Borosta a tüll alatt /7

Cím: Borosta a tüll alatt
fejezet: 7.
fandom: Harry Potter 
korhatár: 18
műf.: humor, kaland- akció, AU, snarry, nonmagic
Figyelmeztetés: crossover, AU, snarry
Tartalom:  Draco Malfoy, és Harry Potter ugyan arra a sorsra jut, mikor "megbizonyosodik" róluk, hogy homoszexuálisok. Egy átvelőtáborba kerülnek, ahol az ördögi táborvezető, és Max a reggeli tornákat vezető szadista sanyargatja őket, és társaikat. A felmentősereg, (ha nem is egyértelműen) pedig a morcos tábori szakács, aki ittas vezetés okán közmunkára ítéltetett, így mellettük kell robotolnia három teljes hétig.




Harry Potter ébredés közben kénytelen volt több furcsa dolgot is konstatálni. Egyrészt az ágyneműnek, amibe az arcát fúrta, átható menta illata volt, amitől kényelmetlenül /hűvösnek, de imádni valóan frissnek és ropogósnak tűnt.
Másrészről, ez nyilvánvalóan nem a saját ágya…
A feje zakatolt, a szemeit bántotta az éles reggeli fény, és iszonyú fáradtnak érezte magát.
- Felébredt végre?
A faggatózó hang mély volt és bársonyos, akár a csillagtalan éjszaka; és kellemesen karcos, mint egy jó érett whisky. 
Harry először kényelmesen nyújtózkodott, mélyen beszívta a finom mentaillatot, nyöszörgött egy sort, ahogy átmozgatta az éjszaka során elgémberedett végtagjait. Az agya csak ezek után vette a fáradtságot, hogy a kellemes basszushoz, arcot társítson.
Riadtan perdült meg, meztelen testére rántotta a takarót, és addig tapogatózott, amíg a kezébe nem akadt a szemüvege.
- Hol vagyok? – szegezte a kérdést Pitonnak, aki valamiért nem volt túlságosan meglepett az itt tartózkodását illetőleg.
A férfi a szoba túlvégében állt, testére érzékien simuló fekete nadrágban, és nyitott fehér ingben. Mindkét kezében egy-egy poharat tartott, és gonoszul mosolygott.
- Nemsokára eszébe fog jutni. Addig is, ezt igya meg – nyújtotta felé az egyik poharat –, és ha megvan, akkor ezt a másikat is azonnal hajtsa fel rá.
Harry elvette az italokat, majd bizonytalanul meredt rájuk. Az egyik pirosas-sárgás színekben játszott, a másik, pedig egészen áttetsző volt, de az illata édes alkoholos tartalomról árulkodott.
- Ugye nem tettem semmi olyasmit az éjjel, amiért esetleg meg akarna mérgezni? – tudakolta.
- Sok mindent tett, amiért normális körülmények között már nem lenne az élők sorában… Mindazonáltal körülményes dolog elásni egy hullát.
A kócos fiú elmosolyodott. Piton sokkal bizalomgerjesztőbbnek tűnt, mint a kotyvalékai.

A dolog úgy állt, hogy a férfi ágyában feküdt, a feje hasogatott, a szájában valami dögletes íz uralkodott, és mivel pucéran amúgy sem lett volna hova futnia Piton elől, úgy döntött, ledönti a torkán a kotyvalékokat.
Az első korty elég nehezen csúszott le, főleg miután megérezte az ízét. Mikor grimaszolni kezdett a szakács figyelmeztette, hogy azonnal igya meg a másikat is. Az, az első itallal ellentétben finom, édes, és lelket melengető volt. Elégedetten nyalta meg utána a szája szélét.

