádba, ha szembejönne a sötétben! – morrant fel Neville.
- Te belecsináltál nem? Ő talált meg.
- Fogd be Malfoy! William is vele volt!
- Vedd úgy, hogy nem szóltam! – hallatszott a szőkeség válasza, és úgy tűnt, hogy beszéd közben szélesen vigyorog.
- Pofa be és aludjatok! – dörmögte a néger fiú.
- Oké… Oké!
Nem sokkal később…
- A Johnson, az Max vezetékneve ugye?
- Hogy jön ez most ide Neville?
- Azt mondtátok Nasgarov, és Johnson egy csapatban keresett engem.
- Jah. És? – morgott Harry, aki kezdte úgy érezni, hogy az alvás lehetősége messze szállni készül.
- Hogy a fenébe, nem harapták át egymás torkát?
- Ez a világ nagy rejtélyeinek egyike. – mormogta a fekete hajú.
- Mond valamit a gömböc! 
- Csak kellemesen telt! – hepciáskodott az említett.
- Sss! Még becsődíted ide azt a nyomorult Pitbullt!
- Frászt! Minden este azt lesi, hogy tehetne keresztbe az orosznak!
- Nell kedves lány! – dörmögte William a sötétből.
Egy időre mindenki elhallgatott, majd Surya puffogva ledobta magáról a takarót.
- Nézd! Nem fogok kertelni! Nell idegesítő, nagyképű, és elég bunkó. Attól, hogy megdöntötted, még nem lesz kedvesebb.
William összeráncolta a szemöldökeit, és nagy levegőt vett.
- Nell a legkedvesebb nő, akivel valaha találkoztam. Ha még egyszer szidni mered, akkor az izgága farkincádnál fogva kötök belőled masnit. 
A fekete fiú nem volt fenyegető, a szavai egyszerű tényközlésnek tűntek. Mégis, az egész szoba megdermedt a hallatán.
- Vedd úgy hogy bocsánatot kértem – vont vállat az indiai fiú.
Ha William megzakkant, hát, akkor megzakkant. Ő lesz az utolsó, aki a szívére veszi, hogy elkezdte kedvelni az oroszt.
Neville halkan kuncogni kezdett a sötétben.
- Mi van gömböc? – tudakolta Malfoy.
- Úgy fest, William, még Suryának is elég rémisztő.
- Jó lenne, ha kussolnál!
- Én? Te vagy a csapat köcsöge! Több értelemben is…
Az indiai fiú dühösen felült az ágyon, és épp arra készült volna, hogy odalépjen, és a párnájába nyomja Neville fejét, amikor a mozdulat közepén hirtelen megdermedt.
- Lépteket hallok! Mindenki kussoljon! – indítványozta, és azonnal visszamászott a fekhelyére.
Fülig magukra húzták a takarójukat, és igyekeztek úgy tenni, mint aki nagyon, nagyon, nagyon mélyen alszik…
Hamarosan már mindenki hallotta a lépteket. Halk, bizonytalan surrogás, aztán nyikorogva kinyílt az ajtó.
- Hahó! Ébren vannak?
Harry kipislogott a takarója alól, az orrára biggyesztette a szemüvegét, és szemügyre vette a halvány fényben kirajzolódó alakot.
- Ki a fene maga?
Erre a kérdésre aztán, mintha egy méhkas zúdult volna fel. Mindenki ledobta magáról a dunyhát, és kíváncsian meredt az ajtóban állóra.
Ami azt illeti, volt is mit nézni rajta…
Magas, tüsihajú nő, elektronikus jegyzettömbbel a kezében, tógában. A fején babérkoszorú trónolt, a lábain saru, és legalább tíz-tíz aranykarkötő sorakozott a kezein.
- Madame Hooch vagyok. Mr. Dumbledore titkárnője.
- Ki a tököm? – képedt el Surya.
- Nézze fiatalember! Nekem erre nincs időm! Mr. Dumbledore kérésére önök ma este csatlakozhatnak hozzá a Ceasear tiszteletére rendezett római kori fogadáson. A tógáik az udvaron várják önöket.
- Hopkins ebbe belement? – forszírozta Neville. – És egyáltalán ki az a Dumbledore?
Madame Hooch sóhajtott. A lányok valamiért sokkal gyorsabban napirendre tértek a dolgok felett.
- Hopkins asszony, és a tanári kar nagy része jelenleg mélyen alszik. Reggel hétig nem fognak felébredni. Addigra, pedig mindenképp visszahozzuk önöket. 
Uraim! Hivatalosak egy kissé szenilis milliomos erdei banzájára. Amennyiben nem akarnak jönni, megértem. Lehetséges, hogy alkohol, fű, egzotikus gyümölcsök, ételek, és felsőbb osztálybeli vendégek hatása alá kerülnek… Ha félnek mindettől, maradjanak a kis barakkjukban.