- Megkérdezhetem, hogy mit ittam meg?
- Kérdezni kérdezhet… de az már egy másik téma, hogy tényleg akarja-e tudni.
Harry kezdte magát kissé jobban érezni. A fejfájása fokozatosan enyhült, a kellemetlen íz pillanatról-pillanatra kevésbé érezhető volt, szóval úgy döntött, tudni akarja miből állt a bájital, ami szabályosan megmentette a reggelét.
- Két nyers tojás, őrölt chili, némi vodka, kevés só, friss menta, és egy kis házikészítésű joghurt. – sorolta Piton – a második, pedig sósborszesszel kevert cukor. Rendkívül hatásos koktél.
- Lehet, hogy mégse kellett volna megkérdeznem. – dörmögte Harry a nyers tojásra gondolva
- Én megmondtam. – vont vállat a szakács.
A fiú keserűen elfintorodott, de nem fűzött hozzá több dolgot. Tanácstalanul üldögélt Piton ágyán, és nem tudta eldönteni, vajon mennyire lenne megalázó, ha a takaró alatt akarná felvenni a ruháit.
- Hajnali öt óra van. A tanárok még minimum egy órát alszanak, úgyhogy osonjon szépen vissza a hálóba, és öltözzön át. Ma reggel úgysem lesz torna az eső miatt.
Harry kipislogott az ablakon, de alig látott felhőt az égen.
- El is felejtettem, hogy maga kiváló jóstehetséggel rendelkezik. – mormogott, mire csak egy horkantást kapott válaszul.
- Javaslom inkább a ruháival törődjön, mint az én adottságaimmal.
Harry zavartan ült tovább Piton már-már pimaszul pásztázó tekintetének tüzében. Bár az arca nem sok mindent árult el, de a szénszín szemei vidáman csillogtak.
- Megtenné… megtenné, hogy kimegy? Vagy elfordul?
A szakács erre felvonta egyik szemöldökét.
- Miután tegnap elárasztott altesti poénokkal, és észrevételekkel, majd az ágyamon ugrálva ledobálta a ruháit… nem gondoltam, hogy ennyire szégyenlős.
Harry füléig elpirult, főként, hogy a férfi szavai hallatán, hirtelen eszébe jutott minden.
Piton kérdő tekintete, mikor a vállára hajította az alsónadrágját, felvont szemöldökei, amikor kifejtette neki, mit is gondol a homoszexualitásról, és a férfi ingerült pillantása, mikor elregélte, hogy nem is lenne rossz pasi, ha kicsit többet mosná a haját.
Nagy levegőt vett, és egyenesen a szakács szemeiben nézett.
- Igazán sajnálok mindent, amit tettem, és mondtam. Bármilyen büntetést elfogadok.
Piton enyhe félmosolyra húzta száját, majd a szabadkozó fiú elé dobta annak ruháit.
- Ha egy mód van rá, akkor ne említse senkinek, hogy tegnap éjjel ott voltam a partyn. Továbbá gondolja meg jobban, kinek ajánlja fel az ártatlanságát.
Azzal magára hagyta kusza gondolataival a zavarodott tinédzsert.

Harry sokáig, döbbenten bámulta a csukott ajtót. Soha nem hitte, hogy ennyivel megússza. 
Piton nem tűnt különösképpen mérgesnek, és nem látszott rajta, hogy reggeli közben meg akarná mérgezni.
- „… kinek ajánlja fel az ártatlanságát.” –suttogta döbbenten maga elé.
Szerencsére, az az apró részlet, mikor felkínálja magát Pitonnak, teljesen hiányzott az emlékei közül, de mindazon által nem volt biztos benne, hogy nem történt meg.
Öltözködés közben visszapörgette fejében az eseményeket.
A mentaszagú ágynemű előtt csak a nagy vetkőzős jelenetére emlékezett. Azelőtt Piton a hátán cipelte a táborba, korábban pedig…