A türelmetlen asszony mellett megjelent Hermione, és felkattintotta a villanyt.
- Kapjátok már össze magatokat!
Nyolc percen belül minden fiú és lány tógában ácsorgott az udvaron…

Piton utálta, amikor Albus megváratta. Valószínűleg megint előjön majd egy béna mentséggel, és az orra alá dörgöl majd egy nagy zacskó cukorkát.
Perselus utálta a cukorkákat! Jobbára azért, mert ő, és a csapata dolgozták ki a recepteket, és így pontosan tudta, melyikben mi van. Albus mégsem hagyta annyiban a dolgot. Minden karácsonykor kapott tőle egy zsáknyit. A szakács értékelte volna, ha mellékel hozzá valakit, aki megeszi helyette.
És ezek a bulik…
Az erdei tisztás, aminek a szélén épp ácsorgott, körös-körül fáklyalángot utánzó lámpákkal volt kivilágítva. Középen kerevetek álltak, amikben tógás férfiak és nők feküdtek. Félmeztelen rabszolgafiúk, és lengén öltözött rabnők járkáltak körbe a dúsan megrakott tálakkal, amiken mindenféle különleges finomság helyet kapott. Kicsit arrébb négy nő hárfán játszott egy szomorú dalt, egy gézruhás lány, pedig vonagló táncot járt rá.
Piton számára undorítóan giccses volt az egész. Mindig utálta, amikor az ilyen összejöveteleken kitűztek valami témát, és megpróbáltak a szerint viselkedni.
Japán gésákat utánzó műfogsoros asszonyok, kamionosokat játszó komoly üzletemberek, indiai száriban tetszelgő nők, kezükben mobiltelefonnal, lábukon Chanell csizmával… 
Halowenkor talán megállja a helyét, elvégre minden őrültségnek kell egy saját pillanat, de az év majd minden, kisebb, nagyobb ünnepén…?
A hárfajáték elhalt, a táncos lány feltápászkodott a földről, és bosszankodó arckifejezést villantott a belépő szakállas úr felé.
Albus ezen az éjszakán annyira hitelesen festett, hogy Piton egy percre megkockáztatta magában, hogy ezek a beöltözős dolgok mégsem akkora marhaságok, mint amilyennek eddig gondolta őket.
Az elnök hófehér tógát viselt, vörös-arany császári palásttal. A karján feleségét Minervát vezette. Magas, szikár asszony, kellemes mosollyal, elegáns mozdulatokkal, és felettébb határozott jellemmel. Az egyetlen nő, akit Perselus valaha is tisztelni tudott, bár kissé megingott, mikor a nő beadta a derekát Dumbledorenak.
A házigazda elengedte kedvesét, a tér közepére állt, és széles mozdulattal intette csendre közönségét.
- Ave barátaim! Azért gyűltünk itt ma össze, hogy megünnepeljük a Dumbledore Édesipari vállalat 150 éves fennállását! Büszke vagyok rá, hogy a dédapám keze munkája az önök, és elődeik segítségével egy virágzó vállalkozássá válhatott!
Minden évben ilyenkor nyertest hirdetek a részlegek között, az év közben elnyert pontok alapján. Ebbe természetesen beleszámít a vállalati focibajnokság, és a paintball verseny eredménye is!
A fák közül előjöttek az eddig sötétbe húzódó vendégek, így a rét megtelt emberekkel. Lassan már alig lehetett látni a szónokló elnök alakját.
- Az idei évben a legtöbb pontot a nagyhírű gyógyszerészről Malazár Mardekárról elnevezett részleg kapta! Éljenek a Mardekárosok, akik mesterien kezelik a káros hulladékokat, és igyekeznek kivédeni a cégem ért támadásokat. Tapsoljuk hát meg a legrafináltabb ügyvédhadat, akik valaha nekem dolgoztak!
Lelkes taps hangzott fel minden irányból. A Mardekár részlegvezetője, pedig boldoganhajlongott ezüst-zöld csíkos öltönyében.
- Barátaim! Vagy mondhatnám úgy is, hogy polgártársaim! Van egy meglepetésem erre az estére!
Bizonyos körülmények miatt kilenc fiatalt egy időre megfosztottak a szórakozás lehetőségétől. Mikor hallottam a sorsukról, megszántam őket, és kiszabadítottam a barakkjaikból! Fogadjátok őket szeretettel, mert ma estére a vendégszeretetünket élvezik! – Piton nem láthatta, de a tapsból ítélve az elnök közszemlére tette a kis szökevényeket – És felkérem a Walpurgis leányait, hogy lendítsék fel egy ezt az estét!
Miközben mindenki Albust figyelte, a lantos hölgyek helyét egy lánybanda foglalta el. Feltűnő smink, fekete, rózsaszín, és ezüst gitárok, csillogó dobszerkó… Vigyorogva intettek a házigazdának, és elképesztő intenzitással hasítottak a húrok közé!