- DRA- CO MAL-FOY! – szótagolta dühösen ordítva Harry.
A fiúbarakk ajtajában állt, és szinte lilult a feje a visszafojtott gyilkos indulattól.
Az ágyak többségén mozgolódás támadt, majd kócos fejek bukkantak ki a takarók alól. Neville szuszogva követelte a csöndet, és a hasára fordult.
William dörmögve felült, és épp azon volt, hogy a hangoskodóhoz vágja a párnáját, de amikor meglátta Harry veszélyesen csillogó szemeit, és ökölbe szorított kezét, úgy döntött, inkább kidörzsöli a szeméből a csipát, és kíváncsian megvárja mi sül ki ebből az egészből.
Draco a neve hallatán először nem is gondolta, hogy bármiféle veszély leselkedik rá. Az agya még nem állt készen, hogy értelmezni tudja a fenyegető hangsúly mibenlétét.
Szuszogva állapította meg, hogy a mellkasára nehezedő ólomsúly hivatalos névvel rendelkezik… úgy, mint Surya Hemarai.
Egy jól irányzott mozdulattal legördítette magáról a fiút és szórakozottan elvigyorodott, mikor az nyöszörögve elterült a padlón, majd felnyúlt az ágyra, és némi tapogatózás után magára rántotta a takaróját.
Draco felült, és automatikusan magára rángatta a gatyáját.
- MALFOY!
Harry, most már meg sem próbálta visszafojtani dühét. Szinte köpte a szőkeség nevét.
Malfoy sóhajtott, majd feltápászkodott, és a dühöngő fiú elé állt.

- Mi van?
- Hogy mi van? Le akarom tépni a golyóidat, az van!
Draco érezte, hogy ez most nagyon komoly. Harry valóban elég ideges volt ahhoz, hogy nekiugorjon, és ha a heréit nem is tépné le, de azért csinos monoklikat hagyna tökéletes arcocskáján.
- Nézd Harry… szerintem nem kéne ezt az egészet ennyire komolyan venned.
- Nem kéne? Hülyét csináltam magamból! Sőt, valószínűleg Hermione is hülyét csinált magából, mert te nem bírtad elviselni, hogy nem bukom rá a farkadra az első szíre-szóra! – a mondat végét már szinte centikről üvöltötte Draco arcába.
A szőkeség nyelt egyet. Még az éjszaka folyamán rájött, mekkora baromságot csinált, és arra is, hogy el kell majd viselnie a tettének következményeit, úgymint közutálat, és ordibálás. Abba azonban nehezen törődött volna bele, ha a következmények pár lila foltot, vagy néhány vérző karmolást is magukba foglalnak.

- Mi lenne, ha megbeszélnénk?
- Mit Malfoy? Elregélnéd, hogy te bármit megadhatsz nekem? Tudod, mit akarok?
- Valami edényt? – csúszott ki a szőkeség száján. 
Legszívesebben azonnal vissza is szívta volna amit mondott. Hiába… Draco Malfoy képtelen volt meghazudtolni önmagát, még akkor is, ha épp tejfelszín bőre épsége forgott kockán.
Harry vékony termetét meghazudtoló erővel csapott az arcába. A szőkeség fenékre esett. Habogva kapta kezét a fejéhez, de nem maradt sok ideje az önsajnáltatásra, mert a feldühödött Harry lehajolt, megragadva a bokájánál és lendületesen húzni kezdte az ajtó felé.
- Gyere ki Draco cicus! Intézzük el ezt a dolgot egymásközt férfi módra! Elvégre erre tanítanak itt minket nem? Hogy ne nyivákoló buzikként csapkodjuk egymást a válltáskánkkal, hanem tépjük ki egymás beleit, mint az igazi férfiak!
A nézőközönség egyöntetű tetszését fejezte ki, bár mindenki érezte, hogy a fekete hajú fiú lassan elkanyarodik az eredeti sérelem boncolgatásától.
Draco kétoldalt megkapaszkodott az ajtófélfában. Harry húzta, rángatta még egy darabig, majd elengedte a bokáját, és a barakkok közötti kis térre hátrált.
- Gyere Malfoy! Bizonyítsd be, hogy tényleg te vagy a bika!

A kinti mozgolódás, és üvöltözés kis idő elteltével felverte álmából a tanári kar jó részét. Többségük meglepetten állapította meg, hogy ritkán aludt életében jobban, mint azon az éjszakán, a többiek viszont elsiklottak különös pihentségük miértje felett.
Max érkezett először az udvarra. Kissé meghökkenve vette tudomásul, hogy Harry Potter a hátán fekszik, Draco Malfoy, pedig fölé hajol, és eszeveszetten csépeli. Azért úgy tűnt, a kis fekete hajút sem kell félteni, mert bármennyire erőfölényben is volt a szőkeség, azért elég erőteljes rúgásokat mért annak hasára, és ha épp úgy adódott, akkor a kezébe is beleharapott. Ez utóbbi megmozdulást Max nem értékelte kimondottan férfiasnak, de mivel praktikus támadásnak bizonyult, megbocsátotta Harrynek.
Susanna érkezett másodikként, elmaradhatatlan rózsaszín melegítőjében, és amint megpillantotta a verekedést, azonnal sipákolni kezdett. Rohant volna, hogy szétválassza a fiúkat, de Max utána nyúlt, megragadta a kapucniját, és visszahúzta.
- Maradjon ott, ahol van! Hagyja, hogy lerendezzék egymás közt mint férfi a férfival.
- Maga normális? Megsérülhetnek!
- Ezzel elkésett, de pár férfias horzsolástól, és monoklitól még nem lesz a világon semmi bajuk.
- És ha Eltörik valamijük? Jézusom! – hápogott, mikor Harry ledobta magáról a szőkeséget, és alaposan ágyékon rúgta.
- Most már közbeléphet kollegina. Ez a lépés nem volt sportszerű.
Susanna nekiiramodott, de nem volt szükség a segítségére.
Mikor mindkét fiú külön-külön feküdt a földön, a hangosan visongó lányok közül Nell vált ki. Pár lépéssel a hőzöngő marhák közé állt, és mikor Draco feltápászkodott, hogy újra Harrynek ugorjon „Letört a körmöm te állat!” felkiáltással, olyan pofont kent le a szőkeségnek, hogy az menten fenékre ült a porban.
Harry felrepedt szája szélét nyalogatta, és elégedett vigyorral bámulta, ahogy az orosz alaposan móresre tanítja Malfoyt.
Nell megvárta, amíg a Potter megtalálja a földön a szemüvegét, majd rá is rámorgott.
- Sákáli vi, dohlá jobannije! Mi a jó kurva élet van itt?

Kb. egy órába telt, mire mindkét fiút összefoltozták. Malfoyt a szakács kötözte be. Amikor kilépett a férfi hálójából, úgy nézett ki, mint egy szerencsétlen modell, akit a tervező nagy halom gézbe tekerve zavart ki a kifutóra.
Minden mozdulatnál furcsán sziszegett, és mikor lehajolt a kötései alól zöld levélkék, és növényi száracskák villantak ki.
Minden fájó porcikája ellenére Harry elégedetten nézte a szőkeség arcán díszelgő kék monoklikat. Csak attól kámpicsorodott el kissé, hogy a fiú fél arcát beterítő, bucira dagadt tenyérnyom nem tőle, hanem Nelltől származott.
Lockhart viszolyogva eloldalgott, mikor megpillantotta a sérüléseiket.
Hopkins asszony ordítozott egy darabig, aztán arra „kárhoztatta” őket, hogy kihagyják a délutáni várlátogatást. Később azonban meggondolta magát. Nem tűnt túl jó ötletnek, hogy otthagyják kettesben őket. Sokkal jobban szerette, ha rajta tarthatja a szemét minden gyanús elemen.
Ami a tanárokat, és az éjszakát illeti… nos, egyikük sem hozta szóba a dolgot. Mind tudták, hogy átaludták az egész estét. Nem álltak őrt a diákok szállása előtt, és épp ezért halvány fogalmuk sem volt, hogy a két fiú miért akarta laposra verni egymást.
Hopkinsnak annyit sikerült kiderítenie, hogy Harry ütött először, mert támadása okaként Malfoy egyre másra, csak a beszakadt körmeit, és a lila foltjait emlegette. A táborvezető úgy döntött, abbahagyja a kérdezősködést, mikor Lockhart elkezdett részvétet nyilvánítani a szőkeség sérült manikűrje miatt.
Lehet, hogy híresség, és nagy támogató, de Hopkinst kezdte nagyon irritálni a kényeskedő fickó.
Úgy érezte, ez a csapat táborozó lassan kicsúszik a kezei közül. Már alig várta, hogy hétfőn megérkezzen Gregor atya, Roxmorts falu lelkésze, és rendet csapjon közöttük. Az atya igazi keményvonalas, bigott katolikus volt. Minden csoportot rendszeresen meglátogatott, hogy elmondja az egyház álláspontját a homoszexualitással kapcsolatban, és minden alkalommal üveges tekinteteket, tátott szájakat, és cidriző tinédzsereket hagyott maga után.
Amolyan „Pokolra jutsz! A pokolban, pedig nyáladzó démonok eszegetik majd a szemgolyóidat!” feelingű előadásokat tartott. 
Igaz, hogy a tanári kar nagy része nem értett egyet az atya szavaival, a módszereivel, pedig még kevésbé… annyi azonban bizonyos, hogy miután távozott még a legrosszabb gyerek is kezes báránnyá változott, csak, hogy ne kelljen többé találkoznia vele.