Piton megvetőn horkantott, mikor az első sorban ugrándozó tógás alakokban felismerte a táborlakókat.
Egy újabb szívesség, amit soha senki nem fog megköszönni… pedig elég nehéz az egészségmániás Lockhart kajájába altatót csempészni. A többiek olyan fáradtak szoktak lenni a nap végére, hogy bármit megennének, amit eléjük rak.
Érdekes módon a malacmódra étkező tanárokkal ellentétben néhány gyereknek volt ízlése. Draco esetében ezt el is várta, de Harry, és Nyuszi esetében kissé meglepte. Úgy festett, a kis szótlan lány, és az idegesítő vájlinglakó, jól megértik egymást ételkérdésben.
Perselus végül úgy döntött, nem is baj, ha nem tudják meg, hogy ő juttatta ki őket erre az estére. Tulajdonképpen elég nehéz lenne megmagyarázni, mi a fene vitte rá, hogy engedelmeskedjen Albus egy ennyire logikátlan kérésének. 
Dühösen fújta ki a levegőt. 
Egyáltalán minek foglalkozik ezzel a marhasággal? Ellökte magát a fatönktől aminek támaszkodott, és leporolta a vállát. Eljött az ideje, hogy elkapja az elnök grabancát, és megpróbálja kiszedni belőle, mikor szabadítja ki abból a nevetséges táborból.

Draco Malfoy számára nem is indulhatott volna jobban az este. Hallott már Albus Dumbedore-ról, a különc milliomosról. Éveken át ácsingózott, hogy eljuthasson a férfi egyik partijára, de mivel, a Denem Corporation legnagyobb ellenfele volt, az apja kerek perec megtiltotta, hogy akár csak gondoljon is rá.
Az idős, ősz hajú férfi nem csak az érdekellentéteik miatt vívta ki Lucius ellenszenvét, de a szerinte nemeshez méltatlan viselkedésével is.
Az olyan családok, mint a Malfoyok, akiknek vér helyett arany folyt az ereikben, nehezen viselték, ha fogadásokon, és összejöveteleken közrendűekkel kellett együtt mulatniuk. Albus Dumbledore, pedig előszeretettel hívott meg ilyen embereket. Igyekezett érdemeik szerint rangsorolni az ismerőseit, és egyáltalában nem értette, miért ne golfozhatna együtt péntekenként Kevvel a portással, vagy hívhatná meg magához Levint az ágrólszakadt festőt.
Draco, apja szigorú intelmei (Lucius elfenekelte a sárkányfejes botjával) ellenére nem találta ellenszenvesnek az ilyesmit. De bármikor, megesküdött volna a krokodilbőr cipőjére, és az eredeti Rolex karóráira, hogy ezt soha nem mondja ki hangosan.
Fanyalgott, amikor bele kellett gabalyítania magát a tógájába, amikor sarut kellett felvennie, amikor gyalog kellett végigmennie az erdei ösvényen… a séta egyedüli fénypontja az volt, amikor lekapta Neville fejéről a babérkoszorút, és a sajátjára biggyesztette.
A buli eleinte nagyon lagymatagnak tűnt. Lágy lantzene, vonagló táncosnő, egyik sem nyerte el kimondottan a tetszését, bár a római hangulathoz pont ez kellett.
Reménykedett benne, hogy ha a jobb zene már nem is lesz, azért az egyik félmeztelen rabszolgafiút körbeudvarolhatja a sötétben.
Harry kócos hajába borostyánkoszorú került, tógába bugyolálva, hosszú ujjaival szőlőt szemezgetve Draconak úgy tetszett, mintha csak egy festményt látna maga előtt mozogni. Valamiért csodásan illett hozzá ez a környezet, és mikor próbából elterült az egyik pamlagon, a szőkeség légvételei kihagytak egy ütemet. A bor, és a mámor istene megirigyelte volna a fiú kipirult ártatlanságát, ha letekint Olümposzi trónusáról. De nem tette. Míg idelent a földön épp csak rákezdett a Valpurgis lányai, odafönt az istenek között a többség a másnaposságát próbálta kikúrálni. Köztük volt Bacchus is, így ha az isten épp le is tekintett volna a planétára, azt minden bizonnyal nem Harry szépségének megcsodálása érdekében tette volna.
Draco minden esetre kezdte unni, hogy a fekete fiú nem engedi közel magához. Az, hogy kéreti magát, még megbocsátható egy darabig… mondjuk, egy napig. Két napig kihívás, de mivel lassan eltelt a tábor első hete, kezdte bosszantani a dolog.
A lázasan ugrándozva összeverődő tömeg bármire kiváló lehetőséget kínált, és Malfoy készen állt rá, hogy bedobja magát, és ha kell azt a kis adag kék port is, amit a hüvelykujján díszelgő gyűrűben rejtegetett.
Ha tudta volna, most bíztatóan megveregeti a saját vállát…