Perselus úgy érezte, gyanúsan kedves volt Harryvel.
Normális esetben, ha valaki az ágyán ugrál, majd a képéhez vagdossa a ruhaneműit, és egy elegáns rúgással összetöri a kedvenc ébresztőóráját, az biztos, hogy nem ússza meg élve az éjszakát… vagy legalábbis súlyos sérüléseket szenved el, és napokig tartó hascsikarásra kárhoztatik.
Harry ennek ellenére élt, és virult.
A szakács fejében egymást kergették a komorabbnál komorabb gondolatok. Eltunyulástól való félelem, az apokalipszis, tinédzser fiúk szakrális meggyilkolása… újabb apokaliptikus álmok, néhány recept, egy új cukorkaízesítő képlete, és további misztikus gyilkosságok képei kavarogtak az elméjében. Azonban legbelül egy cincogó hangocska kárörvendőn skandált: -Megkívántad Piton! A sápadt bőrét, az ártatlanul csillogó smaragd szemeit, törékeny alakját, eperszín ajkait… Megkívántad bizony! Vén kujon, vén kujon, vén kujon vénkujon vénkujon vénkujonvénkujonvénkujonvénkujon…∞
Perselus összeszorította ajkait, és a konyha túlvégében álló deszkába hajította bárdját. A Szerszám rezegve ékelődött a fába. 
Megfordult, hátát a konyhapultnak döntötte, és dühösen a megpucolt krumplihalomra meredt.
Mikor a kölykök megérkeztek, már akkor kiszúrta magának Pottert, mint potenciális veszélyforrást. Úgy nézett ki, mint a népmesék folyton bajba sodródó hősei. Kicsi, törékeny, szívós, és bánatos… akárcsak Hüvelyk Matyi, Pán Péter, Nils Holgersson, vagy a rút kiskacsa.
Pitonnak nem voltak tévképzetei azzal kapcsolatban, mit is akar a fiútól. Mikor éjszaka az alsónadrágját is a fejéhez vágta, felmerült benne a gondolat, hogy megmutatja neki, mivel jár, ha fáradt férfiaknak tart sztriptíz előadást.
- Perselus! – csipogott fel odakint egy vékony hang, Piton pedig villámgyorsan megszakította burjánzó piszkos gondolatai folyamát.
- Susanna? – mormogta. 
A nő belibbent a konyhába, erjedt szilvaillatot, és némi fülledt nyári levegőt hozva magával. Kivételesen nem a melegítőjét viselte, hanem egy teljesen cukirózsaszín ruha-összeállítást. Szoknya, top, kalap, és kistáska…
- Szent flamingó! - sziszegte a hangocska Perselus fejében.
- Hopkins asszon küldött, hogy szóljak. Húsz percen belül indulunk a várlátogatásra. Hát nem izgalmas?
A szakács úgy döntött, ehhez nem fűz hozzá semmit. Alig várta már, hogy a csoportot elhagyva lesurranhasson a pincébe, és pár percet a laborja csendes magányában tölthessen.